2010. december 13., hétfő

12. rész

Másnap Edward mellett ébredtem. Szörnyen rossz volt, hisz reggel nem igazán vettem a poénjait, ezért durcáztam is. Edward csak nevetett, mint mindig.
- Te mindig megnevetetsz! - nevetett tovább.
Én csak dühösen felsóhajtottam és felültem.
- Oké, ha kiröhögted magad, akkor kelj fel, hadd csináljam meg az ágyat – morogtam.
Edward csak vigyorgott és kiszállt az ágyamból, majd beült a forgó székembe.
- Látom, eléggé morcos vagy.
- Hátha felba.szod az agyam, akkor igen – duzzogtam tovább.
Újra felnevetett.
- Norah, te röhögsz ennyire? - kiáltott a keresztanyám, talán a konyhából vagy a nappaliból.
Mindaketten megdermedtünk, csak néztük az egymást és még a lélegzetünket is visszafogtuk.
- Mondj már valamit! - sürgetett Edward, suttogva.
- Csak a tévé volt – mondtam a legostobább dolgot.
- Na, de ennyire? - kérdezett vissza Sandra.
- Egy lökött sorozat meg a tévébe. Tudod, milyenek ezek – forgattam meg a szemem.
Sandra nem szólt semmit, csak valamit morgott, ha jól hallottam.
- Látod, én mondtam, hogy halkan nevess! – mutattam rá.
- Ne haragudj – szólt Edward.
Duzzogva néztem őt, majd ellágyult az arcom és felkacagtam.
- Olyan hü.lye vagy – mutattam rá – Ilyenért nem tudok haragudni.
- Akkor jó – mosolyogott – Mit csinálunk ma?
- Mozizzunk? - kérdeztem mosolyogva, miközben leültem a megvetett ágyamra.
- Mit szeretnél megnézni?
- A boogeyman-t – vigyorogtam – Az egy horrorfilm.
- Menjünk! – vonta meg a vállát – Négyre jövök érted! - kacsintott rám, majd kimászott az ablakon és haza indult.
A nap folyamán csak feküdtem, számítógépeztem és olvastam a Drakulát. Beszélgettem MSN-en a chicagói barátaimmal és anyuval. Sandrának elmondtam, hogy jóba vagyok Edward Cullennal, ezért ne lepődjön meg ha az ajtónkon kopogtat. Sandra csak mosolygott és azt mondta, hogy örül, hogy összebarátkoztam vele.
Az ágyamon ültem, már három óra volt és szörnyen unatkoztam. Sandra aludt, ezért csönd volt a házban. Ekkor felordított az ismerős dallam. Eszeveszett gyorsasággal ugrottam az apró készülékhez, majd miután lenyomtam az apró zöld gombot, a fülemhez emeltem.
- Szia! - szólt egy mély hang, ami mosolyt csalt az arcomra.
- Szia! - köszöntem neki vissza – Elmondtam Sandrának, hogy barátok vagyunk – meséltem.
- Örülök neki – nevetett bele a telefonba – Akkor nem gond, ha a bejárati ajtón megyek át hozzád?
- Nem, dehogy. Az nagyszerű lenne! - ujjongtam.
- Nem gond, ha most át megyek? - kérdezte szégyenlősen.
- Nem – válaszoltam – Várlak! - mondtam, majd kinyomtam.
Mosolyogva ugrottam ki az ágyból és kezdtem öltözködni. Utána felébresztettem Sandrát, hogy normálisan nézzen már ki, amikor megjön Edward. Fél négykor csöngettek is. Sandra nyitott ajtót, és a konyhából hallgatózva, igazán jóba voltak. Edward Sandra hogyléte felől kérdezett, majd átadott egy üzenetet, amit Esme küldött.
- Szia! - köszönt, mikor belépett a konyhába – Mehetünk?
- Mehetünk – pattantam föl – Sandra, elmegyünk moziba! - mondtam a keresztanyámnak.
- Rendben – bólintott – Majd hazafele hozzatok nekem egy nagy kukoricát, kérlek – szólt.
Bólintottam, majd az előszobába siettünk elkészülni. Épp nyúltam volna a kabátomért, amikor Edward hirtelen elvette a kezemből. Megigazította, majd felém fordította és rám mosolygott. Elpirulva fordultam hátat és illesztettem bele a karomat, majd a másikat is, és Edward segített. Lehajoltam, hogy felvegyem a csizmám. Épp húztam a lábamra, amikor hirtelen elvesztettem az egyensúlyom és eldőltem volna, amikor Edward megfogta a kezem és visszarántott. Vigyorogva megcsóválta a fejét és addig fogta a kezem, amíg fel nem vettem a cipőmet. Esernyőt vettünk és elköszöntünk Sandrától.
Az ajtó előtt egymásra vigyorogtunk és versenyt futottunk az metálezüst színű Volvóig. Edward nyert, mint mindig. Mindaketten bőrig áztunk, de nem zavart. Nevettünk, majd miután Sandra ránk szólt az ablakból, hogy azonnal szálljunk be az autóba, elvigyorodtunk és azt tettük, amit mondott.
Edward beindította az autót, feltekerte a fűtést és elindultunk a moziba. Kevesebb, mint fél óra alatt a plázához értünk, majd megvettük a jegyeket és beültünk a terembe. Csendben ültünk egymás mellett, majd mikor sötét lett a terembe, megfogtam Edward kezét és a film végig szorítottam.
Igazából nem is azért fogtam a kezét több, mint két órán át, mert féltem. Őszintén szólva nem is figyeltem a filmre, de azért jó volt fogni jéghideg kezét. Az ijesztőbb részeknél – amikor minden nőnemű lény eltakarta a szemét a teremben – akkor megszorítottam a kezét, mutatva, hogy figyelek a filmre.
Amúgy gondolkoztam. Azon gondolkoztam, hogy az, amit teszek, az nem tartozik-e bele a megcsalásba. Vajon Bella féltékeny lenne? Nem tudom. Nem is érdekelt abban a pillanatban. Csak avval foglalkoztam, hogy Edward velem van. Mellettem ül, az én kezemet fogja és időnként megsimogatja egyik ujjával a kézfejemet. Éjszaka velem alszik, és velem kel reggel.
Néha rám tört az az érzés, amikor egy fiúval vagyok. A görcsbe ugró hasam, amikor rá gondolok és a kedves szavaira. Lehet, hogy tetszett Edward. Igazából nem mertem bevallani magamnak. Ha mégis tetszett volna, akkor csak magamnak ártottam volna. Edward nem hagyná el Bellát értem, ez hét szentség!
Mégis egyre jobban tört fel belőlem egy érzés. Bele haltam azokba a szavakba, amikor Bellát említette, hogy ő vele milyen boldog. Féltékeny voltam, talán. Nem is gondoltam erre, mert akkor bebeszéltem volna magamnak. De továbbra is azon gondolkoztam, hogy Bella megcsalásnak venné-e azt, amit mi csinálunk.
Perceken át ezen töprengtem, amikor közelebb hajolt és a fülembe suttogta:
- Bella nem lesz féltékeny – nyugtatott – Ne aggódj!
Halványan rámosolyogtam, és onnantól kezdve tényleg a filmre koncentráltam. Körülbelül fél órával később lett a filmnek, majd kocsiba szálltunk, Edward pedig hazavitt.
A ház előtt leparkolt, de nem szálltunk ki az autóból. Csak egymás mellett ültünk.
- Nem mehetnék be? - kérdezte félmosollyal az arcán.
A szemem felragyogott.
- Micsoda kérdés ez?! - háborodtam fel, majd felsóhajtottam – Fent találkozunk! - mosolyogtam, majd kiugrottam az autból és becsuktam magam mögött az ajtót.
Amilyen csak gyorsan tudtam beszaladtam a házba, köszöntem gyorsan Sandrának és felrohantam a szobámba. Mikor beléptem Edward már az ágyamon heverészett békésen. Hívogatóan kinyújtotta felém a kezét, én pedig pontosan mellé feküdtem.
- Jó éjt! - ölelt át.
- De én nem akarok aludni – makacskodtam.
- Norah – sóhajtott fel – Aludj! - követelte.
- Jó – morogtam.
Pilláimat egyre nehezebben tartottam, eluralkodott testemen a mennyei fáradság. Gyorsan kinyitottam a szememet és az arcához hajoltam. Nyomtam rá egy apró csókot gyorsan, majd visszatettem a fejem és pillanatok alatt elaludtam.
Az éjszaka éreztem, hogy Edward feláll mellőlem, amikor hirtelen megfogtam a karját. Csukta tartottam a szemem, de erős kezekkel tartottam őt.
- Mennem kell, Norah – simította le karjáról a kezem – Mindjárt visszajövök! - egy csókolt lehelt a homlokomra, én pedig nehezen, de vissza aludtam.
Reggel arra keltem fel, hogy fázik a derekam. Felsóhajtottam és hunyorítva kinyitottam a szemem. Edward fekete szemeit láttam magam előtt.
- Jó reggelt – mondtam rekedt hangon.
Edward nem szólt semmit, csak lenyúlt a takaróért és betakart. Jólesően nyüzsgölödtem, amíg szorosan Edward mellett nem voltam.
- Mi a baj? - kérdeztem, miközben fejemet a mellkasába fúrtam.
- El megyek a családommal vadászni a hegyekbe – válaszolt – Három napra.
- Szombaton gyere majd át – feleltem.
- Rendben – szólt – Viszont, most mennem kell – szállt ki az ágyból – Szombat reggel találkozzunk! - mosolygott rám mosolygott, majd egy mozdulattan kiugrott az ablakon.
Hasra fordultam, fejemet a párnába nyomtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése