5. rész

A szobámban ültem és egy régi könyvet olvastam.
Egy hét telt el Esme Cullen partija óta, de azóta egyszersem beszéltem a Cullen gyerekekkel. Alice egyszer köszönt nekem, Edward pedig egyszer nekem jött és bocsánatot kért, majd tovább állt.
Belláékkal szerencsére még mindig jóba voltunk. Sokat lógtunk együtt a szünetekben és beszéltünk ki mindent és mindenkit. Jessica pedig teljesen be volt indulva a tavaszi bál miatt, amit az érettségi után szerveztek meg.
Az előttem lévő könyvet becsuktam és az asztalomra dobtam, majd hanyatt feküdtem és becsuktam a szemem. Forks kétségkívűl fárasztó volt.
- Norah! - nyitott be Sandra a szobámba – Van egy kis gáz! - vörösödött el – Oda égettem a krumplit.
- Hagyd! - legyintettem – Mindjárt megcsinálom én! - sóhajtottam fel.
- Ne haragudj! - szólt bánatosan Sandra.
- Nincs gond – mosolyogtam.
Sandra nem tudott főzni. Mindig oda égette a kaját, de nem igazán haragudtam érte. Anyu szerint ez nem normális. Meg kell tanulnia Sandrának főzni, hisz egy gyerekkel él és nem háríthatja a gyerekre a házi munkát. Számomra pedig édes mindegy volt, hogy Sandra főz-e vagy nem. Otthon is sokszor kellett nekem meg csinálnom a házi munkát, amikor Anyu nem volt otthon, szóval érthető.
- Mit szólnál ahhoz, hogyha elmennénk inkább a Mc Donald's-ba? - kérdezte Sandra mosolyogva – Helyetted megcsinálják a vacsit, ráadásul nincs mosatlan és büdös a házban.
- Várj meg kint! Mindjárt felöltözök – ültem fel.
Sandra csak elmosolyodott és kiment a szobámból. A héten már másodszorra mentünk Mc Donald's-ba, így kissé felfordult a gyomrom a kajára gondolva.
Biológia órán ültem. Az ablakon kitekintettem és az iskola melletti erdőt kezdtem fixírozni. Egyre többször figyeltem az erdőt és egyre többször terveztem el, hogy a hétvégén beugrok körül nézni. De sajnos nem volt túl sok időm. Sokat kellett tanulnom, hogy fel tudjak zárkózni az osztályomhoz, mellesleg mindennap Sandrát kellett hallgatnom, amint elsírja a bánatát – a főnőkei rém gonoszok, a kollégiái pedig nem csinálnak semmit – súlyos probléma, az biztos.
Elfordítottam a tekintetem az ablaktól és Mr. Bannerra figyeltem. Rövid fekete haja volt és zöld szemei és orrán egy okuláré ült. Körülbelül negyvenes éveiben járhatott. Ha igazak a pletykák, akkor már tíz éve elvált. Van egy fia, aki a minisztériumban dolgozik, és volt egy lánya, akit tizenöt éves korában megöltek. A férfinak eléggé pocsék élete volt, mégis látszott rajta, hogy szereti a munkáját és a gyerekeket.
Az órámra néztem és felsóhajtottam, még fél óra volt az órából. Ásítottam egy nagyot és a szobában lévő gyerekeket kezdtem figyelni.
Mike szőke tincsei rendezetlenül álltak feje búbján – innen is látszik, hogy utánozza Edward Cullent. Edward felé néztem.
Bal kezével a padon könyökölt, jobb kezével pedig a pad alatt Bella kezét szorongatta. Nagyon szerették egymást, még ha nem is mutatták ki ezt olyan mélyen, mégis csakúgy sütött róluk, hogy ők bizony egymásnak vannak teremtve.
Ekkor Edward szélsebesen felém fordult és engem kezdett figyelni. A szemébe bámultam, a szívem gyorsabban kezdett verni, a testemben egy furcsa érzés kezdett cikázni. Edward csak halványan rám mosolygott és Bella felé fordult.
Karomat összekulcsoltam magam elött és a padra tettem, majd ráhajtottam a fejem és az óra végéig így feküdtem.
Mikor kicsöngettek, felkaptam a cuccaimat és a folyósora indultam.
- Norah! - szólt valaki.
Épp Alice sietett felém kecses lépésekkel és kezét feltartva integetett.
- Köszönöm, hogy megvártál. Rendes tőled – mosolygott a tündér.
- Semmiség – motyogtam.
Alice csak halkan felnevetett és belém karolt, majd tovább mentünk.
- Hogy vagy, Norah? - kérdezte Alice.
- Köszönöm, jól vagyok – válaszoltam – És te?
- Csodásan... – szólt a tündér, de a végét nem értettem.
- Állj! - álltam meg – Mit mondtál? - húztam össze a szemöldökömet kérdően.
- Mire gondolsz?
- Az elöbb máshogy neveztél – vádoltam meg.
- Nem neveztelek máshogy! A nevedet mondtam – mondta – Képzelődsz, Norah – nevetett.
Menzára siettem és közben az agyam egyfolytában járt. Pár napja észrevettem, hogy egy régi barátom ide jár, éppenséggel az évfolyam társam.
- Brian! - kiáltottam a régi barátnak, Briannak.
Brian megfordult és egyből elvigyorodott, karjait pedig széttárta egy ölelésre várva. A karjaiba futottam és szorosan megöleltem, fejemet pedig betonkemény melkhasába fúrtam.
- Norah – mondta ki a nevem – Hát te? - kérdezte és eltolt egy kicsit, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Ide járok – mosolyogtam – Rég láttalak, te fiú – nevettem.
- Négy éve – sóhajtott fel – Rég volt – mosolygott – Ebédelsz velem? - kérdezte és az ajtóhoz tolt.
- Hát persze – nevettem.
- És mi a helyzet veled, kislány? - kérdezte, amikor leültünk egy asztalhoz.
- Meg vagyok – vontam meg a vállam – Te mit keresel itt?
- Anyámék elváltak – húzta el a száját – Választanom kellett, és én azt mondtam, hogy elköltözöm. Aztán keresgéltem a neten, hátha van valami csendes kisváros és megtaláltam Forksot – felelte – És te mit keresel itt?
- Unatkoztam otthon – válaszoltam – És ide költözött anyu húga, és most segítek neki egy-két dologban. Lilyvel még együtt vagy?
- Nem – rázta meg a fejét – Két hétig nem du.gtam meg, erre azt vette a fejébe, hogy már nem szeretem, ezért szakított velem. Most pedig egyedül vagyok – mosolygott rám.
- Én is – csóváltam meg a fejem.
- Remélhetőleg ránk kacsint itt a szerence.
- Remélem.
Brian mosolyogva bólintott és tekintetét körbe futatta a szobán. Brian semmit se változott. Még mindig helyes fiú volt. Barnásszőke haja még mindig rendezetlenül állt fején, apró, kék szemei pedig még mindig csillogtak. Viszont eléggé megnőtt és megizmosodott. Kész férfi lett!
- Még mindig gyönyörű vagy – mondta – A hajad viszont rövidebb lett.
- A költözésem elött levágattam egy kicsit – fogtam meg egy tincset és az orrom elé húztam – Szörnyen töredezett volt, meg már nem állt sehogyse.
- Viszont nagyon jól áll ez a hátra csatolt haj! – bókolt tovább.
- Elfogom bízni magam! - szóltam.
- Neked lehet – nevetett - A barátnőid éppen minket figyelnek – nézett oldalra.
Oldalra fordítottam a fejem, hogy kiről beszél; Jessicáék épp minket figyeltek.
- Biztos azt hiszik, hogy most beszélünk meg egy randit és hogy tetszünk egymásnak.
- Az első az nem igaz, viszont a második – forgattam meg a szemem, mosolyogva.
- Igazad van – értett egyet – Viszont ha akarjuk, akkor az első is igaz lehet – hajolt közelebb az arcomhoz – Persze, ha akarod.
- Azt hiszem, hogy megérné – hajoltam én is közelebb hozzá.
- Holnap ráérsz? - mosolygott és közelebb hajolt.
- Én bármikor ráérek – hajoltam én is közelebb.
- Hatra érted megyek – hajolt közelebb mégegyszer, így már csak pár centire volt az arcomtól.
- Rendben – bólintottam és egy apró puszit nyomtam a szájára és otthagytam.
- Bolond lány – csóválta meg fejét, nevetve Brian.
- Ki ez a félisten? - kérdezte Jessica, amikor leültem az asztalukhoz.
- Egy régi barátom – válaszoltam.
- Randiztok? - kérdezte Angela.
- Ma fogunk – mosolyogtam.
- Segítsünk készülődni? - csillant fel Jessica szeme.
- Nem kell, köszönöm – utasítottam el az ajánlatot – Menni fog egyedül is.
- Hát, sok szerencsét – paskolta meg a kezem Angela.
- Nem kell ide szerencse – mondtam – Már meg van – pillantottam Brian felé.
Ezután a lányok még több száz kérdést tettek fel Brianről és rólam. Jessica egyből szemet vetett rá, de én és Mike figyelmeztettük, hogy inkább ne próbálja meg. Angela csak nevetett és megdicsért, hogy máris megtaláltam a másik felem.
- A félistened épp ide jön – mondta Ben.
Mindannyian az említett felé néztünk. Brian tényleg felénk jött, egy félmosollyal az arcán.
- Sziasztok! - köszönt – Bocsánat, hogy zavarok – nézett mindenkire – De elfelejtettem elkérni a számod – nézett rám.
- Igazad van, ne haragudj – pirultam el.
Brian a kezembe nyomta mobil telefonját, én pedig beütöttem a telefonszámom.
- És a címedet is elkérhetem? - kérdezte és a kezembe nyomott egy tollat.
- Nincs papírom – húztam el a szám – Nektek van? - kérdeztem Jessicáéktól, ők pedig lebigyesztett szájjal megrázták a fejüket.
- Írd a kezemre! - nyomta arcom elé a tenyerét és rám mosolygott.
- Milyen okos! - mosolyogtam vissza és a tenyerére írtam a címem.
- Hatkor a házatok elött vagyok – kacsintott rám és egyedül hagyott minket.
Gyönyörű idő volt, a nap hét ágra sütött. A szobámban, a tükör elött álltam egy kék pulcsiban, egy bő farmerban és a kedvec torna cipőmben.
Végre elhatároztam, hogy elmegyek az iskola melletti erdőbe. Úgy terveztem, hogyha háromkor elindulok, akkor körülbelül ötre haza tudok érni, hogy el tudjak készülni a Briannal való randira, hatkor.
Kiléptem a házból és útnak indultam. A gyomrom nem igazán volt jól, talán egy furcsa előérzet volt. Éreztem, hogy történni fog valami, de nem tudtam eldönteni, hogy jó vagy rossz. De inkább jó előérzetnek vettem, mivel eléggé izgatott voltam. Kíváncsi voltam, hogy mit találok az erdőben. Hátha belül is olyan csodálatos, mint kívűl.
Az erdőszéléhez értem, de egy pillanatra megálltam az úton. Körbenéztem, remélhetőleg senki sem látott. Felsóhajtottam és átléptem a sűrű bokrot.
Több száz fa és bokor terült szét előttem. Minden zöldben és félhomályban pompázott. Gyönyörű volt, talán ez a hely volt a legszebb Forksban.
Mélyen beszívtam a friss levegőt és orromban éreztem az erdő illatát. Még egy ideig gyönyörködtem a tájban, majd útnak indultam.
Több száz bükk- és tölgyfa mellett mentem el, amelyek olyan óriásak voltak, hogy alig láttam a lombozatukat. Az erdő gyönyörű szép virágokban sem szenvedett hiányt. Több száz tulipán és minden színben játszó virág található volt.
Az egyik bükkfánál megálltam és neki dőltem a fa törzsének. Gyönyörű hely volt, az biztos!
Ha a srácok ezt látnák! - gondoltam magamban és el is mosolyodtam, hisz biztos mindannyian rohangáltunk és ökörködtünk volna, mint a tíz éves gyerekek.
Az elmélkedésemet egy gyanús hang zavarta meg. Fel is kaptam a fejem az ismeretlen hang hallattán és fülelni kezdtem. Mégegyszer hallatszódott a hang, ami valaki lépteinek hangja lehetett. Sietett, és a hangokból ítélve nem csak egy, hanem több ember vagy állatt futott.
Ekkor egy állat felordított, utána pedig egy hangos robbanás féle következett. Mintha elesett volna. Ezután következtek újra a léptek zaja, majd azok is befejeződtek.
Szemöldökeimet összevontam és rágódni kezdtem, azon, hogy megnézzem-e hogy mi történt, vagy ne? Végül amellett döntöttem, hogy bármi is legyen az – ha jó vagy rossz -, akkoris megnézem.
A hang irányába indultam és kis idő múlva egy fa mögött megpillantottam egy őzt. Közelebb merészkedtem és eltátottam a szám a látványtól: Edward és Alice Cullen az állaton feküdtek és szívták az állat vérét.
- Ti... ti.. mit csináltok? - dadogtam.
Alice és Edward felkapták a fejüket. Szájuk és álluk tiszta vér volt és két kezük is. Igazán félelmetesek voltak, ezért fel is sikoltottam.
- Norah, ez nem az aminek látszik! - mondta Alice, így beszéde közben látszottak hegyes fogai, amik szintén tiszta vér voltak.
Edward eközben két lábra állt. Ijedtemben sarkon fordultam és futni kezdtem. Amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam az erdő széle felé. Az ágak végig karcolták a testemet, széttépkedték a ruhámat, és a kiálló gyökerek nagy akadályokat állítottak elém. Egy óvatlan pillanatban nem néztem a lábam elé, így hanyattestem egy ilyen gyökérben. A lábamat bevágtam, és tudtam, hogy nem lehet valami szép látvány, de nem volt időm megnézni. Feltápászkodtam és futottam a végtelenségbe. Minden percben attól féltem, hogy hátulról rám támadnak. Nem tudtam, vajon követnek-e, de nem mertem kockáztatni. A szívem szúrt, mintha ezer apró kés vagdosná. Éreztem, hogy nem bírom sokáig. Majd térdre rogytam egy fa tövében.
Lihegve néztem körül, hogy merre járok. Ismeretlen hely volt, valószínűleg még mindig az erdő közepében voltam.
Egy ilyen pillanatnyi zavar miatt nem vettem észre a felém közeledő alakot. Nem ugrott rám, hozzám se ért csupán megállt elöttem és gondolkozóan összevonta szemöldökét.
- Mi a franc vagy te? - kérdeztem halkan és óvatosan lábra álltam – Mi a francot csináltok ti itt? Te undorító vérszopó – fintorodtam el.
- Norah, nem úgy van, ahogy te gondolod – mondta.
- Akkor mivan? - vontam kérdőre – Hétfön még aranybarna színű volt a szemed, most meg fekete! Tiszta vér vagy és egy ártatlan állatot öltél meg és szívtad ki a vérét! Egy kiba.szott vérszopó vagy! Egy gyil.kos! - ordítottam.
- Norah – nyújtotta a kezét.
Automatikusan egyet hátra léptem.
- Hagyj békén, te gyil.kos! - sikítottam és elrohantam.
A torkom már fájt a futástól, a hideg levegő fullasztott, de megálljt nem parancsolt. Rohantam az erdő széléhez, hogy utána egyenest haza fussak. Edward pedig mögöttem loholt, de semmiképp se futott. Csupán sétált, mégis a sarkamban volt. Mintha repült volna.
Mikor megpillantottam a sűrű bozótost – ami az erdő szélén volt -, apró nyugalom tört rám. Átugrottam a bokrot és gyorsabban kezdtem futni. Sötétedett már és az út is üres volt, így csak az én léptem zaja hallatszódott és Edwardé.
Elértem az ismerős házat és egy kicsit le is lasítottam, közben egyfolytában hátra pillantottam. Edward még mindig mögöttem volt, de ő is csak sétált. Lassan és nyugodtan.
A ház elött egy fekete BMW állt, oldalának dőlve pedig Brian volt. Felcsillant a szemem és kétségbeesetten elkiáltottam magam:
- Brian!
Brian felkapta fejét és lassan elindult felém mosolyogva. Hátra néztem és láttam, amint egy sötét árny – valószínűleg Edward – lefordult az egyik sarkon és végleg eltűnt a szemem elöl. Eközben a ház elé értem.
- Veled meg mi történt, Norah? - nézett végig rajtam Brian.
- Brian, menj el! - mondtam.
- De hát miért? Mi történt? - kérdezte aggodóan.
- Semmi, majd beszélünk a suliban – siettem az ajtó elé és zsebemben keresni kezdtem a kulcsomat – Ne haragudj, de most hagyj! Majd felhívlak – motyogtam és hevesen ugrottam be az ajtón, majd nem figyelve mekkora erővel, becsaptam az ajtót. Felrohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Vacogva léptem az ablakom elé. Már egészen besötétedett, az utcai lámpák gyengén pislákoltak, ezért hunyorítva szemlélődtem. Már épp megnyugodtam volna, hogy nincs kint senki, amikor egy alak mintha csak átsuhant volna az egyik lámpaoszloptól a másikig. Sikoltva estem hátra. Remegtek a lábaim és a kezeim, a levegőt is nehezen vettem. Szemeim könnybe lábadtak és leültem az ágyra, majd magamhoz öleltem az egyik párnám.
Hevesen élt bennem a kép, amin Edward és Alice rám függesztették tekintetüket éjfekete szemükkel és vérvörös állukkal és szájukkal.
Újra remegni kezdtem és torkomban fojtogató gombóc kezdett növekedni. Egész testemben remegtem és tiszta szívvel féltem attól, hogy esetleg Edward és Alice Cullen ide jönnek és bántani fognak engem, vagy esetleg Sandrát.
Ajkaimat lebigyesztettem Sandrára gondolva és a halálára, majd halk zokogásba kezdtem. Nagyon nagy bajban voltam, és fogalmam sem volt, hogy miképp mászak ki ebből!