Matematika órán ültem. Bellával leveleztem és Jessicával, miszerint annyira letört vagyok. Lehet, hogy az voltam. Sőt, biztos.
Vasárnap délután könnyekkel teli búcsút vettem a szüleimtől, amik egy kicsit megviseltek és bűntudatot ébresztettek bennem.
,, A szüleid megértenek, Norah. Ha nem értenének meg és nem szeretnének téged, akkor el sem engedtek volna erre az átkozott helyre.” - vigasztalt Bella.
Én csak felé küldtem egy köszönöm-féle mosolyt és a zsebembe csúsztattam a kis papírt. Kicsöngettek.
Megvártam Bellát az ajtóban, mivel megbeszéltük, hogy az ebédszünetet együtt töltjük.
- Akkor suli után találkozunk? - kérdezte.
- Igen. És segítek megcsinálni a tatárbifszteket – mosolyogtam.
- Köszönöm – mosolygott vissza, majd bementünk menzára és leültünk egy üres asztalhoz, hogy kettesben legyünk. Majd később Edward is csatlakozott hozzánk és testvére, Alice is.
- Sajnálom, Norah, hogy rád ijesztettem – simogatta meg jéghideg kezével a jobb kézfejemet.
- Semmi gond – húztam el a kezem, mivel jéghideg volt a bőre.
- Akkor megnyugodtam – mosolygott.
Ezután még volt két óránk, utána Bellához mentem segíteni neki a vacsorában. A délután folyamán Edward is beugrott meglátogatni minket.
- És mi volt tegnap Briannal? - kérdezte Bella.
Egy ideig kérdőn néztem rá, majd vállat vontam és válaszoltam:
- Csak beszélgettünk.
Nem igazán akartam beszélni a tegnapomról, ezért hallgattam. Viszont nem gondoltam a tegnapra, hisz tudtam, hogy Edward a gondolataimat olvassa.
- Ti mit csináltok az őszi szünetben? - kérdeztem, majd leültem az asztal melletti másik székre.
- Én Phoenixbe megyek meglátogatni Renee-t és Philt – válaszolt Bella.
- Én itthon leszek – válaszolt Edward – Bár lehet, hogy felmegyünk a családommal a hegyekbe vadászni.
- Te mit csinálsz? - kérdezte Bella tőlem.
- Én itthon leszek – válaszoltam – Takarítok, tanulok és főképp pihenek – mosolyogtam – Na meg netezek. Chicagóból elhoztam a laptopomat, hogy ne unatkozzak.
Ekkor csörömpölés hallatszódott az előszobából.
- Bella! Megjöttem! - hallatszódott Charlie Swan rendőrfőnők mély hangja.
Betrappolt a konyhába, majd mikor meglátott minket elmosolyodott.
- Sziasztok! - köszönt.
- Jó napot! -köszöntem, majd talpra szökkentem – Norah vagyok, Bella új osztálytársa – nyújtottam a kezem.
- És az új barátnőm – húzta ki magát büszkén Bella, vigyorogva.
Charlie Swan rendőrfőnők elakarta tiltani Bellát Edwárdtól, mert a múltkor megsérült a lánya. Azzal a feltétellel engedte meg, hogy járjon Edwarddal, ha barátkozik. Úgy látszik én tökéletes személy voltam, arra, hogy Edward és Bella gondtalanul együtt lehessen.
- Szervusz Norah! - fogott kezet velem – Nagyon örülök, hogy megismerhettelek.
- Én is örülök, Swan rendőrfönők – mosolyogva vissza ültem a székre.
- Ó, ne, ne! - csóválta meg a fejét – Hívj csak Charlinak. Kérlek – mosolygott rám.
- Oké, Charlie.
- És mi újság veletek, fiatalok? - ült le egy másik székre, keresztbe tett kezekkel.
- Meg vagyunk – válaszolt mosolyogva Edward – És te hogy vagy, Charlie?
- Köszönöm, Edward, jól vagyok – bólintott a férfi.
- Kész a kaja, Apu – szólt Bella – Esztek ti is? - kérdezte Bella tőlem és Edwardtól.
- Nem, köszi – ráztam meg a fejem mosolyogva.
- Én se – ellenkezett Edward is.
- Nem is baj – legyintett Charlie – Ígyis olyan dagadtok vagytok – viccelődött.
Ezután jókedvben telt a vacsora. Charlie egyfolytában viccelődött és sokat kérdezett rólam, a családomról és Chicagóról.
Hét óra körül összeszedelőzködtem és elindultam haza. Otthon Sandra várt finom vacsorával. Sültkrumplival és sajttal töltött pulykamellel.
- Nem égetted oda a krumplit! - ujjongtam, miután beleharaptam az egyik krumpliba – Nagyon ügyes vagy, Sandra! - öleltem meg őt.
- Igyekeztem – húzta ki magát büszkén, majd ő is leült és vacsorázni kezdtünk – És mit csináltál Bella Swannél? - érdeklődött.
- Segítettem neki főzni – mosolyogtam – Ott volt még a barátja is, Edward. Utána pedig az apja, Charlie jött haza. Beszélgettem vele. Nagyon kedves férfi.
- Örülök, hogy szereztél barátokat – mosolygott.
- Én is – vigyorogtam – Azt hittem, hogy sokkal rosszabb lesz. De tévedtem, szerencsére.
- Ennek örülök – vette el előlem az üres tányért.
- Megyek a szobámba. Szia! - pattantam fel, majd felsiettem a szobámba netezni.
A szobámban az ágyamra feküdtem, ölemben az apró laptopommal. Felmentem MSN-re, ahol több száz ember volt fenn. Többek között a legjobb barátaim, de nem volt velük kedvem beszélgetni, ezért leléptem MSN-ről.
A laptopom a földre raktam, majd hátradőltem. Nyújtoztam egyet és lehunytam a szemem. Szerencsére őszi szünet elötti utolsó nap volt, péntek, ezért nyugalom költözött a szívembe. Két hét szabadnap, amit végig pihenhetek.
Pillanatokon belül már mélyen aludtam. Pár órával később hideg, csipős szél csapta meg az arcom. Felébredtem, de nem nyitottam ki a szemem. Tudtam, hogy Edward az.
- Jó estét! - morogtam.
- Szia! - hallottam lágy, suttogó hangját – Zavarlak?
- Nem – nyitottam ki a szemem és felültem.
- Olyan a hajad, mint egy szénakazal. De nekem tetszik! - vigyorgott.
Felnyögtem és beletúrtam a hajamba.
- Megkéne mosnom – húztam el a szám.
Edward csak elmosolyodott és leült az ágy szélére felém fordulva.
- Mi volt Briannal? - érdeklődött.
- Semmi – mondtam.
- Nagyon rosszul hazudsz! - szűkítette össze a szemeit.
- Azt akarja, hogy a barátnője legyek – vallottam be.
- És ez miért olyan rossz? - értetlenkedett.
- Tudod, Briant már régóta ismerem. És már akkor is tetszett nekem, csak akkor barátom volt. És tegnap volt egy beszólása, ami eléggé rosszul esett.
- Mit mondott?
- ,, Régebben is tetszettél, de akkor foglalt voltál.” - idéztem Briant.
- És ebbe mi a rossz? - vonta össze a szemöldökét gondolkozóan.
- Amikor ezt mondta, akkor... Egyszerűen nekem nem menne vele. Nem kell nekem pasi! - tette karba kezeim bosszúsan – Minek? Láttam már szét jönni embereket. Láttam, hogyan sírt Sandra, amikor egy férfi átvágta. Láttam már barátnőimet szét esni, egy fiú miatt. Én nem akarok pasit! Megvagyok nélkülük is.
- Ez még nem jelent semmit, Norah – próbálkozott Edward, miközben mellém mászott és lefeküdt a párnáimra a plafont bámulni.
Bedőltem mellé és én is a plafont kezdtem bámulni. Csak feküdtünk az ágyamon és bámultunk a nagy semmibe. Nem akartam meghallgatni az ő érveléseit, ezért nem is figyeltem rá. Nem is voltam szomorú, csupán dühös, azért mert adtam egy esélyt Briannak. Pedig tudtam, hogy egyszer felhozza a múltat és akkor nekem végem.
Elhallgatott. Lágy duruzsolása elült, az egyetlen zajforrás a nappaliból hallatszodó tévé hangja volt, amit Sandra nézett. Elsuhant néhágy autó a kihalt utcán, néhány járókelő hangja és cipőiknek egyenletes kopogása is hallatszódott. Edward is ugyanolyan nyugodtan szedte a levegőt, mint én. Várt arra, hogy megszólaljak. Hogy mondjak valamit, hogy kifejtsem az érzéseimet. Hogy meséljem el azt a szörnyű múltat, ami miatt nem engedem közel magamhoz Briant. De én makacsul hallgattam, néztem a plafonon végigsuhanó árnyakat, a falamra vetődő utcai lámpák fényét és egyre jobban éreztem, hogy a csönd kezd kellemetlen lenni.
- Bella mikor megy Phoenixbe? - kérdeztem.
- Holnap reggel – válaszolt.
- Kikíséred őt a reptérre?
- Nem. De most ne terelj! - pillantott egy pillanatra rám, majd vissza a plafonra.
- Akkor sem akarok férfit magamnak – morogtam.
- Norah, egyszerűen hihetetlenül jó érzés, ha van melletted valaki – sóhajtott fel – Akire számíthatsz, aki egyszerrre a szerelmed és a legjobb barátod. A mindened. És amikor magányos vagy, csak úgy átölelheted.
- Nekem nincsenek igényeim – mosolyodtam el – Majd egyszer, talán. De nem most!
- Mikor, ha nem most? - csattant föl – Egyszer élünk és később bánni fogod, hogy kihagytad. Én nem bántam meg, te miért bánnád meg? Pedig én aztán eléggé más vagyok – mutatott magára – Nem tudod, Norah, hogy milyen ez.
- De, tudom. Sokkal többet tudok, mint te! - sziszegtem dühösen.
- Hogy hívják őt? - kérdezte.
- Nem akarok róla beszélni – morogtam, és lehunytam a szemem – Nem kell senki – ismételtem el.
Egy ideig ő is csönben maradt. Talán emésztette, hogy menthetetlen vagyok vagy egyszerűen olyan sok rosszul elsült kapcsolatot láttam magam körül, hogy egyszerűen már nem hittem a szerelemben. Egyszercsak mégis felém fordult.
Figyelte, ahogy gyürögettem a takarómat és kinyitottam a szemem. Elmosolyodott, majd óvatosan megérintette a kezemet, amit egy halvány mosollyal viszonoztam.
Felkönyökölt és hosszú, vámpír ujjaival az én apró kézfejemen kezdett körözni, bizsergető érzést kiváltva belőlem.
- A legjobb barátom vagy, Norah – suttogta, de továbbra is a kezemet figyelte – És szeretném, ha boldog lennél. Az utóbbi napokban teljesen a szívemhez nőttél – pirult el.
- Ez velem is így van – vallottam be – És boldog vagyok! - erősködtem.
- Annak mutatot magad – felelt Edward – De a gondolataid nem így mondják.
Nem szóltam semmit csak felsóhajtottam. Edwardnak nehéz hazudni.
- Hadd mutassak valamit – suttogta, miközben közelebb húzodott hozzám és kitárta karjait ölelésre várva.
Értetlenül néztem rá, majd vonakodva húzodtam közelebb hozzá. Lassan helyezkedtem el, egészen közel hozzá. Ő pedig gyengéden magához húzott. Hatalmasat dobbant a szívem, de a rémképeimet legyűrve, óvatosan ráhajtottam a fejem a mellkasára.
Centiméterekre voltam a nyakától, szinte éreztem az arcomon, hogy milyen hideg. Élettel teli szívdobbanásaim ott visszhangzottak a fülemben.
Kezeimet lassan a hátára csúsztattam. Nem öleltem át szorosan, nem sóhajtoztam a nyakába. Nem akartam elcsábítani, nem is mertem volna. De ott és akkor élveztem, hogy közel volt hozzám valaki. Az ő karjai is lazán fontak körül. Nem akart ő semmi rosszat, csupán lecsillapítani a szívemben dúló vihart.
Éreztem a bódító illatát, a lassan párolgó parfümjét a nyakán, a mellkasának egyenletes mozgását, minden egyes lélegzetvételét. A szívem zakatolt, ő pedig mosolygott.
Felsóhajtott, kezei lassan köröztek a hátamon, kellemes érzéseket kicsalogatva belőlem.
- Szép álmokat, Norah! - motyogta.
Egy jól eltalált érintés után haloványan rezzentem össze a karjaiban és legbelül átjárt egy különös érzés. Edward belefúrta fejét a hajamba, miközben ujjai a hátamat barangolták be.
Tudtam, hogy vanilíás illatom teljesen elkábította. Éreztem rajta, mint minden fiún, akinek a karjaiban aludtam el.
Éreztem, hogy egy-egy sóhajom után – ami a nyakát érte – összerezzent, keze pedig megremegett. Ekkor száját a hajamra nyomta, én pedig behunytam a szemem útban az álom felé.
Vasárnap délután könnyekkel teli búcsút vettem a szüleimtől, amik egy kicsit megviseltek és bűntudatot ébresztettek bennem.
,, A szüleid megértenek, Norah. Ha nem értenének meg és nem szeretnének téged, akkor el sem engedtek volna erre az átkozott helyre.” - vigasztalt Bella.
Én csak felé küldtem egy köszönöm-féle mosolyt és a zsebembe csúsztattam a kis papírt. Kicsöngettek.
Megvártam Bellát az ajtóban, mivel megbeszéltük, hogy az ebédszünetet együtt töltjük.
- Akkor suli után találkozunk? - kérdezte.
- Igen. És segítek megcsinálni a tatárbifszteket – mosolyogtam.
- Köszönöm – mosolygott vissza, majd bementünk menzára és leültünk egy üres asztalhoz, hogy kettesben legyünk. Majd később Edward is csatlakozott hozzánk és testvére, Alice is.
- Sajnálom, Norah, hogy rád ijesztettem – simogatta meg jéghideg kezével a jobb kézfejemet.
- Semmi gond – húztam el a kezem, mivel jéghideg volt a bőre.
- Akkor megnyugodtam – mosolygott.
Ezután még volt két óránk, utána Bellához mentem segíteni neki a vacsorában. A délután folyamán Edward is beugrott meglátogatni minket.
- És mi volt tegnap Briannal? - kérdezte Bella.
Egy ideig kérdőn néztem rá, majd vállat vontam és válaszoltam:
- Csak beszélgettünk.
Nem igazán akartam beszélni a tegnapomról, ezért hallgattam. Viszont nem gondoltam a tegnapra, hisz tudtam, hogy Edward a gondolataimat olvassa.
- Ti mit csináltok az őszi szünetben? - kérdeztem, majd leültem az asztal melletti másik székre.
- Én Phoenixbe megyek meglátogatni Renee-t és Philt – válaszolt Bella.
- Én itthon leszek – válaszolt Edward – Bár lehet, hogy felmegyünk a családommal a hegyekbe vadászni.
- Te mit csinálsz? - kérdezte Bella tőlem.
- Én itthon leszek – válaszoltam – Takarítok, tanulok és főképp pihenek – mosolyogtam – Na meg netezek. Chicagóból elhoztam a laptopomat, hogy ne unatkozzak.
Ekkor csörömpölés hallatszódott az előszobából.
- Bella! Megjöttem! - hallatszódott Charlie Swan rendőrfőnők mély hangja.
Betrappolt a konyhába, majd mikor meglátott minket elmosolyodott.
- Sziasztok! - köszönt.
- Jó napot! -köszöntem, majd talpra szökkentem – Norah vagyok, Bella új osztálytársa – nyújtottam a kezem.
- És az új barátnőm – húzta ki magát büszkén Bella, vigyorogva.
Charlie Swan rendőrfőnők elakarta tiltani Bellát Edwárdtól, mert a múltkor megsérült a lánya. Azzal a feltétellel engedte meg, hogy járjon Edwarddal, ha barátkozik. Úgy látszik én tökéletes személy voltam, arra, hogy Edward és Bella gondtalanul együtt lehessen.
- Szervusz Norah! - fogott kezet velem – Nagyon örülök, hogy megismerhettelek.
- Én is örülök, Swan rendőrfönők – mosolyogva vissza ültem a székre.
- Ó, ne, ne! - csóválta meg a fejét – Hívj csak Charlinak. Kérlek – mosolygott rám.
- Oké, Charlie.
- És mi újság veletek, fiatalok? - ült le egy másik székre, keresztbe tett kezekkel.
- Meg vagyunk – válaszolt mosolyogva Edward – És te hogy vagy, Charlie?
- Köszönöm, Edward, jól vagyok – bólintott a férfi.
- Kész a kaja, Apu – szólt Bella – Esztek ti is? - kérdezte Bella tőlem és Edwardtól.
- Nem, köszi – ráztam meg a fejem mosolyogva.
- Én se – ellenkezett Edward is.
- Nem is baj – legyintett Charlie – Ígyis olyan dagadtok vagytok – viccelődött.
Ezután jókedvben telt a vacsora. Charlie egyfolytában viccelődött és sokat kérdezett rólam, a családomról és Chicagóról.
Hét óra körül összeszedelőzködtem és elindultam haza. Otthon Sandra várt finom vacsorával. Sültkrumplival és sajttal töltött pulykamellel.
- Nem égetted oda a krumplit! - ujjongtam, miután beleharaptam az egyik krumpliba – Nagyon ügyes vagy, Sandra! - öleltem meg őt.
- Igyekeztem – húzta ki magát büszkén, majd ő is leült és vacsorázni kezdtünk – És mit csináltál Bella Swannél? - érdeklődött.
- Segítettem neki főzni – mosolyogtam – Ott volt még a barátja is, Edward. Utána pedig az apja, Charlie jött haza. Beszélgettem vele. Nagyon kedves férfi.
- Örülök, hogy szereztél barátokat – mosolygott.
- Én is – vigyorogtam – Azt hittem, hogy sokkal rosszabb lesz. De tévedtem, szerencsére.
- Ennek örülök – vette el előlem az üres tányért.
- Megyek a szobámba. Szia! - pattantam fel, majd felsiettem a szobámba netezni.
A szobámban az ágyamra feküdtem, ölemben az apró laptopommal. Felmentem MSN-re, ahol több száz ember volt fenn. Többek között a legjobb barátaim, de nem volt velük kedvem beszélgetni, ezért leléptem MSN-ről.
A laptopom a földre raktam, majd hátradőltem. Nyújtoztam egyet és lehunytam a szemem. Szerencsére őszi szünet elötti utolsó nap volt, péntek, ezért nyugalom költözött a szívembe. Két hét szabadnap, amit végig pihenhetek.
Pillanatokon belül már mélyen aludtam. Pár órával később hideg, csipős szél csapta meg az arcom. Felébredtem, de nem nyitottam ki a szemem. Tudtam, hogy Edward az.
- Jó estét! - morogtam.
- Szia! - hallottam lágy, suttogó hangját – Zavarlak?
- Nem – nyitottam ki a szemem és felültem.
- Olyan a hajad, mint egy szénakazal. De nekem tetszik! - vigyorgott.
Felnyögtem és beletúrtam a hajamba.
- Megkéne mosnom – húztam el a szám.
Edward csak elmosolyodott és leült az ágy szélére felém fordulva.
- Mi volt Briannal? - érdeklődött.
- Semmi – mondtam.
- Nagyon rosszul hazudsz! - szűkítette össze a szemeit.
- Azt akarja, hogy a barátnője legyek – vallottam be.
- És ez miért olyan rossz? - értetlenkedett.
- Tudod, Briant már régóta ismerem. És már akkor is tetszett nekem, csak akkor barátom volt. És tegnap volt egy beszólása, ami eléggé rosszul esett.
- Mit mondott?
- ,, Régebben is tetszettél, de akkor foglalt voltál.” - idéztem Briant.
- És ebbe mi a rossz? - vonta össze a szemöldökét gondolkozóan.
- Amikor ezt mondta, akkor... Egyszerűen nekem nem menne vele. Nem kell nekem pasi! - tette karba kezeim bosszúsan – Minek? Láttam már szét jönni embereket. Láttam, hogyan sírt Sandra, amikor egy férfi átvágta. Láttam már barátnőimet szét esni, egy fiú miatt. Én nem akarok pasit! Megvagyok nélkülük is.
- Ez még nem jelent semmit, Norah – próbálkozott Edward, miközben mellém mászott és lefeküdt a párnáimra a plafont bámulni.
Bedőltem mellé és én is a plafont kezdtem bámulni. Csak feküdtünk az ágyamon és bámultunk a nagy semmibe. Nem akartam meghallgatni az ő érveléseit, ezért nem is figyeltem rá. Nem is voltam szomorú, csupán dühös, azért mert adtam egy esélyt Briannak. Pedig tudtam, hogy egyszer felhozza a múltat és akkor nekem végem.
Elhallgatott. Lágy duruzsolása elült, az egyetlen zajforrás a nappaliból hallatszodó tévé hangja volt, amit Sandra nézett. Elsuhant néhágy autó a kihalt utcán, néhány járókelő hangja és cipőiknek egyenletes kopogása is hallatszódott. Edward is ugyanolyan nyugodtan szedte a levegőt, mint én. Várt arra, hogy megszólaljak. Hogy mondjak valamit, hogy kifejtsem az érzéseimet. Hogy meséljem el azt a szörnyű múltat, ami miatt nem engedem közel magamhoz Briant. De én makacsul hallgattam, néztem a plafonon végigsuhanó árnyakat, a falamra vetődő utcai lámpák fényét és egyre jobban éreztem, hogy a csönd kezd kellemetlen lenni.
- Bella mikor megy Phoenixbe? - kérdeztem.
- Holnap reggel – válaszolt.
- Kikíséred őt a reptérre?
- Nem. De most ne terelj! - pillantott egy pillanatra rám, majd vissza a plafonra.
- Akkor sem akarok férfit magamnak – morogtam.
- Norah, egyszerűen hihetetlenül jó érzés, ha van melletted valaki – sóhajtott fel – Akire számíthatsz, aki egyszerrre a szerelmed és a legjobb barátod. A mindened. És amikor magányos vagy, csak úgy átölelheted.
- Nekem nincsenek igényeim – mosolyodtam el – Majd egyszer, talán. De nem most!
- Mikor, ha nem most? - csattant föl – Egyszer élünk és később bánni fogod, hogy kihagytad. Én nem bántam meg, te miért bánnád meg? Pedig én aztán eléggé más vagyok – mutatott magára – Nem tudod, Norah, hogy milyen ez.
- De, tudom. Sokkal többet tudok, mint te! - sziszegtem dühösen.
- Hogy hívják őt? - kérdezte.
- Nem akarok róla beszélni – morogtam, és lehunytam a szemem – Nem kell senki – ismételtem el.
Egy ideig ő is csönben maradt. Talán emésztette, hogy menthetetlen vagyok vagy egyszerűen olyan sok rosszul elsült kapcsolatot láttam magam körül, hogy egyszerűen már nem hittem a szerelemben. Egyszercsak mégis felém fordult.
Figyelte, ahogy gyürögettem a takarómat és kinyitottam a szemem. Elmosolyodott, majd óvatosan megérintette a kezemet, amit egy halvány mosollyal viszonoztam.
Felkönyökölt és hosszú, vámpír ujjaival az én apró kézfejemen kezdett körözni, bizsergető érzést kiváltva belőlem.
- A legjobb barátom vagy, Norah – suttogta, de továbbra is a kezemet figyelte – És szeretném, ha boldog lennél. Az utóbbi napokban teljesen a szívemhez nőttél – pirult el.
- Ez velem is így van – vallottam be – És boldog vagyok! - erősködtem.
- Annak mutatot magad – felelt Edward – De a gondolataid nem így mondják.
Nem szóltam semmit csak felsóhajtottam. Edwardnak nehéz hazudni.
- Hadd mutassak valamit – suttogta, miközben közelebb húzodott hozzám és kitárta karjait ölelésre várva.
Értetlenül néztem rá, majd vonakodva húzodtam közelebb hozzá. Lassan helyezkedtem el, egészen közel hozzá. Ő pedig gyengéden magához húzott. Hatalmasat dobbant a szívem, de a rémképeimet legyűrve, óvatosan ráhajtottam a fejem a mellkasára.
Centiméterekre voltam a nyakától, szinte éreztem az arcomon, hogy milyen hideg. Élettel teli szívdobbanásaim ott visszhangzottak a fülemben.
Kezeimet lassan a hátára csúsztattam. Nem öleltem át szorosan, nem sóhajtoztam a nyakába. Nem akartam elcsábítani, nem is mertem volna. De ott és akkor élveztem, hogy közel volt hozzám valaki. Az ő karjai is lazán fontak körül. Nem akart ő semmi rosszat, csupán lecsillapítani a szívemben dúló vihart.
Éreztem a bódító illatát, a lassan párolgó parfümjét a nyakán, a mellkasának egyenletes mozgását, minden egyes lélegzetvételét. A szívem zakatolt, ő pedig mosolygott.
Felsóhajtott, kezei lassan köröztek a hátamon, kellemes érzéseket kicsalogatva belőlem.
- Szép álmokat, Norah! - motyogta.
Egy jól eltalált érintés után haloványan rezzentem össze a karjaiban és legbelül átjárt egy különös érzés. Edward belefúrta fejét a hajamba, miközben ujjai a hátamat barangolták be.
Tudtam, hogy vanilíás illatom teljesen elkábította. Éreztem rajta, mint minden fiún, akinek a karjaiban aludtam el.
Éreztem, hogy egy-egy sóhajom után – ami a nyakát érte – összerezzent, keze pedig megremegett. Ekkor száját a hajamra nyomta, én pedig behunytam a szemem útban az álom felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése