2010. december 12., vasárnap

2. rész

Port Angelesben volt egy óriási pláza, ahol volt minden. Oda is mentünk vásárolni. Amíg kerestük az írószer boltot, addig Sandra mindegyes boltról mesélt, ami mellett elmentünk.
Végül a pláza legeldugottabb zugában találtunk egy óriási írószer boltot. Ott vettem pár füzetet, tollat, ceruzát, filcet és életet mentő kihúzókat.
Sandra egyből betámadta az egyik sarkot, ahol valami kimondhatatlan nevű márkás füzeteket, tollakat és még sok minden mást lehetett venni. Kapásból vett magának három tollat,ceruzát és füzetet. Majd engem is nyúzni kezdett, hogy vegyek magamnak, aztán belementem. Vettem magamnak kettő Rotringot, aztán a kasszához mentünk fizetni.
Épp mentünk volna ki a plázából, amikor Sandra elhúzott egy ruha üzlet felé. Ott vett magának pár ruhát, majd röpke fél óra alatt már a kocsiban ültünk. Nem beszéltünk egymással, és ez számomra tökéletes volt. 

- Norah – szólt Sandra – Szeretnék beszélni veled egy-két fontos dologról.
- Mond! – néztem rá.
- A szüleid minden hónapban küldenek pénzt, úgyhogy ügyesen költsd a pénzed, mert én sajnos nem tudok adni. Talán egyszer-kétszer – mosolygott – Nem fogom minden lépésedet figyelni, mint a szüleid, ezért szabad vagy, azt teszel, amit akarsz. De azért legyél szem előtt! - nézett rám egy pillanatra – És szeretnélek egy-két gyerek miatt figyelmeztetni!
- Azt hittem nem ismersz itt senkit – tátottam el a szám.
- Hallok egy-két pletykát – mosolygott – Szóval, nagy valószínűséggel egy osztályba leszel Isabella Swannal, akinek az apja a rendőrfőnök. Nem igazán tudom milyen ez a csaj, de azért óvakodj vele. Óvatosan válogasd meg a mondataid! Nehogy beköpjön az apjának, aztán jaj legyen nekünk, bármit is csinálunk – nevetett – Ott van még Mike Newton. Az apjáé a sportszerbolt a város szélén. Aranyos kölyök, néha-néha beszéltem vele, őt nagyon ajánlom számodra barátnak – kacsintott rám cinkosan – Akkor ott vannak még a Cullen gyerekek, akik Dr. Cullen fogadott gyerekei. Rendes kölykök, majd bemutatlak nekik – parkolt le a házunk előtt.
Ahogy beértünk a házba egyből bezárkóztam a szobámba. Kipakoltam a bőröndömből, és a saját ízlés szerint elrendezkedtem. A végén leültem az ágyra és felhívtam Anyut.
- Szia Kincsem! - köszönt szívetmelengető hangon, amit oly jól ismertem és talán jobban vágytam rá, mint bármi másra.
- Szia Anyu! - dőltem az ágyba. Jólesően ölelt körbe a párnák és a takarók sokasága, a kellemes, őszi szellő betódult a kitárt ablakomon.
Majdnem olyan volt minden, mint otthon. Lehunytam a szemem és elképzeltem, ahogyan Anyu a hajamat simogatja, miközben lágy hangja ott csengett a fülemben. Folyamatosan beszélt hozzám, de a mondanivalójára egyáltalán nem figyeltem.
- Remélem, azért minden rendben van. Apád üzeni, hogy menj el holnap a patikába és vegyél egy doboz C-vitamint. Hideg van Forksban, és bármikor megbetegedhetsz.
- Oké, Anyu – morogtam álmosan.
- Na, hagylak pihenni. Holnap beszélünk. Szeretlek, kicsim!
- Én is, szia! - mondtam, kinyomtam a telefont és mély álomba zuhantam.
Reggel kapkodva tettem rendbe magam, majd a kocsimba ugorva eszeveszett gyorsasággal hajtottam az iskola felé.
A tanulmányi irodában megkaptam az órarendem, egy térképet az iskolához, és egy papírt, amit alá kell íratnom a tanárokkal. Az első órám biológia volt, Mr. Bannerral.
Az osztályban már voltak páran, amikor beértem a terembe. Mr. Banner aláírta a cédulámat, kezembe nyomott egy könyvet és sok sikert kívánt.
Leültem a középső padsorba és próbáltam nem feltűnösködni. De nem sikerült. Mindenki úgy bámult, mint valami ufót. Arcomat a kezembe temettem és vártam, hogy becsöngessenek. Ekkor a mellettem lévő szék megnyikordult, én pedig érdeklődően oldalra fordítottam a fejem.
Egy bronzbarna hajú fiú ült mellettem. Egy ideig némán méregetett, majd felhúzott szemöldökkel elfordult, én elpirultam, majd elfordultam tőle és becsöngettek.
Mr. Banner magyarázásba kezdett valamiről, amiről nem tudtam semmit, mivel nem is figyeltem. Csak a mellettem lévő fiút figyeltem. Legszívesebben hozzá szóltam, de nem mertem. Túl gyáva voltam én ahhoz.
Ekkor kopogás hallatszódott, az osztály pedig az ajtó felé fordult. Az ajtón belépett egy apró, barna hajú lány. Bocsánatot kért, majd elindult felém, de amint észrevett egyből ledöbbent. Zavartan elment mellettem és leült egy másik helyre. Bizonyára ez a hely az övé, én pedig szemtelenül elfoglaltam.
Továbbra is a bronzbarna hajú fiút bámultam a szemem sarkából. A fiú egyenes háttal ült – mintha karót nyelt volna -, és a szeme sarkából engem figyelt.
Épp fordultam volna felé, amikor kicsöngettek, a fiú pedig villámgyorsan felállt és kisétált a teremből.
A második órám matek volt. Ott szerencsére megismerkedtem pár gyerekkel, így már nem voltam annyira feszült. Majd amikor ránk szólt a tanár, akkor pedig levelekkel bombáztak a többiek. A leveleknek nagy része arról szólt, hogy hogy tetszik Forks. Kérdezősködtek még a múltamról, aztán a fiúk belemélyültek abba, hogy nincs-e barátom, a lányok pedig abba, hogy kivel kéne és kivel nem kéne randiznom. Azt hiszem teljesen képben voltam az iskola tanulóival. Tudtam, kik a jófejek, kik a gyépések, és tudtam, hogy kik azok, akikkel nem kéne barátkoznom.
Spanyolra már egy egész banda kísért el. Sajnos, senkinek se volt spanyolja, így sajnos, újra az ismeretlenbe ugrottam bele. Az ajtóban még elköszöntem a többiektől, majd a tanárnőhöz mentem és a kezébe nyomtam a cédulám. Spanyolul bemutatkozott, majd aláírta a cédulám, a kezembe adott egy könyvet és sok sikert kívánt ő is, mint a többi tanár. Hátraküldött a legutolsó padba, hogy ne legyek annyira feltűnő és hogy figyelni tudjak órán. Mellesleg Senorra Goff volt a neve a tanárnak.
A terem kezdett egyre jobban megtelni, majd csöngetés előtt pár pillanattal beugrott a terembe az a fiú, akivel biológián voltam, a barna hajú lánnyal, akinek elfoglaltam a helyét. Legalábbis szerintem.
Pár paddal arrébb leültek, majd egymás felé fordulva beszélgetésbe kezdtek. Érdekelt, hogy miről beszélnek, mivel a fiú egyre többször pillantott felém, persze mindezt úgy, hogy a lány ne vegye észre. Ekkor becsöngettek és a tanár felé fordultak. Senorra Goff pedig elkezdett beszélni spanyolul. Nem igazán értettem miről beszélt, mivel eszméletlen gyorsasággal hadart. De azért az elején rájöttem, hogy éppenséggel rólam beszélt. Elmondta a nevemet és a koromat – ekkor mindenki rám nézett -, és elmondta, hogy Chicagóból jöttem, na meg hogy segítsenek beilleszkedni, és hogy legyenek velem kedvesek. Mindenki elmorgott egy sí-t (igen) és az óra kezdetét vette.
Utána még angolom volt, ami eszméletlen gyorsasággal telt el. Bevallom, élveztem. Menzára már társasággal mentem. Névszerint Jessicaval és Angelaval. Mindketten nagyon kedvesek voltak, és persze igen beszédesek, főleg Jessica.
Egy zsúfolt asztal egyik végében ültünk le, a lányok barátai mellé, akik közül már ismertem párat. De a nevükre már nem emlékeztem. Jessica pedig elkezdett mutogatni pár emberre. Legszívesebben rácsaptam volna a kezére és szigorúan rá szóltam volna, hogy ne mutogass! De nem tettem meg. Bizonyára mindenki ledöbbenve bámulna rám, és kinevetne majd rám adnák az anyuka jelzőt. Ez pedig nem lenne jó!
Nem igazán szóltak hozzám, így sikeresen körbe tudtam szemlélni a menzán lévő embereket. Nem volt ott senki, aki megfogott volna. Ekkor az ajtóra tévedt a tekintetem, ahol belépett a fiú és a lány, aki már harmadszorra láttam. Kézen fogva mentek és mosolyogtak. Majd a menza közepén megálltak, mondtak valami egymásnak és az ellenkező irányba indultak mindketten.
A fiú a hosszú helység legvégébe igyekezett, a lány pedig felém jött és engem nézett. Nem igazán tetszett neki a po.fám, az már biztos.
Lerakta a padra a táskáját, amikor mindenki egy emberként fordult felé, aztán egyszerre kiáltottak fel:
- Bella!
A lány csak mosolyogva intett, majd leült Jessica mellé és kibontott egy üveg ásványvizet. Velem szemben ült, így alaposan meg tudtam figyelni a csajt.
Világos bőre és hosszú, egyenes, barna haja volt. Nagy szemei csokoládé barna szemei voltak. Arca szív alakú, homloka magas, orra kicsi, arca keskeny, álla hegyes, ajkai közepesen teltek. A szemöldöke sötétebb volt valamivel a haja színénél. Vékony termetű volt, de semmiképpen sem izmos.
- Na mi a helyzet? - kérdezte Jessica vigyorogva a lány felé fordulva.
A lány felém fordult és megszólalt:
- Isabella Swan a nevem – mondta – De hívj Bellának.
- Norah – biccentettem.
- Te vagy az új lány – mosolygott halványan.
- Ki más lehetnék? - vontam fel a szemöldököm. Utáltam, ha butaságot kérdeznek. Mégis ki lennék, ha nem az új lány? Talán a gondnok húga?
- Sok sikert! - kacsintott rám.
- Mindenki ezt mondja – morogtam.
- Szükséged lesz rá – nevetett, majd oldalra fordította a fejét és elmosolyodott.
Követtem a pillantását. A bronzbarna hajú fiúval szemezett éppen.
- A barátod? - kérdeztem.
- Az – mosolygott, majd felém fordult – Immár egy éve.
- Gratulálok! - mondtam – Biztos nem unatkozol mellette.
- Hát az biztos – forgatta meg szemét, majd elnevette magát.
- És neked van barátod? - kérdezte.
- Nincs – ráztam meg a fejem.
- Majd lesz! - szólt Jessica, majd felnevetett.
- Remélem – nevettem halkan.
Ezután csöndben ültem. A lányok elkezdtek fecsegni valamiről, nem igazán figyeltem. A terem végébe néztem és a tekintetem Bella barátjába ütközött.
Aranybarna szemei csillogtak, mint a legszebb csillag az égen. Lejjebb tévedt a tekintetem, és ledöbbentem. A fiú ajkai fülig értek.
Elpirulva elkaptam a tekintetem, és a fejemet más felé fordítottam.
Ez a fiú teljesen zavarba hozott!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése