- … úgyhogy csak hétfő reggel találkozunk – mondtam.
A szobámban ültem Edwarddal. Épp azt meséltem neki, hogy a hétvégét Chicagóban töltöm, mert megvagyok hívva egy partira.
Edward üveges szemekkel előre bámult. Érdeklődve figyeltem az arcát, és gyöngéden megsimogattam kézfejét. Erre felkapta a fejét, és kezébe vette az én kezemet.
- Menj, ha szeretnél – felelte.
- Biztos? - kérdeztem aggódóan. - Itt maradok, ha szeretnéd.
- Ne! - vágta rá. - Menj!
- Vagy jöhetsz velem. A szüleim nem lesznek otthon – vigyorodtam el.
Megvonta a vállát, és tovább simogatta a kezemet. Tátott szájjal néztem Edwardot. Nem igaz, hogy nem akar engem – mérgelődtem magamban.
- Most megyek – állt fel.
- Kikísérlek – álltam fel én is.
Edward bólintott, és elindult kifelé. Csalódottan néztem utána, majd követtem őt. Lementünk a lépcsőn, és a nappali ajtaja előtt összefutottunk Nicky-vel is. Edward csak biccentett neki, én pedig a kezemmel egy pisztolyt formáltam, és a fejemhez tartottam. Nicky csak megcsóválta a fejét, és eltűnt a konyhában.
- Majd hívlak – mondta Edward, miután kinyitotta az ajtót és szembe fordult velem.
- Oké – motyogtam.
- Hát... szia – felelte, majd ajkait az ajkaimra nyomta, és elment.
Becsaptam az orrom előtt az ajtót, és öles léptekkel a konyhába trappoltam. Ott leültem az egyik székre, hátra hajtottam a fejem és felvisítottam. Dühödt fenevadként ordítottam. Nem formáltam szavakat, csak üvöltöttem, mint egy megsebzett vad. Majd elcsendesedtem, és a kezeimbe temettem az arcom.
- Utálok élni – morogtam.
- Már megint mi történt? - kérdezte Nicky, és lenyalta a kezében lévő kanálról a maradék fagyit.
- Nem szeret... – feleltem elcsukló hangon.
- Ugyanmár, Norah! - szólt.
- Nem szeret – mondtam újra, majd fel néztem Nickyre. - Elhívtam Chicagóba, de nem akar jönni.
- Miért nem? - csodálkozott.
- Nem tudom – csóváltam a fejem. - Céloztam a dologra, de nem.
- Lehet, hogy nincs kedve dugni.
- A francokat nincs – csattantam fel. - Történt valami, amit nem akar elmondani nekem – vontam össze a szemöldökeimet. - De ő tudja – vontam meg a vállam. - Tudod mit?! - pattantam fel. - Nem érdekel. Én elmegyek. Bulizni fogok, és jól fogom érezni magam. És lefogom szarni Edwardot. Egye meg őt a fene, a bajával együtt!
- Ez a beszéd – füttyentett Nicky elismerően.
- Úgyhogy most megyek pakolni – feleltem, és felrohantam a szobámba.
Gyorsan bedobáltam pár ruhát a fekete táskámba, majd elmentem lezuhanyozni. Lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyba, és pillanatok alatt elaludtam, Edward nélkül.
A szobámban ültem Edwarddal. Épp azt meséltem neki, hogy a hétvégét Chicagóban töltöm, mert megvagyok hívva egy partira.
Edward üveges szemekkel előre bámult. Érdeklődve figyeltem az arcát, és gyöngéden megsimogattam kézfejét. Erre felkapta a fejét, és kezébe vette az én kezemet.
- Menj, ha szeretnél – felelte.
- Biztos? - kérdeztem aggódóan. - Itt maradok, ha szeretnéd.
- Ne! - vágta rá. - Menj!
- Vagy jöhetsz velem. A szüleim nem lesznek otthon – vigyorodtam el.
Megvonta a vállát, és tovább simogatta a kezemet. Tátott szájjal néztem Edwardot. Nem igaz, hogy nem akar engem – mérgelődtem magamban.
- Most megyek – állt fel.
- Kikísérlek – álltam fel én is.
Edward bólintott, és elindult kifelé. Csalódottan néztem utána, majd követtem őt. Lementünk a lépcsőn, és a nappali ajtaja előtt összefutottunk Nicky-vel is. Edward csak biccentett neki, én pedig a kezemmel egy pisztolyt formáltam, és a fejemhez tartottam. Nicky csak megcsóválta a fejét, és eltűnt a konyhában.
- Majd hívlak – mondta Edward, miután kinyitotta az ajtót és szembe fordult velem.
- Oké – motyogtam.
- Hát... szia – felelte, majd ajkait az ajkaimra nyomta, és elment.
Becsaptam az orrom előtt az ajtót, és öles léptekkel a konyhába trappoltam. Ott leültem az egyik székre, hátra hajtottam a fejem és felvisítottam. Dühödt fenevadként ordítottam. Nem formáltam szavakat, csak üvöltöttem, mint egy megsebzett vad. Majd elcsendesedtem, és a kezeimbe temettem az arcom.
- Utálok élni – morogtam.
- Már megint mi történt? - kérdezte Nicky, és lenyalta a kezében lévő kanálról a maradék fagyit.
- Nem szeret... – feleltem elcsukló hangon.
- Ugyanmár, Norah! - szólt.
- Nem szeret – mondtam újra, majd fel néztem Nickyre. - Elhívtam Chicagóba, de nem akar jönni.
- Miért nem? - csodálkozott.
- Nem tudom – csóváltam a fejem. - Céloztam a dologra, de nem.
- Lehet, hogy nincs kedve dugni.
- A francokat nincs – csattantam fel. - Történt valami, amit nem akar elmondani nekem – vontam össze a szemöldökeimet. - De ő tudja – vontam meg a vállam. - Tudod mit?! - pattantam fel. - Nem érdekel. Én elmegyek. Bulizni fogok, és jól fogom érezni magam. És lefogom szarni Edwardot. Egye meg őt a fene, a bajával együtt!
- Ez a beszéd – füttyentett Nicky elismerően.
- Úgyhogy most megyek pakolni – feleltem, és felrohantam a szobámba.
Gyorsan bedobáltam pár ruhát a fekete táskámba, majd elmentem lezuhanyozni. Lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyba, és pillanatok alatt elaludtam, Edward nélkül.
- Nicky, indulhatunk már? - kérdeztem indulatosan, és dühösen fújtam egyet.
- Csak egy perc – hallatszott a válasz az emeletről.
- Már fél órája ezt mondja – emeltem égnek a tekintetem.
Edward csak elmosolyodott, és átölelve a derekam, magához húzott. Egyik karomat a nyaka köré fontam, míg a másikat a mellkasára tettem.
- Biztos, hogy nem jössz velem? - kérdezte reménykedve, miközben az ingje gombját kezdtem birizgálni az ujjaimmal.
- Biztos – bólintott. - Biztos, hogy nem akarsz itthon maradni?
- Biztos – bólintottam.
- Ne durcázz, kérlek!
- Nem durcázom – húztam a számat.
- Már két napja durcázol – nevette el magát.
- Miért volt nálatok Bella? - néztem rá szélsebesen.
- Norah – jajdult fel, és ellépett előlem.
Karjaim lecsúsztak a vállairól, és lehullottak magam mellé.
- Most mivan? - tártam szét karjaimat.
- Semmi – rázta a fejét.
- Szóval, miért volt nálatok Bella? - kérdeztem újra, és összefontam karjaimat a mellkasom előtt.
- Csak – felelte szűkszavúan.
Épp szólásra nyitottam a szám, amikor megjelent Nicky. Mellénk ugrott és szélesen elvigyorodott.
- Indulhat a buli – felelte, és felrakta orrára a napszemüvegét.
Én csak bólintottam, és kiléptem a házból. Mögöttem Nicky jött, és utána jött Edward. Nicky bepattant az utasülésre, én pedig a vezetői részhez mentem. Edward pedig követett.
- Hétfőn biológián találkozunk? - kérdezte.
- Aha – motyogtam, de egész végig a betont bámultam.
- Hiányozni fogsz!
- Csak két napra megyek el. Kifogod bírni.
- Hát nem hiszem – fogta meg a kezemet.
Felnéztem rá, Edward pedig fülig érő vigyorral nézett le rám. Halványan elmosolyodtam, mire Edward átölelte a derekam, és magához húzott.
- Már most hiányzol – suttogta a fülembe.
Hirtelen szédülni kezdtem, és a hideg is végig futott a hátamon. Karjaimat feltoltam a háta közepére, és közelebb vontam magamhoz.
- Figyelj! - nézett rám. - Ha haza jössz, akkor elmegyünk valamerre. Csak mi ketten. Rendben?
- Ühüm – bólogattam.
- Norah, kérlek – szólt. - Ne durcázz!
- Jó – morogtam.
- Ne csináld! Nickynek is elfog menni a kedve a bulizástól. Ha haza jössz, akkor annyit durcázol és kiabálsz velem amennyit akarsz.
- Hm... csábító ajánlat – vigyorodtam el.
- Na, ezt a mosolyt akartam látni! - vigyorgott ő is, és homlokon csókolt. - És kérlek, nagyon vigyázz magadra!
- Nem vagyok már gyerek, Edward! - vertem bele a mellkasába.
- Tudom. Csak nagyon féltelek – sóhajtott.
- Tudok magamra vigyázni, apu – felelten gúnyosan.
- Na, most már menj! Még a végén nem mész sehova.
- Húú, most megijedtem – nevettem el magam.
- Jól van. De tényleg vigyázz magadra!
- Vigyázni fogok.
- És ugye tudod, hogy nagyon nagyon szeretlek?
- Tudom – bólintottam. - Én is szeretlek.
- Hiányozni fogsz! - mondta.
- Indulhatnánk már? - szólt ki a kocsiból Nicky.
- Mindjárt megyünk – feleltem, de egész végig Edwardot néztem.
- Most már tényleg menj! - mondta Edward.
- Jó – feleltem. - Szia! - mondtam, és átöleltem a nyakát.
Magamhoz húztam, és egy időre ajkaimat az övéire tapasztottam. Percekig álltunk így. Nem akartam őt elengedni. Sőt, nem is akartam elmenni. Ott akartam maradni, Edward karjaiban.
- Most már menj – mondta rekedten, miután nagy nehezen eltolt magától. - Mielőtt még sehova sem mész – mosolyodott el halványan.
- Szia! - feleltem, majd újra megcsókoltam és beültem a kocsiba.
Edward integetett, majd a kocsijához ment. Végignéztem ahogy elment az autóm előtt, és beült a volvójába. A szívem majd' megszakadt, és semmi kedvem nem volt Chicagóba menni. Edwardot akartam.
- Csak egy perc – hallatszott a válasz az emeletről.
- Már fél órája ezt mondja – emeltem égnek a tekintetem.
Edward csak elmosolyodott, és átölelve a derekam, magához húzott. Egyik karomat a nyaka köré fontam, míg a másikat a mellkasára tettem.
- Biztos, hogy nem jössz velem? - kérdezte reménykedve, miközben az ingje gombját kezdtem birizgálni az ujjaimmal.
- Biztos – bólintott. - Biztos, hogy nem akarsz itthon maradni?
- Biztos – bólintottam.
- Ne durcázz, kérlek!
- Nem durcázom – húztam a számat.
- Már két napja durcázol – nevette el magát.
- Miért volt nálatok Bella? - néztem rá szélsebesen.
- Norah – jajdult fel, és ellépett előlem.
Karjaim lecsúsztak a vállairól, és lehullottak magam mellé.
- Most mivan? - tártam szét karjaimat.
- Semmi – rázta a fejét.
- Szóval, miért volt nálatok Bella? - kérdeztem újra, és összefontam karjaimat a mellkasom előtt.
- Csak – felelte szűkszavúan.
Épp szólásra nyitottam a szám, amikor megjelent Nicky. Mellénk ugrott és szélesen elvigyorodott.
- Indulhat a buli – felelte, és felrakta orrára a napszemüvegét.
Én csak bólintottam, és kiléptem a házból. Mögöttem Nicky jött, és utána jött Edward. Nicky bepattant az utasülésre, én pedig a vezetői részhez mentem. Edward pedig követett.
- Hétfőn biológián találkozunk? - kérdezte.
- Aha – motyogtam, de egész végig a betont bámultam.
- Hiányozni fogsz!
- Csak két napra megyek el. Kifogod bírni.
- Hát nem hiszem – fogta meg a kezemet.
Felnéztem rá, Edward pedig fülig érő vigyorral nézett le rám. Halványan elmosolyodtam, mire Edward átölelte a derekam, és magához húzott.
- Már most hiányzol – suttogta a fülembe.
Hirtelen szédülni kezdtem, és a hideg is végig futott a hátamon. Karjaimat feltoltam a háta közepére, és közelebb vontam magamhoz.
- Figyelj! - nézett rám. - Ha haza jössz, akkor elmegyünk valamerre. Csak mi ketten. Rendben?
- Ühüm – bólogattam.
- Norah, kérlek – szólt. - Ne durcázz!
- Jó – morogtam.
- Ne csináld! Nickynek is elfog menni a kedve a bulizástól. Ha haza jössz, akkor annyit durcázol és kiabálsz velem amennyit akarsz.
- Hm... csábító ajánlat – vigyorodtam el.
- Na, ezt a mosolyt akartam látni! - vigyorgott ő is, és homlokon csókolt. - És kérlek, nagyon vigyázz magadra!
- Nem vagyok már gyerek, Edward! - vertem bele a mellkasába.
- Tudom. Csak nagyon féltelek – sóhajtott.
- Tudok magamra vigyázni, apu – felelten gúnyosan.
- Na, most már menj! Még a végén nem mész sehova.
- Húú, most megijedtem – nevettem el magam.
- Jól van. De tényleg vigyázz magadra!
- Vigyázni fogok.
- És ugye tudod, hogy nagyon nagyon szeretlek?
- Tudom – bólintottam. - Én is szeretlek.
- Hiányozni fogsz! - mondta.
- Indulhatnánk már? - szólt ki a kocsiból Nicky.
- Mindjárt megyünk – feleltem, de egész végig Edwardot néztem.
- Most már tényleg menj! - mondta Edward.
- Jó – feleltem. - Szia! - mondtam, és átöleltem a nyakát.
Magamhoz húztam, és egy időre ajkaimat az övéire tapasztottam. Percekig álltunk így. Nem akartam őt elengedni. Sőt, nem is akartam elmenni. Ott akartam maradni, Edward karjaiban.
- Most már menj – mondta rekedten, miután nagy nehezen eltolt magától. - Mielőtt még sehova sem mész – mosolyodott el halványan.
- Szia! - feleltem, majd újra megcsókoltam és beültem a kocsiba.
Edward integetett, majd a kocsijához ment. Végignéztem ahogy elment az autóm előtt, és beült a volvójába. A szívem majd' megszakadt, és semmi kedvem nem volt Chicagóba menni. Edwardot akartam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése