3. rész

Amikor haza értem Sandra szerencsére nem volt otthon, biztos dolgozott. Ha jól tudtam egy irodában dolgozott titkárnőként. Élvezte, az biztos!
Összedobtam magamnak egy szendvicset és beültem a tévé elé. Valami mese ment, amin jókat röhögtem.
Ezt a tevékenységet a telefon csörgése zavarta meg. Gondolkoztam, felvegyem vagy ne? Végül felvettem, hisz lehet, hogy Anyu az.
- Igen? - szóltam bele.
- Hello. Esme Cullen vagyok, és a szombat délutáni partiról szeretnélek tájékoztatni – mondta egy kedves női hang.
- Oh! Sajnálom, de Sandra nincs itthon. Norah vagyok, a keresztlánya.
- Norah! Sokat hallottam ám rólad – nevetett.
- Átadjak valami üzenetet Sandrának? - kérdeztem.
- Igen, kérlek – mondta – Mond meg Sandrának, hogy szombaton tizenegyre jöjjön – tájékoztatott – És te is meg vagy hívva! Persze, ha el szeretnél jönni.
- Rendben, köszönöm.
- Rendben. Na szia! - köszönt el, majd letette, én pedig visszaültem tévét nézni.
Fél öt körül haza ért Sandra is, hulla fáradtan és hisztisen.
- Esme Cullen hívott – mondtam, mikor már nagyjából elfogadható állapotban volt.
- És mit mondott? - ivott bele a gőzölgő kávéjába.
- Szombaton tizenegyre menj!
- Ó, de jó! - mosolygott – Eljössz velem?
- Majd meg látom – vontam meg a vállam.

A második napom az iskolában már könnyebb volt. Biológián a leghátsó padban ültem, csakhogy Bella a barátja mellé tudjon ülni. Spanyolon már nem ez volt a helyzet.
Senorra Goff mellém ültette Bella barátját. A fiú egész végig a pad szélén ült és egyszersem szólt hozzám, és ez egy kicsit kikészített. Tegnap még mosolygott rám, mint a vadalma, most meg úgy néz rám, mintha lep.rás lennék. Hihetetlen!
Menzán újra a többiekkel ültem, de senkihez nem szóltam, mígvégül Bella elém nem ült.
- Szia – köszönt halkan. Felbontott egy ásványvizet és azt kezdte iszogatni.
- Te sosem eszel? - csúszott ki a számon a szörnyű kérdés.
Bella pár pillanatig kérdőn bámult rám, majd válaszolt:
- De eszek – bólintott – De most nem vagyok éhes.
- Ne haragudj – sütöttem le szemeim – Amúgy a barátod miért nem ül ide? - hajoltam hozzá közelebb.
- Ő a testvéreivel szokott ülni – szólt.
- Ez egy kicsit bizarr – fintorodtam el – Jártok meg minden, és nem ebédeltek együtt, már ne haragudj.
- Szerintem is bizarr – csóválta meg a fejét – De ő tudja – nézett a barátja felé – Ha jól tudom melletted ült spanyolon.
Bólintottam.
- És beszéltetek?
- Nem – mondtam – Egész csöndben ült mellettem. Miért? Megbántottam valamivel?
- Nem bántottad meg semmivel – nyugtatott – Csak mesélte, hogy melletted ült.
- És hogy hívják őt?
- Edward – válaszolt – Edward Cullen.
Edward felé néztem, aki a testvéreivel beszélgetett.
- Nagyon helyes a barátod.
- Köszönöm – bólintott hálásan és közben feltűnően figyelt.
- Nyugi, nem akarom lenyúlni – vágtam rá.
- Nem is gondoltam!
- Akkor jó – sóhajtottam.
A nap további része nyugodtan telt el. Egyszersem találkoztam Bellával és barátjával - Edwarddal. Kivéve a parkolóban.
- Sziasztok! - köszöntem nekik, mikor a kocsim mellé értem.
Bella autója mellettem parkolt, így Ő és a barátja a kocsinak dőlve álldogáltak.
- Norah! Bemutatom a barátomat Edwardot – fordult a barátja felé.
- Edward, ő pedig Norah – mutatott rám.
- Hello – bólintott, majd másfelé nézett.
Bella ledöbbenten bámult Edwardra, majd mosolyogva felém fordult.
- Kicsit fáradt – tátogta.
Én csak bólintottam. Nem inkább bunkó? - kérdeztem gondolatban.
Edward egyből rám nézett és bal szemöldökét felhúzva, kérdően bámult rám. Én csak mosolyogva intettem nekik és az autómba szálltam. Beindítottam, kitolattam a parkolóból, és haza vezettem, közben az utóbbi két napot kezdtem gondolatban elemezni.
1., Az évfolyamtársaim szörnyen kedvesek. 2., Edward pedig szörnyen bunkó. De mos komolyan! Úgy nézett rám, mintha halotta volna a “ nem inkább bunkó?” gondolatomat, meg egész végig úgy nézett rám, mintha a maga az ördög lánya lennék, vagy pedig mintha valami halálos vírust hordoznék magammal. Szörnyű!
Sandra már otthon volt, mikor haza értem. Épp a számlákkal foglalkozott és számolt.
- Besegítsek? - kérdeztem.
- Nem kell – nézett fel rám mosolyogva – Hogy vagy? Milyen volt az iskola? Vannak barátaid? - zúdította rám kérdéseit.
- Kösz, jól vagyok – válaszoltam az elsőre – Jó volt a suli, mindenki jófej – válaszoltam a másodikra – És igen, vannak barátaim. Bár van egy pár bunkó ember – sötétült el a tekintetem.
- Nem kell foglalkozni velük! - legyintett, majd a papírokhoz fordult.
A konyhába mentem, ahol öntöttem magamnak egy pohár kólát és a szobámba mentem.
Megcsináltam a leckémet, majd az időt olvasással ütöttem el, utána felhívtam Anyut.
- És milyenek a gyerekek? Vannak barátaid? - kérdezte.
- Van pár kedves gyerek – mondtam – Eddig még csak egy fiúnak nem tetszik a po.fám.
- Na – döbbent le – És miért nem?
- Nem tudom – vontam meg a vállam – Összvissz egyszer beszéltünk, az is csak a bemutatkozás volt – meséltem – De nem is érdekel – vontam meg a vállam.
- Rendben, kicsim – mondta Anyu lágy hangon – Holnap beszélünk. Szeretlek!
- Én is téged, szia! - köszöntem el.
Még egy ideig tévéztem, majd mély álomba zuhantam.
Másnap a suliban majdnem neki mentem Edward Volvójának reggel, mikor beparkoltam mellé.
- Ne haragudj – szálltam ki az autóból.
- Nincs gond – vonta meg a vállát – Jó kis verda. Milyen fajta?
- Ford – válaszoltam – A tiéd is nagyon jó! - mosolyogtam rá.
- Hát akkor... Szia – intett, majd a járdán várakozó Bellához ment.
Az első órámon majdnem elaludtam. A másodikon is, és a többin is. Még menzán is hulla fáradt voltam.
- Fáradtnak tűnsz – mondta Jessica.
- Az is vagyok – ásítottam, kezemet a szám elé téve.
- Nem aludtál az éjszaka? - kérdezte Mike, Jessica barátja.
- Épp ezaz, hogy aludtam. Iszonyú jót aludtam! - mosolyogtam.
- Akkor csak túl aludtad magad, szerintem – szólt közbe Angela.
- Lehet – vontam meg a vállam.
- Hallottam, hogy majdnem neki mentél Edward Volvójának reggel – mondta Jessica.
- Kíváncsi vagyok, hogy mit tett volna, ha bele is mész – nevetett Tyler.
- Őrjöngött volna – nevetett Mike is, majd előadta Edwardot ahogy éppen őrjöng: – Ki fogod fizetni a károkat, te kis csi.tri! Hogy képzeled? Meg stb. – nevetett.
- Fogjátok már be! - csitította a fiúkat Angela – Bella és Edward épp felénk jönnek – mutatott az említettek felé.
- Sziasztok – köszönt Bella, majd elment az asztalunk mellett egy másik asztal felé.
- Nocsak-nocsak, Bella a barátjával ebédel – vigyorgott Tyler – Azt hittem rosszba vannak.
- Miből gondoltad? - kérdezte Mike.
- Bella egész héten velünk ebédelt – válaszolt Tyler.
- Nem voltak rosszba – jelentette Jessica – Bella legalább foglalkozik a barátaival is, nemcsak a pasijával.
- Igazad van, Jessica – helyeselt Angela – Valljuk be! Bella egy igazi angyal, és megérdemli a boldogságot – mosolygott.
- Mióta jár Edwarddal? - kérdeztem.
- Azt hiszem tavaly március óta – válaszolt Angelaval.
- Nem. Április óta – javította ki Jessica a lányt.
- Együtt ültek biológián – kezdte Angela.
- Aztán Tyler majdnem elgázolta Bellát – folytatta Jessica.
- Hé, az véletlen volt! Csúszott az út – mentegetőzött Tyler.
- De Edward megmentette őt – mondta tovább Angela – Utána találkoztak Port Angelesben, majd együtt is vacsoráztak.
- És Edward hazavitte – vigyorgott Jessica.
- Aztán állandóan együtt voltak – nevetett Angela.
- És Bella elmesélte, hogy randiznak – mondta Jessica – Azóta elválaszthatatlanok – nézett Belláék felé – És valljuk be, édesek együtt. Mintha egymásnak lennének teremtve.
- Azért ez nem igaz – szólt közbe Mike – Eléggé furcsák, főleg Cullen.
- Neked állandóan furcsa Edward – mondta Angela unott hangon.
- Állandóan úgy néz Bellára, mintha fel akarná falni – szűkítette össze szemeit Mike Edwardra nézve – Valami nincs rendben Edward Cullennal, az biztos. Te mit gondolsz, Norah?
– Semmit – válaszoltam - Ismerd meg! - vigyorogtam.
- Nem én! - tiltakozott, majd Jessica mellé ugrott és szorosan magához ölelte.
- Senki se tudja, hogy milyen Edward, csakis Bella – mondta Angela – Hisz ő van vele állandóan.
- Igaz – bólintottam – Kérdezd meg Bellát! - nevettem.
- Mit kérdezzen meg? - jelent meg az asztalunk mellett Bella a barátjával együtt.
Senki nem tudott megszólalni, csak tátogtak. Végül a legnagyobb hülyeséget mondtam:
- Csak azt,hogy hogy vagy – mosolyogtam – Sápadtnak tűnsz.
- Oh – kapott az arcához – Kicsit kimerült vagyok – mosolygott.
- Nem ültök ide? - kérdezte Angela, mire a fiúk gyilkos szemekkel bámultak rá.
Bella felhúzott szemöldökkel tekintett Edwardra, aki felsóhajtott, majd bólintott és leültek.
- És hogy vagytok? - kezdte Jessica.
- Meg vagyunk, köszi – mosolygott Bella.
Egy ideig némán hallgattam a lányokat, majd miután rájöttem, hogy semmi érdekesről nem fecsegnek, Edwardra fordítottam a tekintetem.
Ő csak behúzott nyakkal ült, és egy ásványvizes üveg kupakjával szórakozott. Nem figyelt senkire, teljesen magába volt zuhanva. Meg kellett volna szólítanom, de nem mertem. Mi van, ha beégek? Vagy rosszabb? Fejét felemelte és tekintetét az enyémbe fúrta. Én pedig meg tudtam figyelni az arcát.
Sápadt arca, magas arccsontja, éles és erős állkapcsa volt. Szemei aranyszínűek voltak, telt ajkai és egyenes orra volt. Egyszerűen gyönyörű!
A következő pár nap hamar telt el, Sandra pedig egyre többször kérdezett rá a szombati napra, miszerint elmegyek-e Esme Cullen partijára vagy sem.
Jessicaékkal jó barátok lettünk, majdnem minden szünetben együtt lógtunk. Nagyon viccesek és aranyosak voltak. Bellával is jóba lettem. Sokat mesélt az életéről és szerelméről, ám mégis néha-néha éreztette velem, hogy van egy óriási titka, amit nem igazán akar elmondani.
- Ti mit tudtok Esme Cullen partijáról? - kérdeztem pénteken a lányoktól.
- Öhm... Én semmit – húzta el a száját Angela.
- Minden hónapban a város női szerveznek egy partit. Ilyenkor összejönnek és kibeszélik a gyerekeket, meg a város eseményeit, és most Esme Cullen, Edwardék anyja, a soros – válaszolt Jessica.
- Meghívtak? - kérdezte Bella.
- Hát a keresztanyámat hívták, de Esme azt mondta, hogy mehetek én is. Menjek? - kérdeztem.
- Menj! - bólintott Angela – Biztos lesz ott valaki, akivel jóba leszel – mosolygott.

Szombatom már alapjáraton jól indult. Egyrészt, mert sütött a nap, másrészt pedig kialudtam magam. Sandra pedig már javában sminkelte magát a fürdőben.
- Jó reggelt! - mosolygott – Na jössz velem?
- Ja – dőltem az ajtófélfának ásítva – Mikor indulunk? - fontam össze kezeim a mellem előtt.
- Fél óra múlva – rúzsozta ki a száját – Úgyhogy jó lenne, ha öltöznél – fordult felém.
Nem különítettem nagyobb figyelmet a ruhámra. Felvettem egy egyszerű farmert és egy fekete pólót, amin egy madárka díszelgett sok-sok virággal.
Az én kocsimmal mentünk, de Sandra vezetett. Az út eléggé döcögős volt, hisz a ház Forkson kívül volt, az erdő közepén. A pár mérföldes bevezető út jelöletlen és kezeletlen volt – nem volt se aszfalt, se kő, se semmi. Végül egy tisztásra érkeztünk, ahol volt a ház.
A ház előtti tisztáson hat ősi cédrusfa állt, melyek szerteágazó lombjaikkal egy egész holdat teríthettek be. A ház háromszintes volt, a földszintet egy széles tornác ölelte körbe, homlokzata fehérre volt festve. Méltóságteljes benyomást nyújtott, körülbelül száz éves lehetett és hallani lehetett a közeli folyó hangját.
Egy kopogás után benyitottunk. A bejárati ajtó egy hatalmas térre nyílt, mely valaha több szobából állhatott. A válaszfalakat eltávolíthatták, így alakítva ki a hatalmas teret. A déli homlokzatot teljes üveg borította, ahonnan folyóra is rá lehetett látni. Ennek köszönhetően a ház igen világos volt, melyet kiemelt továbbá a falak színe is. A belmagasság igen nagy volt, a padlót fehér hajópadlóval burkolták, a falak is ugyanebben a színben pompáztak. Az egyik falon alig észrevehető biztonsági tábla volt, amelyet beüzemelve áthatolhatatlanná tehették az üveg falait. A bejárati ajtótól balra emelt padlószinten egy hatalmas zongora pompázott. A szoba nyugati részében egy széles, masszív lépcsőkar állt.
Ez a lépcső előtt állt egy alacsony, karamella színű hajú nő, akinek kedves mosoly ragyogott az arcán, majd lágy hangon megszólalt:
- Szervusz! A nevem Esme Cullen.