Edward ezüst színű Volvójában ült és várta Bellát, közben telt ajkát harapdálta idegességében. Hallotta, amint Bella elköszön az apjától - Charlie Swan rendőrfőnöktől -, és a kocsiba ugrik.
- Szia! - mosolygott Bella.
Edward mélyen beszívta a levegőt és torka kiszáradt Bella illata hatására, mint mindig. A lány felé fordult és egy csókot nyomott szerelme ajkaira.
- Valami baj van, Edward? - kérdezte Bella óvatosan.
- Nincs semmi gond – morogta Edward és beindította az autót.
- Nekem nem tudsz hazudni. Mond el, mi történt! - szólt Bella.
- Történ egy kis galiba – válaszolt Edward – És most nagy bajban vagyunk!
- Vagyunk? Miféle bajban? - értetlenkedett Bella.
- Aliceal az erdőben vadásztunk és nem tudom hogyan, de ott volt Norah.
- Az új lány?
- Igen, ő.
- Mit látott?
- Azt látta, amint épp egy állat vérét isszuk.
- És mit mondott? - érdeklődött Bella.
- Gyilkosnak és vérszopónak nevezett.
- És most mit fogunk csinálni? Vagy ő mit fog csinálni? Szólni fog valakinek?
- Az éjszaka nála voltam és olvastam egy kicsit a gondolataiban. Egyenlőre még nem kell félni. Még nem tudja, hogy mégis mi történt és teljesen bizonytalan.
- És mégis meddig fog ez menni, Edward? - vonta kérdőre Bella Edwardot hangosabb hangnemmel.
- Nem tudom! - mondta Edward is hangosabban – Carlisle-nak szóltam. Azt mondta, hogy jó lenne beszélni a lánnyal, hátha akkor tartja a száját.
- Beszéljek vele én? - kérdezte Bella és megfogta Edward kezét.
- Hallgatna rád? - emelte tekintetét Edward Bellára.
- Barátnők vagyunk – mondta Bella – Átmegyek hozzá és megbeszélem vele a dolgokat.
- Azért kérdezzük meg erről Carlisle-t – tanácsolta Edward – És remélkedjünk benne, hogy a lány nem szól senkinek.
A konyhában sürögtem-forogtam és Sandra kedvenc ételét főztem. Péntek óta nem történt semmi, ezért egy kicsit meg is nyugodtam. Nem is tudom, mit csináltam volna, ha Edwardot a házban találtam volna. Sokat gondolkodtam azon, hogy mégis mi ő. Vagy esetleg mi történt az erdőben, de mindig a nagy semmire jutottam.
Gondolkoztam már azon, hogy Edward valami kannibál féle, de ezt gyorsan el is felejthettem. Ha Edward kannibál lenne, akkor szerintem már rég bezárták volna valahová.
Még azon is gondolkoztam, hogy Edward végülis vámpír. Csak vegetáriánus. Sokat hallottam és olvastam erről és állítólag teljesen ártalmatlanok az emberekre, mármint nem igazán bántanak minket. De ezt is gyorsan elhesegettem, hisz vámpír nem léteznek. Legfeljebb a babonásabb korszakokban, de mostmár nem. Gondolatmenetemet a csengő zavarta meg.
Gyorsan megtöröltem a kezem egy rongyban és az ajtó felé siettem. Mégegyszer csöngettek, én pedig gyorsan kinyitottam az ajtót. Az ajtóban Bella Swan állt.
- Hát te? - lepődtem meg.
- Szeretnék veled beszélni – motyogta.
- Miről? - dőltem az ajtófélfának.
Eszembe sem volt be engedni Bellát. Tudtam, hogy Edward látogatott meg és féltem, hogyha beengedem akkor elszabadul a pokol.
- Edwardról – válaszolt – Mesélte, hogy mi történt.
- Nem érdekel – morogtam és becsuktam volna az ajtót, amikor Bella a lábával megállította.
- Edward nagy bajban van. Fél! Ráadásul tőled!
- Félhet is – flegmáskodtam.
- Szólni fogsz valakinek? - kérdezte félénken.
- Nem tudom, hogy mi történt. Mellesleg kinek szólnék? Az apádnak? Avval csak a rosszat csinálnám neked és a... furcsa barátodnak. Csak tudni akarom, hogy mi történt. Miféle szerzet Edward? Miért bántotta szegény állatot a testvérével együtt? Válaszolj nekem, kérlek!
- Sajnálom, Norah, de én nem beszélhetek erről. Majd Edwardot kérdezd meg, talán ő beszél veled.
- Rendben – bólintottam – Hétfőn megfogom őt keresni és beszélni fogok vele.
- Akkor jó – mosolyodott el Bella halványan – Ne haragudj, hogy zavartalak.
- Nem gond – mosolyodtam el én is – Szia, jó hétvégét! - köszöntem el és visszamentem a konyhába főzni.
- Szia! - mosolygott Bella.
Edward mélyen beszívta a levegőt és torka kiszáradt Bella illata hatására, mint mindig. A lány felé fordult és egy csókot nyomott szerelme ajkaira.
- Valami baj van, Edward? - kérdezte Bella óvatosan.
- Nincs semmi gond – morogta Edward és beindította az autót.
- Nekem nem tudsz hazudni. Mond el, mi történt! - szólt Bella.
- Történ egy kis galiba – válaszolt Edward – És most nagy bajban vagyunk!
- Vagyunk? Miféle bajban? - értetlenkedett Bella.
- Aliceal az erdőben vadásztunk és nem tudom hogyan, de ott volt Norah.
- Az új lány?
- Igen, ő.
- Mit látott?
- Azt látta, amint épp egy állat vérét isszuk.
- És mit mondott? - érdeklődött Bella.
- Gyilkosnak és vérszopónak nevezett.
- És most mit fogunk csinálni? Vagy ő mit fog csinálni? Szólni fog valakinek?
- Az éjszaka nála voltam és olvastam egy kicsit a gondolataiban. Egyenlőre még nem kell félni. Még nem tudja, hogy mégis mi történt és teljesen bizonytalan.
- És mégis meddig fog ez menni, Edward? - vonta kérdőre Bella Edwardot hangosabb hangnemmel.
- Nem tudom! - mondta Edward is hangosabban – Carlisle-nak szóltam. Azt mondta, hogy jó lenne beszélni a lánnyal, hátha akkor tartja a száját.
- Beszéljek vele én? - kérdezte Bella és megfogta Edward kezét.
- Hallgatna rád? - emelte tekintetét Edward Bellára.
- Barátnők vagyunk – mondta Bella – Átmegyek hozzá és megbeszélem vele a dolgokat.
- Azért kérdezzük meg erről Carlisle-t – tanácsolta Edward – És remélkedjünk benne, hogy a lány nem szól senkinek.
A konyhában sürögtem-forogtam és Sandra kedvenc ételét főztem. Péntek óta nem történt semmi, ezért egy kicsit meg is nyugodtam. Nem is tudom, mit csináltam volna, ha Edwardot a házban találtam volna. Sokat gondolkodtam azon, hogy mégis mi ő. Vagy esetleg mi történt az erdőben, de mindig a nagy semmire jutottam.
Gondolkoztam már azon, hogy Edward valami kannibál féle, de ezt gyorsan el is felejthettem. Ha Edward kannibál lenne, akkor szerintem már rég bezárták volna valahová.
Még azon is gondolkoztam, hogy Edward végülis vámpír. Csak vegetáriánus. Sokat hallottam és olvastam erről és állítólag teljesen ártalmatlanok az emberekre, mármint nem igazán bántanak minket. De ezt is gyorsan elhesegettem, hisz vámpír nem léteznek. Legfeljebb a babonásabb korszakokban, de mostmár nem. Gondolatmenetemet a csengő zavarta meg.
Gyorsan megtöröltem a kezem egy rongyban és az ajtó felé siettem. Mégegyszer csöngettek, én pedig gyorsan kinyitottam az ajtót. Az ajtóban Bella Swan állt.
- Hát te? - lepődtem meg.
- Szeretnék veled beszélni – motyogta.
- Miről? - dőltem az ajtófélfának.
Eszembe sem volt be engedni Bellát. Tudtam, hogy Edward látogatott meg és féltem, hogyha beengedem akkor elszabadul a pokol.
- Edwardról – válaszolt – Mesélte, hogy mi történt.
- Nem érdekel – morogtam és becsuktam volna az ajtót, amikor Bella a lábával megállította.
- Edward nagy bajban van. Fél! Ráadásul tőled!
- Félhet is – flegmáskodtam.
- Szólni fogsz valakinek? - kérdezte félénken.
- Nem tudom, hogy mi történt. Mellesleg kinek szólnék? Az apádnak? Avval csak a rosszat csinálnám neked és a... furcsa barátodnak. Csak tudni akarom, hogy mi történt. Miféle szerzet Edward? Miért bántotta szegény állatot a testvérével együtt? Válaszolj nekem, kérlek!
- Sajnálom, Norah, de én nem beszélhetek erről. Majd Edwardot kérdezd meg, talán ő beszél veled.
- Rendben – bólintottam – Hétfőn megfogom őt keresni és beszélni fogok vele.
- Akkor jó – mosolyodott el Bella halványan – Ne haragudj, hogy zavartalak.
- Nem gond – mosolyodtam el én is – Szia, jó hétvégét! - köszöntem el és visszamentem a konyhába főzni.
Két nappal később, hétfőn, menzán ültem és Edwardot vártam. Vasárnap elgondolkoztam a dolgokon és arra jutottam, hogy mindenféleképp meg kell kérdeznem Edwardot a dolgokról, csakhogy nyugodtabb legyek.
Az asztalon a körmeimet trappoltattam és türelmetlenül vártam Edwardot. Megüzentettem Bellával, hogy menzán várom a bal sarki asztalnál, szünet elején és, hogy ne késsen!
Egy idő után mérgesen néztem körbe, amikor megpillantottam Edwardot felém jönve. Fejét lehajtotta és sietős léptekkel jött felém, idegesnek és kissé megalázkodónak tűnt, így én is idegesebb lettem. Féltem Edwardtól, és féltem attól, hogy mit fogok megtudni ezután.
- Szia – motyogta és leült az előttem lévő székre.
Kezeit az asztalra tette és összekulcsolta ujjait. Fejét még mindig nem emelte fel, így a szeméből ítélve a mellem előtti pontra bámult.
- Szia – motyogtam én is félénken – Ne haragudj! - böktem ki gyorsan.
- Mire gondolsz? - emelte fel fejét, így nyílegyenesen a szemembe nézett.
- Csúnyát mondtam rád, ezért bocsánatot kérek. Bunkó voltam, ne haragudj! - magyaráztam el.
- Te ne haragudj azért, amiért rád ijesztettem! És ezt a testvérem nevében is mondom.
- Bocsánat kérés el van fogadva - mosolyodtam el halványan.
- A részemről is – mosolygott ő is.
- Viszont ne haragudj túlzott kíváncsiságomért, de elmondanád, hogy mégis mi a francot csináltatok ti avval az állattal az erdőben? - hajoltam hozzá közelebb és halkabb hangon kérdeztem.
- Esküdj meg, hogy nem mondod el senkinek! - szűkítette össze szemeit.
Bal kezemet a mellemre tettem, jobb kezemet pedig felmutattam, tenyeremet felé mutatva.
- Esküszöm! - mondtam – Az életemre.
- Gondolom rájöttél, hogy én és a testvéreim nem vagyunk egyszerű emberek – mondta, én pedig bólintottam – Tudod, mi... - mondta, de nem folytatta – Nem lehetne ezt inkább suli után megvitatni?
- Miért? - kérdeztem meglepődve.
- Túl sokan figyelnek minket – sziszegte halkan.
Felkaptam a fejemet és alaposan körbe néztem.
- Senki nem figyel – mondtam.
- Hallom őket – felelt Edward.
- Edward, csak egy hangmassza az egész! - hitetlenkedtem.
- Nem úgy – mondta – Én... hallom az emberek gondolatait – suttogta.
Összevont szemöldökkel figyeltem őt, majd szemeim kigülledtek és szám tátva maradt a meglepetségtől.
- Az emberek gondolatait? - kérdeztem ledöbbenve.
- Mindenkiét hallom – bólintott – Te éppen nem hiszed el amit mondok. És közben attól félsz, hogy valami nagy bajban vagy.
- De hogyhogy? - kérdeztem.
- Amikor vámpírrá váltam, akkor jött ez a képesség.
- Állj! Te vámpír vagy? - mutattam rá.
- Túl sokat beszélek – tette kezét a szája elé.
- Csak válaszolj! - követeltem.
- Az vagyok – bólintott.
Ekkor megszólalt a csengő hangja, mire mindenki sietni kezdett órára. Edward csak felsóhajtott.
- Suli után megbeszélhetjük, ha akarod – ajánlottam.
- Rendben – bólintott – Tökéletes lesz az idő! - vigyorgott rám féloldalas mosollyal.
- Akkor szia! - álltam fel és az asztalnál hagytam, egyedül.
Az asztalon a körmeimet trappoltattam és türelmetlenül vártam Edwardot. Megüzentettem Bellával, hogy menzán várom a bal sarki asztalnál, szünet elején és, hogy ne késsen!
Egy idő után mérgesen néztem körbe, amikor megpillantottam Edwardot felém jönve. Fejét lehajtotta és sietős léptekkel jött felém, idegesnek és kissé megalázkodónak tűnt, így én is idegesebb lettem. Féltem Edwardtól, és féltem attól, hogy mit fogok megtudni ezután.
- Szia – motyogta és leült az előttem lévő székre.
Kezeit az asztalra tette és összekulcsolta ujjait. Fejét még mindig nem emelte fel, így a szeméből ítélve a mellem előtti pontra bámult.
- Szia – motyogtam én is félénken – Ne haragudj! - böktem ki gyorsan.
- Mire gondolsz? - emelte fel fejét, így nyílegyenesen a szemembe nézett.
- Csúnyát mondtam rád, ezért bocsánatot kérek. Bunkó voltam, ne haragudj! - magyaráztam el.
- Te ne haragudj azért, amiért rád ijesztettem! És ezt a testvérem nevében is mondom.
- Bocsánat kérés el van fogadva - mosolyodtam el halványan.
- A részemről is – mosolygott ő is.
- Viszont ne haragudj túlzott kíváncsiságomért, de elmondanád, hogy mégis mi a francot csináltatok ti avval az állattal az erdőben? - hajoltam hozzá közelebb és halkabb hangon kérdeztem.
- Esküdj meg, hogy nem mondod el senkinek! - szűkítette össze szemeit.
Bal kezemet a mellemre tettem, jobb kezemet pedig felmutattam, tenyeremet felé mutatva.
- Esküszöm! - mondtam – Az életemre.
- Gondolom rájöttél, hogy én és a testvéreim nem vagyunk egyszerű emberek – mondta, én pedig bólintottam – Tudod, mi... - mondta, de nem folytatta – Nem lehetne ezt inkább suli után megvitatni?
- Miért? - kérdeztem meglepődve.
- Túl sokan figyelnek minket – sziszegte halkan.
Felkaptam a fejemet és alaposan körbe néztem.
- Senki nem figyel – mondtam.
- Hallom őket – felelt Edward.
- Edward, csak egy hangmassza az egész! - hitetlenkedtem.
- Nem úgy – mondta – Én... hallom az emberek gondolatait – suttogta.
Összevont szemöldökkel figyeltem őt, majd szemeim kigülledtek és szám tátva maradt a meglepetségtől.
- Az emberek gondolatait? - kérdeztem ledöbbenve.
- Mindenkiét hallom – bólintott – Te éppen nem hiszed el amit mondok. És közben attól félsz, hogy valami nagy bajban vagy.
- De hogyhogy? - kérdeztem.
- Amikor vámpírrá váltam, akkor jött ez a képesség.
- Állj! Te vámpír vagy? - mutattam rá.
- Túl sokat beszélek – tette kezét a szája elé.
- Csak válaszolj! - követeltem.
- Az vagyok – bólintott.
Ekkor megszólalt a csengő hangja, mire mindenki sietni kezdett órára. Edward csak felsóhajtott.
- Suli után megbeszélhetjük, ha akarod – ajánlottam.
- Rendben – bólintott – Tökéletes lesz az idő! - vigyorgott rám féloldalas mosollyal.
- Akkor szia! - álltam fel és az asztalnál hagytam, egyedül.
Pár órával később a kocsimhoz siettem, hogy Edward ne várjon rám olyan sokat. Sütött a nap és meleg is volt, így amikor beszálltam az autómba, akkor egyből leeresztettem az ablakot és figyeltem, hogy Edward mikor jön meg, mivel a kocsijánál még nem volt és benne sem.
Gondolkoztam, hogy felhívjam-e Sandrát, hogy később érek haza, hogy ne aggodalmaskodjon. De elhessegettem ezt a tervet. Ha felhívnám őt, akkor elismerném, hogy én tényleg félek Edward Cullentól és mivel ő tud gondolatban olvasni, akkor biztosan hallaná az én monológomat. Biztos megijeszteném evvel és egyből lemondaná a délutáni programunkat, én pedig nem akartam ezt. Tudni akartam, hogy mi történt és hogy Edward miért vámpír. Tudni akartam az igazságot, de nagyon!
Láttam ahogy Edward kilép az iskolából. Kapucni volt a fején és lehajtott fejjel ment az autójához. Érezte, hogy figyelem őt ezért integetett és beült a kocsijába.
A vámpírok nem égnek el a napon?! - bizonytalanodtam el.
Beindítottam az autót és követni kezdtem. Fogalmam sem volt, hogy hova megyünk, de azért követtem az autóját. Gyomrom görcsbe ugrott akárhányszor arra gondoltam, hogy ez a délután rosszul fog elsülni. Általában a vámpírok titkolják kilétüket, mégis Edward szó nélkül bele egyezett abba, hogy mesél magáról. Viszont ha mégis valami baj történne, akkor felelőséget vállaltam magam iránt és tudtam, hogy Edward nem fog bántani, legalábbis reméltem.
Kis idő múlva egy üres úton megálltunk, mire Edward kiszállt és intett, hogy szálljak ki. Kiszálltam és felé mentem.
- Miért jöttünk ide? - kérdeztem halkan.
- Az erdőben van egy hely, ahol megbeszélhetünk mindent – mutatott az erdő felé – Gyere! - intett és az erdőbe sietett.
Megtorpantam és kigülledt szemekkel gondolkoztam. Most kéne elfutni! - gondoltam, mire Edward felém fordult.
- Nem muszáj jönnöd – vigyorgott – Ha félsz, akkor megértelek – váltott komoly hangnemre.
- Én aztán nem félek! - húztam ki magam és utána iramodtam.
Edward profiként ment az erdőben, míg én pár méterrel mögötte voltam és két percenként botlottam meg valamiben.
- Miért pont ide kellett jönnünk? - nyögtem – Alig lehet itt menni – nyavalyogtam.
- Mindjárt ott vagyunk – mondta és megállt megvárni engem.
Mikor mellé értem a karomnál fogva a hátára dobott és eszeveszett repülésbe kezdett. Nyakát szorosan átöleltem – talán majdnem meg is fojtottam.
Az fák pillanatok alatt eltűntek mellettem, míg egy üres kis tisztásra értünk.
- Most már elengedhetsz – nevetett.
- Ó, ne haragudj – morogtam és görcsben lévő kezemet nagy nehezen leszedtem a nyakáról, mire fenékre estem.
Edward nevetve felém fordult és a kezét nyújtotta. Haboztam, majd félénken megfogtam a kezét, mire gyorsan elkaptuk a kezünket felszisszenve.
- Forró a kezed, mint a pokol – mondta Edward mérgesen a kezét nyomogatva.
- A tied pedig hideg, mint a halál – vágtam vissza.
Bosszúsan bámultunk egymásra, amikor Edward arca ellágyult és felnevetett, ez pedig még jobban felbőszített.
- Alig ismerjük egymást és máris egymás agyára megyünk – nevetett tovább.
- Csak a magad nevében beszélj! - morogtam bosszúsan.
- Mégis te vagy szörnyen mérges – villantotta rám féloldalas mosolyát.
- Kac-kac, nagyon vicces – gúnyolódtam.
Edward nem szólt semmit, csak hátat fordított nekem és levette a kabátját, fejéről lehúzta a csuklyát és babrálni kezdett az ingjével, majd felém fordult.
Hunyorítani kezdtem, hogy ne bántsa a szememet az égés nyomok a testén, amik a vámpírokon szokott lenni, amikor a napra kerülnek. De nem ez történt! Nem kezdett kiylukadni a teste és égni, hanem teljesen más történt.
Teste kidolgozott volt, apró kockák diszítették hasát, és melle izomtól dudorodott ki. Bőre olyan volt mint a márvány – nagyon sápadt. Teljesen megbabonázott, mégis nem ez keltette fel a figyelmemet.
Teste a napfényben csillogott, mint a gyémánt, pont mint álmomban. Főképp egy görög istenre, Adoniszra hasonlított.
- Gyönyörű vagy – motyogtam kábán.
- Gyönyörű? Ez egy gyilkos bőre, Norah – morogta, majd elfordult és vissza öltözött, majd újra felém fordult – Gyilkos vagyok.
- Nem hiszem el – tiltakoztam – Te túl jó ember vagy ahhoz, Edward. Te túl más vagy.
- Azért, mert a hazugságban hiszel. Egy álarcban – morogta, majd felkacagott fájdalmasan, mire a szívem összeszorult. - Én vagyok a világ legveszélyesebb ragadozója. Minden egyes porcikám csalogat téged, azért jöttél el velem. A hangom, az arcom, még az illatom is. Mintha szükségem lenne egyikre is – mondta dühösen, majd eltűnt a szemem elől, csak egy csíkot láttam belőle.
Most fuss, Norah! - mondta belül egy vészjosló hang, mire a szívem eszeveszetten kalimpálni kezdett.
Felsikoltottam, amikor Edward hirtelen egy alacsony sziklára ugrott és lábon maradt, mint egy vadmacska.
- Nem tudsz elfutni előlem! - kiáltotta kárörvendően, majd eltűnt.
Csak hangokat hallottam körülöttem, ahogy fáról-fára ugrik, majd hirtelen mögém kerül.
- Nem tudsz legyőzni, sem te, sem más – dühöngött és egy mellettünk lévő fa törzset meg fogott és egy másik fának dobott, ami hangosan rezzent meg – Ölésre lettem teremtve, Norah.
- Nem érdekel – léptem egyet hátra óvatosan – Nem félek tőled!
- Öltem már embert korábban – mondta halkabb hangnemben és nyugodtabban, vészjóslóan.
- Nem számít – makacskodtam.
- Bellát is meg akartam ölni – kezdte - Sosem vágytam ember vérére, mint Belláéra.
- Bízott benned – vigasztaltam.
- Nem ezt kellett volna tennie! - vágott vissza, kezét gyengéden az arcomhoz érintette.
- Veled van, bízik benned.
Nem szólt semmit, csak újra eltűnt és egy fa ágán ült.
- A családom más, mint a többi hozzánk hasonló. Csak állatokra vadászunk. Megtanultuk kontrollálni a szomjunkat, ezért is láttál minket az erdőben egy állat vérét szívva – felelte.
Gondolkoztam, hogy felhívjam-e Sandrát, hogy később érek haza, hogy ne aggodalmaskodjon. De elhessegettem ezt a tervet. Ha felhívnám őt, akkor elismerném, hogy én tényleg félek Edward Cullentól és mivel ő tud gondolatban olvasni, akkor biztosan hallaná az én monológomat. Biztos megijeszteném evvel és egyből lemondaná a délutáni programunkat, én pedig nem akartam ezt. Tudni akartam, hogy mi történt és hogy Edward miért vámpír. Tudni akartam az igazságot, de nagyon!
Láttam ahogy Edward kilép az iskolából. Kapucni volt a fején és lehajtott fejjel ment az autójához. Érezte, hogy figyelem őt ezért integetett és beült a kocsijába.
A vámpírok nem égnek el a napon?! - bizonytalanodtam el.
Beindítottam az autót és követni kezdtem. Fogalmam sem volt, hogy hova megyünk, de azért követtem az autóját. Gyomrom görcsbe ugrott akárhányszor arra gondoltam, hogy ez a délután rosszul fog elsülni. Általában a vámpírok titkolják kilétüket, mégis Edward szó nélkül bele egyezett abba, hogy mesél magáról. Viszont ha mégis valami baj történne, akkor felelőséget vállaltam magam iránt és tudtam, hogy Edward nem fog bántani, legalábbis reméltem.
Kis idő múlva egy üres úton megálltunk, mire Edward kiszállt és intett, hogy szálljak ki. Kiszálltam és felé mentem.
- Miért jöttünk ide? - kérdeztem halkan.
- Az erdőben van egy hely, ahol megbeszélhetünk mindent – mutatott az erdő felé – Gyere! - intett és az erdőbe sietett.
Megtorpantam és kigülledt szemekkel gondolkoztam. Most kéne elfutni! - gondoltam, mire Edward felém fordult.
- Nem muszáj jönnöd – vigyorgott – Ha félsz, akkor megértelek – váltott komoly hangnemre.
- Én aztán nem félek! - húztam ki magam és utána iramodtam.
Edward profiként ment az erdőben, míg én pár méterrel mögötte voltam és két percenként botlottam meg valamiben.
- Miért pont ide kellett jönnünk? - nyögtem – Alig lehet itt menni – nyavalyogtam.
- Mindjárt ott vagyunk – mondta és megállt megvárni engem.
Mikor mellé értem a karomnál fogva a hátára dobott és eszeveszett repülésbe kezdett. Nyakát szorosan átöleltem – talán majdnem meg is fojtottam.
Az fák pillanatok alatt eltűntek mellettem, míg egy üres kis tisztásra értünk.
- Most már elengedhetsz – nevetett.
- Ó, ne haragudj – morogtam és görcsben lévő kezemet nagy nehezen leszedtem a nyakáról, mire fenékre estem.
Edward nevetve felém fordult és a kezét nyújtotta. Haboztam, majd félénken megfogtam a kezét, mire gyorsan elkaptuk a kezünket felszisszenve.
- Forró a kezed, mint a pokol – mondta Edward mérgesen a kezét nyomogatva.
- A tied pedig hideg, mint a halál – vágtam vissza.
Bosszúsan bámultunk egymásra, amikor Edward arca ellágyult és felnevetett, ez pedig még jobban felbőszített.
- Alig ismerjük egymást és máris egymás agyára megyünk – nevetett tovább.
- Csak a magad nevében beszélj! - morogtam bosszúsan.
- Mégis te vagy szörnyen mérges – villantotta rám féloldalas mosolyát.
- Kac-kac, nagyon vicces – gúnyolódtam.
Edward nem szólt semmit, csak hátat fordított nekem és levette a kabátját, fejéről lehúzta a csuklyát és babrálni kezdett az ingjével, majd felém fordult.
Hunyorítani kezdtem, hogy ne bántsa a szememet az égés nyomok a testén, amik a vámpírokon szokott lenni, amikor a napra kerülnek. De nem ez történt! Nem kezdett kiylukadni a teste és égni, hanem teljesen más történt.
Teste kidolgozott volt, apró kockák diszítették hasát, és melle izomtól dudorodott ki. Bőre olyan volt mint a márvány – nagyon sápadt. Teljesen megbabonázott, mégis nem ez keltette fel a figyelmemet.
Teste a napfényben csillogott, mint a gyémánt, pont mint álmomban. Főképp egy görög istenre, Adoniszra hasonlított.
- Gyönyörű vagy – motyogtam kábán.
- Gyönyörű? Ez egy gyilkos bőre, Norah – morogta, majd elfordult és vissza öltözött, majd újra felém fordult – Gyilkos vagyok.
- Nem hiszem el – tiltakoztam – Te túl jó ember vagy ahhoz, Edward. Te túl más vagy.
- Azért, mert a hazugságban hiszel. Egy álarcban – morogta, majd felkacagott fájdalmasan, mire a szívem összeszorult. - Én vagyok a világ legveszélyesebb ragadozója. Minden egyes porcikám csalogat téged, azért jöttél el velem. A hangom, az arcom, még az illatom is. Mintha szükségem lenne egyikre is – mondta dühösen, majd eltűnt a szemem elől, csak egy csíkot láttam belőle.
Most fuss, Norah! - mondta belül egy vészjosló hang, mire a szívem eszeveszetten kalimpálni kezdett.
Felsikoltottam, amikor Edward hirtelen egy alacsony sziklára ugrott és lábon maradt, mint egy vadmacska.
- Nem tudsz elfutni előlem! - kiáltotta kárörvendően, majd eltűnt.
Csak hangokat hallottam körülöttem, ahogy fáról-fára ugrik, majd hirtelen mögém kerül.
- Nem tudsz legyőzni, sem te, sem más – dühöngött és egy mellettünk lévő fa törzset meg fogott és egy másik fának dobott, ami hangosan rezzent meg – Ölésre lettem teremtve, Norah.
- Nem érdekel – léptem egyet hátra óvatosan – Nem félek tőled!
- Öltem már embert korábban – mondta halkabb hangnemben és nyugodtabban, vészjóslóan.
- Nem számít – makacskodtam.
- Bellát is meg akartam ölni – kezdte - Sosem vágytam ember vérére, mint Belláéra.
- Bízott benned – vigasztaltam.
- Nem ezt kellett volna tennie! - vágott vissza, kezét gyengéden az arcomhoz érintette.
- Veled van, bízik benned.
Nem szólt semmit, csak újra eltűnt és egy fa ágán ült.
- A családom más, mint a többi hozzánk hasonló. Csak állatokra vadászunk. Megtanultuk kontrollálni a szomjunkat, ezért is láttál minket az erdőben egy állat vérét szívva – felelte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése