Pár órával később – mikor felkeltem – észrevettem, hogy Edward már nincs mellettem. Feküdve, csukott szemmel tapógatoztam magam mellett, de akkoris hűlt helyét találtam.
Az oldalamra fordultam és hunyorítva kinyitottam a szemem. Fél egy múlt, öt perccel – volt az órámon.
Hát ez meg hova lett? - nyöszörögtem magamban és felültem. Előttem egy apró, fehér cetli volt. Egy ásítás kíséretébe a kezembe vettem és olvasni kezdtem a gyöngy betűket amiket csak erős és gyöngéd kézzel lehetett írni:
Reggel találkozunk, a suliban!
Egy ideig tartott mire felfogtam, hogy mégis mi történt. Majd mikor eljutott az agyamig az információ, hátra dobtam magam és vissza aludtam.
- Hova lettél este? - kérdeztem Edwardtól a folyóson sétálva, szünetben.
- Átmentem Bellához – válaszolt.
- Akkor jó – bólintottam – És mit szólt ahhoz, hogy barátok vagyunk?
- Majd megválaszolja ő – állt meg.
- Sziasztok! - ért elénk Bella, majd Edward mellé sietett és átkarolta a fiú derekát – Örülök, hogy barátok vagytok, Norah – mondta nekem.
- Én is örülök – mosolyogtam.
- Akkor jó – mosolygott és egy csókot nyomott Edward arcára, amit Edward egy csókkal viszonzott.
- Norah, te nem jössz szombaton moziba? - kérdezte Bella.
- Nem – ráztam meg a fejem – A hétvégén meglátogatom a szüleimet. Rég láttam már őket – mosolyogtam, majd fájdalmasan felnyögtem amikor valaki teljes erővel belém jött, így a könyveim – amik a kezembe voltak – az oldalamba fúródtak majd leestek a földre.
- Ne haragudj, Norah – morogta Brian és leguggolt összeszedni a könyveimet.
- Köszönöm – mosolyogtam rá, mikor a kezembe nyomta őket.
- Sziasztok! - köszönt Bellának és Edwardnak, akik csak egy biccentéssel viszonozták a köszöntést.
- Tesid lesz? - nézett rám.
- Sajnos – forgattam meg szemeim lehangolóan.
- Nekem is – vigyorgott – Lekísérhetlek?
- Le – bólintottam – Majd még beszélünk. Sziasztok! - fordultam a többiek felé, majd a torna terembe igyekeztem Briannal.
- Múlthéten miért rohantál el? - érdeklődött.
Egy pillanatig kérdőn néztem rá, majd belém hasított a felismerés. Múlthéten szívtelenül lemondtam a randit, Edward miatt.
- Sandra, a keresztanyám, hívott, hogy rosszul van és hogy menjek haza – válaszoltam – A keresztanyám eléggé esetlen, szóval remélem megérted – mosolyogtam rá bájosan.
- Oh. Megértem – bólintott – Akkor mikor randizunk? - kacsintott rám – A hétvégén lesz egy jó film a mozikban, elmegyünk megnézni?
- A hétvégén Chicagóban leszek, a szüleimet meglátogatni.
- Üdvözlöm a szüleidet és a többieket is, ha találkozol velük – mosolygott – Akkor mikor találkozzunk?
- Nem tudom, Brian – bigyesztettem le számat bánatosan – Rengeteg dolgom van.
- És mi lenne, ha átmennék hozzátok? Remélem nem zavarlak és a keresztanyád se fog visítozni – húzta el a száját.
- Gyere – vontam meg a vállam.
- Ma? Suli után? - vidult fel.
- Oké – bólintottam, majd megálltam a női öltöző ajtaja elött – A parkolóban találkozunk.
- Rendben – bólintott, majd óvatosan a falnak nyomott és a fejem mellett megtámasztotta a kezét – Mondtam már, hogy gyönyörű vagy ma? - mosolygott – Mondjuk felesleges. Te mindig gyönyörű vagy – hajolt közelebb.
- Köszönöm – dadogtam.
- A parkolóban megvárlak – nevetett halkan és egy csókot nyomott az arcomra, majd bement a fiú öltözőbe.
Az öltözőben a lányok biztosítottak arról, hogy kössem fel a gatyám, mert eléggé kemény a tesi óra. Amikor Bella csengő előtt pár perccel beesett a kis szobába, akkor a lányok még őt is megkérdezték: ,,ugye, hogy durva a tesi?” Bella csak dadogott ide-oda, majd bele egyezően bólintott és mellém sietett átöltözni.
Mikor kinyílt az öltöző ajtaja, akkor a lányok gyorsan felpattantak és kisiettek a szobából.
- Kezdődik az óra – sóhajtott fel Bella, majd intett, hogy kövessem.
Bekísért az óriási, torna cipő szagú tornaterembe és leültetett a bordásfalak elé kikészített padra, ahol ültek a többiek, köztük Brian is, aki amikor meglátott egyből felpattant és mosolyogva integetett. Ezután az osztállyal csöndben vártuk a tanárt.
A lányok mellettem halkan csevegtek, de számomra csak zümmögés volt. Egy halk hangmassza. Tekintetemet vonzották a válogatott kinzóeszközök. Gyűrűk, dobbantó, zsámolyok, gerenda és társaik. Na persze a fal mellett ott voltak a bordásfalak, amik idősebbek voltak az édesanyámnál, talán.
Épp fordultam volna Bella felé kérdezni valamit amikor kinyílt a hatalmas nagy ajtó és egy alacsony, törékeny nő lépett be a terembe. Öszöntösen felemelkedtünk mindannyian.
Vállig érő, vékonyszálú barna haj zsírosan állt buksiján. Mélybarna szemeit érdeklődve rám irányította, miközben jobb kezével görcsösen szorongatta ezüst színű sípját. Élére vasalt fehér polót és piros színű tréningruhát viselt, amin a Retro márka kapott helyett. Középkorú nő lehetett, bár az alkatából ítélve talán több is lehetett.
- Black tanárnő vagyok és mostantól én fogom tanítani önt – intézte hozzám szavait – Hogy hívják önt? - kérdezte szigorú, idegesítő orrhangon.
- Norah – válaszoltam.
- Az utóbbi iskoláitól kapott papírokból ítélve ön kitünő testnevelés tantárgyból, ez igaz? - kérdezte, mire az egész osztály felém fordult meglepődött arccal, kivéve Brian aki vigyorgott, mint a vadalma.
- Igaz – hajtottam le fejem szégyenkezve.
- Akkor, Miss Norah, szeretném ha itt is kitünő eredményeket érne el és részt venne az iskola sport eseményein – mondta, majd az osztály felé fordult – És most, tisztelt osztály, 15 perc futás a teremben. Most! - szólt és belefújt fülsüketítő hangú sípjába, mire az egész osztály futni kezdett, a sor elején Briannal.
Én a sor végén kocogtam, majd mikor Mrs. Black rám kiabált, hogy “Miss Norah! Fusson, különben az igazgatóiba végzi mellé egy órai munka egyessel” akkor gyorsabban kezdtem futni, lehagyva a többieket. Kis idő múlva már Brian mellett futottam.
- Szia! - köszönt levegőt kapkodva.
- Csá! - morogtam.
- Mizu? - vigyorgott.
- Brian, fogd be! - morogtam és szedni szedtem a lábaim, hogy lehagyjam őt.
Sikerült is a tervem. Egyedül futottam az óriási teremben a gondolataimmal.
Az oldalamra fordultam és hunyorítva kinyitottam a szemem. Fél egy múlt, öt perccel – volt az órámon.
Hát ez meg hova lett? - nyöszörögtem magamban és felültem. Előttem egy apró, fehér cetli volt. Egy ásítás kíséretébe a kezembe vettem és olvasni kezdtem a gyöngy betűket amiket csak erős és gyöngéd kézzel lehetett írni:
Reggel találkozunk, a suliban!
Egy ideig tartott mire felfogtam, hogy mégis mi történt. Majd mikor eljutott az agyamig az információ, hátra dobtam magam és vissza aludtam.
- Hova lettél este? - kérdeztem Edwardtól a folyóson sétálva, szünetben.
- Átmentem Bellához – válaszolt.
- Akkor jó – bólintottam – És mit szólt ahhoz, hogy barátok vagyunk?
- Majd megválaszolja ő – állt meg.
- Sziasztok! - ért elénk Bella, majd Edward mellé sietett és átkarolta a fiú derekát – Örülök, hogy barátok vagytok, Norah – mondta nekem.
- Én is örülök – mosolyogtam.
- Akkor jó – mosolygott és egy csókot nyomott Edward arcára, amit Edward egy csókkal viszonzott.
- Norah, te nem jössz szombaton moziba? - kérdezte Bella.
- Nem – ráztam meg a fejem – A hétvégén meglátogatom a szüleimet. Rég láttam már őket – mosolyogtam, majd fájdalmasan felnyögtem amikor valaki teljes erővel belém jött, így a könyveim – amik a kezembe voltak – az oldalamba fúródtak majd leestek a földre.
- Ne haragudj, Norah – morogta Brian és leguggolt összeszedni a könyveimet.
- Köszönöm – mosolyogtam rá, mikor a kezembe nyomta őket.
- Sziasztok! - köszönt Bellának és Edwardnak, akik csak egy biccentéssel viszonozták a köszöntést.
- Tesid lesz? - nézett rám.
- Sajnos – forgattam meg szemeim lehangolóan.
- Nekem is – vigyorgott – Lekísérhetlek?
- Le – bólintottam – Majd még beszélünk. Sziasztok! - fordultam a többiek felé, majd a torna terembe igyekeztem Briannal.
- Múlthéten miért rohantál el? - érdeklődött.
Egy pillanatig kérdőn néztem rá, majd belém hasított a felismerés. Múlthéten szívtelenül lemondtam a randit, Edward miatt.
- Sandra, a keresztanyám, hívott, hogy rosszul van és hogy menjek haza – válaszoltam – A keresztanyám eléggé esetlen, szóval remélem megérted – mosolyogtam rá bájosan.
- Oh. Megértem – bólintott – Akkor mikor randizunk? - kacsintott rám – A hétvégén lesz egy jó film a mozikban, elmegyünk megnézni?
- A hétvégén Chicagóban leszek, a szüleimet meglátogatni.
- Üdvözlöm a szüleidet és a többieket is, ha találkozol velük – mosolygott – Akkor mikor találkozzunk?
- Nem tudom, Brian – bigyesztettem le számat bánatosan – Rengeteg dolgom van.
- És mi lenne, ha átmennék hozzátok? Remélem nem zavarlak és a keresztanyád se fog visítozni – húzta el a száját.
- Gyere – vontam meg a vállam.
- Ma? Suli után? - vidult fel.
- Oké – bólintottam, majd megálltam a női öltöző ajtaja elött – A parkolóban találkozunk.
- Rendben – bólintott, majd óvatosan a falnak nyomott és a fejem mellett megtámasztotta a kezét – Mondtam már, hogy gyönyörű vagy ma? - mosolygott – Mondjuk felesleges. Te mindig gyönyörű vagy – hajolt közelebb.
- Köszönöm – dadogtam.
- A parkolóban megvárlak – nevetett halkan és egy csókot nyomott az arcomra, majd bement a fiú öltözőbe.
Az öltözőben a lányok biztosítottak arról, hogy kössem fel a gatyám, mert eléggé kemény a tesi óra. Amikor Bella csengő előtt pár perccel beesett a kis szobába, akkor a lányok még őt is megkérdezték: ,,ugye, hogy durva a tesi?” Bella csak dadogott ide-oda, majd bele egyezően bólintott és mellém sietett átöltözni.
Mikor kinyílt az öltöző ajtaja, akkor a lányok gyorsan felpattantak és kisiettek a szobából.
- Kezdődik az óra – sóhajtott fel Bella, majd intett, hogy kövessem.
Bekísért az óriási, torna cipő szagú tornaterembe és leültetett a bordásfalak elé kikészített padra, ahol ültek a többiek, köztük Brian is, aki amikor meglátott egyből felpattant és mosolyogva integetett. Ezután az osztállyal csöndben vártuk a tanárt.
A lányok mellettem halkan csevegtek, de számomra csak zümmögés volt. Egy halk hangmassza. Tekintetemet vonzották a válogatott kinzóeszközök. Gyűrűk, dobbantó, zsámolyok, gerenda és társaik. Na persze a fal mellett ott voltak a bordásfalak, amik idősebbek voltak az édesanyámnál, talán.
Épp fordultam volna Bella felé kérdezni valamit amikor kinyílt a hatalmas nagy ajtó és egy alacsony, törékeny nő lépett be a terembe. Öszöntösen felemelkedtünk mindannyian.
Vállig érő, vékonyszálú barna haj zsírosan állt buksiján. Mélybarna szemeit érdeklődve rám irányította, miközben jobb kezével görcsösen szorongatta ezüst színű sípját. Élére vasalt fehér polót és piros színű tréningruhát viselt, amin a Retro márka kapott helyett. Középkorú nő lehetett, bár az alkatából ítélve talán több is lehetett.
- Black tanárnő vagyok és mostantól én fogom tanítani önt – intézte hozzám szavait – Hogy hívják önt? - kérdezte szigorú, idegesítő orrhangon.
- Norah – válaszoltam.
- Az utóbbi iskoláitól kapott papírokból ítélve ön kitünő testnevelés tantárgyból, ez igaz? - kérdezte, mire az egész osztály felém fordult meglepődött arccal, kivéve Brian aki vigyorgott, mint a vadalma.
- Igaz – hajtottam le fejem szégyenkezve.
- Akkor, Miss Norah, szeretném ha itt is kitünő eredményeket érne el és részt venne az iskola sport eseményein – mondta, majd az osztály felé fordult – És most, tisztelt osztály, 15 perc futás a teremben. Most! - szólt és belefújt fülsüketítő hangú sípjába, mire az egész osztály futni kezdett, a sor elején Briannal.
Én a sor végén kocogtam, majd mikor Mrs. Black rám kiabált, hogy “Miss Norah! Fusson, különben az igazgatóiba végzi mellé egy órai munka egyessel” akkor gyorsabban kezdtem futni, lehagyva a többieket. Kis idő múlva már Brian mellett futottam.
- Szia! - köszönt levegőt kapkodva.
- Csá! - morogtam.
- Mizu? - vigyorgott.
- Brian, fogd be! - morogtam és szedni szedtem a lábaim, hogy lehagyjam őt.
Sikerült is a tervem. Egyedül futottam az óriási teremben a gondolataimmal.
Egy másik időpontban, délután, a konyhában voltam Briannal. Ő a kis asztal melletti széken ült és engem figyelt, miközben én takarítottam és főztem.
- Mikor jössz vissza Chicagóból? - kérdezte.
- Vasárnap délután – válaszoltam – Tanulnom kell majd, szóval körülbelül 2-3 fele itthon leszek már.
- Majd meglátogatlak – mosolygott.
- Nekem mindegy – vontam meg a vállam kelletlenül.
- De lehet, hogy van egy kis dolgom – vágta rá.
- Majd át jössz, ha akarsz – fordultam felé és a konyhapultnak dőltem.
Brian gyorsan elém állt. Derekamat jobb kezével átkarolta, hozzám simult és arcomhoz hajolt.
- Nagyon tetszel nekem, Norah – suttogta – Régebben is tetszettél, de akkor foglalt voltál – mosolygott.
Csendben hallgattam, majd az agyamba tódult a múlt. Láttam a mosolyát, éreztem ajkaimon édes csókját, éreztem kezeit a derekamon és az arcomon.
Felnéztem Brian szemeibe és lélegzettvisszafojtva bámultam őt. Brian csak rám mosolygott és közel hajolt, hogy megcsókoljon, mire én hirtelen elkaptam a fejem.
- Brian – mondtam remegő hanggal – Ez most nem menne.
Brian egy ideig csak kérdőn bámult, majd automatikusan hátrébb lépett.
- Ne haragudj! - morogta.
Nem válaszoltam, csak rá néztem.
- Nem tudod őt elfelejteni? - kérdezte halkan, hangja mégis gúnyos volt.
- Ne most gúnyolodj, jó? - szükítettem össze szemeimet mérgesen.
- Nem gúnyolódok, csak jó lenne ha elfelejtenéd a múltat – mondta sértődötten.
- Te inkább ne szólj bele, hogy mit csináljak! Amúgyis, nem egyszerű elfelejteni 5 évet – morogtam.
- De már vége, Norah – nyúlt a kezemért és egy apró lépéssel közelebb lépett.
Kezemet az ajkához emelte és egy apró, gyengéd csókot nyomott rá.
- Tudom – mondtam – De egy kis időre van szükségem. Részben ezért is jöttem Forksba.
Láttam, hogy Briannak elködösült a tekintete a dühtől és épp mondott volna valami csipőset, amikor Sandra lépett be a konyhába nagy zajjal.
- Norah, kész a... - hallgatott el, mikor felnézett és minket látott.
Látta, amint Brian a kezemet fogja és látta, a könnyeket a szememben.
- Megzavartam valamit? - kérdezte.
- Nem – téptem ki a kezemet Brianéből és gyorsan megtöröltem a szemem – Brian már úgyis megy – mosolyogtam az említettre.
- Sandra vagyok, Norah keresztlánya – nyújtotta a kezét Sandra.
- Brian – rázott kezet Sandraval – Norah osztálytársa és egy régi barátja.
- Örülök a szerencsének – mosolygott Sandra, majd sarkon fordult.
- Majd találkozunk – nézett rám Brian – És gondolkozz! - mosolygott rám és kitessékelte magát.
- Mikor jössz vissza Chicagóból? - kérdezte.
- Vasárnap délután – válaszoltam – Tanulnom kell majd, szóval körülbelül 2-3 fele itthon leszek már.
- Majd meglátogatlak – mosolygott.
- Nekem mindegy – vontam meg a vállam kelletlenül.
- De lehet, hogy van egy kis dolgom – vágta rá.
- Majd át jössz, ha akarsz – fordultam felé és a konyhapultnak dőltem.
Brian gyorsan elém állt. Derekamat jobb kezével átkarolta, hozzám simult és arcomhoz hajolt.
- Nagyon tetszel nekem, Norah – suttogta – Régebben is tetszettél, de akkor foglalt voltál – mosolygott.
Csendben hallgattam, majd az agyamba tódult a múlt. Láttam a mosolyát, éreztem ajkaimon édes csókját, éreztem kezeit a derekamon és az arcomon.
Felnéztem Brian szemeibe és lélegzettvisszafojtva bámultam őt. Brian csak rám mosolygott és közel hajolt, hogy megcsókoljon, mire én hirtelen elkaptam a fejem.
- Brian – mondtam remegő hanggal – Ez most nem menne.
Brian egy ideig csak kérdőn bámult, majd automatikusan hátrébb lépett.
- Ne haragudj! - morogta.
Nem válaszoltam, csak rá néztem.
- Nem tudod őt elfelejteni? - kérdezte halkan, hangja mégis gúnyos volt.
- Ne most gúnyolodj, jó? - szükítettem össze szemeimet mérgesen.
- Nem gúnyolódok, csak jó lenne ha elfelejtenéd a múltat – mondta sértődötten.
- Te inkább ne szólj bele, hogy mit csináljak! Amúgyis, nem egyszerű elfelejteni 5 évet – morogtam.
- De már vége, Norah – nyúlt a kezemért és egy apró lépéssel közelebb lépett.
Kezemet az ajkához emelte és egy apró, gyengéd csókot nyomott rá.
- Tudom – mondtam – De egy kis időre van szükségem. Részben ezért is jöttem Forksba.
Láttam, hogy Briannak elködösült a tekintete a dühtől és épp mondott volna valami csipőset, amikor Sandra lépett be a konyhába nagy zajjal.
- Norah, kész a... - hallgatott el, mikor felnézett és minket látott.
Látta, amint Brian a kezemet fogja és látta, a könnyeket a szememben.
- Megzavartam valamit? - kérdezte.
- Nem – téptem ki a kezemet Brianéből és gyorsan megtöröltem a szemem – Brian már úgyis megy – mosolyogtam az említettre.
- Sandra vagyok, Norah keresztlánya – nyújtotta a kezét Sandra.
- Brian – rázott kezet Sandraval – Norah osztálytársa és egy régi barátja.
- Örülök a szerencsének – mosolygott Sandra, majd sarkon fordult.
- Majd találkozunk – nézett rám Brian – És gondolkozz! - mosolygott rám és kitessékelte magát.
Chicagóban, a váróban ültem, szombat reggel 10 órakor. A szüleimet vártam már 5 perce.
Kis idő múlva az édesanyám sietett felém őszinte mosollyal az arcán. Felugrottam és Anyu karjaiba futottam. Szorosan öleltük egymást, nyakába fúrtam fejemet és beszívtam eper illatát.
- Annyira hiányzotál, Anyu – suttogtam és könnybe lábadt a szemem, mire mégjobban magamhoz szorítottam.
- Te is, kicsim – simogatta meg a hátam Anyu.
- Csak nem egér etetés van? Nem gond, ha kimaradok ebből? - hallottam Apu viccelődő hangját.
- Apa! - visítottam és a nyakába ugrottam.
- Jól van. Túl sok a nyál! - mondta, majd gyengéden eltolt.
- Mehetünk haza? - kérdezte Anya.
- Hát persze – mondtuk egyszerre Apuval.
- Hiába, apja lánya – forgatta meg a szemét Anyu.
Apu kezébe vette az utazó táskámat, Anyu pedig megfogta a kezemet és kivezetett a reptérről.
Kis idő múlva az édesanyám sietett felém őszinte mosollyal az arcán. Felugrottam és Anyu karjaiba futottam. Szorosan öleltük egymást, nyakába fúrtam fejemet és beszívtam eper illatát.
- Annyira hiányzotál, Anyu – suttogtam és könnybe lábadt a szemem, mire mégjobban magamhoz szorítottam.
- Te is, kicsim – simogatta meg a hátam Anyu.
- Csak nem egér etetés van? Nem gond, ha kimaradok ebből? - hallottam Apu viccelődő hangját.
- Apa! - visítottam és a nyakába ugrottam.
- Jól van. Túl sok a nyál! - mondta, majd gyengéden eltolt.
- Mehetünk haza? - kérdezte Anya.
- Hát persze – mondtuk egyszerre Apuval.
- Hiába, apja lánya – forgatta meg a szemét Anyu.
Apu kezébe vette az utazó táskámat, Anyu pedig megfogta a kezemet és kivezetett a reptérről.
- Annyira örülök, hogy itt vagy, Norah – örvendezett Anyu a kocsiban ülve, mellettem – Nagyon hiányoztál. Olyan csöndes a ház nélküled – karolta át vállaimat.
- Amikor otthon éltem akkoris csönd van – motyogtam.
- Ez most más, Norah – nevetett fel Anyu – Üres a ház nélküled. Csak a kutyák a hangosak.
- Jól vannak? - érdeklődtem.
- Jól – bólintott – Nagyon hiányzol már nekik.
- Este velük alszom – mosolyogtam.
- Ajánlom is – nevetett.
- Vettem ki pár filmet a tékából, éjszakánként megnézhetjük őket – szólt Apu a visszapillantó tükörre pillantva.
- Én pedig a pattogatott kukoricát kezdem gyártani – nevetett Anyu – Annyira örülök neked, kedvesem! - húzott magához egy ölelésre.
- Amikor otthon éltem akkoris csönd van – motyogtam.
- Ez most más, Norah – nevetett fel Anyu – Üres a ház nélküled. Csak a kutyák a hangosak.
- Jól vannak? - érdeklődtem.
- Jól – bólintott – Nagyon hiányzol már nekik.
- Este velük alszom – mosolyogtam.
- Ajánlom is – nevetett.
- Vettem ki pár filmet a tékából, éjszakánként megnézhetjük őket – szólt Apu a visszapillantó tükörre pillantva.
- Én pedig a pattogatott kukoricát kezdem gyártani – nevetett Anyu – Annyira örülök neked, kedvesem! - húzott magához egy ölelésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése