2011. január 7., péntek

90. rész

Az ágyban feküdtünk. Körülbelül két órája voltunk ébren, csupán ágyba maradtunk. Legalábbis csak arra másztunk ki az ágyból, hogy fogat mossunk. Azóta csak feküdtünk, és egymást néztük.
- Ugye tudod, hogy nagyon szép vagy? - kérdezte rekedten Matthew.
- Most már igen – feleltem, és közelebb férkőztem a testéhez.
 Elmosolyodott és ajkait az enyéimre nyomta egy időre.
- Bárcsak egész nap itt maradhatnánk – ásítottam és közben egy óriásit nyújtózkodtam.
- Jó lenne – sóhajtott vágyakozva és megsimogatta a hasamat, melyen felcsúszott a póló egy kicsit.
 Elvigyorodtam és megcsókoltam. Közben a lábaimat az ő lábai köré fontam, és karjaimmal szorosan magamhoz húztam.
- Ez jól esett – suttogta.
 Újra elmosolyodtam, és újra megcsókoltam, de most a nyelvemet is beerőszakoltam a szájába. Percekig nyaltuk-faltuk egymás ajkait, aztán levegőért kapkodva elhajoltam az arcától.
- Nem... kapok... levegőt – lihegtem, és hátra hajtottam a fejem.
 Matthew elmosolyodott és megcsókolta a nyakam.

- Sziasztok! - mosolyogtam a két szépségre, miután ajtót nyitottam. - Gyertek be! - tártam ki az ajtót, hogy betudjanak jönni.
- Jajj, köszi, Norah – mosolygott Alice, és levette magáról apró kabátkáját.
- Jó kis lakás – szólt Rosalie, miközben körbe pásztázta a lakást.
- Ó, még nincs kész – legyintettem. - Ki kell még festenem, meg új bútorokat szeretnék venni. Csak akarok valahonnan szerezni egy lakberendezőt.
- Esme lakberendező – mondta Alice. - Kérd fel őt! - vigyorgott.
- Nem akarom a bajaimmal piszkálni – ráztam a fejem.
- Esme-nek ez a hobbija – vigyorgott Rosalie. - Kiugrana a bőréből örömében, ha felkérnéd.
- Jó – sóhajtottam. - Majd felhívom.
- Norah – szólított Rosalie. - Merre találom a mosdót? - kérdezte kissé félénken.
- A folyósó végén jobbra – mutattam a hátam mögé, mire ő bólintott és elment mellettem. - Gyere, Alice! Üljünk le – intettem, és bevezettem őt a nappaliba.
 Alice mosolyogva bólintott, és leült a kanapéra. Én elé ültem, mire ő megfogta a kezem és úgy forgatta a fejét.
- Miért akarsz itt kifesteni? - kérdezte. - Itt nagyon szép a fal. Szép színe van.
- Túl sötét – hazudtam tökéletesen. - Nem tetszik.
- És milyenre szeretnéd?
- Fehérre, vagy sárgára – feleltem. - De inkább fehér lesz. Sárga Chicagóban volt – nevettem el magam.
- És hogy vagy? - nézett rám. - Láttam, van egy új barátod.
 Először furcsálkodva néztem rá. Hol látott Matthew-al?
- Tudod – vigyorgott, és a fejére mutatott.
 Kis ideig kérdően néztem rá, aztán leesett; a látomásaiban látta.
- Igen. Matthew-nak hívják.
- És jól megvagytok?
- Mintha nem tudnád – nevettem el magam.
 Halványan elmosolyodott, aztán teljesen kifejezéstelen arccal ült.
- Rosalie mit csinál ennyi ideig? - vigyorogtam.
- Sminkel – legyintett, de nem mosolygott.
 Bólintottam, és tartottam vele a szemkontaktust.
- Szeretnék veled beszélni valamiről – szólt Alice kis hallgatás után. - Vagyis valakiről. Méghozzá Edwardról.
 A gyomrom bukfencezett egyet, és a tekintetemmel szólásra bírtam.
- Láttam, hogy mit tett az érettségi előtt – mondta.
 Először értetlenül néztem rá, aztán leesett; Arról beszélt, amikor Edward beszökött a szobámba és szó szerint nekem esett.
- Beszéltem vele erről. Sőt, mindenki beszélt vele. Kivéve Bella – magyarázta, és a mondta végén a hangja elhalkult. - Hibának tekintette ezt a dolgot. Igazából a mi hibánk, hogy rád mászott – csóválta a fejét rosszalóan. - Mindannyian féltünk attól, hogy megcsalja Bellát veled. Mindannyian erről kérdezgettük őt. Edward pedig besokalt, és ezért látogatott meg téged olyan heves állapotban.
 Megértően bólintottam, pedig belül szinte megvadult fenevadként ordítottam.
- Én nagyon sajnálom, Norah – szorította meg a kezem gyöngéden. - Tényleg. És helyette is bocsánatot kérek, ha esetleg felkavarta az érzelmeidet.
- Semmi gond – ráztam a fejem, pedig őrülten rosszul esett, hogy hibának tekintette azt az együttlétet.
- Most pedig – vigyorodott el, és a zsebébe nyúlt, majd folytatta – hívd fel Esme-t! - mondta, és kikereste Esme számát, és a kezembe adta a telefonját.
 Beütöttem a mobilomba Esme mobilszámát, aztán felhívtam őt. Először a hogylétéről érdeklődtem, aztán belecsaptam a közepébe. Elmagyaráztam neki, hogy elköltöztem, és hogy szeretném a saját ízlésemre formálni az apró lakást. Aztán megkérdeztem, hogy nem-e segíteni a berendezésben. Felvisított örömében, és szinte azonnal igen-t mondott, aminek örültem. Megbeszéltük, hogy holnap (vasárnap) átjön és lemérjük a szobák méreteit, aztán hétfőn elugrunk egy áruházba bútorokat keresni. Megköszöntem neki mindent, majd elköszöntem tőle.
- Holnap jön át méricskélni – szólt Alice, miután letettem a telefont.
- Igen – bólintottam.
- Na, mi történt? - kérdezte Rosalie, és beült mellém.
- Nem sok – ráztam a fejem, és ránéztem. - Jó a szemed.
- Új a szemceruzám – vigyorogtt, és bájosan megrebegtette a szempilláit.
- Ezt inkább Emmett-nek tartogasd – szólt Alice, mire mindahárman harsányan felkacagtunk.

 Vasárnap Esme átjött és lemértük a lakás méreteit, aztán elköszönt és haza ment. Midössze körülbelül egy órát volt nálam.
 Másnap reggel korán keltem. Matthew nem aludt nálam, mert a munkatársaival volt vacsorázni. Egyedül aludtam, és ez furcsa volt számomra, de mégis szörnyen kialudtam magam. Új embernek éreztem magam mikor kiszálltam az ágyból.
 A fürdőbe mentem és gyorsan lezuhanyoztam, aztán visszamentem a szobába. Kivettem az egyik bőröndömből pár ruhadarabot, mert még nem pakoltam ki. Nem akartam kipakolni, hisz úgyis új bútorokat akartam venni.
 Felvettem a fehér hosszú ujjú felsőmet, és a szűkszárú, sötét farmeremet, amihez egy világos színű övet vettem fel. A hajamat felkötöttem egy cofba, majd a telefonomat felkapva az előszobába rohantam. Felkaptam a fehér topánkámat, és a vállamra dobtam a világosbarna színű táskámat. Bezártam az ajtót magam mögött, és leugrándoztam a lépcsőn. A bérház melletti pékségben vettem egy sajtos pogácsát, aztán kocsiba pattantam.
 Elhaladtam Sandra volt háza előtt, és akaratlanul is elmosolyodtam a látványon. Körülbelül fél óra alatt beértem az erdőbe, ahol Esmeék laktak. Kiszálltam a kocsiból, majd bekopogtattam az ajtón. Kis idő múlva benyitottam, és érdeklődően néztem fel.
 Edwarddal találtam szembe magam, amint épp felvont szemöldökkel nézett rám. Nem volt rajta póló, csupán egy sötétszínű farmert. Ettől a látványtól kishíján dobtam egy hátast, de azért próbáltam kordában tartani magam.
- Szia! - szóltam kis csend után, és elmosolyodtam. - Esme-ért jöttem.
- Igen, mindjárt jön – bólintott, és feltünően végig nézett rajtam. - Csinos vagy – jegyezte meg félénk mosollyal.
- Köszönöm – pirultam el, és elkaptam a tekintetem az övéről.
- Ó, Norah! - hallottam egy kedves, női hangot.
 Felkaptam a fejem, és Edwardra néztem. Illetve mellé, hisz Esme mellette állt.
- Annyira örülök, hogy segíthetek neked – mosolygott, és összeölelkeztünk.
- Én meg örülök, hogy segítesz – mosolyogtam, és egy röpke pillanatra Edwardra pillantottam.
- Mehetünk? - kérdezte Esme, és kivette Edward kezéből a fekete táskáját, melyet eddig észre se vettem fogadott fia kezében.
- Hát persze – néztem rá, majd újra Edwardra fordítottam a tekintetem. - Viszlát, Edward! - mosolyogtam rá melegen, aztán sarkon fordultam és eljöttem onnan, sarkamban Esme-vel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése