30. rész

Még egy ideig beszélgettünk meg röhögcséltünk. Mindenki nagyon kedves volt és vicces, sőt, a kacagások okozója főként Rosalie volt, hisz mindenki őt oltogatta, Rosalie pedig eléggé vicces mondatokkal vágott vissza, úgyhogy mindannyian dőltünk a röhögéstől.
- Itt van rosszabbik feled – pillantott Rosalie Edwardra flegmán. Edward fölvonta a szemöldökét és talpra ugrott.
- Ki a rosszabbik fele? - vigyorogtam érdeklődve.
- Bella – morogta Alice.
- Ó... - csak ennyit tudtam kinyögni és jókedvem azonnan elmúlt.
- Emmett, te vidd ki a házból az ablakon keresztül – mondta Edward Emmettnek.
- Miért kell az ablakon keresztül mennem?! - ugrottam fel és csipőre vágtam a kezeim dühösen. - Kit érdekel Bella?! Fél fogamra se elég.
- Norah, kérlek – nézett rám Edward fáradtan.
- Te csak ne Norah, kérlek-ezz. Kit érdekel Bella?! Tudod mit?! Most megyek és megtépem – indultam meg, amikor Edward karon ragadott és visszarántott, de úgy, hogy majdnem hátra estem.
- Ne csináld a fesztivált, kérlek! - sziszegte Edward dühösen. - Este meglátogatlak és minden megbeszélünk, jó?
- Este ne gyere – ráztam le magamról a kezét undorodva. - Este Lestattal leszek.
- Emmett – szólította a fiút, de mindvégig a szemembe nézett. - Kérlek, vidd ki az ablakon keresztül Noraht!
- Rendben – szólt Emmett és megfogta a kezemet, majd az ablakhoz kísért. - Na gyere, te amazon! - nevetett, mire én is nevetni kezdtem és felugrottam a hátára.
Leugrott és elkezdett futni az erdőben. Majd az erdő szélén letett és sétálni kezdtünk.
- Emmett – karoltam át a derekát. - Veled sokkal boldogabb lennék – vigyorogtam.
- Nem hiszem – rázta meg a fejét vigyorogva. - Én Rosaliet szeretem, szóval... érted – nézett le rám és átkarolta a vállam.
- Eszembe sincs szét szedni titeket – mondtam. - Nagyon boldogok vagytok együtt és szépek is! - simítottam végig a hátán.
- Hát igen – sóhajtott fel. - Rose az én angyalom – mosolygott. - Te pedig a kis ördögöm – vigyorgott rám.
- Nem vagyok kisördög – duzzogtam.
- Dehogynem! - nevetett fel, mire én hasba vágtam, de meg se kottyant neki, úgyhogy mégjobban rákezdett a kacarászásra az én eredménytelen erősködéseim miatt.

- Szia! - köszönt mosolyogva Edward és beinvitálta Bellát a házba, majd felkísérte őt az emeletre.
- Hova mentél Norahval? - kérdezte Bella.
- Rosszul lett és elvittem a gyengélkedőbe – felelte nemes egyszerűséggel.
- Az más – bólintott Bella és leült Edward szobájában a kanapéra. - Gyere ide! - nyújtotta a kezét Edwardnak.
Edward megfogta a kezét Bellának és közelebb lépett hozzá. Leguggolt elé és végig simított az arcán.
- Nagyon szeretlek, tudod? - suttogta Bella.
- Én is szeretlek – suttogta vissza Edward és elmosolyodott.
- Minden rendben? - kérdezett vissza Bella.
- Persze, miért ne lenne? - kérdezte vigyorogva Edward.
- Csak kérdem – próbált védekezni játékosan.
Megint elmosolyogta magát, majd Bella azt vette észre, hogy Edward közelebb hajol és váratlanul ajka, az övét üti. Gondolta, hogy nem fog tovább tartani néhány másodpercnél. Mikor elváltak ajkai, hiányérzete támadt. Nagyobb volt, mint régen. Gondtalanul a nyaka köré fonta karjait, és magához húzta. Most Bella csókolta meg őt. Nem tehetett róla, annyira elkábította az illata.
Ez talán egy kicsivel több ideig tartott, mint az előző, de érezte, hogy Edward hirtelen megmerevedik, és karjait lefejti a nyakáról.
- Óvatosan – suttogta csukott szemmel.
Tudta, hogy nagy vívódás játszódik le benne, és elszomorította, hogy nem tudta magát tűrtöztetni. Újra. Mikor Edward felnyitotta a szemét, valószínű látta Bella szemébe a szomorúságot, ezért közelebb ült és átölelte az apró testet. Bella jólesően hozzá bújt Edwardhoz. Edward pedig védően ölelte át.
Bella oldalra hajtotta a fejét és egy pillanatra kinyitotta a szemét és ledöbbent – egy fekete női táskával nézett farkasszemet.
- Járt nálad valaki? - kérdezt Bella még mindig a táskát bámulva.
- Nem – felelte Edward és Bellára nézett. Majd követte a pillantását és arcán színtisztán kiült ledöbbenés.
- Akkor kié az a táska? - kérdezte Bella és lemászott Edwardól.
- Alicé – felelte Edward. - Nem igazán biztonságos megnézni! - szólt Bellának, mikor a lány belenyúlt a táskába. Kihúzott egy vonalas füzetet, majd a név elolvasása után felvont szemöldökökel nézett Edwardra. - Mit keresett nálad Norah? - mutatta fel a táskát mérgesen. - Azt mondtad, hogy nem beszéltek. Hát így hogy higyjek neked, hm? - emelte fel a hangját és dühösen a földhöz vágta a táskát és a füzetet.
- Félre érted, Bella – állt fel Edward. - Nincs köztünk semmi – kezdte, de Bella félbe szakította.
- Azt csinálsz, amit akarsz. Engem már nem érdekelsz – mondta Bella üres tekintettel és kirohant a szobából és később a házból is, félrelökve a meglepődött Rosaliet, akinek kezéből kiesett a több száz papír, amit Carlisle dolgozószobájába akart felvinni.
- Nézz már a lábad elé, te csitri! - szólt utána Rosalie, majd elmosolyodott az ügyes beszólásán és képzeletben vállon veregette magát.

- Hát megérkeztünk – szólt Emmett a házunk előtt zsebre tett kezekkel.
- Hát igen – bólintottam. - Köszönöm, hogy haza kísértél – mosolyogtam Emmettre.
- Semmiség – vonta meg a vállát mosolyogva. - Beszélhetnénk? - kérdezte komolyan, felvont szemöldökkel. - Hát persze.
- Öhm... - sóhajtott fel. - Edwardról lenne szó... - kezdte, de aztán a szájára forrt a szó és elnézett a vállam felett. - Csá Lestat! - vigyorgott, mire Lestat mellettem termett és lepacsizott Emmettel.
- Mi szél hozott? - kérdezte mosolyogva Lestat.
- Haza kísértem Noraht – felelte és mosolyogva rám pillantott.
- Kössz – szólt Lestat, majd átkarolta a vállam és egy puszit nyomott a halántékomra. - A többiek? - nézett vissza Emmettre.
- Edward Bellával – ekkor sajnálkozóan rám nézett, majd folytatta -, Alice és Jasper otthon van, Rosalie pedig Carlisle-nak segít. Esme pedig dolgozik – válaszolta.
- Hát örülök, hogy találkoztunk – búcsúzott Lestat és az ajtóhoz lépett kinyitni.
- Én is – mondta Emmett Lestatnak, majd felém fordult. - Holnap találkozunk? - kérdezte mosolyogva. Bólintottam.
- Port Angelesben? - kérdezte.
- Nekem jó.
- Akkor majd gyere a pizzázóba, egyre! – felelte, majd elmosolyodott és lelépett.
- Miért voltál Cullenéknél? - kérdezte Lestat, miután befeküdtünk az ágyba.
- Rosszul lettem a suliban – húztam el a szám, majd folytattam -, és Edward haza vitt. Nem akartam ide jönni, mert akkor Sandra hülyét kapott volna – forgattam meg szemeimet. - Miért? Baj? - pillantottam fel rá kérdően.
- Nem – rázta meg a fejét. - Csak meglepődtem. Azt hittem, hogy rosszba vagy Edwarddal.
- Kibékültünk.
- Akkor jó – szorított magához, én pedig kis idő múlva elaludtam a karjaiban.

Az autómban ültem és a pizzériát kerestem, ahol Emmettel volt találkozóm. Kis idő múlva meg is találtam. Leparkoltam a közelben és besiettem a pizzériába. Pár pillanat múlva megpillantottam Emmettet Jasperrel együtt. Elmosolyodtam és leültem közéjük.
- Sziasztok! - mosolyogtam a két férfira.
- Hello – biccentett Jasper.
- Mizujs, kiscsaj? - kérdezte Emmett.
- Meg vagyok, kösz – biccentettem. - És ti hogy vagytok?
- Jól – felelték egyszerre.
- Miért akartatok velem találkozni? - kérdezte összevont szemöldökkel.
- Edwardról lenne szó – húzta el a száját Emmett.
- És Lestatról – tette hozzá Jasper.
- Figyelek – feleltem és hátra dőltem, aztán karba tettem kezeimet.
- Edward eléggé rosszul van – kezdte Emmett -, eléggé ki van mostanában. Tudod, nincs meg az a jókedv, ami rajta szokott lenni.
- És már Bella se teszi őt olyan boldoggá... - mondta Jasper, de Emmett félbeszakította.
- Csak te tudod őt boldoggá tenni.
- Mit akartok? Mit tegyek? - gyanakodtam.
- Lestat nem hozzád való – mondta Jasper. - Eléggé durva hozzád.
- Mintha Edwardot hallanám – forgattam meg a szemeim szarkasztikus hangnemmel.
- De tényleg így van – erősködött Emmett.
- Fiúk! - hajoltam előre. - Szeretem Lestatot és boldog vagyok vele. Nem kell a tanácsotok!
- Féltünk, Norah – szólt közbe Jasper.
- De nem kell! - csaptam az asztalra dühösen. Ezután a dühöm egyből elpárolgott, helyette nyugalom vette át a testem. - Nem kell nyugtatnod! - néztem szúrosan Jasperre, hisz az ő keze van a hirtelen nyugodságomban. - Nyugodt vagyok – kacsintottam rá pajkosan, mire ő csak elvigyorodott.
- Edward tényleg rosszul van – tért vissza az eredeti témához Emmett. - És még mindig szerelmes beléd – nyögte ki az igazságot.
Elkerekedett szemekkel bámultam Emmettet, majd kérdően Jasperre néztem, aki egyetértően bólintott.
- És... én mit tudtok ez ügyben tenni? - dadogtam még mindig ledöbbenve.
- Szakíts Lestattal! - felelte Emmett.
- És tedd boldoggá Edwardot! - folytatta Jasper.
- Fiúk! Nem jövök össze Edwarddal – kezdtem -, de ha akarjátok, akkor több időt fogok vele tölteni és a legjobb barátja leszek. Megegyeztünk? - vontam fel a szemöldököm.
Emmett és Jasper egymásra néztek, majd mindaketten bólintottak.
- Akkor beszélünk Edwarddal – állt fel Emmett és Jasper.
- És beszéljetek Bellával is – álltam fel én is. - Nem akarok vitát – figyelmeztettem őket.
- Rendben – bólintott Jasper.
- Na szia, kiscsaj! - mosolygott Emmett és egy csókot nyomott a homlokomra, majd lelépett. Jasper csak bátorítóan rám mosolygott és Emmett után iramodott.

Pár órával később már otthon voltam, a szobámban. Lestat egy széken ült és úgy bámult engem.
- Minden rendben? - kérdeztem halkan.
- Van egy kis gond, Norah – húzta el a száját Lestat, és mellém ült az ágyra. Kezeimet az ölébe húzta és ott kezdte el simogatni.
- Mi a gond, Lestat? - kérdeztem óvatosan.
- El kell mennem – suttogta. - El kell, hogy hagyjalak.
- Te... te most szakítani akarsz velem? - dadogtam meglepődve. Bólintott. - De...nem! Nem szakíthatsz velem – ellenkeztem és kihúztam kezeimet az övéiből. - Te szeretsz engem. Nem hagyhatsz el! - pattantam föl mellőle.
- Norah, el kell mennem – nézett rám fagyos tekintettel. - Mariusnak szüksége van rám.
- Nekem is szükségem van rád – feleltem és dobbantottam egyet a lábammal sértődötten.
- Norah! - szólt lágyan. - Ne gyerekeskedj!
- Nem gyerekeskedek! – emeltem föl a hangom. - Csak szeretlek – lábadtak könnybe szemeim.
- Én is szeretlek, te butus – állt föl. - Mindig szeretni foglak! - törölt le egy könnyet az arcomról ujjával.
- Ne hagyj el! - suttogtam rekedten.
- Norah – sóhajtott fel. - Ígyis nehéz most. Ne tedd nehezebbé!
- De én szeretlek! - csattantam fel. - Maradj velem, kérlek! - néztem fel rá. - Meghalok, ha te nem vagy velem.
- Én is meghalok, ha nem lehettek veled – felelte halkan.
- Épp ezért ne hagyj el! - omlottam a karjaiba. - Te vagy az életem! - mondtam és óriási zokogásba kezdtem.
- Norah! – tolt el és megragadta a vállaim. - Ne sírj, kérlek! - mondta. - Erős lány vagy, hamar túl leszel rajtam, ígérem.
- Te is? - szipogtam.
- Nem, én nem – nevette el magát.
- Tegyél vámpírrá! - néztem rá komoly tekintettel.
- Ne kérj ilyet! - engedett el hirtelen durván és hátat fordított nekem.
- De ha szeretsz, akkor megteszed – szóltam, és hátulról átöleltem, arcomat pedig a hátába nyomtam.
- Nem fogom megtenni, Norah! - húzta le magáról kezeimet, és szembe fordult velem. Csillogó szemekkel nézte sírástól való piros arcomat és egy csókot nyomott a számra. Nem volt hosszú csók, épphogy tartott pár pillanatig, de ebben a csókba beleadott mindent. Kis idő múlva elhajolt, én pedig kaptam volna utána, de Lestat megfogta a vállaimat és megállított.
- Ég veled! - susogta és homlokon csókolt, majd az ablakon kiugrott.
Azt hiszem, akkor láttam őt utoljára ilyen emberinek.