- Semmi – hazudtam szemrebbenés nélkül.
- Akkor miért mondta azt Swan rendőrfőnök, hogy Edward veled csalta Bellát? - vonta fel szemöldökeit kérdően.
- Hazudik – vágtam rá – Illetve Bella – javítottam ki magam.
- Ne hazudj, Norah! - figyelmeztetett, szemei dühtől szikráztak.
- De hát én nem hazudok! - jajdultam föl.
- Őszintén! - emelte fel a hangját.
- Nincs köztünk semmi, Sandra – csuklott el a hangom.
A tenyerem izzadni kezdett és hirtelen szörnyen melegem lett. Levegőt is alig mertem venni, a szívem pedig őrült módjára kalimpált.
- Az Istenért, Norah! - ordított rám – Mond meg az igazat!
- Tudod mit?! Higyj inkább annak a hülye pic.sának, mint a saját keresztlányodnak! - ordítottam vissza – Ma haza megyek. És soha nem jövök vissza! - lábadt könnybe a szemem és a szobámba rohantam.
- Norah, beszéljük meg! - sietett utánam Sandra.
- Hagyj békén! - morogtam és dühösen a bőröndömbe dobáltam a ruháimat.
- Ne menj haza! Beszéljük meg – nyaggatott.
- Nem – vágtam rá.
Becipzároztam a bőröndöm és Sandrát félre lökve kisiettem a szobából.
- De legalább ne most menj el! - jött utánam Sandra – Aludj rá egyet, kérlek szépen! - kérlelt.
- Haza akarok menni – mondtam, miközben a cipőt lábamra húztam és felvettem a kabátom – Sajnálom, Sandra. De ha te Bellának hiszel, akkor én haza megyek – nyitottam ki az ajtót, majd Sandra felé fordultam – Otthon legalább nekem hisznek, nem egy másik lánynak. Szia keresztanyu! - mondtam, majd magam után becsukva kiléptem a házból.
Szememből kitöröltem pár könnyet és a kocsimhoz siettem. Hideg volt és sötét, de még ez sem tántorított el a döntésemtől. Vizes volt a fű, a cipőm is átázott, de nem érdekelt. A autómhoz értem, amikor hirtelen Edward termett előttem eltorlaszolva az utam.
- Ne menj haza! Beszéljük meg – mondta Edward.
- Furcsa, Sandra ugyanezt mondta – játszottam a meglepődöttet – Jajj, hát tényleg! Te gondolatolvasó vagy. Hogy is mehetett ki a fejemből?! - csóváltam meg a fejem színpadiasan – Na, tűnj az utamból! - mentem el mellette és a csomagtartóhoz siettem.
- Norah, ne legyél buta! - nyaggatott.
- Nem vagyok az. Csak ti hisztek annak! - dobtam be a bőröndöm az autóba.
- Norah, én szeretlek – felelte.
- Már késő – csaptam le a csomagtartó tetejét – És most haza megyek, és hagyj békén! Örökre – sziszegtem, majd elfordultam és az ajtóhoz mentem.
- Norah, én tényleg szeretlek! – szólt – Ne menj el, kérlek. Ha te nem lennél, akkor még mindig Bella mellett szenvednék. De amikor veled vagyok, akkor embernek érzem magam. Nem vámpírnak, csak egy embernek. Egy tizenhét éves fiatal fiúnak. Ne menj el, Norah! - felelte.
- Haza kell mennem – suttogtam – Haza akarok menni.
- Jó – bólintott – De legalább ne most. Késő van már és óriási vihar lesz.
- Nem érdekel – ráztam meg a fejem – Majd megállok egy motelnél.
- Norah. Kérlek.
- Sajnálom, Edward – nyitottam ki az ajtót – De ennyi volt. Csak egy régi szép emlék maradsz. Köszönöm a szép perceket – lábadt könnybe a szemem.
- Norah, kérlek – mondta halkan – Ne menj el! - mondta szaggatottan.
- Hagyj elmenni – tört ki belőlem a sírás – Haza akarok menni – csúsztam le a földre és hangos sírásba kezdtem.
Edward letérdelt mellém és szorosan átölelt. Fejemet a mellére vonta, ajkait gyengéden a hajamra nyomta és úgy nyugtatott. Mégjobban felsírtam és erősen magamhoz szorítottam.
- Engedj el! - suttogtam gyengén.
- Maradj, Norah – suttogta vissza.
- Nem akarok Sandránál maradni – feleltem.
- Akkor aludj nálam! - válaszolta.
- Nem lehet – bújtam ki az öleléséből – A szüleid mit fognak szólni?! És a testvéreid? - töröltem meg a szemem – Nem akarok bajt a nyakadra.
- Megfogják érteni – mondta – Na, gyere! - unszolt.
Két lábra állt és engem is felhúzott a földről. Leporolta a nadrágom, arcomról pedig letörölt egy majdnem felszáradt könnycseppet.
- Aludj nálam és holnap megbeszéljük a dolgokat, rendben? - kérdezte kedvesen.
- És Bella? - szipogtam.
- Bella még mindig Phoenixben van, és nem fogja megtudni – rázta meg a fejét.
- Rendben – bólintottam.
- Na gyere! - fogta meg a kezem.
A kocsi hátuljához vezetett. A kezemet elengedte és kivette a csomagtartóból a bőröndöm. Miután lezárta a kocsit újra megfogta a kezem és az autójához vezetett. Kinyitotta nekem az utasfelőli ajtót, besegített a kocsiba. Utána villámgyorsan az autó hátuljánál termett, berakta a bőröndöm a csomagtartóba, majd hirtelen mellettem termett. Beindította az autót és elindultunk Edward háza felé.
- Mit mondunk a családodnak? - kérdeztem, de nem néztem Edwardra, hanem az ablakon bámultam ki.
- Az igazat – mondta kis idő után – Megfogják érteni.
- Remélem – bólintottam.
- Akkor miért mondta azt Swan rendőrfőnök, hogy Edward veled csalta Bellát? - vonta fel szemöldökeit kérdően.
- Hazudik – vágtam rá – Illetve Bella – javítottam ki magam.
- Ne hazudj, Norah! - figyelmeztetett, szemei dühtől szikráztak.
- De hát én nem hazudok! - jajdultam föl.
- Őszintén! - emelte fel a hangját.
- Nincs köztünk semmi, Sandra – csuklott el a hangom.
A tenyerem izzadni kezdett és hirtelen szörnyen melegem lett. Levegőt is alig mertem venni, a szívem pedig őrült módjára kalimpált.
- Az Istenért, Norah! - ordított rám – Mond meg az igazat!
- Tudod mit?! Higyj inkább annak a hülye pic.sának, mint a saját keresztlányodnak! - ordítottam vissza – Ma haza megyek. És soha nem jövök vissza! - lábadt könnybe a szemem és a szobámba rohantam.
- Norah, beszéljük meg! - sietett utánam Sandra.
- Hagyj békén! - morogtam és dühösen a bőröndömbe dobáltam a ruháimat.
- Ne menj haza! Beszéljük meg – nyaggatott.
- Nem – vágtam rá.
Becipzároztam a bőröndöm és Sandrát félre lökve kisiettem a szobából.
- De legalább ne most menj el! - jött utánam Sandra – Aludj rá egyet, kérlek szépen! - kérlelt.
- Haza akarok menni – mondtam, miközben a cipőt lábamra húztam és felvettem a kabátom – Sajnálom, Sandra. De ha te Bellának hiszel, akkor én haza megyek – nyitottam ki az ajtót, majd Sandra felé fordultam – Otthon legalább nekem hisznek, nem egy másik lánynak. Szia keresztanyu! - mondtam, majd magam után becsukva kiléptem a házból.
Szememből kitöröltem pár könnyet és a kocsimhoz siettem. Hideg volt és sötét, de még ez sem tántorított el a döntésemtől. Vizes volt a fű, a cipőm is átázott, de nem érdekelt. A autómhoz értem, amikor hirtelen Edward termett előttem eltorlaszolva az utam.
- Ne menj haza! Beszéljük meg – mondta Edward.
- Furcsa, Sandra ugyanezt mondta – játszottam a meglepődöttet – Jajj, hát tényleg! Te gondolatolvasó vagy. Hogy is mehetett ki a fejemből?! - csóváltam meg a fejem színpadiasan – Na, tűnj az utamból! - mentem el mellette és a csomagtartóhoz siettem.
- Norah, ne legyél buta! - nyaggatott.
- Nem vagyok az. Csak ti hisztek annak! - dobtam be a bőröndöm az autóba.
- Norah, én szeretlek – felelte.
- Már késő – csaptam le a csomagtartó tetejét – És most haza megyek, és hagyj békén! Örökre – sziszegtem, majd elfordultam és az ajtóhoz mentem.
- Norah, én tényleg szeretlek! – szólt – Ne menj el, kérlek. Ha te nem lennél, akkor még mindig Bella mellett szenvednék. De amikor veled vagyok, akkor embernek érzem magam. Nem vámpírnak, csak egy embernek. Egy tizenhét éves fiatal fiúnak. Ne menj el, Norah! - felelte.
- Haza kell mennem – suttogtam – Haza akarok menni.
- Jó – bólintott – De legalább ne most. Késő van már és óriási vihar lesz.
- Nem érdekel – ráztam meg a fejem – Majd megállok egy motelnél.
- Norah. Kérlek.
- Sajnálom, Edward – nyitottam ki az ajtót – De ennyi volt. Csak egy régi szép emlék maradsz. Köszönöm a szép perceket – lábadt könnybe a szemem.
- Norah, kérlek – mondta halkan – Ne menj el! - mondta szaggatottan.
- Hagyj elmenni – tört ki belőlem a sírás – Haza akarok menni – csúsztam le a földre és hangos sírásba kezdtem.
Edward letérdelt mellém és szorosan átölelt. Fejemet a mellére vonta, ajkait gyengéden a hajamra nyomta és úgy nyugtatott. Mégjobban felsírtam és erősen magamhoz szorítottam.
- Engedj el! - suttogtam gyengén.
- Maradj, Norah – suttogta vissza.
- Nem akarok Sandránál maradni – feleltem.
- Akkor aludj nálam! - válaszolta.
- Nem lehet – bújtam ki az öleléséből – A szüleid mit fognak szólni?! És a testvéreid? - töröltem meg a szemem – Nem akarok bajt a nyakadra.
- Megfogják érteni – mondta – Na, gyere! - unszolt.
Két lábra állt és engem is felhúzott a földről. Leporolta a nadrágom, arcomról pedig letörölt egy majdnem felszáradt könnycseppet.
- Aludj nálam és holnap megbeszéljük a dolgokat, rendben? - kérdezte kedvesen.
- És Bella? - szipogtam.
- Bella még mindig Phoenixben van, és nem fogja megtudni – rázta meg a fejét.
- Rendben – bólintottam.
- Na gyere! - fogta meg a kezem.
A kocsi hátuljához vezetett. A kezemet elengedte és kivette a csomagtartóból a bőröndöm. Miután lezárta a kocsit újra megfogta a kezem és az autójához vezetett. Kinyitotta nekem az utasfelőli ajtót, besegített a kocsiba. Utána villámgyorsan az autó hátuljánál termett, berakta a bőröndöm a csomagtartóba, majd hirtelen mellettem termett. Beindította az autót és elindultunk Edward háza felé.
- Mit mondunk a családodnak? - kérdeztem, de nem néztem Edwardra, hanem az ablakon bámultam ki.
- Az igazat – mondta kis idő után – Megfogják érteni.
- Remélem – bólintottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése