Egy ezüst színű Porscheben ültem, Lestattal, a vámpírral, aki a Cullenék régi, kedves barátja volt. Ő vezetett, én pedig még mindig rémülten néztem az arcát. Hihetetlenül gyönyörű férfi volt. A bőre olyan volt, mint a márvány – nagyon sápadt. Arca szögletes és szikár volt, magas arccsont, éles és erős állkapocs, egyenes orr és telt ajkak diszítették. Úgy nézett ki, mint Edward, csupán neki hosszabb haja és mélyebb hangja volt.
Nem mertem megszólalni az út alatt, csak gondolatban mentem végig a forgatókönyvön, ahogy megkérdezem, hogy ki ő és honnan jött, milyen életet él, milyen képessége van, hány éves és hogy hogy lett belőle vámpír. De nem szólaltam meg, csak csendben ültem mellette.
- A nevem Lestat de Lioncourt – kezdte -, Londonból jöttem. A képességem eléggé egyedi; a múltba látok, szóval, látom minden ember múltját. Látom a megszületését, sőt, még azt is, hogy mit gondolt egy perccel később. Épp ezért nem tudnak hazudni az emberek nekem – felelte.
Én csak bólintottam.
- Amúgy jó lenne, ha megszólalnál – szólt. - Olyan mintha magamba beszélnék, és ettől totál hülyének érzem magam – nevetett, mire én is nevetésben törtem ki. - Hogy is hívnak? - kérdezte.
- Norah – feleltem mosolyogva.
- Norah – ismételte. - Tiszteletreméltó... – motyogta.
- Tessék? - kaptam fel a fejem.
- A neved jelentése – felelte. - Tiszteletreméltó.
Bólintottam.
- És meddig maradsz itt? - érdeklődtem.
- Pár napra – vonta meg a vállát. - És te mikor költöztél ide? - kérdezte.
- Honnan veszed, hogy ide költöztem? - vontam fel a szemöldököm meglepődötten.
Nem szólt semmit, csak mutató ujját a halántékához érintette kétszer, vigyorogva.
- Ja tényleg – vigyorodtam el. - Pár hete – vontam meg a vállam. - És igen, tetszik Forks, mielőtt még megkérdeznéd.
- Ezt akartam kérdezni – grimaszolt. - Mindegy – vonta meg a vállát. - Itt laksz, ugye? - állt meg a házunk előtt. Kitekintettem az ablakon.
- Igen – bólintottam. - Köszi, hogy elhoztál – mosolyogtam rá, aztán kiszálltam az autóból.
Rámosolygott az apró lányra, majd végig nézte, ahogy apró kezével kinyitja az ajtót és kiszáll. Még egy ideig állt a kocsival a ház előtt, csak akkor indult tovább, amikor Norah megfordult és idegesen integetni kezdett. Lestat elnevette magát, majd visszaindult. Jókedvűen nyitott be a Cullen házba és az ebédlőbe ment, ahol már a többiek ültek.
- Hello, mindenki! - rakta le az asztalra Lestat a kocsi kulcsot mosolyogva.
- Hogy vagy, fiam? - kérdezte Carlisle.
- Köszönöm, jól – bicentett Lestat. - Kedves az a kislány – pillantott Edwardra mosolyogva. - A barátnőd? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem – felelte Edward és karba tette a kezét, bosszúsan méregetve Lestatot. - Barátok vagyunk – mondta Edward.
- Kedves kislány – mondta Lestat. Úgyis az enyém lesz! - gondolta.
- Ha egy ujjal is hozzá mersz nyúlni, akkor neked véged! - sziszegte Edward dühösen.
- Edward! - emelte fel a hangját Esme. - Viselkedj rendesen!
- Nyugi, Edward – vigyorgott Lestat. - Semmi olyat nem fogok tenni vele, amit ne akarna.
- Beavatnátok minket is a témába? - szólt Emmett.
- Nincs semmi, Emmett – felelte Edward, de még mindig bosszúsan méregette Lestatot. - Csak Lestat nem bír a vérével. - fintorodott el.
- Én bírok – felelte Lestat. - Csupán téged esz meg a féltékenység.
- Ha meg tudom, hogy hozzá értél vagy bármi más – kezdte Edward -, mert meg fogom tudni! Akkor megöllek.
- Nyugi, Edward – kacsintott Lestat, majd egyedül hagyta a kis társaságot.
Ásítva fordultam az oldalamra. Kinn már sötét volt és a szobában is, csak a tévé fénye szolgált némi fényt a szobába. Sandrával szerencsére kibékültem, így ő már békésen aludt a kényelmetlen kanapén. Felsóhajtva álltam föl a fotelból és egy pokrócot terítettem Sandrára. Ekkor léptek zaja hallatszódott az emeletről. A szívem eszeveszett dobogásba kezdett, mire én a konyhába indultam egy késért. Késsel a kezemben felsettenkedtem az emeletre. Hallotam, hogy a zajok a szobámból jöttek. Magasra emeltem a kést és gyorsan benyitottam a szobába.
- Le ne szúrj! - ugrott arrébb Lestat. - Csak én vagyok az!
- Ó, bocs – tettem le a kezem. - Csak azt hittem, hogy egy betörő.
- Hát rosszul hitted – vigyorgott.
- Mindegy – vontam meg a vállam és a kést leraktam az asztalra. - Mi járatban itt? - kérdeztem és leültem az ágyamra.
- Unatkoztam – motyogta és leült mellém. - Zavarlak? - vonta fel a szemöldökét.
Megráztam a fejem.
- Volt egy kis balhém Edwarddal – húzta el a száját.
- Milyen balhé? Összevesztetek? - kaptam fel a fejem.
- Aha – bólintott. - Amikor visszamentem, akkor mondtam, hogy milyen aranyos kislány vagy – kezdte -, erre Edward morgott valamit, mire én megkérdeztem, hogy mit mondott. Erre ő azt mondta, hogy egy kibaszott kurva vagy és nem érdemes veled összeállni – pillantott rám.
- Edward nem mondana ilyet! - hitetlenkedtem.
- Talán nem ismered őt – vonta meg a vállát Lestat.
- De, ismerem őt – erősködtem. - És sose mondana ilyet rám! Biztos félre hallottál valamit – álltam fel mellőle és szembe álltam vele karba tett kézzel.
- Nem hallottam félre semmit – jelentette ki határozottan. - Még amikor ide jöttem, akkor többször is átgondoltam, hogy biztos ezt mondta-e.
- És ezért jöttél ide? Hogy beárulhasd őt? - vontam fe a szemöldököm.
- Ehh... - nézett rám. - Nem, dehogy – nevette el magát. - Csak meglátogattalak.
- Ne haragudj, de én épp aludni készültem – motyogtam.
- Késsel a kezedben? - vigyorgott.
- Nem – nevettem el magam, majd felásítottam. - De tényleg fáradt vagyok. Majd beszélünk még, holnap után pedig beszélek Edwarddal.
- Nem igazán biztonságos! - szólt közbe.
- Nem fogom leharapni a fejét – vigyorogtam. - Csak elbeszélgetek vele. - kacsintottam rá. - Most menj! - fogtam meg a karját és az ablakhoz vezettem. - Szia! - adtam egy puszit az arcára, majd a fürdőbe siettem.
Nem mertem megszólalni az út alatt, csak gondolatban mentem végig a forgatókönyvön, ahogy megkérdezem, hogy ki ő és honnan jött, milyen életet él, milyen képessége van, hány éves és hogy hogy lett belőle vámpír. De nem szólaltam meg, csak csendben ültem mellette.
- A nevem Lestat de Lioncourt – kezdte -, Londonból jöttem. A képességem eléggé egyedi; a múltba látok, szóval, látom minden ember múltját. Látom a megszületését, sőt, még azt is, hogy mit gondolt egy perccel később. Épp ezért nem tudnak hazudni az emberek nekem – felelte.
Én csak bólintottam.
- Amúgy jó lenne, ha megszólalnál – szólt. - Olyan mintha magamba beszélnék, és ettől totál hülyének érzem magam – nevetett, mire én is nevetésben törtem ki. - Hogy is hívnak? - kérdezte.
- Norah – feleltem mosolyogva.
- Norah – ismételte. - Tiszteletreméltó... – motyogta.
- Tessék? - kaptam fel a fejem.
- A neved jelentése – felelte. - Tiszteletreméltó.
Bólintottam.
- És meddig maradsz itt? - érdeklődtem.
- Pár napra – vonta meg a vállát. - És te mikor költöztél ide? - kérdezte.
- Honnan veszed, hogy ide költöztem? - vontam fel a szemöldököm meglepődötten.
Nem szólt semmit, csak mutató ujját a halántékához érintette kétszer, vigyorogva.
- Ja tényleg – vigyorodtam el. - Pár hete – vontam meg a vállam. - És igen, tetszik Forks, mielőtt még megkérdeznéd.
- Ezt akartam kérdezni – grimaszolt. - Mindegy – vonta meg a vállát. - Itt laksz, ugye? - állt meg a házunk előtt. Kitekintettem az ablakon.
- Igen – bólintottam. - Köszi, hogy elhoztál – mosolyogtam rá, aztán kiszálltam az autóból.
Rámosolygott az apró lányra, majd végig nézte, ahogy apró kezével kinyitja az ajtót és kiszáll. Még egy ideig állt a kocsival a ház előtt, csak akkor indult tovább, amikor Norah megfordult és idegesen integetni kezdett. Lestat elnevette magát, majd visszaindult. Jókedvűen nyitott be a Cullen házba és az ebédlőbe ment, ahol már a többiek ültek.
- Hello, mindenki! - rakta le az asztalra Lestat a kocsi kulcsot mosolyogva.
- Hogy vagy, fiam? - kérdezte Carlisle.
- Köszönöm, jól – bicentett Lestat. - Kedves az a kislány – pillantott Edwardra mosolyogva. - A barátnőd? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem – felelte Edward és karba tette a kezét, bosszúsan méregetve Lestatot. - Barátok vagyunk – mondta Edward.
- Kedves kislány – mondta Lestat. Úgyis az enyém lesz! - gondolta.
- Ha egy ujjal is hozzá mersz nyúlni, akkor neked véged! - sziszegte Edward dühösen.
- Edward! - emelte fel a hangját Esme. - Viselkedj rendesen!
- Nyugi, Edward – vigyorgott Lestat. - Semmi olyat nem fogok tenni vele, amit ne akarna.
- Beavatnátok minket is a témába? - szólt Emmett.
- Nincs semmi, Emmett – felelte Edward, de még mindig bosszúsan méregette Lestatot. - Csak Lestat nem bír a vérével. - fintorodott el.
- Én bírok – felelte Lestat. - Csupán téged esz meg a féltékenység.
- Ha meg tudom, hogy hozzá értél vagy bármi más – kezdte Edward -, mert meg fogom tudni! Akkor megöllek.
- Nyugi, Edward – kacsintott Lestat, majd egyedül hagyta a kis társaságot.
Ásítva fordultam az oldalamra. Kinn már sötét volt és a szobában is, csak a tévé fénye szolgált némi fényt a szobába. Sandrával szerencsére kibékültem, így ő már békésen aludt a kényelmetlen kanapén. Felsóhajtva álltam föl a fotelból és egy pokrócot terítettem Sandrára. Ekkor léptek zaja hallatszódott az emeletről. A szívem eszeveszett dobogásba kezdett, mire én a konyhába indultam egy késért. Késsel a kezemben felsettenkedtem az emeletre. Hallotam, hogy a zajok a szobámból jöttek. Magasra emeltem a kést és gyorsan benyitottam a szobába.
- Le ne szúrj! - ugrott arrébb Lestat. - Csak én vagyok az!
- Ó, bocs – tettem le a kezem. - Csak azt hittem, hogy egy betörő.
- Hát rosszul hitted – vigyorgott.
- Mindegy – vontam meg a vállam és a kést leraktam az asztalra. - Mi járatban itt? - kérdeztem és leültem az ágyamra.
- Unatkoztam – motyogta és leült mellém. - Zavarlak? - vonta fel a szemöldökét.
Megráztam a fejem.
- Volt egy kis balhém Edwarddal – húzta el a száját.
- Milyen balhé? Összevesztetek? - kaptam fel a fejem.
- Aha – bólintott. - Amikor visszamentem, akkor mondtam, hogy milyen aranyos kislány vagy – kezdte -, erre Edward morgott valamit, mire én megkérdeztem, hogy mit mondott. Erre ő azt mondta, hogy egy kibaszott kurva vagy és nem érdemes veled összeállni – pillantott rám.
- Edward nem mondana ilyet! - hitetlenkedtem.
- Talán nem ismered őt – vonta meg a vállát Lestat.
- De, ismerem őt – erősködtem. - És sose mondana ilyet rám! Biztos félre hallottál valamit – álltam fel mellőle és szembe álltam vele karba tett kézzel.
- Nem hallottam félre semmit – jelentette ki határozottan. - Még amikor ide jöttem, akkor többször is átgondoltam, hogy biztos ezt mondta-e.
- És ezért jöttél ide? Hogy beárulhasd őt? - vontam fe a szemöldököm.
- Ehh... - nézett rám. - Nem, dehogy – nevette el magát. - Csak meglátogattalak.
- Ne haragudj, de én épp aludni készültem – motyogtam.
- Késsel a kezedben? - vigyorgott.
- Nem – nevettem el magam, majd felásítottam. - De tényleg fáradt vagyok. Majd beszélünk még, holnap után pedig beszélek Edwarddal.
- Nem igazán biztonságos! - szólt közbe.
- Nem fogom leharapni a fejét – vigyorogtam. - Csak elbeszélgetek vele. - kacsintottam rá. - Most menj! - fogtam meg a karját és az ablakhoz vezettem. - Szia! - adtam egy puszit az arcára, majd a fürdőbe siettem.
Hétfő reggel volt. A kocsimnak dőlve vártam Edwardot, hogy elbeszélgessek vele. Kezemben egy biológia tankönyv pihent, hogy egy kicsit felkészüljek az első órámra. Láttam, ahogy Edward Volvója bekanyarodik a parkolóba, majd a lehető legtávolabb az automtól megáll egy parkolóhelyen. A Cullenék kiszálltak az autóból és egyből bevonultak az épületbe még egy pillantást se vetve rám. Mérges lettem és már nagyon viszketett a tenyerem, hogy egy jó nagy pofont lekeverjek Edwardnak. Az állkapcsom megfeszült, kezeimet ökölbe szorítottam és épp indultam volna utánuk, amikor elém ugrott egy vigyorgó arc. Ráadásul Brian.
- Szervusz! - vigyorgott és két puszit nyomott az arcomra. - Rég láttalak.
- Ja, én is – motyogtam és elnéztem a válla felett. Edward a járdán állt és engem bámult.
- Itt vagy, Norah? - lengette meg előttem a kezét.
- Tessék? - kaptam vissza Brianra a tekintetem.
- Azt kérdeztem, hogy voltál Chicagóban a szünetben? - tette fel a kérdését mégegyszer.
- Igen, voltam – bólintottam.
- Bioszod lesz? - vonta fel a szemödökét a kezemben lévő könyvre pillantra.
- Aha – bólintottam.
- Megyünk együtt órára? Nekem is biológiám lesz.
- Menjünk – bólintottam és elindultunk órára.
A teremben a lehető legtávolabb ültem Edward asztalától. Az óra alatt egész végig Edwardot bámultam dühös szemekkel.
Edward! Idóta! Tökkelütött! Mégis mit képzelsz magadról, ki vagy te?! - ordítottam vele gondolatban.
Edward kérdő tekintettel hátra fordult, majd eltátogott egy mivan?! -t, mire én még mérgesebb lettem és felmutattam neki a középső ujjam, majd elfordultam.
- Szervusz! - vigyorgott és két puszit nyomott az arcomra. - Rég láttalak.
- Ja, én is – motyogtam és elnéztem a válla felett. Edward a járdán állt és engem bámult.
- Itt vagy, Norah? - lengette meg előttem a kezét.
- Tessék? - kaptam vissza Brianra a tekintetem.
- Azt kérdeztem, hogy voltál Chicagóban a szünetben? - tette fel a kérdését mégegyszer.
- Igen, voltam – bólintottam.
- Bioszod lesz? - vonta fel a szemödökét a kezemben lévő könyvre pillantra.
- Aha – bólintottam.
- Megyünk együtt órára? Nekem is biológiám lesz.
- Menjünk – bólintottam és elindultunk órára.
A teremben a lehető legtávolabb ültem Edward asztalától. Az óra alatt egész végig Edwardot bámultam dühös szemekkel.
Edward! Idóta! Tökkelütött! Mégis mit képzelsz magadról, ki vagy te?! - ordítottam vele gondolatban.
Edward kérdő tekintettel hátra fordult, majd eltátogott egy mivan?! -t, mire én még mérgesebb lettem és felmutattam neki a középső ujjam, majd elfordultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése