Reggel – amikor felkeltem – már nem volt mellettem Edward. Ásítottam egyet és kimásztam az ágyból.
- Jó reggelt! - köszöntem Sandrának a konyhában – Mi a mai program?
- Délelőtt vásárlás, délután pedig pihenés – mosolygott Sandra – Reggelizzünk meg, utána menjünk vásárolni. Aztán haza jövünk, rendelük pizzát és megnézünk pár filmet. Oké?
- Oké – bólintottam.
Ezután felöltöztünk mindaketten és elmentünk bevásárolni. Fél óra alatt bevásároltunk, aztán otthon összepakoltunk, én pedig kocsiba ültem és visszamentem a városba sétálgatni.
Kis idő múlva találtam egy apró könyvtárat, ahonnan kikölcsönöztem egy könyvet. A Bram Stoker – Drakula című könyvet. Utána hazamentem és befeküdtem az ágyba olvasni. Egy idő után álmosan dőltem hátra és aludtam el.
- Jó reggelt! - köszöntem Sandrának a konyhában – Mi a mai program?
- Délelőtt vásárlás, délután pedig pihenés – mosolygott Sandra – Reggelizzünk meg, utána menjünk vásárolni. Aztán haza jövünk, rendelük pizzát és megnézünk pár filmet. Oké?
- Oké – bólintottam.
Ezután felöltöztünk mindaketten és elmentünk bevásárolni. Fél óra alatt bevásároltunk, aztán otthon összepakoltunk, én pedig kocsiba ültem és visszamentem a városba sétálgatni.
Kis idő múlva találtam egy apró könyvtárat, ahonnan kikölcsönöztem egy könyvet. A Bram Stoker – Drakula című könyvet. Utána hazamentem és befeküdtem az ágyba olvasni. Egy idő után álmosan dőltem hátra és aludtam el.
Edward csak sötétedés után mászott be a lány ablakán. Az apró szobában sötétség uralkodott. Az ágy felé nézett és egy apró test körvonalait vélte felfedezni. Közelebb ment az ágyhoz és leguggolt az alvó Norah elé. Norah csak békésen szuszogott az ágyában egy könyvet szorongatva.
Edward óvatosan bemászott a lány mellé és kihúzta kezéből a könyvet. Megnézte az apró könyv borítóját és egyből elmosolyodott.
Gyengéden a lány vállára simította kezét és halkan ébreszgetni kezdte:
- Norah!
Edward óvatosan bemászott a lány mellé és kihúzta kezéből a könyvet. Megnézte az apró könyv borítóját és egyből elmosolyodott.
Gyengéden a lány vállára simította kezét és halkan ébreszgetni kezdte:
- Norah!
- Hagyj már! - nyögtem, de azért kinyitottam a szemem.
- Szia! - mosolygott rám.
- Szia! - mondtam és vissza mosolyogtam.
- Jó ez a könyv – vigyorgott rám sokatmondóan.
- Már negyedjére olvasom – szóltam vissza.
- Az más – bólintott, majd fellapozta a könyvet és olvasni kezdett.
Nem szóltam semmit csak az arcát figyeltem.
- Ha nincs ló, akkor jó a szamár is, igaz? - kérdeztem gúnyosan.
- Félre érted, Norah – mondta, de továbbra is a könyvet olvasta – A legjobb barátom vagy, ezért látogatlak meg.
- Hagyd ezt a dumát! - fordultam a hátamra sértődötten.
Felsóhajtott, letette maga mellé a könyvet és felém fordult felkönyökölve.
- Unatkoztam, na – vonta meg a vállát – Ne haragudj!
- Nem haragszom – néztem rá.
- Két hétig nincs iskola – mosolygott – Mit fogsz csinálni?
- Még nem tudom – ráztam meg a fejem – Te?
- Még én se tudom – rázta meg ő is a fejét – Nincs kedved velem lógni?
- Szeretnéd?
- Szeretném – mondta csillogó szemekkel – Elmennénk moziba, bemutatnálak a családomnak. Meg amit akarsz.
- Benne vagyok – bólintottam.
- És ha nem zavarok, akkor az éjszakákat pedig itt tölteném – pirult el.
- Rendben – egyeztem bele.
Csönd telepedett közénk, csak a levegővételeink voltak a leghangosabbak a közöttünk lévő csöndben.
- Amikor nálunk voltál, akkor Alicenak látomása van – szólalt meg.
- És mit látott? - kérdeztem halkan.
- Látta, hogy barátok leszünk.
- És mit látott még?
- Mást nem – harapott az ajkába.
Halványan elmosolyodtam, majd felásítottam. Szörnyen álmos voltam, de nem akartam Edwardot egyedül hagyni.
- Aludj nyugodtan – búgta kedvesen.
Bólintottam egy aprót, lehunytam a szemem és vissza aludtam. Álmodtam is.
Álmomban Bellával voltam egy szobában. A sarokban guggolt és sírt. Fekete könnyek folytak végig az arcán, keze remegett és egyre többször ordított fel. Talán fájt valamije. Közelebb mentem hozzá, mire ő mégjobban a sarokba húzodott és párhuzamosan ordított, miközben kezét az arca elé tette. Ahogy kezét feltette észrevettem, hogy csuklóját apró, piros vágások diszítették.
- Bella, mi történt? - kérdeztem halkan.
- Miattad – suttogta kétségbeesetten – Miattad! - ordította és nekem rontott.
Sikoltva ültem fel az ágyamban. Ziháltam és erőteljesen izzadtam.
- Mi a baj, Norah? - kérdezte Edward, a vállamat fogva.
- Rosszat álmodtam – néztem rá – Olyan szörnyű volt! - borultam a karjai közé könnybe lábadt szemekkel.
- Mit álmodtál? - kérdezte, miközben kezével körkörös mozdulatokkal simogatta a hátamat.
Nem szóltam semmit, csak gondolatban újra levezettem az álmot. Edward elmormogott egy “Szent ég!” elszólást, majd felsóhajtott és szorosabban vont magához.
- Sajnálom, Norah – suttogta.
Nem szóltam semmit, csak mégjobban hozzá bújtam, majd a mellkasán feküdve aludtam vissza.
- Szia! - mosolygott rám.
- Szia! - mondtam és vissza mosolyogtam.
- Jó ez a könyv – vigyorgott rám sokatmondóan.
- Már negyedjére olvasom – szóltam vissza.
- Az más – bólintott, majd fellapozta a könyvet és olvasni kezdett.
Nem szóltam semmit csak az arcát figyeltem.
- Ha nincs ló, akkor jó a szamár is, igaz? - kérdeztem gúnyosan.
- Félre érted, Norah – mondta, de továbbra is a könyvet olvasta – A legjobb barátom vagy, ezért látogatlak meg.
- Hagyd ezt a dumát! - fordultam a hátamra sértődötten.
Felsóhajtott, letette maga mellé a könyvet és felém fordult felkönyökölve.
- Unatkoztam, na – vonta meg a vállát – Ne haragudj!
- Nem haragszom – néztem rá.
- Két hétig nincs iskola – mosolygott – Mit fogsz csinálni?
- Még nem tudom – ráztam meg a fejem – Te?
- Még én se tudom – rázta meg ő is a fejét – Nincs kedved velem lógni?
- Szeretnéd?
- Szeretném – mondta csillogó szemekkel – Elmennénk moziba, bemutatnálak a családomnak. Meg amit akarsz.
- Benne vagyok – bólintottam.
- És ha nem zavarok, akkor az éjszakákat pedig itt tölteném – pirult el.
- Rendben – egyeztem bele.
Csönd telepedett közénk, csak a levegővételeink voltak a leghangosabbak a közöttünk lévő csöndben.
- Amikor nálunk voltál, akkor Alicenak látomása van – szólalt meg.
- És mit látott? - kérdeztem halkan.
- Látta, hogy barátok leszünk.
- És mit látott még?
- Mást nem – harapott az ajkába.
Halványan elmosolyodtam, majd felásítottam. Szörnyen álmos voltam, de nem akartam Edwardot egyedül hagyni.
- Aludj nyugodtan – búgta kedvesen.
Bólintottam egy aprót, lehunytam a szemem és vissza aludtam. Álmodtam is.
Álmomban Bellával voltam egy szobában. A sarokban guggolt és sírt. Fekete könnyek folytak végig az arcán, keze remegett és egyre többször ordított fel. Talán fájt valamije. Közelebb mentem hozzá, mire ő mégjobban a sarokba húzodott és párhuzamosan ordított, miközben kezét az arca elé tette. Ahogy kezét feltette észrevettem, hogy csuklóját apró, piros vágások diszítették.
- Bella, mi történt? - kérdeztem halkan.
- Miattad – suttogta kétségbeesetten – Miattad! - ordította és nekem rontott.
Sikoltva ültem fel az ágyamban. Ziháltam és erőteljesen izzadtam.
- Mi a baj, Norah? - kérdezte Edward, a vállamat fogva.
- Rosszat álmodtam – néztem rá – Olyan szörnyű volt! - borultam a karjai közé könnybe lábadt szemekkel.
- Mit álmodtál? - kérdezte, miközben kezével körkörös mozdulatokkal simogatta a hátamat.
Nem szóltam semmit, csak gondolatban újra levezettem az álmot. Edward elmormogott egy “Szent ég!” elszólást, majd felsóhajtott és szorosabban vont magához.
- Sajnálom, Norah – suttogta.
Nem szóltam semmit, csak mégjobban hozzá bújtam, majd a mellkasán feküdve aludtam vissza.
Másnap délelőtt az erkélyen ültem, ahol még sose voltam. Sandra dolgozott, így egyedül voltam a házban. Bal kezemben egy Kék Bond füstölgött, jobb kezemben pedig a telefonom volt, kihangosítva. Az egyik legjobb barátnőmmel beszéltem, Flowerrel.
- Annyira hiányzol! - hallottam vágyakozó hangját.
- Te is nekem – feleltem – Szörnyen rossz, hogy nem láthatlak.
- Apa szerint kikéne költöznöm hozzád – mesélte.
- Flower! Ez nagyszerű – ujjongtam.
- Hát nem tudom... - hangolódott le – Nem akarom egyedül hagyni Buttercup-ot.
- Buttercup már nagy lány – sóhajtottam fel – Esetleg ő is kiköltözne ide.
- És hol laknánk, Norah?
- Itt – válaszoltam – Nem zavarnátok és el is férnétek. Csodás lenne!
- Még átgondolom – mondta.
Felsóhajtottam.
- Flower, egyre jobban érzem azt, hogy elvagyunk távolodva egymástól – böktem ki a szívemet bántó dolgot – És nem ez az első megérzésem.
- Ugyanmár, Norah! - nevetett a telefonba.
Nem szóltam semmit, csak a távoli erdőt figyeltem. Szörnyen rosszul esett, hogy a legjobb barátnőm, akit már 14 éves ismertem, nem akar látni. Ha nem is volt igaz, akkoris úgy éreztem.
Egy kövér könnycsepp kicsordult a szememből, lassan lefolyt az arcomon, majd gyengéden meghalt az ajkamon.
A telefonban csönd volt, csak Flower szapora légzését hallgattam. Annyira mondtam volna neki valamit. Annyira megmondtam volna neki a magamét, vagy annyit mondtam volna neki, hogy hiányzik és hogy ő az életem része. De nem mertem megmondani neki. Flower kerülte az ilyen érzelmi megnyílvánulásokat, utoljára 3 éve bújtunk össze. Akkoris azért, mert az édesanyja meghalt és 2 hétig nálam volt.
A legjobb barátnőm volt és ezt ki is mutattam neki. Még akkoris amikor lehordott mindennek, és még akkoris amikor nem állt mellettem, akkor amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Egyedül hagyott és csak akkor foglalkozott velem, amikor úgy volt kedve.
De én? Én mindig mellette álltam. Ha baja volt, én ott voltam. Mindenben segítettem és ha hülyeséget csinált és kihúztam belőle. És mi a hála? A nagy semmi.
A nagy szenvedésem alatt észre se vettem, hogy Edward mellettem ül és keze a combomon volt.
- Most leteszem. Szia! - köszöntem el, majd mikor ő is elköszönt, kinyomtam.
- Az ilyen nem legjobb barátnő – fintorodott el.
Nem válaszoltam, sőt, nem is védtem meg a barátnőm, csak vállat vontam.
- Forks teljesen kivette belőled az életet – sóhajtott fel.
Újra vállat vontam.
- Annyira hiányzol! - hallottam vágyakozó hangját.
- Te is nekem – feleltem – Szörnyen rossz, hogy nem láthatlak.
- Apa szerint kikéne költöznöm hozzád – mesélte.
- Flower! Ez nagyszerű – ujjongtam.
- Hát nem tudom... - hangolódott le – Nem akarom egyedül hagyni Buttercup-ot.
- Buttercup már nagy lány – sóhajtottam fel – Esetleg ő is kiköltözne ide.
- És hol laknánk, Norah?
- Itt – válaszoltam – Nem zavarnátok és el is férnétek. Csodás lenne!
- Még átgondolom – mondta.
Felsóhajtottam.
- Flower, egyre jobban érzem azt, hogy elvagyunk távolodva egymástól – böktem ki a szívemet bántó dolgot – És nem ez az első megérzésem.
- Ugyanmár, Norah! - nevetett a telefonba.
Nem szóltam semmit, csak a távoli erdőt figyeltem. Szörnyen rosszul esett, hogy a legjobb barátnőm, akit már 14 éves ismertem, nem akar látni. Ha nem is volt igaz, akkoris úgy éreztem.
Egy kövér könnycsepp kicsordult a szememből, lassan lefolyt az arcomon, majd gyengéden meghalt az ajkamon.
A telefonban csönd volt, csak Flower szapora légzését hallgattam. Annyira mondtam volna neki valamit. Annyira megmondtam volna neki a magamét, vagy annyit mondtam volna neki, hogy hiányzik és hogy ő az életem része. De nem mertem megmondani neki. Flower kerülte az ilyen érzelmi megnyílvánulásokat, utoljára 3 éve bújtunk össze. Akkoris azért, mert az édesanyja meghalt és 2 hétig nálam volt.
A legjobb barátnőm volt és ezt ki is mutattam neki. Még akkoris amikor lehordott mindennek, és még akkoris amikor nem állt mellettem, akkor amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Egyedül hagyott és csak akkor foglalkozott velem, amikor úgy volt kedve.
De én? Én mindig mellette álltam. Ha baja volt, én ott voltam. Mindenben segítettem és ha hülyeséget csinált és kihúztam belőle. És mi a hála? A nagy semmi.
A nagy szenvedésem alatt észre se vettem, hogy Edward mellettem ül és keze a combomon volt.
- Most leteszem. Szia! - köszöntem el, majd mikor ő is elköszönt, kinyomtam.
- Az ilyen nem legjobb barátnő – fintorodott el.
Nem válaszoltam, sőt, nem is védtem meg a barátnőm, csak vállat vontam.
- Forks teljesen kivette belőled az életet – sóhajtott fel.
Újra vállat vontam.
- Gyere ide! - húzott magához.
Átkarolta a vállam, fejemet pedig a mellére vonta. Száját a hajamra nyomta.
- Bella? - kérdeztem rekedt hangon.
- Phoenixben – válaszolt – Már teljesen kikészítette a forróság és az édesanyja – nevetett halkan.
- Legalább ő az anyjával van.
- Hiányzik az édesanyád? - kérdezte lágy hangon.
- Aham... - haraptam el a mondat végén, szemem könnybe lábadt, fejemet a melkasába fúrtam.
Kezemmel a polóját szorongattam, miközben abba szipogtam.
- Sírj csak! - suttogta – Sírd ki magad – kezdte simogatni a hajam, hajamra pedig egy apró csókot nyomott, mire én mégjobban felsírtam.
Még egy ideig az erkélyen ültünk, miközben én a karjaiban pityeregtem, ő pedig folyamatosan simogatott. Ezután felkísért a szobámba, ahol lefektetett az ágyra, ő pedig leült a forgó székemre. Onnan figyelt engem.
- Jobban vagy? - kérdezte.
- Ühüm – bólintottam.
- Nem kérsz valamit?
- Nem, köszönöm.
Felsóhajtott.
- A szüleid nem keresnek? - kérdeztem.
- Tudják, hogy itt vagyok – válaszolt, majd hátradőlt a székben, kezét karbatette.
- Nem szóltak meg érte?
- Nem – rázta meg a fejét – Nem az ő dolguk, hanem az enyém – mondta vakmerőn, mégis hangjában érezni lehetet azt a tiszteletet, amit a szülei iránt érzett.
- És a testvéreid?
- Emmett vállon veregetett, Rosalie nem szólt semmit, Alice csak annyit mondott, hogy vigyázzak magamra, és Jasper se szólt meg – felelte.
- Rendesek – mosolyodtam el fáradtan.
- Azok – bólintott.
- Nem haragszol meg, ha én most elmennék lezuhanyozni? - ültem fel.
- Menj csak! - mosolygott rám.
Vissza mosolyogtam, a szekrényemből kivettem egy nadrágot, egy polót és egy fehérneműt, majd a fürdőszobába siettem.
Gyorsan levetkőztem és beugrottam a zuhany alá. A langyos víz elzsibbasztotta a testemet, kiűzte belőlem a görcsöt. Becsuktam a szemem, homlokomat a jéghideg csempének nyomtam és felsóhajtottam. Őrült egy nap ez!
Átkarolta a vállam, fejemet pedig a mellére vonta. Száját a hajamra nyomta.
- Bella? - kérdeztem rekedt hangon.
- Phoenixben – válaszolt – Már teljesen kikészítette a forróság és az édesanyja – nevetett halkan.
- Legalább ő az anyjával van.
- Hiányzik az édesanyád? - kérdezte lágy hangon.
- Aham... - haraptam el a mondat végén, szemem könnybe lábadt, fejemet a melkasába fúrtam.
Kezemmel a polóját szorongattam, miközben abba szipogtam.
- Sírj csak! - suttogta – Sírd ki magad – kezdte simogatni a hajam, hajamra pedig egy apró csókot nyomott, mire én mégjobban felsírtam.
Még egy ideig az erkélyen ültünk, miközben én a karjaiban pityeregtem, ő pedig folyamatosan simogatott. Ezután felkísért a szobámba, ahol lefektetett az ágyra, ő pedig leült a forgó székemre. Onnan figyelt engem.
- Jobban vagy? - kérdezte.
- Ühüm – bólintottam.
- Nem kérsz valamit?
- Nem, köszönöm.
Felsóhajtott.
- A szüleid nem keresnek? - kérdeztem.
- Tudják, hogy itt vagyok – válaszolt, majd hátradőlt a székben, kezét karbatette.
- Nem szóltak meg érte?
- Nem – rázta meg a fejét – Nem az ő dolguk, hanem az enyém – mondta vakmerőn, mégis hangjában érezni lehetet azt a tiszteletet, amit a szülei iránt érzett.
- És a testvéreid?
- Emmett vállon veregetett, Rosalie nem szólt semmit, Alice csak annyit mondott, hogy vigyázzak magamra, és Jasper se szólt meg – felelte.
- Rendesek – mosolyodtam el fáradtan.
- Azok – bólintott.
- Nem haragszol meg, ha én most elmennék lezuhanyozni? - ültem fel.
- Menj csak! - mosolygott rám.
Vissza mosolyogtam, a szekrényemből kivettem egy nadrágot, egy polót és egy fehérneműt, majd a fürdőszobába siettem.
Gyorsan levetkőztem és beugrottam a zuhany alá. A langyos víz elzsibbasztotta a testemet, kiűzte belőlem a görcsöt. Becsuktam a szemem, homlokomat a jéghideg csempének nyomtam és felsóhajtottam. Őrült egy nap ez!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése