Edward ökle lecsapott a konyhaasztalra.
- Elég volt, Norah! Haza küldelek!
Fölnéztem az ételemből, amelyet csak bámultam és döbbenten meredtem Edwardra. Nem szóltam semmit, és most nem értettem, mi a baja.
- Itthon vagyok – motyogtam zavartan.
- A szüleidhez küldelek, Chicagóba! - világosított fel Edward.
És türelmetlenséggel figyelte, ahogy lassan el jut az agyamig, hogy mit is mondott.
- Miért, mi a francot csináltam? - kérdeztem szarkasztikusan.
Lestat szakítása után Cullenékhez költöztem. Sandra sose volt otthon, ezért döntött így. Így legalább nem voltam egyedül, és nem tudtam elkövetni semmi hülyeséget. Mintha én olyan öngyilkos fajta lennék! Borzalmas...
Edward mogorván nézett rám.
- Nem csináltál semmit. Épp ez a baj! Soha nem csinálsz semmit.
- Azt akarod, hogy fesztivált csináljak? - ámuldoztam Edward szavainak értelmén, majd dühösen talpra szökkentem. - Tessék, itt van a fesztivál! - sziszegtem és felrohantam a lépcsőn, be Edward szobájába, mely időközben az én szobám is lett.
Edward utánam iramodott és berobbant a szobába.
- Még ez is jobb, mint az állandó búslakodás.
- Haza megyek Sandrához – sértődtem be és pakolni kezdtem a ruháimat a táskámba.
- Jajj, Norah! - sóhajtott fel. - Nem kell állandóan megfutamodnod, ha valaki próbál segíteni.
- Kurva sokat segítesz avval, hogy az orrom alá dörgölöd a véleményed arról, amilyen vagyok! - néztem rá flegmán, majd visszafordultam és tovább pakoltam.
- Norah – szólt lágyan. - Ne haragudj! Csak rossz nézni, hogy mi lett veled – állt mellém. - Maradj itt, kérlek! - fogta meg a kezem.
- Sajnálom, Edward.
- Nem kell bocsánatot kérned.
Felsóhajtottam.
- Akkor mondd meg, hogy mit vársz tőlem!
- Norah... – habozott egy pillanatig. - Erős lány vagy.
- Tudom – feleltem ernyedten, csöppet sem meggyőzően.
- Norah, én ebben nem tudok segíteni neked! Talán Bella...
- Figyelj! - vágtam közbe. - Ha akarod, elmehetünk valahová ma este. Hívjuk Alicékat is.
- De én nem ezt akarom! - vágta rá.
- Nem értelek – mondtam, és közben mereven bámultam az arcát.
Szó nélkül kitárta karjait. Lassan elhelyezkedtem, egészen közel hozzá. Ő pedig gyengéden magához húzott. Hatalmasat dobbant, de a sírást legyűrve, ráhajtottam fejem a mellkasára. Kezeimet lassan a hátára csúsztattam. Kétségbeesetten szorítottam magamhoz egy időre. Aztán már csak lazán lógtak kezeim a hátán. Ott és akkor jó volt érezni, hogy közel volt hozzám valaki. Az ő karjai is lazán fontak körül. Nem akart ő semmi rosszat, csak meg akart nyugtatni egy kicsit.
Centiméterekre voltam a nyakától, szinte éreztem az arcomon, hogy milyen hideg. Élettel teli szívdobbanásaim ott visszhangzottak a fülemben. Éreztem bóditó illatát, a lassan párolgó parfümjét a nyakán, a mellkasának egyenletes mozgását, minden egyes lélegzetvételét.
Szemei csillogtak és talán még a kezei is megremegtek. Érzelmek millióit szabadította fel bennem. Egyszerre futott végig rajtam a szomorúság és a boldogság. Furcsa, egyben mégis fantasztikus érzés volt.
Abban a percben azt kívántam, hogy minden estém ugyanilyen legyen. Minden egyes nap mellette ébredjek, és mellette fekhessek le. Akár az életem végéig csináltam volna ezt.
Ekkor ajkai forrón tapadtak az enyéimre. Ismét jött a szárnyalás, miközben arcomon könnyek folytak végig. Lassan eltámogatott az ágyig, de egy percre sem szakadt el ajkaimtól. Óvatosan az ágyra döntött és befeküdt mellém. Felsóhajtott, kezei lassan köröztek a hátamon, kellemes érzéseket kicsalogatva belőlem.
- Szép álmokat, Norah! - suttogta és egy csókot nyomott a hajamra.
- Nem akarok aludni – makacskodtam.
- Akkor ne aludj! - motyogta, én pedig közelebb bújtam hozzá. - Sokkal jobb lenne, ha visszaköltöznél Chicagóba.
- El akarsz küldeni? - néztem rá kétségbeesetten.
- Nem – húzott vissza magához. - Csak olyan boldogtalan vagy. Még nézni is fáj!
- Kell egy kis idő – hunytam le a szemem. - Annyira szeretlek! - bújtattam arcomat a vállába.
- Én is szeretlek, Norah – szorított magához. - Ha szeretnéd, akkor megpróbálom veled átélni ezt a szörnyű időszakot.
- Tényleg? - néztem fel rá.
- Tényleg – bólintott egy aprót. - Elmegyünk vidámparkba, moziba, sőt, ha akarsz, akkor még diszkóba is mehetünk – vigyorgott.
- Köszönöm – adtam egy puszit az arcára.
- Semmiség – puszilt vissza. - Jövőhéten el akar vinni Rosalie a körmös lányhoz – szólt.
- Ilyen korán? - vontam fel a szemöldököm.
- Legalább nem leszel egyedül.
- Igaz. Remélem nem lesz velem gonosz, mint Bellával szokott.
- Nem lesz. Kedved téged – simogatta meg a fejem.
- Tényleg? - csillantak fel szemeim.
- Igen – bólintott Edward.
Egy időre csend telepedett közénk. Nem az a kínos csönd, hanem a kellemes csönd. Csak hallgattam percenként dobbanó szívét és halk szuszogását.
- Megcsókoltál – szóltam rekedten egy idő után.
- Igen – felelte.
- Jól esett.
Edward csak elmosolyodott, lejjebb hajolt, az állam alá nyúlt és mutatóujjával végig simított rajta. Feljebb szegte a fejem és a számhoz hajolt. Szinte rögtön és kötelességnek érezve szét nyíltak az ajkaim, ő pedig rögtön rájuk nyomult. Gyengéden cirógatott, mindaddig amíg bele nem nyögtem a szájába. Kezemmel átöleltem a nyakát és közelebb vontam magamhoz. Kezét leemelte az államról és a derekamra helyezte és közelebb vont az ágyékához. Azt hittem elégek a karjaiban. Fellobant bennem a vágy, és abban a percben minden álmom az volt, hogy tépjük le egymásról a ruhákat és tegyen a magáévá. De ez csak egy álom volt, nem tettem semmit ez ügyben, csak csókoltam és a tarkóját simogattam. Aztán szép lassan elhajolt és egy apró puszit nyomott az orromra.
- Nem érzem a véred illatát – közölte halvány mosollyal.
- És az baj? - kérdeztem.
- Nem – vigyorgott. - Határozottan jó – csókolt meg újra.
- Elég volt, Norah! Haza küldelek!
Fölnéztem az ételemből, amelyet csak bámultam és döbbenten meredtem Edwardra. Nem szóltam semmit, és most nem értettem, mi a baja.
- Itthon vagyok – motyogtam zavartan.
- A szüleidhez küldelek, Chicagóba! - világosított fel Edward.
És türelmetlenséggel figyelte, ahogy lassan el jut az agyamig, hogy mit is mondott.
- Miért, mi a francot csináltam? - kérdeztem szarkasztikusan.
Lestat szakítása után Cullenékhez költöztem. Sandra sose volt otthon, ezért döntött így. Így legalább nem voltam egyedül, és nem tudtam elkövetni semmi hülyeséget. Mintha én olyan öngyilkos fajta lennék! Borzalmas...
Edward mogorván nézett rám.
- Nem csináltál semmit. Épp ez a baj! Soha nem csinálsz semmit.
- Azt akarod, hogy fesztivált csináljak? - ámuldoztam Edward szavainak értelmén, majd dühösen talpra szökkentem. - Tessék, itt van a fesztivál! - sziszegtem és felrohantam a lépcsőn, be Edward szobájába, mely időközben az én szobám is lett.
Edward utánam iramodott és berobbant a szobába.
- Még ez is jobb, mint az állandó búslakodás.
- Haza megyek Sandrához – sértődtem be és pakolni kezdtem a ruháimat a táskámba.
- Jajj, Norah! - sóhajtott fel. - Nem kell állandóan megfutamodnod, ha valaki próbál segíteni.
- Kurva sokat segítesz avval, hogy az orrom alá dörgölöd a véleményed arról, amilyen vagyok! - néztem rá flegmán, majd visszafordultam és tovább pakoltam.
- Norah – szólt lágyan. - Ne haragudj! Csak rossz nézni, hogy mi lett veled – állt mellém. - Maradj itt, kérlek! - fogta meg a kezem.
- Sajnálom, Edward.
- Nem kell bocsánatot kérned.
Felsóhajtottam.
- Akkor mondd meg, hogy mit vársz tőlem!
- Norah... – habozott egy pillanatig. - Erős lány vagy.
- Tudom – feleltem ernyedten, csöppet sem meggyőzően.
- Norah, én ebben nem tudok segíteni neked! Talán Bella...
- Figyelj! - vágtam közbe. - Ha akarod, elmehetünk valahová ma este. Hívjuk Alicékat is.
- De én nem ezt akarom! - vágta rá.
- Nem értelek – mondtam, és közben mereven bámultam az arcát.
Szó nélkül kitárta karjait. Lassan elhelyezkedtem, egészen közel hozzá. Ő pedig gyengéden magához húzott. Hatalmasat dobbant, de a sírást legyűrve, ráhajtottam fejem a mellkasára. Kezeimet lassan a hátára csúsztattam. Kétségbeesetten szorítottam magamhoz egy időre. Aztán már csak lazán lógtak kezeim a hátán. Ott és akkor jó volt érezni, hogy közel volt hozzám valaki. Az ő karjai is lazán fontak körül. Nem akart ő semmi rosszat, csak meg akart nyugtatni egy kicsit.
Centiméterekre voltam a nyakától, szinte éreztem az arcomon, hogy milyen hideg. Élettel teli szívdobbanásaim ott visszhangzottak a fülemben. Éreztem bóditó illatát, a lassan párolgó parfümjét a nyakán, a mellkasának egyenletes mozgását, minden egyes lélegzetvételét.
Szemei csillogtak és talán még a kezei is megremegtek. Érzelmek millióit szabadította fel bennem. Egyszerre futott végig rajtam a szomorúság és a boldogság. Furcsa, egyben mégis fantasztikus érzés volt.
Abban a percben azt kívántam, hogy minden estém ugyanilyen legyen. Minden egyes nap mellette ébredjek, és mellette fekhessek le. Akár az életem végéig csináltam volna ezt.
Ekkor ajkai forrón tapadtak az enyéimre. Ismét jött a szárnyalás, miközben arcomon könnyek folytak végig. Lassan eltámogatott az ágyig, de egy percre sem szakadt el ajkaimtól. Óvatosan az ágyra döntött és befeküdt mellém. Felsóhajtott, kezei lassan köröztek a hátamon, kellemes érzéseket kicsalogatva belőlem.
- Szép álmokat, Norah! - suttogta és egy csókot nyomott a hajamra.
- Nem akarok aludni – makacskodtam.
- Akkor ne aludj! - motyogta, én pedig közelebb bújtam hozzá. - Sokkal jobb lenne, ha visszaköltöznél Chicagóba.
- El akarsz küldeni? - néztem rá kétségbeesetten.
- Nem – húzott vissza magához. - Csak olyan boldogtalan vagy. Még nézni is fáj!
- Kell egy kis idő – hunytam le a szemem. - Annyira szeretlek! - bújtattam arcomat a vállába.
- Én is szeretlek, Norah – szorított magához. - Ha szeretnéd, akkor megpróbálom veled átélni ezt a szörnyű időszakot.
- Tényleg? - néztem fel rá.
- Tényleg – bólintott egy aprót. - Elmegyünk vidámparkba, moziba, sőt, ha akarsz, akkor még diszkóba is mehetünk – vigyorgott.
- Köszönöm – adtam egy puszit az arcára.
- Semmiség – puszilt vissza. - Jövőhéten el akar vinni Rosalie a körmös lányhoz – szólt.
- Ilyen korán? - vontam fel a szemöldököm.
- Legalább nem leszel egyedül.
- Igaz. Remélem nem lesz velem gonosz, mint Bellával szokott.
- Nem lesz. Kedved téged – simogatta meg a fejem.
- Tényleg? - csillantak fel szemeim.
- Igen – bólintott Edward.
Egy időre csend telepedett közénk. Nem az a kínos csönd, hanem a kellemes csönd. Csak hallgattam percenként dobbanó szívét és halk szuszogását.
- Megcsókoltál – szóltam rekedten egy idő után.
- Igen – felelte.
- Jól esett.
Edward csak elmosolyodott, lejjebb hajolt, az állam alá nyúlt és mutatóujjával végig simított rajta. Feljebb szegte a fejem és a számhoz hajolt. Szinte rögtön és kötelességnek érezve szét nyíltak az ajkaim, ő pedig rögtön rájuk nyomult. Gyengéden cirógatott, mindaddig amíg bele nem nyögtem a szájába. Kezemmel átöleltem a nyakát és közelebb vontam magamhoz. Kezét leemelte az államról és a derekamra helyezte és közelebb vont az ágyékához. Azt hittem elégek a karjaiban. Fellobant bennem a vágy, és abban a percben minden álmom az volt, hogy tépjük le egymásról a ruhákat és tegyen a magáévá. De ez csak egy álom volt, nem tettem semmit ez ügyben, csak csókoltam és a tarkóját simogattam. Aztán szép lassan elhajolt és egy apró puszit nyomott az orromra.
- Nem érzem a véred illatát – közölte halvány mosollyal.
- És az baj? - kérdeztem.
- Nem – vigyorgott. - Határozottan jó – csókolt meg újra.
December eleje volt, én pedig angolon punnyadtam. Mr. Berty mindenkit figyelmeztetett, hogy ideje lenne elolvasni/megnézni a Rómeó és Júliát, aki még nem tette meg, de azok is, akik már megtették ezt. Csakhogy ismételjenek. Felsóhajtottam és töprengeni kezdtem azon, hogy kitől szerezzem meg a filmet.
Majdnem egy hónap telt el Lestat elhagyása óta. Azóta Edward vigyázott rám. Még mindig a Cullenéknél laktam, de főképp Edwarddal, hisz egy szobán osztozkodtunk. És Bella?
Bella húzta a száját, mint mindig. Persze az elején támogatta Edwardot, de aztán már nem igazán tudta tűrtöztetni magát. Sokszor panaszkodott Edwardnak. Azt hiszem, szörnyen féltékeny volt és félt attól, hogy elcsábítom Edwardot és szakít vele. Ez már meg történt. Mármint az elcsábítás. Sokszor volt úgy, hogy csak feküdtünk az ágyban és csókolóztunk. Szerettem Edwardot és szörnyen hálás voltam neki, azért, amit tett. Képes volt feláldozni a szerelmét arra, hogy rám vigyázzon.
Minden percben velem volt és mindig lefoglalt, nehogy elkalandozzanak a gondolataim Lestat felé. De sajnos nem tudott velem lenni mindig. Voltak olyan órák, amikor nem velem volt. Ilyenkor magamba roskadtam és órákig képes voltam magam elé bámulni és gondolkozni. Persze a többi Cullen is segített. Ők is foglalkoztak velem, amikor Edwardnak dolga volt.
Mélázásomat a csengő zavarta meg. Zavartan felkaptam a fejem, összepakoltam a cuccom és kioldalaztam a teremből. A terem előtt már Edward állt. Kis idő múlva Bella jelent meg mellettem és Edward karjaiba repült. Átölelték egymást és a menza felé igyekeztek.
Felsóhajtottam és én is a menzára mentem, jóval lemaradva mögöttük. Menzán beálltam a sorba és vártam. Karjaimat összefontam a mellem előtt és bosszúsan méregettem a válogatós diákokat, akik előttem álltak.
- Szia – lépett mellém Edward. Az ijedségtől megrezzentem.
- Megijesztettél.
- Ne haragudj! - nézett rám bűnbánóan. - Ülünk együtt, kettesben?
- Nem – pillantottam rá. - Ígyis egy kiló női ellenségem van – böktem magam mögé ülő lányokra, akik gyilkos szemekkel néztek Bellával együtt.
Kuncogott és átkarolta a vállam.
- Bellát majd szét veti az ideg. Azt hiszi, hogy veled csalom és ez borzasztóan aggasztja, na meg féltékeny – pillantott maga mögé és vigyorogva integetett Bellának. - Jessica épp most hord le téged, amiért így flörtölsz velem Bella előtt.
- Bekaphatja – húztam el a szám és elvettem két szelet pizzát. Ő pedig elnevette magát és folytatta.
- Angela nem igazán örül, hogy épp Bella orra előtt szórakozunk, de örül annak, hogy végre nevetni lát téged.
- Kedvelem Angelat.
- A gondolatai alapján rendes lány – bólintott egyetértően.
Megcéloztunk egy üres asztalt és leültünk egymással szembe.
- Farkaséhes vagyok – motyogtam és beleharaptam a pizzába. - Éheztettek – néztem rá csúnyán. Edward csak rosszalóan megcsóválta a fejét vigyorogva.
- Mit csinálunk délután? - kérdeztem, miután lenyeltem a falatot.
- Mit szeretnél? - nézett fel rám pillái alól, féloldalasan vigyorogva.
- Elmehetnénk valahova – pirultam el.
- Bellával leszek délután – kapta fel a fejét.
- Az előbb még tökre ráértél.
- Jessica fejében az van, hogy Bella áthív magához, Alice fejében pedig az, hogy átfogok menni.
- Ohh... Akkor majd elmegyek valahova Alice-szel, vagy valakivel.
- Lemondom, ha szeretnéd.
- Nem kell – ráztam meg a fejem. - Menj nyugodtan! - nyúltam át az asztal felett és megsimogattam a kezét.
- De este a tied vagyok! - szorította meg gyengéden a kezem.
- A szavadon foglak – kacsintottam rá.
- Bella most ecseteli Jessicának, hogy eléggé összevagyunk melegedve és van egy olyan érzése, hogy több van köztünk, mint szimpla barátság – vigyorgott.
- Azt hiszem, kezded megunni Bellát – húztam el a szám.
- Ha már úgyis a pokolra jutok – vonta meg a vállát.
- Azt hittem szereted – vontam fel a szemöldököm és elkaptam a tekintetét.
- Én... - nézett a szemembe, majd lenézett az asztalra. - Nem vagyok már biztos benne – szorította össze szemeit. Nyílván nehéz volt ezt kimondani neki.
- Ma szeress belé – kacsintottam rá és felálltam.
- Norah – ragadta meg a kezem és felnézett rám. - Nem vagyok biztos benne, hogy menne.
Elmosolyodtam és egy csókot nyomtam a homlokára.
- Menni fog... - csuklott el a hangom, majd hátat fordítottam neki és elindultam órára.
A folyósón Alice karolt belém és együtt mentünk tovább, szótlanul.
- Edward ma szakít Bellával – jegyezte meg halkan. Megtorpantam. Tágra nyílt szemekkel néztem Alicere.
- Ezt most komolyan mondod? - vontam fel a szemöldököm. Bólintott.
Karomat kihúztam az ő karjából és futni kezdtem a biológia terem felé. Épp akkor ment be Edward, amikor megragadtam a karját és visszarántottam a folyósóra. Neki löktem a falnak és szúrósan néztem rá.
- Nem szakíthatsz Bellával, hallod? - kiáltottam rá, majd mikor pár kérdő tekintet jött el mellettünk lejjebb vettem a hangerőt. - Bella szeret téged. Ne tedd őt tönkre! - figyelmeztettem.
- De én már nem szeretem Bellát – nézett a szemembe.
Felvont szemöldökkel és elkerekedett szemekkel néztem rá, majd két kezem közé fogtam az arcát és közel húztam az enyémhez.
- Ide figyelj! - sziszegtem. - Ne szakíts Bellával! Szeret téged.
- Norah! - húzta le az arcáról a kezemet.
- Te csak ne „norazz”! - emeltem fel a hangom. - Ha szakítasz Bellával, akkor visszaköltözöm Sandrához és soha többé nem szólok hozzád! – fenyegettem őt.
Elállt lélegzettel nézett rám, majd lehajtotta fejét.
- Rendben – felelte. - Nem szakítok Bellával.
Bólintottam, egy puszit nyomtam az arcára és betuszkoltam a biológia terembe.
Majdnem egy hónap telt el Lestat elhagyása óta. Azóta Edward vigyázott rám. Még mindig a Cullenéknél laktam, de főképp Edwarddal, hisz egy szobán osztozkodtunk. És Bella?
Bella húzta a száját, mint mindig. Persze az elején támogatta Edwardot, de aztán már nem igazán tudta tűrtöztetni magát. Sokszor panaszkodott Edwardnak. Azt hiszem, szörnyen féltékeny volt és félt attól, hogy elcsábítom Edwardot és szakít vele. Ez már meg történt. Mármint az elcsábítás. Sokszor volt úgy, hogy csak feküdtünk az ágyban és csókolóztunk. Szerettem Edwardot és szörnyen hálás voltam neki, azért, amit tett. Képes volt feláldozni a szerelmét arra, hogy rám vigyázzon.
Minden percben velem volt és mindig lefoglalt, nehogy elkalandozzanak a gondolataim Lestat felé. De sajnos nem tudott velem lenni mindig. Voltak olyan órák, amikor nem velem volt. Ilyenkor magamba roskadtam és órákig képes voltam magam elé bámulni és gondolkozni. Persze a többi Cullen is segített. Ők is foglalkoztak velem, amikor Edwardnak dolga volt.
Mélázásomat a csengő zavarta meg. Zavartan felkaptam a fejem, összepakoltam a cuccom és kioldalaztam a teremből. A terem előtt már Edward állt. Kis idő múlva Bella jelent meg mellettem és Edward karjaiba repült. Átölelték egymást és a menza felé igyekeztek.
Felsóhajtottam és én is a menzára mentem, jóval lemaradva mögöttük. Menzán beálltam a sorba és vártam. Karjaimat összefontam a mellem előtt és bosszúsan méregettem a válogatós diákokat, akik előttem álltak.
- Szia – lépett mellém Edward. Az ijedségtől megrezzentem.
- Megijesztettél.
- Ne haragudj! - nézett rám bűnbánóan. - Ülünk együtt, kettesben?
- Nem – pillantottam rá. - Ígyis egy kiló női ellenségem van – böktem magam mögé ülő lányokra, akik gyilkos szemekkel néztek Bellával együtt.
Kuncogott és átkarolta a vállam.
- Bellát majd szét veti az ideg. Azt hiszi, hogy veled csalom és ez borzasztóan aggasztja, na meg féltékeny – pillantott maga mögé és vigyorogva integetett Bellának. - Jessica épp most hord le téged, amiért így flörtölsz velem Bella előtt.
- Bekaphatja – húztam el a szám és elvettem két szelet pizzát. Ő pedig elnevette magát és folytatta.
- Angela nem igazán örül, hogy épp Bella orra előtt szórakozunk, de örül annak, hogy végre nevetni lát téged.
- Kedvelem Angelat.
- A gondolatai alapján rendes lány – bólintott egyetértően.
Megcéloztunk egy üres asztalt és leültünk egymással szembe.
- Farkaséhes vagyok – motyogtam és beleharaptam a pizzába. - Éheztettek – néztem rá csúnyán. Edward csak rosszalóan megcsóválta a fejét vigyorogva.
- Mit csinálunk délután? - kérdeztem, miután lenyeltem a falatot.
- Mit szeretnél? - nézett fel rám pillái alól, féloldalasan vigyorogva.
- Elmehetnénk valahova – pirultam el.
- Bellával leszek délután – kapta fel a fejét.
- Az előbb még tökre ráértél.
- Jessica fejében az van, hogy Bella áthív magához, Alice fejében pedig az, hogy átfogok menni.
- Ohh... Akkor majd elmegyek valahova Alice-szel, vagy valakivel.
- Lemondom, ha szeretnéd.
- Nem kell – ráztam meg a fejem. - Menj nyugodtan! - nyúltam át az asztal felett és megsimogattam a kezét.
- De este a tied vagyok! - szorította meg gyengéden a kezem.
- A szavadon foglak – kacsintottam rá.
- Bella most ecseteli Jessicának, hogy eléggé összevagyunk melegedve és van egy olyan érzése, hogy több van köztünk, mint szimpla barátság – vigyorgott.
- Azt hiszem, kezded megunni Bellát – húztam el a szám.
- Ha már úgyis a pokolra jutok – vonta meg a vállát.
- Azt hittem szereted – vontam fel a szemöldököm és elkaptam a tekintetét.
- Én... - nézett a szemembe, majd lenézett az asztalra. - Nem vagyok már biztos benne – szorította össze szemeit. Nyílván nehéz volt ezt kimondani neki.
- Ma szeress belé – kacsintottam rá és felálltam.
- Norah – ragadta meg a kezem és felnézett rám. - Nem vagyok biztos benne, hogy menne.
Elmosolyodtam és egy csókot nyomtam a homlokára.
- Menni fog... - csuklott el a hangom, majd hátat fordítottam neki és elindultam órára.
A folyósón Alice karolt belém és együtt mentünk tovább, szótlanul.
- Edward ma szakít Bellával – jegyezte meg halkan. Megtorpantam. Tágra nyílt szemekkel néztem Alicere.
- Ezt most komolyan mondod? - vontam fel a szemöldököm. Bólintott.
Karomat kihúztam az ő karjából és futni kezdtem a biológia terem felé. Épp akkor ment be Edward, amikor megragadtam a karját és visszarántottam a folyósóra. Neki löktem a falnak és szúrósan néztem rá.
- Nem szakíthatsz Bellával, hallod? - kiáltottam rá, majd mikor pár kérdő tekintet jött el mellettünk lejjebb vettem a hangerőt. - Bella szeret téged. Ne tedd őt tönkre! - figyelmeztettem.
- De én már nem szeretem Bellát – nézett a szemembe.
Felvont szemöldökkel és elkerekedett szemekkel néztem rá, majd két kezem közé fogtam az arcát és közel húztam az enyémhez.
- Ide figyelj! - sziszegtem. - Ne szakíts Bellával! Szeret téged.
- Norah! - húzta le az arcáról a kezemet.
- Te csak ne „norazz”! - emeltem fel a hangom. - Ha szakítasz Bellával, akkor visszaköltözöm Sandrához és soha többé nem szólok hozzád! – fenyegettem őt.
Elállt lélegzettel nézett rám, majd lehajtotta fejét.
- Rendben – felelte. - Nem szakítok Bellával.
Bólintottam, egy puszit nyomtam az arcára és betuszkoltam a biológia terembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése