A kocsiban ültünk útban Forks felé. Edward alig nézett az útra, fél kézzel a volánt fogta, a másikkal a kezemet. Néha belebámult a lenyugvó napba, néha egy pillantást vetett rám – az arcomra, a nyitott ablaktól lobogó hajamra, egymásba fonódó ujjainkra. Felhőtlenül jókedve volt, ami számomra teljesen érthetetlen volt. Nem inkább mérgesnek kellett volna lennie? Nem mertem rákérdezni, hogy mi volt tegnap és még arra sem, hogy mérges-e rám, avagy nem. Végül megszólaltam.
- Edward – kezdtem -, sajnálom a tegnapi incidenst. Haragszol rám? - puhatolóztam óvatosan, mert nem akartam kizökkenteni a jókedvéből.
- Nem mindegy? - továbra is felhőtlen maradt a mosolya.
- Nem – grimaszoltam. - Amit tegnap tettem, az...
- Az eszeveszett hülyeség volt – fejezte be helyettem a mondatot. - Soha ne csinálj ilyet! - nézett rám szúrósan.
- Sajnálom – sütöttem le szememet.
- Nem kell! - ellenkezett. - A tettednek biztos jó oka volt. Nagyon rád járt a rúd mostanában, szóval megértelek. - magyarázta, majd fél szemmel rám pillantott. - De ha legközelebb valami gondod van, akkor jó lenne hogyha nem fűbe fojtod a bánatod, hanem inkább nekem sírod el. - sóhajtott fel. - Hisz én is jó fű vagyok – vigyorodott el.
- Akkor nem haragszol?
- Nem – rázta meg a fejét. - De az éjszaka halálra aggódtam magam, hogy miként reagál a szervezeted a fűre, úgyhogy ha legközelebb is ilyet csinálsz, akkor inkább én ne tudjak róla. Sőt, jobb lenne, ha soha többé nem csinálnál ilyet.
- Nem fogok – motyogtam.
- Ígérd meg! - az arca megkeményedett.
- Esküszöm, hogy soha többé nem füvezem – szavaltam.
- Rendben – bólintott morcosan. - Haza viszlek, jó?
- Nem akarok haza menni – nyöszörögtem.
- De haza kell, hogy vigyelek, mert a keresztanyád aggódni fog – erősködött.
- Mi lenne, ha felhívnám? - kaptam fel a fejem.
- És nálam aludnál?
- Ha nem gond – pirultam el.
- Akkor hívd sürgősen, különben még meggondolom magam – mosolygott.
- Köszi, imádlak! - vidultam fel és egy puszit nyomtam az arcára, majd előkaptam a mobilom és tárcsázni kezdtem Sandra számát.
Sandra sírva vette fel a telefont, majd mikor meghallotta a hangom, mégjobban rákezdett. Elmagyaráztam neki, hogy Chicagóban voltam, de Anyu nem tud semmit a veszekedésünkről és elmondtam neki, hogy az éjszakát Edwardéknál töltöm és hogy másnap haza megyek és megbeszéljük a dolgokat. Sandra örömében újra sírva fakadt és bocsánatot kért, majd megígérte, hogy holnap a kedvenc kajámat fogja főzni és hogy megfogunk beszélni mindent. Ezután elmondta még, hogy nagyon szeret és hogy ő igazán örül, hogy Edwarddal járok és figyelmeztetett, hogy vigyem magammal Edwardot is, hisz megszeretné őt ismerni mégjobban, majd elköszönt.
- Ja amúgy – kezdtem, - te vagy a legjobb fű a világon – néztem rá szégyenlősen.
- Ennek örülök – mosolyodott el.
- Edward – kezdtem -, sajnálom a tegnapi incidenst. Haragszol rám? - puhatolóztam óvatosan, mert nem akartam kizökkenteni a jókedvéből.
- Nem mindegy? - továbra is felhőtlen maradt a mosolya.
- Nem – grimaszoltam. - Amit tegnap tettem, az...
- Az eszeveszett hülyeség volt – fejezte be helyettem a mondatot. - Soha ne csinálj ilyet! - nézett rám szúrósan.
- Sajnálom – sütöttem le szememet.
- Nem kell! - ellenkezett. - A tettednek biztos jó oka volt. Nagyon rád járt a rúd mostanában, szóval megértelek. - magyarázta, majd fél szemmel rám pillantott. - De ha legközelebb valami gondod van, akkor jó lenne hogyha nem fűbe fojtod a bánatod, hanem inkább nekem sírod el. - sóhajtott fel. - Hisz én is jó fű vagyok – vigyorodott el.
- Akkor nem haragszol?
- Nem – rázta meg a fejét. - De az éjszaka halálra aggódtam magam, hogy miként reagál a szervezeted a fűre, úgyhogy ha legközelebb is ilyet csinálsz, akkor inkább én ne tudjak róla. Sőt, jobb lenne, ha soha többé nem csinálnál ilyet.
- Nem fogok – motyogtam.
- Ígérd meg! - az arca megkeményedett.
- Esküszöm, hogy soha többé nem füvezem – szavaltam.
- Rendben – bólintott morcosan. - Haza viszlek, jó?
- Nem akarok haza menni – nyöszörögtem.
- De haza kell, hogy vigyelek, mert a keresztanyád aggódni fog – erősködött.
- Mi lenne, ha felhívnám? - kaptam fel a fejem.
- És nálam aludnál?
- Ha nem gond – pirultam el.
- Akkor hívd sürgősen, különben még meggondolom magam – mosolygott.
- Köszi, imádlak! - vidultam fel és egy puszit nyomtam az arcára, majd előkaptam a mobilom és tárcsázni kezdtem Sandra számát.
Sandra sírva vette fel a telefont, majd mikor meghallotta a hangom, mégjobban rákezdett. Elmagyaráztam neki, hogy Chicagóban voltam, de Anyu nem tud semmit a veszekedésünkről és elmondtam neki, hogy az éjszakát Edwardéknál töltöm és hogy másnap haza megyek és megbeszéljük a dolgokat. Sandra örömében újra sírva fakadt és bocsánatot kért, majd megígérte, hogy holnap a kedvenc kajámat fogja főzni és hogy megfogunk beszélni mindent. Ezután elmondta még, hogy nagyon szeret és hogy ő igazán örül, hogy Edwarddal járok és figyelmeztetett, hogy vigyem magammal Edwardot is, hisz megszeretné őt ismerni mégjobban, majd elköszönt.
- Ja amúgy – kezdtem, - te vagy a legjobb fű a világon – néztem rá szégyenlősen.
- Ennek örülök – mosolyodott el.
A Cullen ház ebédlőjében ültem egy tányér levessel és a Cullen családdal. Bal oldalamon Edward ült, akinek keze a combomon pihent már egy ideje. Jobb oldalamon Dr. Cullen és a felesége ült. Mellettük Alice és Jasper ült, és őmellettük pedig Rosalie és Emmett foglalt helyet. Utoljára belekanalaztam a tányérba és mosolyogva lenyeltem az ételt.
- Köszönöm a levest – toltam arébb a tányért. - Finom volt. Ki csinálta?
Esme és Alice lopva egymásra pillantottak, majd elpirultak és elmosolyodtak.
- Rendelték – köpte be őket Emmett.
- Emmett! - píritott rá a két szépség szúrós szemekkel.
- Most mivan? - lepődött meg.
- Mintha nem tudnád – nevetett Rosalie.
- Azért finom volt – mosolyogtam Esmere és Alicera.
- Egészségedre, Norah – simogatta meg a fejem Esme és elvette előlem az üres tányért.
- Ideje feküdni – sóhajtott fel Edward és a karomnál fogva felhúzott a székről.
- Sziasztok! - integettem a többieknek bájos mosollyal az arcomon és Edward után iramodtam.
Edward felkísért a legfelső emeletre, ahol az ő szobája és egy könyvtár van. Benyitott az ismerős szobába és leültetett az ágyra. Leült mellém és kezemet az ölébe húzta. Percekig ültünk így, majd hirtelen ötlettől vezérelve a vállára adtam egy puszit és fejemet a vállára döntöttem. Adott egy puszit a fejemre és felsóhajtott.
- Mostanában elég sokat sóhajtozol – jegyeztem meg.
Edward kuncogni kezdett, majd kezével végig simított a combomon gyengéden kicsikarva belőlem egy kellemes sóhajt.
- Mostanában elég sokat sóhajtozol – csúfolodott.
- Gonosz vagy – motyogtam és belecsókoltam a füle mögötti kis gödröcskébe, mire Edward megborzongott.
Erre ő elhúzta a vállát a fejem alól és hirtelen az ajkaimra tapadt. Ajkai alig értek az enyéimhez, mégis annál szenvedélyesebben csináltuk. Elhajoltam egy picit, a szemébe néztem és újra megcsókoltam. Sokkal vadabbul, mint az előbb. Gyengéden a felső ajkammal az ő alsó ajkát érintettem meg, majd kicsit hátra húztam a fejem és felajánlottam neki az alsó ajkam. Mohón kapott rá és kezével átkarolta a nyakam és közelebb húzott. Egyik lábamat ráraktam az ő lábaira, így félig-meddig rajta ültem. Csókolózásunkat egy torok köszörülés zavarta meg. Mindaketten szét ugrottunk és pirulva a szánkat törölgettük.
- Bocs, hogy zavarok – mosolygott derüsen Alice. - Csak kiültünk egy kicsit a verandára, mivel most meleg lesz. Jöttök? - kérdezte.
- Persze – bólintottam és lopva Edwardra pillantottam.
- Akkor majd lenn várunk – kacsintott egyet Alice és kitáncolt a szobából.
Csendben ültünk egymás mellett, még egymásra se mertünk pillantani. Végül mindaketten hatalmas röhögésbe törtünk ki.
- Ez jó volt – töröltem ki a szememből egy örömkönnyet.
- Lehetne még jobb is – vigyorgott Edward sunyin, majd sokatmondóan rám kacsintott.
- Nem áll jól ez neked, te vénkujon – nevettem.
- Vénkujon?! - nézett rám tágra nyílt szemekkel, meglepődötten.
Bólintottam.
Szemöldökét felvonva, hitetlenkedve meredt rám. Aztán hirtelen széles, gonosz mosoly terítette be a képét.
- Nem szeretnélek kiábrándítani, de egyáltalán nem vagy olyan félelmetes, mint amilyennek képzeled magad. Ami azt illeti, én egy csöppet sem félek tőled! - vigyorogtam diadalittasan.
- Ezt most tényleg nem kellett volna mondanod!
Halkan felmordult, valahonnét a torka mélyéből. Ajkát hátrahúzta tökéletes fogsoráról. Hirtelen testtartást váltott, félig lelapult, izmai megfeszültek, olyan volt, mint egy ugrani készülő oroszlán.
Hátrálni kedtem előle, és közben kihivóan incselkedtem.
- Úgysem teszed meg! - nyújtottam rá a nyelvem csúfolodóan.
Nem láttam, ahogy rám vetette magát – túlságosan gyorsan történt. A következő pillanatban a levegőben találtam magam, aztán lezuhantunk a padlóra és a falnak ütköztünk. A karja közben egész idő alatt, mint egy védelmező vaspánt fogott körül – jóformán meg se ütöttem magam. Levegő után kapkodva próbáltam kiszabadulni.
De Edward nem hagyta. Ehelyett összecsomagolt és a mellére szorított, biztosabban tartott, mintha vasláncokkal fűzött volna magához. Rémülten pislogtam, de ura volt a helyzetnek, az arca nyugodt és kisimult, szeme a jókedvtől ragyogott.
- Mit is mondtál az előbb? - morogta játékosan.
- Áhh semmit! - gúnyolódtam, bár vagányságomat némileg csorbította, hogy még mindig alig kaptam levegőt. - Csak azt, hogy egy vénkujon vagy – feleltem.
Edward sértődötten felkiáltott és eszeveszettül csipkedni kezdte a hasamat, mire én hangos sikítozásokba kezdtem, miközben egyre jobban felkacagtam.
- Köszönöm a levest – toltam arébb a tányért. - Finom volt. Ki csinálta?
Esme és Alice lopva egymásra pillantottak, majd elpirultak és elmosolyodtak.
- Rendelték – köpte be őket Emmett.
- Emmett! - píritott rá a két szépség szúrós szemekkel.
- Most mivan? - lepődött meg.
- Mintha nem tudnád – nevetett Rosalie.
- Azért finom volt – mosolyogtam Esmere és Alicera.
- Egészségedre, Norah – simogatta meg a fejem Esme és elvette előlem az üres tányért.
- Ideje feküdni – sóhajtott fel Edward és a karomnál fogva felhúzott a székről.
- Sziasztok! - integettem a többieknek bájos mosollyal az arcomon és Edward után iramodtam.
Edward felkísért a legfelső emeletre, ahol az ő szobája és egy könyvtár van. Benyitott az ismerős szobába és leültetett az ágyra. Leült mellém és kezemet az ölébe húzta. Percekig ültünk így, majd hirtelen ötlettől vezérelve a vállára adtam egy puszit és fejemet a vállára döntöttem. Adott egy puszit a fejemre és felsóhajtott.
- Mostanában elég sokat sóhajtozol – jegyeztem meg.
Edward kuncogni kezdett, majd kezével végig simított a combomon gyengéden kicsikarva belőlem egy kellemes sóhajt.
- Mostanában elég sokat sóhajtozol – csúfolodott.
- Gonosz vagy – motyogtam és belecsókoltam a füle mögötti kis gödröcskébe, mire Edward megborzongott.
Erre ő elhúzta a vállát a fejem alól és hirtelen az ajkaimra tapadt. Ajkai alig értek az enyéimhez, mégis annál szenvedélyesebben csináltuk. Elhajoltam egy picit, a szemébe néztem és újra megcsókoltam. Sokkal vadabbul, mint az előbb. Gyengéden a felső ajkammal az ő alsó ajkát érintettem meg, majd kicsit hátra húztam a fejem és felajánlottam neki az alsó ajkam. Mohón kapott rá és kezével átkarolta a nyakam és közelebb húzott. Egyik lábamat ráraktam az ő lábaira, így félig-meddig rajta ültem. Csókolózásunkat egy torok köszörülés zavarta meg. Mindaketten szét ugrottunk és pirulva a szánkat törölgettük.
- Bocs, hogy zavarok – mosolygott derüsen Alice. - Csak kiültünk egy kicsit a verandára, mivel most meleg lesz. Jöttök? - kérdezte.
- Persze – bólintottam és lopva Edwardra pillantottam.
- Akkor majd lenn várunk – kacsintott egyet Alice és kitáncolt a szobából.
Csendben ültünk egymás mellett, még egymásra se mertünk pillantani. Végül mindaketten hatalmas röhögésbe törtünk ki.
- Ez jó volt – töröltem ki a szememből egy örömkönnyet.
- Lehetne még jobb is – vigyorgott Edward sunyin, majd sokatmondóan rám kacsintott.
- Nem áll jól ez neked, te vénkujon – nevettem.
- Vénkujon?! - nézett rám tágra nyílt szemekkel, meglepődötten.
Bólintottam.
Szemöldökét felvonva, hitetlenkedve meredt rám. Aztán hirtelen széles, gonosz mosoly terítette be a képét.
- Nem szeretnélek kiábrándítani, de egyáltalán nem vagy olyan félelmetes, mint amilyennek képzeled magad. Ami azt illeti, én egy csöppet sem félek tőled! - vigyorogtam diadalittasan.
- Ezt most tényleg nem kellett volna mondanod!
Halkan felmordult, valahonnét a torka mélyéből. Ajkát hátrahúzta tökéletes fogsoráról. Hirtelen testtartást váltott, félig lelapult, izmai megfeszültek, olyan volt, mint egy ugrani készülő oroszlán.
Hátrálni kedtem előle, és közben kihivóan incselkedtem.
- Úgysem teszed meg! - nyújtottam rá a nyelvem csúfolodóan.
Nem láttam, ahogy rám vetette magát – túlságosan gyorsan történt. A következő pillanatban a levegőben találtam magam, aztán lezuhantunk a padlóra és a falnak ütköztünk. A karja közben egész idő alatt, mint egy védelmező vaspánt fogott körül – jóformán meg se ütöttem magam. Levegő után kapkodva próbáltam kiszabadulni.
De Edward nem hagyta. Ehelyett összecsomagolt és a mellére szorított, biztosabban tartott, mintha vasláncokkal fűzött volna magához. Rémülten pislogtam, de ura volt a helyzetnek, az arca nyugodt és kisimult, szeme a jókedvtől ragyogott.
- Mit is mondtál az előbb? - morogta játékosan.
- Áhh semmit! - gúnyolódtam, bár vagányságomat némileg csorbította, hogy még mindig alig kaptam levegőt. - Csak azt, hogy egy vénkujon vagy – feleltem.
Edward sértődötten felkiáltott és eszeveszettül csipkedni kezdte a hasamat, mire én hangos sikítozásokba kezdtem, miközben egyre jobban felkacagtam.
- Kezdem azt hinni, hogy Edward mindjárt felfogja falni Norah-t– mondta Jasper a verandán ülve a többiekkel, az egyre hangosabb sikítozások miatt.
- Csak szereti őt – felelte Alice és Jasper vállára hajtotta a fejét.
- És Bella? - érdeklődőtt Emmett.
- Majd Edward elintézi – szólt Rosalie.
- És reméljük, hogy nem kever bajba minket – morogta Emmett.
- Csak szereti őt – felelte Alice és Jasper vállára hajtotta a fejét.
- És Bella? - érdeklődőtt Emmett.
- Majd Edward elintézi – szólt Rosalie.
- És reméljük, hogy nem kever bajba minket – morogta Emmett.
- Ideje, hogy lemenjünk – morogta Edward még mindig a padlón feküdve.
- Igaz – bólintottam és felálltam a karjaiból. - Gyere! - nyújtottam a kezem.
- Igaz – bólintottam és felálltam a karjaiból. - Gyere! - nyújtottam a kezem.
- Jé! Megjöttek a mi turbékoló galambjaink! - vigyorgott Emmett.
Edward csak kinyújtotta a nyelvét.
- Mizujs? - érdeklődtem.
- Meleg van – legyezgette magát egy papírral Rosalie.
Csak bólintottam és tekintetem Jasperre emeltem. Ő csak rám mosolygott és egy csókot nyomott Alice fejére. Edward felállt mellőlem és a fűbe igyekezett letépni egy apró pipacsot. Én addig Emmett oldalának dőltem, utána Edward visszafordult és az apró pipacsot a kezembe nyomta, majd megcsókolt.
- Köszönöm – mosolyogtam és Emmett göndör fürtjeibe tűztem a kis virágot.
- Hogy áll? - vigyorgott Emmett, miközben megtapogatta az apró virágot.
- Inkább add vissza Norah-nak – vigyorgott Edward.
- Tudom, hogy bejövök nektek – nyalta meg a szája szélét erotikusan, majd Jasperre kacsintott.
- Így igaz – szólt Rosalie, két kezével megfogta Emmett arcát és egy cuppanós csókot nyomott az ajkaira.
- Ilyet többször csinálhatnál, bébi – vigyorgott Emmett.
- Dilis – csóválta meg a fejét Rosalie mosolyogva, erre mindannyian felnevettünk. Ekkor csörögni kezdett Edward mobilja és kicsit arréb állt.
- Mivan, most a másik feled keres?! - viccelődött Emmett, mire én összébb húztam magam és a többi idő alatt csendben meghúztam magam.
Edward csak kinyújtotta a nyelvét.
- Mizujs? - érdeklődtem.
- Meleg van – legyezgette magát egy papírral Rosalie.
Csak bólintottam és tekintetem Jasperre emeltem. Ő csak rám mosolygott és egy csókot nyomott Alice fejére. Edward felállt mellőlem és a fűbe igyekezett letépni egy apró pipacsot. Én addig Emmett oldalának dőltem, utána Edward visszafordult és az apró pipacsot a kezembe nyomta, majd megcsókolt.
- Köszönöm – mosolyogtam és Emmett göndör fürtjeibe tűztem a kis virágot.
- Hogy áll? - vigyorgott Emmett, miközben megtapogatta az apró virágot.
- Inkább add vissza Norah-nak – vigyorgott Edward.
- Tudom, hogy bejövök nektek – nyalta meg a szája szélét erotikusan, majd Jasperre kacsintott.
- Így igaz – szólt Rosalie, két kezével megfogta Emmett arcát és egy cuppanós csókot nyomott az ajkaira.
- Ilyet többször csinálhatnál, bébi – vigyorgott Emmett.
- Dilis – csóválta meg a fejét Rosalie mosolyogva, erre mindannyian felnevettünk. Ekkor csörögni kezdett Edward mobilja és kicsit arréb állt.
- Mivan, most a másik feled keres?! - viccelődött Emmett, mire én összébb húztam magam és a többi idő alatt csendben meghúztam magam.
Pár órával később már az ágyban feküdtem nyakig betakarózva. Edward az óriási ablak előtt állt az üvegnek támaszkodva. A telefonhívás óta szótlan volt, így megakartam tudni, hogy mit történt és hogy kivel beszélt, de helyette csöndben maradtam és magamban tettem fel a kérdéseket. Edward motyogott valamit, majd megfordult és bemászott mellém.
- Norah – kezdte -, beszélnünk kell – pillantott rám komoly arccal.
- Mond! - ültem feljebb, mire Edward a kezemet kezdte simogatni.
- Beszéltem Bellával. - felelte.
- Épp ezért legyünk inkább barátok – vágtam rá.
Edward csak felvont szemöldökkel nézett rám.
- Ezt akartad mondani, ugye? - kérdeztem.
- Igen – hajtotta le a fejét. - Sajnálom.
- Nem a te hibád. - simítottam végig az alkarján. - Ez a sorsunk – mosolyodtam el halványan, szemembe könnyek kezdtek gyülekezni. - Talán mi nem egymásnak valók vagyunk. Te Bellának való vagy. Ezért legyünk csak barátok – mondtam, torkomban a gombóc már fojtogató volt.
- Nem akarlak magadra hagyni! – tiltakozott.
- Nem hagynál magamra... – nevettem el magam, de a hangom elcsuklott. - Barátok lennénk. Olyanok lennénk, mint a testvérek.
- Testvérek – ismételte üres tekintettel a semmibe bámulva.
- De... vehetjük ezt szünetnek – vontam meg a vállam.
- Rendben – bólintott. - Jó éjszakát! - homlokon csókolt, majd el eresztette a kezemet és újra az ablak elé állt.
Az oldalamra fordultam – így Edward csak a hátamat láthatta. Kezemet a számra nyomtam a sírást visszatartva, szemeimből pedig csak úgy ömlöttek a könnyek. Nehezen vettem levegőt, úgy éreztem, mintha a szívemben egy óriási lyuk lenne. És ez a lyuk pedig Edward helye volt.
- Norah – kezdte -, beszélnünk kell – pillantott rám komoly arccal.
- Mond! - ültem feljebb, mire Edward a kezemet kezdte simogatni.
- Beszéltem Bellával. - felelte.
- Épp ezért legyünk inkább barátok – vágtam rá.
Edward csak felvont szemöldökkel nézett rám.
- Ezt akartad mondani, ugye? - kérdeztem.
- Igen – hajtotta le a fejét. - Sajnálom.
- Nem a te hibád. - simítottam végig az alkarján. - Ez a sorsunk – mosolyodtam el halványan, szemembe könnyek kezdtek gyülekezni. - Talán mi nem egymásnak valók vagyunk. Te Bellának való vagy. Ezért legyünk csak barátok – mondtam, torkomban a gombóc már fojtogató volt.
- Nem akarlak magadra hagyni! – tiltakozott.
- Nem hagynál magamra... – nevettem el magam, de a hangom elcsuklott. - Barátok lennénk. Olyanok lennénk, mint a testvérek.
- Testvérek – ismételte üres tekintettel a semmibe bámulva.
- De... vehetjük ezt szünetnek – vontam meg a vállam.
- Rendben – bólintott. - Jó éjszakát! - homlokon csókolt, majd el eresztette a kezemet és újra az ablak elé állt.
Az oldalamra fordultam – így Edward csak a hátamat láthatta. Kezemet a számra nyomtam a sírást visszatartva, szemeimből pedig csak úgy ömlöttek a könnyek. Nehezen vettem levegőt, úgy éreztem, mintha a szívemben egy óriási lyuk lenne. És ez a lyuk pedig Edward helye volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése