4. rész

- Szervusz Esme! - köszönt jókedvűen Sandra – Ő a keresztlányom, Norah – tolt előre.
- Szia Norah! - nyújtotta kezét – Sokat hallottam rólad – kezet ráztunk, majd feltűnően végig nézett rajtam – Te tényleg gyönyörű vagy!
- Ön sem panaszkodhat – mosolyogtam.
- Ó, tegezz, kérlek! Nem vagyok én olyan vén – szólt – Csak egy kicsit – kacsintott rám.
- Rendben.
- És hogy tetszik Forks? - érdeklődött, és közben az emelvényre kísért, ami mögött volt egy ajtó, ami a konyhába vezetett, amelyből nyílt az étkező. Az étkező maga nem volt elválasztva a ház többi részétől, csupán egy szépen ívelő válaszfal szeparálta el a nappalitól.
A konyhában már volt pár nő, akik mind mosolyogva üdvözöltek, Sandra pedig közéjük állt beszélgetni.
- Kérsz valamit, Norah? - kérdezte Esme.
- Nem kérek semmit, köszönöm – mosolyogtam.
- Akkor mesélj magadról! - mondta, majd elvett egy csészét a konyhapultról és a nappaliba vezetett, ahol leültünk a sok elemből álló garnitúrára. Ezzel szemben volt egy fal – ami mögött az étkező volt – ahol volt egy hatalmas plazma tévé, amely mellett több számítógép is található volt.
A nagy nézelődés után Esme felé fordultam. Gyönyörű asszony volt. Szív alakú arcán kedves és érdeklődő tekintet ült, amely miatt nyugalom költözött a szívembe. Esme kétségkívül nyugtató egyéniség volt.
Hallottam nyugtató hangját, mely távoli volt, mégis szebben szólt mindennél.
- Hallasz, Norah? - kérdezte, majd kezét a vállamra tette.
- Tessék? Ne haragudj, de elkalandoztam egy pillanatra – pirultam el.
- Azt kérdeztem, hogy hogy tetszik Forks? - kérdezte újra.
- Nedves. Nagyon – húztam el a szám.
- Hát igen – nevetett fel – És találtál már barátokat? Ha jól tudom a gyermekeimnek az évfolyam társa vagy. - Igen – bólintottam.
- Bemutassalak nekik? - pattant föl – Igaz csak Alice és Edward van itthon, de ettől függetlenül szívesen bemutatlak nekik.
- Köszönöm – bólintottam hálásan.
- Edward! Alice! - kiáltott a lépcső felé fordulva.
- Igen? - hallottam egy vékony hangot, amely valószínűleg Alicé volt.
- Bemutatom Norah-t – intett fejével felém, mire én felpattantam és illedelmesen a kezemet nyújtottam.
- Szia Norah! - nyújtotta kezét Alice – Alice vagyok, és örülök a találkozásnak! - mosolygott kezemet rázva.
- Én is örülök – mosolyogtam.
- Ő a bátyám, Edward – nézett testvérére.
- Volt már alkalmunk találkozni – ráztam vele is kezet.
- Akkor én megyek is. Szórakoztatnom kell pár vendéget – mondta Esme – Jó szórakozást! - kacsintott rám, majd eltűnt az emelvény mögött.
- Üljünk le! - szólt Alice, és mindhárman leültünk a díványra.
Csönd telepedett közénk. Alice mosolyogva, míg Edward pedig keresztbe tette kezeit melle előtt és úgy figyelt engem.
- Mesélj magadról, Norah! - szólt Alice, “szöges” hajába beletúrva – Hogy tetszik Forks? Találtál már barátokat?
- Tetszik Forks – mosolyogtam, majd folytattam: - És jóba vagyok már emberrel. Mindenki nagyon kedves.
- És hol laktál eddig? - kérdezte.
- Chicagóban – válaszoltam – Vagy ahogy mindenki ismeri: a szeles városban.
- Oh, igen – nevetett Alice – Edward is ott született – nézett testvérére – Én pedig Biloxban születtem.
- Hányan vagytok testvérek? - kérdeztem.
- Öten – mutatta fel kezét, amelyen mind az öt ujja ki volt nyújtva – Az én testvérem Edward és Emmett, és én Jasperrel vagyok és...
- Várj! Ezt most nem értem- szakítottam félbe – Ti egymással jártok?
- Igen – bólintott – Minket örökbe fogadtak, Norah.
- És te kivel vagy együtt?
- Én Jasperrel. Rosalie Emmettel. Edward pedig Bellával, de ő nem a testvérünk – mosolygott – Az én testvérem Edward és Emmett. Jasper és Rosalie is testvérek – magyarázta – Kicsit bonyolult, de remélem megértetted.
- Megértettem – bólintottam.
- Akkor jó – mondta – Neked van testvéred?
- Van. Egy bátyám – válaszoltam.
Alice ezután még több száz kérdést tett fel. Mindenre kíváncsi volt, én pedig engedelmesen válaszoltam neki. Edward pedig csak csöndben ült, néha-néha szólt valamit, ha Alice túlságosan elragadtatta magát. Ettől függetlenül mindketten kedvesek voltak, és… gyönyörűek.
Alice hollófekete haja rövidre nyírt tincsekben meredezett szét, az arcvonásai finomak voltak, és apró volt, mint egy kobold. Mondjuk inkább tündér, hisz rendkívül vékony volt és gyönyörű.
Edward pedig szokásosan nézett ki. Mármint, mint mindig most is gyönyörű volt. Kék ing volt rajta, és egy sötét farmer. Haja kócos volt.
- Ne haragudjatok! – jött be Esme – Csak hoztam egy kis üdítőt – mosolygott, majd lerakott egy tálcát az üveg asztalra, amin három pohár narancslé volt.
- Köszönjük! – mondtuk egyszerre.
Esme csak kedvesen biccentett és visszament a konyhába.
- És milyen tanuló voltál az előző iskoládban? – kérdezte Alice és kezembe nyomott egy poharat.
- Átlagos – válaszoltam – 4.0-s átlagom volt.
- Akkor te nagyon okos vagy – mosolygott Alice – Edwardnak is 4.0 az átlaga – pillantott testvérére – Két okos tojás! – nevetett.
- Alice, attól, hogy 4. 0-s az átlagunk, attól még nem vagyunk okos tojások – forgatta meg szemét Edward, majd rám nézett – Egyszerűen jól tudunk figyelni! – mosolygott.
- Így igaz – értettem egyet. Nem is olyan bunkó, gondoltam.
Edward még egyszer rám pillantott és bíztatóan rám mosolygott.
Ekkor Alice megmerevedett és a bőrkanapéba mélyesztette az ujjait. Ijedten bámultam rá, míg Edward teljes nyugalommal fordult felé és kezeit leszedte a bőrkanapéról és az ölébe helyezte.
Alice pedig meg se mozdult, csak üres, távolba révedő szemekkel bámult egy pontra, ami a bal vállam felett volt.
- Alice, jól vagy? – kérdeztem félénken.
Alice nem mozdult, Edward pedig elnevette magát, nagyon természetesen, megnyugtató módon. Rá mosolyogtam Edwardra, majd újra Alice-ra szegeztem a tekintetem.
Alice csak hirtelen összerezzent, majd megrázta a fejét.
- Máris szundikálsz, Alice? – ugratta Edward.
Alice ismét önmaga volt.
- Bocsi, azt hiszem, megint álmodoztam.
- Nyugodj meg, még van pár óra - mondta Edward.
Alice ezután még nagyobb lelkesedéssel vetette bele magát a beszélgetésbe – talán kicsit túl naggyal is. Gyanús volt egy kicsit.
Egyszer észrevettem, ahogy összenéztek Edwarddal, csupán egy pillanatig tartott az egész, mégis rá tudtam jönni, hogy ők bizony titkolnak valamit. Meg is kérdeztem Alicetól, hogy az előbb miért merevedett meg, de Alice csak nevetve azt válaszolta, hogy látott valamit az ablakon keresztül, amitől megijedt egy kicsit. Majd Edward nevetve megjegyezte, hogy Alice fél a bogaraktól és biztos, hogy látott egyet és ezért merevedett le.
Én csak nevetve reagáltam erre a megjegyzésre. Sandra be is jött a nappaliba a hangos nevetgélésekre, majd figyelmeztetett, hogy megyünk, úgyhogy köszönjek el az új barátaimtól. Alice felugrott és egy csókot nyomott az arcomra, Edward pedig csak bólintott köszönésképpen.
- Gyere máskoris, Norah – simogatta meg alkarom Esme.
- Rendben – mosolyogtam – Viszlát! Sziasztok! - köszöntem el, majd a kocsihoz mentem Sandrával.
- Jól érezted magad? - kérdezte, miután beindította az autót.
- Igen – bólintottam – Alszok egy kicsit, oké? Teljesen elfáradtam – mosolyogtam erőtlenül.
Sandra csak mosolyogva bólintott, megsimogatta a bal kézfejem és megígérte, hogy felébreszt, ha haza értünk.
Ezután mosolyogva húztam össze magam és hunytam le a szemem, ami után egyből mély álomba zuhantam.
Álmomban Edwarddal voltam egy sötét erdőben. Nem beszéltünk egymással, nem is mozogtunk, csak egymás előtt álltunk. Kék ing volt rajta – mint a találkozón –, ami ki volt gombolva. Szoborszerű felsőteste hófehér volt, így kissé zavarta a szemem, de a csillogás – ami testére volt ragadva – miatt, nem tudtam róla levenni a szemem.
- Gyönyörű vagy – suttogtam.
Ő csak rám mosolygott és lelapult, mint egy vadászó oroszlán. Ajkait hátrahúzta, így előbukkantak vakítóan fehér fogai – és nekem ugrott.
Sikoltva ugrottam fel.
- Jézus, Norah! – taposott bele a fékbe Sandra – Mi a gond? – kérdezte aggódva, majd lehúzódott az út szélére és felém fordult.
Én csak lihegve meredtem az útra. Vettem pár mély levegőt és megcsóváltam a fejem.
- Csak rosszat álmodtam – motyogtam.
- De jól vagy? – kérdezte.
- Jól – néztem rá – Csak rosszat álmodtam. Nincs gond – mosolyogtam erőtlenül.
Sandra csak bólintott és tovább hajtott.