Kavarogtak bennem az érzések. Mereven néztem ki az ablakon és minden egyes megtett méterrel növekedett a fájdalmam. Távolodtam. Fizikailag egyre messzebb kerültem, lelkileg azonban közelebb voltam hozzá, mint valaha. Még egy könyv is volt nálam, gondoltam rá, hogy elüthetném az időt egy kis olvasással, elsősorban tanulnék belőle valamit, másodsorban pedig még talán hasznát is fogom venni a gimnáziumban. Mégsem ment.
Ott hevert mellettem, az ágyon, én pedig elködösült tekintettel néztem az esőt. Zsongott a fejem a sok gondolattól, a tegnap este emlékképeitől, ajkamon még ott égett az utolsó csókunk. Nem voltam sem szomorú, sem boldog. Egyszerűen csak zavart. Most mégis mit fogok csinálni? Kivel fogok este beszélgetni? Mihez kezdek ezután? Ez a néhány óra túl kevésnek tűnt ahhoz, hogy mindent letisztázzak magamban, bár ahogy egyre jobban próbáltam megfejteni magamban a dolgokat, úgy gabalyodtam bele egyre inkább az érzéseimbe. Eddig minden olyan egyszerű és magától értetődő volt körülöttem. Akkor azonban kétségbeesetten tekintettem bele a jövőmbe, ami a lehető legsivárabbnak és legunalmasabbnak tűnt Edward nélkül.
Elmélkedésem után beültem az ágy közepére és tovább kezdtem olvasni a Drakula című könyvet. Délután Brian látogatott meg.
- Miért vagy itt? - kérdeztem.
Ő az asztal előtti székben ült és a szobámat fixírozta. Fekete ing volt rajta, amin pár gomb nem volt begombolva, így mindenki nyerhetett egy pillantást tökéletes mellkasára.
- Nincs kedved elmenni bulizni? - terelte el a témát.
- Kérdésre kérdéssel válaszolni nem illik – tettem karba a kezem.
- A többiekkel bulizni megyünk és gondoltam jó lenne, ha eljönnél – mosolygott rám szégyenlősen – Szóval..?
- Elmegyek – egyeztem bele – De nem iszok alkoholt és nem is fogom valamelyik részeget haza kísérni – figyelmeztettem.
- Csak gyere el és légy velem! - motyogta, majd felállt és az ajtóhoz sétált.
Felém fordult és bámulni kezdett.
- Gyönyörű vagy – szólt.
- Köszönöm – mosolyodtam el.
- Nyolckor találkozunk a házatok előtt – felelte – Szia! - kacsintott rám, majd kilépett a szobából.
Egy ideig csak az ajtót bámultam, majd felsóhajtva hanyatt feküdtem. Ekkor Sandra lépett be vigyorral az arcán.
- Mi van? - kérdeztem meglepődve.
- Miért volt itt ez a fiú? - kérdezte, majd leült az ágyamra, de a vigyor még mindig az arcán virított.
- Bulizni hívtak – szorítottam össze a szemem. Nem akartam Sandrával beszélni Brianről.
- Akkor menj – felelte – Majd halk legyél amikor megjössz! - mondta, majd kiment a szobámból.
A szekrényemhez ugrottam valami hordható ruha felkereséséhez. A szekrényem legeldugottabb zugában találtam egy fekete, pántnélküli, combközépig érő, testhez simuló ruhát. Ehhez a ruhához egy fekete magassarkút kerestem. Kissé ügyetlenül lépkedtem magassarkúban a fürdőbe kisminkelni magam és megcsinálni a hajam. Pontban nyolckor készen is lettem mindennel. Magabiztosan mentem a házunk elé, ahol már várt Brian és a többiek.
- Wow, de szép vagy! - kezdte Jessica.
- Miért nem jársz ilyen csinosan iskolába? - kérdezte Tyler vigyorogva.
- Csak úgy – vontam meg a vállam – Ti is nagyon jól néztek ki! - kacsintottam egyet.
- Igyekeztünk – mosolygott Angela, majd egy csókot nyomott Ben ajkaira.
- Mehetünk, srácok? - kérdezte Brian.
- Igen! - kiáltotta mindenki boldogan, majd a buszmegállóba siettünk.
Autó nélkül jöttek, mondván minek, úgyis részegek lesznek és nem akarják azt, hogy én fuvarozzak mindenkit, mivel én már az elején kikötöttem, hogy nem iszok alkoholt. Így is történt.
Több, mint fél óra múlva már a diszkó előtt ácsorogtunk. Mindenkiben volt egy kis alkohol, kivéve bennem. Én csak kólát ittam, meg útközben egy automata kávét is.
- Mindenkinél van igazolvány és pénz? - kérdezte Mike.
- Mindenkinél – pillantott ránk Lauren.
- Én fizetem a tiédet – ajánlotta Brian.
- Nem kell – csóváltam meg a fejem – Fizetem magamnak.
- Ragaszkodom hozzá – karolta át a derekam, és az óriási kopasz férfihoz léptünk, aki elkérte az igazolványunkat, majd a kasszához terelt minket, ahol fizettünk, utána pedig felmentünk a lépcsőn, hogy bejussunk az óriási terembe.
Gyorsan elfoglaltunk egy asztal, egy sarokban és rendeltünk magunknak valami piát. Mindenki újabban alkoholt ivott, én pedig csak egy alkohol mentes piát kértem.
- Miért nem iszol? - kérdezte tőlem Eric.
- Utálja az alkoholt – válaszolt helyettem Brian az üvegét fixírozva.
- Mi?! - hajolt közelebb Eric.
- Utálom az alkoholt – kiabáltam a fülébe.
- Oh, értem – bólintott – Angela, jössz táncolni? - kérdezte a mellette ülő lánytól.
Angela Benre pillantott, aki bólintott.
- Persze – bólintott Angela, majd a tömegbe rohantak táncolni.
- Mi is megyünk? - kérdezte Tyler, miközben mellém ült.
- Kössz, nem – utasítottam el mosolyogva.
- Ne kéresd már magad! - simított végig a karomon – Táncoljunk! - fogta meg a kezem.
Épp szólásra nyitottam a szám, amikor Brian közbe szólt:
- Nem táncol – szólt dühösen Tylerre – Nem látod, hogy semmi kedve?!
Mindaketten meglepődve néztünk rá. Tyler csak morgott valamit, meg felállt és elment.
- Köszi – mosolyogtam Brianra hálásan.
- Nincsmit – simogatta meg a kézfejem Brian.
Elmosolyodtam.
- Táncolunk? - kérdezte hirtelen ötlettől vezérelve.
- De hát te nem is akarsz táncolni!
- Veled szeretek – pattantam föl és a kezemet nyújtottam.
- Menjünk – fogta meg a kezem és a tömegbe vezetett.
Egy ideig csak egymás előtt lötyögtünk, amikor felcsendült Beyoncé Ring the alarm száma. A tömeg egy emberként énekelte a dalszöveget. Brian pedig közelebb húzodott hozzám és egymáshoz simulva táncoltunk, miközben én a dalszöveget énekeltem.
- Imádom ezt a számot – vigyorogtam.
Brian csal elnevette magát. Hátra fordultam, hogy úgy táncolhassunk tovább, amikor lemerevedtem. Edwardot láttam meg, egy fekete bőrkabátban a pultnál, amint egy férfival beszélget.
- Ne haragudj, de mindjárt jövök – szóltam Briannak, majd a pult felé vettem az irányt.
A szívem a torkomban dobogott, a tenyerem izzadni kezdett. Ideges lettem, mégis a lelkem a boldogságtól repdesett. Felsóhajtottam, majd magabiztosan megindultam a pult felé. Ahogy felé mentem több sráctól kaptam elismerő tekinteteket, mosolyokat, sőt, még füttyszókat is. Pár lépéssel mögötte megálltam és megkocogtattam a vállát. A külvilágot kizártam, a dübörgő zene már csak távoli zaj volt a számomra. Széles mosoly terült szét az arcomon, mialatt Edward felém fordult. Utána egyből le is hervadt a mosoly az arcomról. Az Edwardnak hitt férfi, nem Edward volt. Helyette egy pattanásos arcú, kapa fogú férfi volt, aki meglátott egyből vigyorogni kezdett.
- Segíthetek, tündérkém? - kérdezte mézesmázos hangon.
- Összekevertelek valakivel. Ne haragudj! - csóváltam meg a fejem.
- Meghívlak valamire – felelte a férfi.
- Nem kell, kössz – motyogtam, majd sarkon fordultam és a tömegbe iramodtam.
Brian még mindig az emberek sokasága között állt és zsebre tett kézzel várt. Sietős léptekkel indultam meg felé, majd elmentem mellette, miközben megfogtam a kezét és magam után kezdtem húzni az asztalunk felé.
- Hova mentél? - kérdezte, miután leültünk.
- Azt hittem, hogy egy barátom van itt, de tévedtem – válaszoltam – Összekevertem valakivel.
Brian csak bólintott, majd elvette az asztalról a poharunkat. A kezembe nyomta az enyémet, majd átkarolt és szorosan hozzám simult. Kissé kínosan éreztem magam a karjaiban, de nem szóltam semmit. Poharát visszarakta az asztalra, majd az én poharamat is az asztalra tette. Kezemet megfogta, s közelebb húzott magához és ajkait az enyéimre nyomta. Nem indult meg alattam a föld, nem zártam ki a világot és nem is szárnyalt a szívem, mint amikor Edward csókolt meg. Helyette színtiszta szégyen, undor és gyűlölet fogott el. A végtagjaim lemerevedtek, nem volt bennem erő. Csak az agyam járt. Több száz gondolat cikázott bennem és mindegyikben Edward volt.
Nyelvét beerőszakolta a számba és ott kezdett el egyedül vad táncot járni. Kezével benyúlt a lábam közé és ott kezdett el durván simogatni, dörzsölgetni a nadrágon keresztül. Szemembe könnyek szöktek, majd erőmet összegyűjtve hatalmasat löktem rajta. Brian majdnem hátra esett az apró kanapén, de megtartotta magát a könyökén.
- Hül.ye vagy?! - töröltem meg a szám dühösen.
- Ne haragudj – motyogta.
- Ezt aztán magyarázhatod, te roha.dék – mérgelődtem, majd felpattantam és kiiramodtam a szórakozóhelyről. Egészen a következő utca sarkáig rohantam, majd a térdemre megtámaszkodva megálltam. Nagyokat nyeltem, majd az órámra pillantottam. Nyolc óra volt. Tovább mentem, karjaimat a mellem elé fontam. Hideg volt, rajtam pedig csak egy félhosszú ujjú poló volt. Csak egyenesen mentem. Kis idő múlva jöttem rá, hogy én bizony eltévedtem. Fogalmam sem volt merre kell mennem, még egy buszmegállót se láttam, sem egy taxit. Ráadásul szörnyen hideg volt és sötét, így nehezen tájékozódtam. Kezdett úrrá lenni rajtam a pánik. Amikor egyszercsak meghallottam a nevem a hátam mögül. Nem Brian szólított, nem is más, úgyhogy hátra fordultam, hogy lássam, ki csapódik mellém. Bár nem igazán kellett hátranéztem, anélkül is tudtam, ki az: ezt a hangot bárhol felismerném, és ugyanúgy reagálnék rá, akár énbren vagyok, akár alszom. Sőt, esküdni mernék rá, hogy még holtomban is. Ez volt az a hang, amelynek kedvéért tűzbe mennék – vagy hogy egy kevésbé drámai lehetőséget említsek -, amelyért képes lennék leélni az életem ezen a hideg, szűnni nem akaró esőtől áztatott helyen.
Edward.
Bár mindig boldogsággal és izgalommal töltött el, ha láttam őt, de abban a dühös pillanatban egyáltalán nem volt kedvem beszélgetni vele. De azért megvártam.
Nem szólt semmit és én se szólaltam meg. Csak álltunk egymás előtt. Némán beszélgettünk, vagyis én gondolatban elmagyaráztam neki a dolgokat, ő pedig hallgatott.
- Haza viszlek, ha szeretnéd. A sarkon van a kocsim – szólt Edward – De először megmutatod azt a tak,nyost és elbeszélgetek vele.
- Nem kell – ellenkeztem.
- Bele se merek gondolni, hogy miket tervezett veled és a szűz testeddel – dühöngött.
- Honnan veszed, hogy szűz? - vontam fel a szemöldököm kérdően.
Edward épp szólásra nyitott volna a száját, amikor lemerevedett. Felvonta a szemöldökét, majd gondolkozóan körbe futatta a tekintetét a környéken. Nyílván azon filózott, hogy mondtam-e olyat, hogy szűz vagyok-e vagy nem. Majd leesett neki és zavarában elnevette magát.
- Összekevertelek Bellával – felelte.
- De én nem Bella vagyok – morogtam és sarkon fordultam.
- Várj! - kapott a karom után – Haza viszlek.
Szó nélkül bólintottam és egészen az autóig követtem. Ott kinyitotta nekem az utas felőli ajtót és besegített az autóba. Majd gyorsan megkerülte az ajtót és bevágódott mellém. Beindította az autót és hazáig vezetett.
- Hogy vagy? - kérdezte vigyorogva, mint egy vadalma.
- Nem igazán jól – morogta.
A gyomrom összeugrott egy pillanatra és egy furcsa érzés tört rám. Az orrom pedig szörnyen viszketni kezdett.
- És most mi lesz velünk? Járunk? Vagy maradunk barátok? - kérdezte halk hangon.
Boldog voltam. Jó érzés volt látni Edwardot.
- Döntöttem – bólintott.
A szívem őrült dobogásba kezdett, szárnyalni kezdtem és forróság öntött el. Tudtam, hogy ez a nap jobb lesz a vártnál, ám ekkor kimondta a válaszát boldogságomat megtörve:
- És nem – csóválta meg a fejét – Mi nem vagyunk egymásnak valók. Sajnálom, Norah. Maradjunk inkább barátok – nézett rám – Örökre.
Százszor hangzott el ez a pár mondat az agyamban. Csak kigülledt szemekkel bámultam rá és kétségbeesetten tátogni kezdtem. Ám egy hang se jött ki a torkomon. Gondolatok ezrei futottak át az agyamon. A föld megindult alattam és a szívem is eszeveszett gyorsasággal dobogott, de nem a boldogság miatt. Egy sokkal szörnyűbb dolog miatt. Egyszerre futott végig rajtam a gyűlölet, az undor, a düh és a szerelem. Nem tudtam megszólalni. Egy ro.hadt szót se tudtam kicsikarni magamból. Dühös voltam. Elsősorban magamra, amiért újra hül.ye voltam és persze Edwardra is dühös voltam, hisz átvágott. Játszott velem. Úgy éreztem mintha egy tört szúrtak volna a szívembe és vagy ezerszer megforgatnák. Fájdamas volt, szörnyen fájdalmas.
- Mi van?! - kérdeztem ledöbbenve.
- Mi... mi nem lehetünk szerelmesek egymásba – motyogta és az út szélére állt az autóval.
- És ezt ki mondja?! - köptem a szavakat dühösen, kezeim ökölbe szorultak.
Legszívesebben megfojtottam volna Edwardot és persze azt is, aki ellenzi a mi kapcsolatunkat.
- Mindenki – hajtotta le a fejét – A testvéreim, a szüleim és persze Bella – felelte.
- És a szíved mit diktál? - kérdeztem vészjosló hangon, majd a fejeme ugrott a felimerés. - Te elmondtad Bellának? - mutattam rá.
Edward csak bólintott.
- Szeretem őt – felelte – És nem tudnék neki hazudni.
- Helyette kidobsz engem és tönkre teszel – sziszegtem.
- Sajnálom – emelte rám bánatos tekintetét.
- Tudod mit?! - háborodtam fel – Dö.gölj meg! - sziszegtem – Menj a fran.cba! - emeltem fel a hangom és kiugrottam a kocsiból.
Jó erősen becsaptam magam mögött az ajtót és megindultam haza felé. Edward mellettem jött az autóval, majd lehúzta az utas felőli ablakot.
- Szállj be! - szólt rám.
- Nem – morogtam.
Ekkor valami nedves és hideg a karomat érte. Esni kezdett ez eső.
- Elfogsz ázni, Norah.
- Felejtsd el a nevem és soha ne is mond ki! - fordultam felé – Gyűlöllek – suttogtam – Hazudtál nekem és csak játszottál – morogtam.
- Ez nem igaz, Norah. Én soha nem hazudnék neked és soha nem bántanálak meg – felelte.
- Már nem érdekel – szóltam – Felejts el! - sziszegtem.
Edward ezután már nem követett. Én pedig az esőben haza siettem. Röpke öt perc alatt haza értem. Otthon Sandra várt dühös tekintettel.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Mi van közted és Edward között? - jött a kényes kérdés.
A gyomrom újra összeugrott és elismertem. Ez a nap rosszabb már nem lehet!
Ott hevert mellettem, az ágyon, én pedig elködösült tekintettel néztem az esőt. Zsongott a fejem a sok gondolattól, a tegnap este emlékképeitől, ajkamon még ott égett az utolsó csókunk. Nem voltam sem szomorú, sem boldog. Egyszerűen csak zavart. Most mégis mit fogok csinálni? Kivel fogok este beszélgetni? Mihez kezdek ezután? Ez a néhány óra túl kevésnek tűnt ahhoz, hogy mindent letisztázzak magamban, bár ahogy egyre jobban próbáltam megfejteni magamban a dolgokat, úgy gabalyodtam bele egyre inkább az érzéseimbe. Eddig minden olyan egyszerű és magától értetődő volt körülöttem. Akkor azonban kétségbeesetten tekintettem bele a jövőmbe, ami a lehető legsivárabbnak és legunalmasabbnak tűnt Edward nélkül.
Elmélkedésem után beültem az ágy közepére és tovább kezdtem olvasni a Drakula című könyvet. Délután Brian látogatott meg.
- Miért vagy itt? - kérdeztem.
Ő az asztal előtti székben ült és a szobámat fixírozta. Fekete ing volt rajta, amin pár gomb nem volt begombolva, így mindenki nyerhetett egy pillantást tökéletes mellkasára.
- Nincs kedved elmenni bulizni? - terelte el a témát.
- Kérdésre kérdéssel válaszolni nem illik – tettem karba a kezem.
- A többiekkel bulizni megyünk és gondoltam jó lenne, ha eljönnél – mosolygott rám szégyenlősen – Szóval..?
- Elmegyek – egyeztem bele – De nem iszok alkoholt és nem is fogom valamelyik részeget haza kísérni – figyelmeztettem.
- Csak gyere el és légy velem! - motyogta, majd felállt és az ajtóhoz sétált.
Felém fordult és bámulni kezdett.
- Gyönyörű vagy – szólt.
- Köszönöm – mosolyodtam el.
- Nyolckor találkozunk a házatok előtt – felelte – Szia! - kacsintott rám, majd kilépett a szobából.
Egy ideig csak az ajtót bámultam, majd felsóhajtva hanyatt feküdtem. Ekkor Sandra lépett be vigyorral az arcán.
- Mi van? - kérdeztem meglepődve.
- Miért volt itt ez a fiú? - kérdezte, majd leült az ágyamra, de a vigyor még mindig az arcán virított.
- Bulizni hívtak – szorítottam össze a szemem. Nem akartam Sandrával beszélni Brianről.
- Akkor menj – felelte – Majd halk legyél amikor megjössz! - mondta, majd kiment a szobámból.
A szekrényemhez ugrottam valami hordható ruha felkereséséhez. A szekrényem legeldugottabb zugában találtam egy fekete, pántnélküli, combközépig érő, testhez simuló ruhát. Ehhez a ruhához egy fekete magassarkút kerestem. Kissé ügyetlenül lépkedtem magassarkúban a fürdőbe kisminkelni magam és megcsinálni a hajam. Pontban nyolckor készen is lettem mindennel. Magabiztosan mentem a házunk elé, ahol már várt Brian és a többiek.
- Wow, de szép vagy! - kezdte Jessica.
- Miért nem jársz ilyen csinosan iskolába? - kérdezte Tyler vigyorogva.
- Csak úgy – vontam meg a vállam – Ti is nagyon jól néztek ki! - kacsintottam egyet.
- Igyekeztünk – mosolygott Angela, majd egy csókot nyomott Ben ajkaira.
- Mehetünk, srácok? - kérdezte Brian.
- Igen! - kiáltotta mindenki boldogan, majd a buszmegállóba siettünk.
Autó nélkül jöttek, mondván minek, úgyis részegek lesznek és nem akarják azt, hogy én fuvarozzak mindenkit, mivel én már az elején kikötöttem, hogy nem iszok alkoholt. Így is történt.
Több, mint fél óra múlva már a diszkó előtt ácsorogtunk. Mindenkiben volt egy kis alkohol, kivéve bennem. Én csak kólát ittam, meg útközben egy automata kávét is.
- Mindenkinél van igazolvány és pénz? - kérdezte Mike.
- Mindenkinél – pillantott ránk Lauren.
- Én fizetem a tiédet – ajánlotta Brian.
- Nem kell – csóváltam meg a fejem – Fizetem magamnak.
- Ragaszkodom hozzá – karolta át a derekam, és az óriási kopasz férfihoz léptünk, aki elkérte az igazolványunkat, majd a kasszához terelt minket, ahol fizettünk, utána pedig felmentünk a lépcsőn, hogy bejussunk az óriási terembe.
Gyorsan elfoglaltunk egy asztal, egy sarokban és rendeltünk magunknak valami piát. Mindenki újabban alkoholt ivott, én pedig csak egy alkohol mentes piát kértem.
- Miért nem iszol? - kérdezte tőlem Eric.
- Utálja az alkoholt – válaszolt helyettem Brian az üvegét fixírozva.
- Mi?! - hajolt közelebb Eric.
- Utálom az alkoholt – kiabáltam a fülébe.
- Oh, értem – bólintott – Angela, jössz táncolni? - kérdezte a mellette ülő lánytól.
Angela Benre pillantott, aki bólintott.
- Persze – bólintott Angela, majd a tömegbe rohantak táncolni.
- Mi is megyünk? - kérdezte Tyler, miközben mellém ült.
- Kössz, nem – utasítottam el mosolyogva.
- Ne kéresd már magad! - simított végig a karomon – Táncoljunk! - fogta meg a kezem.
Épp szólásra nyitottam a szám, amikor Brian közbe szólt:
- Nem táncol – szólt dühösen Tylerre – Nem látod, hogy semmi kedve?!
Mindaketten meglepődve néztünk rá. Tyler csak morgott valamit, meg felállt és elment.
- Köszi – mosolyogtam Brianra hálásan.
- Nincsmit – simogatta meg a kézfejem Brian.
Elmosolyodtam.
- Táncolunk? - kérdezte hirtelen ötlettől vezérelve.
- De hát te nem is akarsz táncolni!
- Veled szeretek – pattantam föl és a kezemet nyújtottam.
- Menjünk – fogta meg a kezem és a tömegbe vezetett.
Egy ideig csak egymás előtt lötyögtünk, amikor felcsendült Beyoncé Ring the alarm száma. A tömeg egy emberként énekelte a dalszöveget. Brian pedig közelebb húzodott hozzám és egymáshoz simulva táncoltunk, miközben én a dalszöveget énekeltem.
- Imádom ezt a számot – vigyorogtam.
Brian csal elnevette magát. Hátra fordultam, hogy úgy táncolhassunk tovább, amikor lemerevedtem. Edwardot láttam meg, egy fekete bőrkabátban a pultnál, amint egy férfival beszélget.
- Ne haragudj, de mindjárt jövök – szóltam Briannak, majd a pult felé vettem az irányt.
A szívem a torkomban dobogott, a tenyerem izzadni kezdett. Ideges lettem, mégis a lelkem a boldogságtól repdesett. Felsóhajtottam, majd magabiztosan megindultam a pult felé. Ahogy felé mentem több sráctól kaptam elismerő tekinteteket, mosolyokat, sőt, még füttyszókat is. Pár lépéssel mögötte megálltam és megkocogtattam a vállát. A külvilágot kizártam, a dübörgő zene már csak távoli zaj volt a számomra. Széles mosoly terült szét az arcomon, mialatt Edward felém fordult. Utána egyből le is hervadt a mosoly az arcomról. Az Edwardnak hitt férfi, nem Edward volt. Helyette egy pattanásos arcú, kapa fogú férfi volt, aki meglátott egyből vigyorogni kezdett.
- Segíthetek, tündérkém? - kérdezte mézesmázos hangon.
- Összekevertelek valakivel. Ne haragudj! - csóváltam meg a fejem.
- Meghívlak valamire – felelte a férfi.
- Nem kell, kössz – motyogtam, majd sarkon fordultam és a tömegbe iramodtam.
Brian még mindig az emberek sokasága között állt és zsebre tett kézzel várt. Sietős léptekkel indultam meg felé, majd elmentem mellette, miközben megfogtam a kezét és magam után kezdtem húzni az asztalunk felé.
- Hova mentél? - kérdezte, miután leültünk.
- Azt hittem, hogy egy barátom van itt, de tévedtem – válaszoltam – Összekevertem valakivel.
Brian csak bólintott, majd elvette az asztalról a poharunkat. A kezembe nyomta az enyémet, majd átkarolt és szorosan hozzám simult. Kissé kínosan éreztem magam a karjaiban, de nem szóltam semmit. Poharát visszarakta az asztalra, majd az én poharamat is az asztalra tette. Kezemet megfogta, s közelebb húzott magához és ajkait az enyéimre nyomta. Nem indult meg alattam a föld, nem zártam ki a világot és nem is szárnyalt a szívem, mint amikor Edward csókolt meg. Helyette színtiszta szégyen, undor és gyűlölet fogott el. A végtagjaim lemerevedtek, nem volt bennem erő. Csak az agyam járt. Több száz gondolat cikázott bennem és mindegyikben Edward volt.
Nyelvét beerőszakolta a számba és ott kezdett el egyedül vad táncot járni. Kezével benyúlt a lábam közé és ott kezdett el durván simogatni, dörzsölgetni a nadrágon keresztül. Szemembe könnyek szöktek, majd erőmet összegyűjtve hatalmasat löktem rajta. Brian majdnem hátra esett az apró kanapén, de megtartotta magát a könyökén.
- Hül.ye vagy?! - töröltem meg a szám dühösen.
- Ne haragudj – motyogta.
- Ezt aztán magyarázhatod, te roha.dék – mérgelődtem, majd felpattantam és kiiramodtam a szórakozóhelyről. Egészen a következő utca sarkáig rohantam, majd a térdemre megtámaszkodva megálltam. Nagyokat nyeltem, majd az órámra pillantottam. Nyolc óra volt. Tovább mentem, karjaimat a mellem elé fontam. Hideg volt, rajtam pedig csak egy félhosszú ujjú poló volt. Csak egyenesen mentem. Kis idő múlva jöttem rá, hogy én bizony eltévedtem. Fogalmam sem volt merre kell mennem, még egy buszmegállót se láttam, sem egy taxit. Ráadásul szörnyen hideg volt és sötét, így nehezen tájékozódtam. Kezdett úrrá lenni rajtam a pánik. Amikor egyszercsak meghallottam a nevem a hátam mögül. Nem Brian szólított, nem is más, úgyhogy hátra fordultam, hogy lássam, ki csapódik mellém. Bár nem igazán kellett hátranéztem, anélkül is tudtam, ki az: ezt a hangot bárhol felismerném, és ugyanúgy reagálnék rá, akár énbren vagyok, akár alszom. Sőt, esküdni mernék rá, hogy még holtomban is. Ez volt az a hang, amelynek kedvéért tűzbe mennék – vagy hogy egy kevésbé drámai lehetőséget említsek -, amelyért képes lennék leélni az életem ezen a hideg, szűnni nem akaró esőtől áztatott helyen.
Edward.
Bár mindig boldogsággal és izgalommal töltött el, ha láttam őt, de abban a dühös pillanatban egyáltalán nem volt kedvem beszélgetni vele. De azért megvártam.
Nem szólt semmit és én se szólaltam meg. Csak álltunk egymás előtt. Némán beszélgettünk, vagyis én gondolatban elmagyaráztam neki a dolgokat, ő pedig hallgatott.
- Haza viszlek, ha szeretnéd. A sarkon van a kocsim – szólt Edward – De először megmutatod azt a tak,nyost és elbeszélgetek vele.
- Nem kell – ellenkeztem.
- Bele se merek gondolni, hogy miket tervezett veled és a szűz testeddel – dühöngött.
- Honnan veszed, hogy szűz? - vontam fel a szemöldököm kérdően.
Edward épp szólásra nyitott volna a száját, amikor lemerevedett. Felvonta a szemöldökét, majd gondolkozóan körbe futatta a tekintetét a környéken. Nyílván azon filózott, hogy mondtam-e olyat, hogy szűz vagyok-e vagy nem. Majd leesett neki és zavarában elnevette magát.
- Összekevertelek Bellával – felelte.
- De én nem Bella vagyok – morogtam és sarkon fordultam.
- Várj! - kapott a karom után – Haza viszlek.
Szó nélkül bólintottam és egészen az autóig követtem. Ott kinyitotta nekem az utas felőli ajtót és besegített az autóba. Majd gyorsan megkerülte az ajtót és bevágódott mellém. Beindította az autót és hazáig vezetett.
- Hogy vagy? - kérdezte vigyorogva, mint egy vadalma.
- Nem igazán jól – morogta.
A gyomrom összeugrott egy pillanatra és egy furcsa érzés tört rám. Az orrom pedig szörnyen viszketni kezdett.
- És most mi lesz velünk? Járunk? Vagy maradunk barátok? - kérdezte halk hangon.
Boldog voltam. Jó érzés volt látni Edwardot.
- Döntöttem – bólintott.
A szívem őrült dobogásba kezdett, szárnyalni kezdtem és forróság öntött el. Tudtam, hogy ez a nap jobb lesz a vártnál, ám ekkor kimondta a válaszát boldogságomat megtörve:
- És nem – csóválta meg a fejét – Mi nem vagyunk egymásnak valók. Sajnálom, Norah. Maradjunk inkább barátok – nézett rám – Örökre.
Százszor hangzott el ez a pár mondat az agyamban. Csak kigülledt szemekkel bámultam rá és kétségbeesetten tátogni kezdtem. Ám egy hang se jött ki a torkomon. Gondolatok ezrei futottak át az agyamon. A föld megindult alattam és a szívem is eszeveszett gyorsasággal dobogott, de nem a boldogság miatt. Egy sokkal szörnyűbb dolog miatt. Egyszerre futott végig rajtam a gyűlölet, az undor, a düh és a szerelem. Nem tudtam megszólalni. Egy ro.hadt szót se tudtam kicsikarni magamból. Dühös voltam. Elsősorban magamra, amiért újra hül.ye voltam és persze Edwardra is dühös voltam, hisz átvágott. Játszott velem. Úgy éreztem mintha egy tört szúrtak volna a szívembe és vagy ezerszer megforgatnák. Fájdamas volt, szörnyen fájdalmas.
- Mi van?! - kérdeztem ledöbbenve.
- Mi... mi nem lehetünk szerelmesek egymásba – motyogta és az út szélére állt az autóval.
- És ezt ki mondja?! - köptem a szavakat dühösen, kezeim ökölbe szorultak.
Legszívesebben megfojtottam volna Edwardot és persze azt is, aki ellenzi a mi kapcsolatunkat.
- Mindenki – hajtotta le a fejét – A testvéreim, a szüleim és persze Bella – felelte.
- És a szíved mit diktál? - kérdeztem vészjosló hangon, majd a fejeme ugrott a felimerés. - Te elmondtad Bellának? - mutattam rá.
Edward csak bólintott.
- Szeretem őt – felelte – És nem tudnék neki hazudni.
- Helyette kidobsz engem és tönkre teszel – sziszegtem.
- Sajnálom – emelte rám bánatos tekintetét.
- Tudod mit?! - háborodtam fel – Dö.gölj meg! - sziszegtem – Menj a fran.cba! - emeltem fel a hangom és kiugrottam a kocsiból.
Jó erősen becsaptam magam mögött az ajtót és megindultam haza felé. Edward mellettem jött az autóval, majd lehúzta az utas felőli ablakot.
- Szállj be! - szólt rám.
- Nem – morogtam.
Ekkor valami nedves és hideg a karomat érte. Esni kezdett ez eső.
- Elfogsz ázni, Norah.
- Felejtsd el a nevem és soha ne is mond ki! - fordultam felé – Gyűlöllek – suttogtam – Hazudtál nekem és csak játszottál – morogtam.
- Ez nem igaz, Norah. Én soha nem hazudnék neked és soha nem bántanálak meg – felelte.
- Már nem érdekel – szóltam – Felejts el! - sziszegtem.
Edward ezután már nem követett. Én pedig az esőben haza siettem. Röpke öt perc alatt haza értem. Otthon Sandra várt dühös tekintettel.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Mi van közted és Edward között? - jött a kényes kérdés.
A gyomrom újra összeugrott és elismertem. Ez a nap rosszabb már nem lehet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése