Késő este volt már, mikor már ágyban voltunk. Falnak vetettük a hátunkat és így beszélgettünk. Beszélt Belláról és arról, hogy milyen érzés vámpírnak. Utána kérdezett rólam is. Meséltem az életemről, a barátaimről és arról, hogy Chicagóban hogyan telt egy átlagos napom. Nagyon érdekelte az életem, mondván, Bellának nem volt ilyen tartalmas társasági élete, mint nekem.
- … és akkor követtek a rendőrök. Tökre bevoltunk tojva, azt hittük, hogy bevisznek minket az örsre. De nem ezt tették. Megkértek arra, hogy ne csináljuk ezt többet, majd haza engedtek. Senkinek nem mondtuk el! - nevettem.
- Lököttek vagytok – csóválta fejét mosolyogva.
- Emlékszem az első pornó filmemre is – vigyorodtam el – A nővéremmel, Nikkivel néztük. Hajnalig voltunk fenn és rossz volt a tévéje – töröltem ki a szememből egy örömkönnyet – Hang nélkül néztük, amikor egyszercsak a tévé felhangosodott és az egész ház a pornósztár hangjától zengett – kacagtam fel – A bátyám, Michael kinevetett, és a nagynéném is. Szerencsére, nem volt otthon a nagybátyám – mosolyogtam – Viszont az nagynénémtől kaptunk egy kemény fejmosást, hogy ez nem nekünk való film. Csúnya dolog az, amit láttunk.
Edward csak mosolyogva csóválta a fejét.
- Most mesélj magadról! - simogattam meg a kezét – Biztos van mesélnivalód – mosolyogtam rá barátságosan.
- Kérdezz! - vigyorgott rám.
- Gonosz vagy – nyújtottam ki a nyelvem – Hát akkor... - gondolkoztam – Dr. Cullen a biológiai apád? - tettem fel az első kérdést.
- Nem – rázta meg a fejét – Ő csak a nevelőapám, a mentorom. A biológia apámat Edward Masennek hívtak. Ez az én eredeti nevem is, csupán az Anthony is belekerült, az anyám kívánságára – forgatta meg a szemét – Szóval az igai nevem Edward Anthony Masen.
- Nagyon szép neved van – bókoltam neki – És hogy hívták az édesanyádat?
- Elizabeth Masen. A hajam színét tőle örököltem – túrt bele a hajába mosolyogva.
- Biztos nagyon szép és kedves asszony lehetett – szóltam.
- Az volt – bólintott – Sok tárgyat rám hagyott. Főleg ékszereket.
Egy ideig csöndben ültünk egymás mellet, amikor Edward felsóhajtott mosolyogva.
- A te édesanyád hogy hívják? - kérdezte.
- Samantha – válaszoltam.
- És mit örököltél tőle?
- Mindent. Az életszemléletemet, a véleményeimet különféle dolgokről és persze a megértőséget. Anya azt szokta mondani, hogy mi vakok vagyunk – kuncogtam – Vakok vagyunk, mert nem látjuk az embereket igazán, csak akkor amikor velünk vannak. Nem foglalkozunk az emberek múltjával és a jövőjével, csak a jelenjével.
- Nagyon jó tulajdonság – mosolygott – És az apád?
- Joshnak hívják. Tőle az őszinteségemet és a csendességet örököltem.
- És a bátyádat hogy hívják?
- James – válaszoltam.
Edward állkapcsa megfeszült, keze ökölbe szorult, szeme elsötétült. Feldühödött.
- Mi a baj? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Jamesnek hívják azt a vámpírt, aki megakarta ölni Bellát – sziszegte.
- Biztos, hogy nem a testvérem volt – szűkítettem össze a szemöldököm.
- Tuti – bólintott – Csak egy kis elkapott a hév – hajtotta hátra a fejét, felsóhajtva.
- Nem gond – ráztam meg a fejem.
Lejjebb csúsztam az ágyon, fejemet a párnámra tettem és feküdve figyeltem Edwardot.
- Nincs kedved kiszökni? - vigyorgott sunyin.
- Menjünk! - ültem fel hirtelen, vigyorogva.
- És a keresztanyád?
- Bezárom az ajtót – vontam meg a vállam – Hova menjünk?
- Térre? - mosolygott.
- Hintázunk?
- A világért se hagynám ki! - kacsintott rám.
Gyorsan kiugrottam az ágyból. Edward a keresztanyám gondolatait hallgatta, miközben én átöltöztem. Szégyenlősen fordultam el, mikor lehúztam a nadrágomat, hogy át tudjam cserélni, de a szemem sarkából figyeltem, hogy Edward figyel-e. Nem figyelt, csak a plafont bámulta.
- Hogy jutunk ki? - kérdezte, miközben a nadrágomat gomboltam be.
- Az ablakon át. – válaszolt nemes egyszerűséggel.
- A második emeletről?! - döbbentem le.
- Felmászol a hátamra. – nézett rám.
- Azt már nem! - ellenkeztem. Kezemet magam elé tettem, mintha eltolnák valamit, kimutatva, hogy egyáltalán nem értek egyet Edwarddal.
- Norah. – szállt ki az ágyból – Bízz bennem! - mosolygott rám.
- Ha bajom esik, akkor azt mondom, hogy kényszerítettél.
- Oké. - vigyorgott.
Segített felmászni a hátára. Kinyitotta az ablakot, majd kimászott az ablakpárkányra.
- Kapaszkodj! - figyelmeztetett, majd leugrott.
Szememet összeszorítottam és megpróbáltam nem sikítani. Földre érés után megsimogatta a kezem.
- Mostmár lemászhatsz - suttogta.
Nesztelenül lemásztam a hátáról és leguggoltam, hogy ne lásson meg Sandra.
- Háromra futunk – mutattam fel a hüvely, a mutató-és a középső ujjamat.
- Megpróbálom tartani veled a sebességet – bólintott.
- 1... 2... 3! - ugrottam fel és eszeveszetten futni kezdtem a következő sarkig.
A hideg levegő szorította a tüdőm, a lábam már zsibbadt a futástól. Edward pedig csak mellettem volt. Minta lebegett volna.
Alig bírtam a futást, de egy hang a fejemben arra bíztatott, hogy fussak. Fussak, hogy megmutassam Edwardnak, hogy egy belevaló lány vagyok, aki nemcsak sajnáltatja magát és teszi a nagy nőt. Azt hiszem sikerült.
A szívem majd' kiugrott a helyéről, a tüdőm majd' felrobbant, viszont a lelkem repdesett. Repdesett az örömtől, a szám pedig fülig ért. Visítva felnevettem, kezeimet feldobtam és évek óta először boldognak éreztem magam. Igazán boldognak.
- … és akkor követtek a rendőrök. Tökre bevoltunk tojva, azt hittük, hogy bevisznek minket az örsre. De nem ezt tették. Megkértek arra, hogy ne csináljuk ezt többet, majd haza engedtek. Senkinek nem mondtuk el! - nevettem.
- Lököttek vagytok – csóválta fejét mosolyogva.
- Emlékszem az első pornó filmemre is – vigyorodtam el – A nővéremmel, Nikkivel néztük. Hajnalig voltunk fenn és rossz volt a tévéje – töröltem ki a szememből egy örömkönnyet – Hang nélkül néztük, amikor egyszercsak a tévé felhangosodott és az egész ház a pornósztár hangjától zengett – kacagtam fel – A bátyám, Michael kinevetett, és a nagynéném is. Szerencsére, nem volt otthon a nagybátyám – mosolyogtam – Viszont az nagynénémtől kaptunk egy kemény fejmosást, hogy ez nem nekünk való film. Csúnya dolog az, amit láttunk.
Edward csak mosolyogva csóválta a fejét.
- Most mesélj magadról! - simogattam meg a kezét – Biztos van mesélnivalód – mosolyogtam rá barátságosan.
- Kérdezz! - vigyorgott rám.
- Gonosz vagy – nyújtottam ki a nyelvem – Hát akkor... - gondolkoztam – Dr. Cullen a biológiai apád? - tettem fel az első kérdést.
- Nem – rázta meg a fejét – Ő csak a nevelőapám, a mentorom. A biológia apámat Edward Masennek hívtak. Ez az én eredeti nevem is, csupán az Anthony is belekerült, az anyám kívánságára – forgatta meg a szemét – Szóval az igai nevem Edward Anthony Masen.
- Nagyon szép neved van – bókoltam neki – És hogy hívták az édesanyádat?
- Elizabeth Masen. A hajam színét tőle örököltem – túrt bele a hajába mosolyogva.
- Biztos nagyon szép és kedves asszony lehetett – szóltam.
- Az volt – bólintott – Sok tárgyat rám hagyott. Főleg ékszereket.
Egy ideig csöndben ültünk egymás mellet, amikor Edward felsóhajtott mosolyogva.
- A te édesanyád hogy hívják? - kérdezte.
- Samantha – válaszoltam.
- És mit örököltél tőle?
- Mindent. Az életszemléletemet, a véleményeimet különféle dolgokről és persze a megértőséget. Anya azt szokta mondani, hogy mi vakok vagyunk – kuncogtam – Vakok vagyunk, mert nem látjuk az embereket igazán, csak akkor amikor velünk vannak. Nem foglalkozunk az emberek múltjával és a jövőjével, csak a jelenjével.
- Nagyon jó tulajdonság – mosolygott – És az apád?
- Joshnak hívják. Tőle az őszinteségemet és a csendességet örököltem.
- És a bátyádat hogy hívják?
- James – válaszoltam.
Edward állkapcsa megfeszült, keze ökölbe szorult, szeme elsötétült. Feldühödött.
- Mi a baj? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Jamesnek hívják azt a vámpírt, aki megakarta ölni Bellát – sziszegte.
- Biztos, hogy nem a testvérem volt – szűkítettem össze a szemöldököm.
- Tuti – bólintott – Csak egy kis elkapott a hév – hajtotta hátra a fejét, felsóhajtva.
- Nem gond – ráztam meg a fejem.
Lejjebb csúsztam az ágyon, fejemet a párnámra tettem és feküdve figyeltem Edwardot.
- Nincs kedved kiszökni? - vigyorgott sunyin.
- Menjünk! - ültem fel hirtelen, vigyorogva.
- És a keresztanyád?
- Bezárom az ajtót – vontam meg a vállam – Hova menjünk?
- Térre? - mosolygott.
- Hintázunk?
- A világért se hagynám ki! - kacsintott rám.
Gyorsan kiugrottam az ágyból. Edward a keresztanyám gondolatait hallgatta, miközben én átöltöztem. Szégyenlősen fordultam el, mikor lehúztam a nadrágomat, hogy át tudjam cserélni, de a szemem sarkából figyeltem, hogy Edward figyel-e. Nem figyelt, csak a plafont bámulta.
- Hogy jutunk ki? - kérdezte, miközben a nadrágomat gomboltam be.
- Az ablakon át. – válaszolt nemes egyszerűséggel.
- A második emeletről?! - döbbentem le.
- Felmászol a hátamra. – nézett rám.
- Azt már nem! - ellenkeztem. Kezemet magam elé tettem, mintha eltolnák valamit, kimutatva, hogy egyáltalán nem értek egyet Edwarddal.
- Norah. – szállt ki az ágyból – Bízz bennem! - mosolygott rám.
- Ha bajom esik, akkor azt mondom, hogy kényszerítettél.
- Oké. - vigyorgott.
Segített felmászni a hátára. Kinyitotta az ablakot, majd kimászott az ablakpárkányra.
- Kapaszkodj! - figyelmeztetett, majd leugrott.
Szememet összeszorítottam és megpróbáltam nem sikítani. Földre érés után megsimogatta a kezem.
- Mostmár lemászhatsz - suttogta.
Nesztelenül lemásztam a hátáról és leguggoltam, hogy ne lásson meg Sandra.
- Háromra futunk – mutattam fel a hüvely, a mutató-és a középső ujjamat.
- Megpróbálom tartani veled a sebességet – bólintott.
- 1... 2... 3! - ugrottam fel és eszeveszetten futni kezdtem a következő sarkig.
A hideg levegő szorította a tüdőm, a lábam már zsibbadt a futástól. Edward pedig csak mellettem volt. Minta lebegett volna.
Alig bírtam a futást, de egy hang a fejemben arra bíztatott, hogy fussak. Fussak, hogy megmutassam Edwardnak, hogy egy belevaló lány vagyok, aki nemcsak sajnáltatja magát és teszi a nagy nőt. Azt hiszem sikerült.
A szívem majd' kiugrott a helyéről, a tüdőm majd' felrobbant, viszont a lelkem repdesett. Repdesett az örömtől, a szám pedig fülig ért. Visítva felnevettem, kezeimet feldobtam és évek óta először boldognak éreztem magam. Igazán boldognak.
Az üres játszótéren voltunk. A körülbelül száz éves hintákban ültünk, amelyekről már lepattogzott a vörös festék. A hinták a homokozó közepén voltak, ezért cipő és zokni nélkül voltunk. Meztelen lábainkat a hideg homok simogatta.
- Éjfél múlt – szólt Edward.
- Kettőre visszakéne mennem – feleltem.
- Visszakísérlek, ha nem gond.
- Nem gond – mosolyogtam.
Azon az éjszakán sokat beszéltünk. Nem beszéltünk komoly dolgokról, teljesen elhagyták a témáinkat Bella, Brian és a családunk. Egyszerű dolgokról beszéltünk. Zenékről, filmekről a mai divatról és arról, hogy mi a tervünk a gimnázium után. Azt hiszem azon az éjszakán igazán embernek éreztem magam Edward mellett és ahogy őt figyeltem, szerintem ő is ember volt. Nem Edward Cullen volt, a vámpír, hanem Edward Anthony Masen volt, a 18 éves fiatal fiú.
Kettőkor visszakísért a szobámba, majd befeküdt mellém, mondván, megvárja amíg elalszom. Vaskarjaiban aludtam el, és azon az éjszakán igazán aludtam. Egy vámpír karjaiban.
- Éjfél múlt – szólt Edward.
- Kettőre visszakéne mennem – feleltem.
- Visszakísérlek, ha nem gond.
- Nem gond – mosolyogtam.
Azon az éjszakán sokat beszéltünk. Nem beszéltünk komoly dolgokról, teljesen elhagyták a témáinkat Bella, Brian és a családunk. Egyszerű dolgokról beszéltünk. Zenékről, filmekről a mai divatról és arról, hogy mi a tervünk a gimnázium után. Azt hiszem azon az éjszakán igazán embernek éreztem magam Edward mellett és ahogy őt figyeltem, szerintem ő is ember volt. Nem Edward Cullen volt, a vámpír, hanem Edward Anthony Masen volt, a 18 éves fiatal fiú.
Kettőkor visszakísért a szobámba, majd befeküdt mellém, mondván, megvárja amíg elalszom. Vaskarjaiban aludtam el, és azon az éjszakán igazán aludtam. Egy vámpír karjaiban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése