Egy óra múlva már Bella várt az autójával együtt. Beültem mellé és elindultunk a rezervátumba. A határnál Jacobbal futottunk össze, aki beszállt a kocsiba és mosolyogva üdvözölt minket. Aztán Bella Jacobék házáig vezetett, ahol leparkoltunk a kocsival, majd Jacob elvezetett minket a találkozó helyszínére.
Akkor kezdett aggasztani, hogy megjelenek velük a tábortűznél, és azon gondolkoztam, hogy a vérfarkasok árulónak fognak-e tartani, esetleg Bellát is annak tartják. Haragudni fognak-e Jacobra, amiért elhívott? Tönkreteszem-e a bulit?
Aztán Bella kihúzott az erdőből és az aggodalmam azonnal elszállt. A sziklacsúcsnál lévő találkozóhelyre értünk, ahol a tűz már fényesebben ropogott, mint a nap a felhők mögül, minden olyan hétköznapi és könnyed volt.
- Sziasztok, vámpírlányok! - üdvözölt minket az egyik fiú, Embry Call. Quil Ateara felugrott, hogy feltartott tenyerébe csapjunk és megpusziljon minket. Aztán egy másik lány, Emily bemutatkozott nekem, majd megszorította a kezemet, mikor leültünk Ő és Sam mellé a hűvös kőre.
Egy kis idő múlva Paul csipkelődő megjegyzéseket halmozott Bella fejére, miszerint jobb lenne a vérszopó bűzét szélirányban tartani. Innen tudtam meg, hogy Bella délelőtt Edwarddal volt.
Nemcsak a gyerekek jöttek el. Itt volt Billy Black is – Jacob apja -, kinek tolószéke, úgy tűnt, a tűz mellett a főhelyen áll. Mellette egy összehajtható széken ült Quil nagyon öreg, ősz hajú nagypapája, az Öreg Quil. Bella édesapjának barátjának, Harrynek az özvegye, Sue Clearweater a másik oldalán ült, két gyermeke Leah és Seth is ott voltak. Ők a földön ültek, ahogy a többiek.
Sokan voltunk: Sam Uley és Emily, Paul, Embry Call, Quil és Jared Kimmel, azzal a lánnyal, akivel bevésődése történt.
- Késő van már – suttogtam Bellának.
- Ne csináld már! - súgta vissza Jacob, Bella helyett. - Még csak most jön a legjobb része.
- Mi a legjobb része? Vadászni fogtok és lenyeltek egy marhát?
Bella halkan elnevette magát.
- Nem – nevetett Jacob is.
- Megeszed még azt a hotdogot? - kérdezte Paul Jacobtól.
Jacob hátradőlve Bella térdének támaszkodott és a kiegyenesített drótkampóra szúrt hotdogot piszkálta. Nagyot sóhajtott és megtapogatta a hasát. Valahogy még mindig lapos volt, pedig a hatodik után már nem is számoltam tovább, hány hotdogot evett meg.
- Annyira tele vagyok, hogy mindjárt ide okádok, de úgy gondolom, ezt még megeszem. De eléggé véres küzdelem lesz! - sóhajtott megint szomorúan, aztán elvigyorodott Paul reakciója láttán. - Csak vicceltem, Paul. Tessék.
Átdobta a nyársat a kör túloldalára, majd Paul minden nehézség nélkül ügyesen elkapta a megfelelő végét.
- Kössz, haver! - felelt Paul.
A tűz összeroskadt, a homokhoz közelebb tömörült. Egy pillanatban hirtelen fényes, narancssárga sistergésből szikrák pattogtak az ég felé. Már a nap is lement.
- És most – kezdte Embry, és Jacobra és Bellára nézett, majd folytatta -, ti most együtt jártok?
- Nem, amíg a vérszopót le nem rázzuk – válaszolt Jacob.
- Úgy kell, a büdös vérszopónak! - nevetett Paul.
- Miért utáljátok őt ennyire, amikor nem tett semmit?! - szóltam közbe, de azonnal meg is bántam, amint csúnya pillantásokat kaptam a többiektől.
- A vámpírok a mi ellenségeink, Norah – felelte Jared. - Ősidők óta.
- Jó, de sose ártott nektek.
- Nem érted ezt – legyintett Jacob.
- Hát akkor értessétek meg vele! - szólt Bella határozottan. - És velem is.
- Igaza van Bellának – helyeselt Billy. - Hisz ezért gyűltünk össze.
- Igaz is – mondta Jacob. - Quil most van itt először, és ő még nem hallotta a történeteket. Kim, Seth és Leah is először vannak itt.
- Történetek? - kérdeztük egyszerre Bellával meglepődötten.
- A történelmünkről mindig is azt hittük, hogy csak legendák – suttogta és jelentőségteljesen Bellára pillantott. - A történetekről, hogy miként jöttünk létre. Az első történet a szellemharcosokról szól.
Ezután a bevezetés után a lángoló tűz körül hirtelen megváltozott a légkör. Paul és Embry kihúzták magukat ültükben. Jared oldalba bökte Kimet és magához húzta.
Emily füzetet és tollat vett elő. Olyan volt, mint egy diák, aki egy előadásra készül. A tűz mégjobban összeroskadt és megint szikrákat lőtt az ég felé. Csend ült közénk.
Majd Billy megköszörülte a torkát, bevezetésként nem mondott semmit, mint fia, aztán belekezdett a történetmesélésbe mély hangján. Ömlöttek belőle a szavak, mint aki fejből tudja az egészet. Mint egy költő, aki saját irományát adja elő.
Billy elmondta, hogy a Quileute-ok kezdettől fogva kis népek voltak, és még mindig azok, de sosem tűnnek el. Ez azért van, mert a vérükben mindig is ott folyt a varázslat. Ez nem mindig volt így, nem mindig tudtak alakot váltani, ez csak később következett be. Az elején szellemharcosok voltak.
Ekkor ismertem fel Billy hangjában az uralkodó tónust, melyben ott csengett az óriási tekintély.
Emily tolla száguldott a papíron, amint próbálta tartani az ütemet.
Billy tovább mesélt; kezdetben a törzs ebben a kikötőben telepedett le, és tagjai halásszá és hajóáccsá váltak. Nincs róluk emlékük, ki fedezte fel először ezt a hatalmat, vagy hogyan használták ezt korábban, hisz válságos idők jártak.
Ezután egyre jobban kezdett érdekelni a Quileute törzs történelme. Billy épp mondta tovább, amikor valaki oldalba bökött. Oldalra néztem kérdően, mire Bella felállt és engem is maga után kezdett húzni. Amikor elértük az erdő szélét Bella és Jacob azonnal egymás nyakába ugrottak és váltottak egy hosszú csókot. Hosszú ideig tartott ez a csók. Túl sokáig, már a végén én éreztem magam kényelmetlenül.
- A többiek tudják? - kérdeztem, miután abba hagyták a nyálcserét.
- Tudják – bólintott Jacob. - De senkinek nem szólnak.
- Én pedig holnap fogom elmondani Edwardnak – szólt Bella halkan.
- Nem fog örülni neki – húztam el a szám.
- Tudom – bólintott Bella. - De nem akarok neki hazudni.
- Későre jár az idő – szólt közbe Jacob. - Menjünk! - intett, majd átkarolta Bella vállát és elindultunk Jacobék háza felé. Ott beszálltunk Bella autójába és elindultunk haza.
Az út ezután egész végig csöndben telt el. Belláék néha váltottak egy-két csókot, amelyekből csak a cuppanások hallatszódtak. Aztán kis idő múlva Jacob kezdett viccelődni, amiken jókat röhögtem.
Ekkor a hasamban egy furcsa érzés cikázott. Nem fájt és nem is volt kellemes. Egyszerűen furcsa volt. Éreztem, hogy történni fog valami, de nem igazán tudtam eldönteni, hogy jó vagy rossz. Ezután már nem igazán röhögtem Jacob viccein, és egyre többször figyelmeztettem Bellát, hogy jó lenne, ha sietnénk. Teljesen letört lettem.
- Mi a baj, Norah? - kérdezte aggodva Bella.
- Semmi gond – ráztam meg a fejem, mire Jacob a fékbe taposott. Bizonyára a határhoz értünk. - Csak egy kicsit elfáradtam – ásítottam, a hasamban lévő érzés pedig felerősödött.
Kiszálltunk az autóból. A friss levegő teljesen kitisztította a fejemet.
Bella elmosolyodott, majd újra csókcsatába kezdett Jacobbal. Én csak karba tettem a kezem és magam elé bámultam. Az érzés a hasamban még mindig nem múlt el, de nem foglalkoztam vele.
Felsóhajtottam és épp szóltam volna Bellának, hogy menjünk már tovább, amikor valaki megszólalt mögöttem:
- Hát itt meg mi folyik?!
Bella és Jacob robbanásszerűen ugrottak szét. Gyorsan megfordultam és Edward hitetlenkedő arcával találtam szembe magam. Edward csak Bellát nézte ledöbbenve, majd rám pillantott kérdően.
- Edward! - kiáltott Alice, majd pillanatok alatt Edward mellett termett. Csúnyán Belláékra nézett, majd megragadta Edward kezét. - Gyere, menjünk haza! - mondta és elhúzta az autó felé. Én elköszöntem Belláéktól és Alice után iramodtam.
Edward beült hátra, az utas ülésre, én pedig mellé. Alice pedig beült a vezető ülésre és el is indult.
Edward csak maga elé bámult. Levegőt se vett. Nagyon le volt döbbenve. Alig tudta elhinni ezt az egészet.
- Te tudtad, Norah? - nézett rám kérdően.
- Edward – sóhajtottam. - Sajnálom – fogtam meg a kezét és megszorongattam óvatosan. Ő a vállamra hajtotta a fejét és lehunyta a szemét. Így igazán ártatlannak tűnt, de mégis a szívében ott dacolt a bosszú és szomorúság.
Akkor kezdett aggasztani, hogy megjelenek velük a tábortűznél, és azon gondolkoztam, hogy a vérfarkasok árulónak fognak-e tartani, esetleg Bellát is annak tartják. Haragudni fognak-e Jacobra, amiért elhívott? Tönkreteszem-e a bulit?
Aztán Bella kihúzott az erdőből és az aggodalmam azonnal elszállt. A sziklacsúcsnál lévő találkozóhelyre értünk, ahol a tűz már fényesebben ropogott, mint a nap a felhők mögül, minden olyan hétköznapi és könnyed volt.
- Sziasztok, vámpírlányok! - üdvözölt minket az egyik fiú, Embry Call. Quil Ateara felugrott, hogy feltartott tenyerébe csapjunk és megpusziljon minket. Aztán egy másik lány, Emily bemutatkozott nekem, majd megszorította a kezemet, mikor leültünk Ő és Sam mellé a hűvös kőre.
Egy kis idő múlva Paul csipkelődő megjegyzéseket halmozott Bella fejére, miszerint jobb lenne a vérszopó bűzét szélirányban tartani. Innen tudtam meg, hogy Bella délelőtt Edwarddal volt.
Nemcsak a gyerekek jöttek el. Itt volt Billy Black is – Jacob apja -, kinek tolószéke, úgy tűnt, a tűz mellett a főhelyen áll. Mellette egy összehajtható széken ült Quil nagyon öreg, ősz hajú nagypapája, az Öreg Quil. Bella édesapjának barátjának, Harrynek az özvegye, Sue Clearweater a másik oldalán ült, két gyermeke Leah és Seth is ott voltak. Ők a földön ültek, ahogy a többiek.
Sokan voltunk: Sam Uley és Emily, Paul, Embry Call, Quil és Jared Kimmel, azzal a lánnyal, akivel bevésődése történt.
- Késő van már – suttogtam Bellának.
- Ne csináld már! - súgta vissza Jacob, Bella helyett. - Még csak most jön a legjobb része.
- Mi a legjobb része? Vadászni fogtok és lenyeltek egy marhát?
Bella halkan elnevette magát.
- Nem – nevetett Jacob is.
- Megeszed még azt a hotdogot? - kérdezte Paul Jacobtól.
Jacob hátradőlve Bella térdének támaszkodott és a kiegyenesített drótkampóra szúrt hotdogot piszkálta. Nagyot sóhajtott és megtapogatta a hasát. Valahogy még mindig lapos volt, pedig a hatodik után már nem is számoltam tovább, hány hotdogot evett meg.
- Annyira tele vagyok, hogy mindjárt ide okádok, de úgy gondolom, ezt még megeszem. De eléggé véres küzdelem lesz! - sóhajtott megint szomorúan, aztán elvigyorodott Paul reakciója láttán. - Csak vicceltem, Paul. Tessék.
Átdobta a nyársat a kör túloldalára, majd Paul minden nehézség nélkül ügyesen elkapta a megfelelő végét.
- Kössz, haver! - felelt Paul.
A tűz összeroskadt, a homokhoz közelebb tömörült. Egy pillanatban hirtelen fényes, narancssárga sistergésből szikrák pattogtak az ég felé. Már a nap is lement.
- És most – kezdte Embry, és Jacobra és Bellára nézett, majd folytatta -, ti most együtt jártok?
- Nem, amíg a vérszopót le nem rázzuk – válaszolt Jacob.
- Úgy kell, a büdös vérszopónak! - nevetett Paul.
- Miért utáljátok őt ennyire, amikor nem tett semmit?! - szóltam közbe, de azonnal meg is bántam, amint csúnya pillantásokat kaptam a többiektől.
- A vámpírok a mi ellenségeink, Norah – felelte Jared. - Ősidők óta.
- Jó, de sose ártott nektek.
- Nem érted ezt – legyintett Jacob.
- Hát akkor értessétek meg vele! - szólt Bella határozottan. - És velem is.
- Igaza van Bellának – helyeselt Billy. - Hisz ezért gyűltünk össze.
- Igaz is – mondta Jacob. - Quil most van itt először, és ő még nem hallotta a történeteket. Kim, Seth és Leah is először vannak itt.
- Történetek? - kérdeztük egyszerre Bellával meglepődötten.
- A történelmünkről mindig is azt hittük, hogy csak legendák – suttogta és jelentőségteljesen Bellára pillantott. - A történetekről, hogy miként jöttünk létre. Az első történet a szellemharcosokról szól.
Ezután a bevezetés után a lángoló tűz körül hirtelen megváltozott a légkör. Paul és Embry kihúzták magukat ültükben. Jared oldalba bökte Kimet és magához húzta.
Emily füzetet és tollat vett elő. Olyan volt, mint egy diák, aki egy előadásra készül. A tűz mégjobban összeroskadt és megint szikrákat lőtt az ég felé. Csend ült közénk.
Majd Billy megköszörülte a torkát, bevezetésként nem mondott semmit, mint fia, aztán belekezdett a történetmesélésbe mély hangján. Ömlöttek belőle a szavak, mint aki fejből tudja az egészet. Mint egy költő, aki saját irományát adja elő.
Billy elmondta, hogy a Quileute-ok kezdettől fogva kis népek voltak, és még mindig azok, de sosem tűnnek el. Ez azért van, mert a vérükben mindig is ott folyt a varázslat. Ez nem mindig volt így, nem mindig tudtak alakot váltani, ez csak később következett be. Az elején szellemharcosok voltak.
Ekkor ismertem fel Billy hangjában az uralkodó tónust, melyben ott csengett az óriási tekintély.
Emily tolla száguldott a papíron, amint próbálta tartani az ütemet.
Billy tovább mesélt; kezdetben a törzs ebben a kikötőben telepedett le, és tagjai halásszá és hajóáccsá váltak. Nincs róluk emlékük, ki fedezte fel először ezt a hatalmat, vagy hogyan használták ezt korábban, hisz válságos idők jártak.
Ezután egyre jobban kezdett érdekelni a Quileute törzs történelme. Billy épp mondta tovább, amikor valaki oldalba bökött. Oldalra néztem kérdően, mire Bella felállt és engem is maga után kezdett húzni. Amikor elértük az erdő szélét Bella és Jacob azonnal egymás nyakába ugrottak és váltottak egy hosszú csókot. Hosszú ideig tartott ez a csók. Túl sokáig, már a végén én éreztem magam kényelmetlenül.
- A többiek tudják? - kérdeztem, miután abba hagyták a nyálcserét.
- Tudják – bólintott Jacob. - De senkinek nem szólnak.
- Én pedig holnap fogom elmondani Edwardnak – szólt Bella halkan.
- Nem fog örülni neki – húztam el a szám.
- Tudom – bólintott Bella. - De nem akarok neki hazudni.
- Későre jár az idő – szólt közbe Jacob. - Menjünk! - intett, majd átkarolta Bella vállát és elindultunk Jacobék háza felé. Ott beszálltunk Bella autójába és elindultunk haza.
Az út ezután egész végig csöndben telt el. Belláék néha váltottak egy-két csókot, amelyekből csak a cuppanások hallatszódtak. Aztán kis idő múlva Jacob kezdett viccelődni, amiken jókat röhögtem.
Ekkor a hasamban egy furcsa érzés cikázott. Nem fájt és nem is volt kellemes. Egyszerűen furcsa volt. Éreztem, hogy történni fog valami, de nem igazán tudtam eldönteni, hogy jó vagy rossz. Ezután már nem igazán röhögtem Jacob viccein, és egyre többször figyelmeztettem Bellát, hogy jó lenne, ha sietnénk. Teljesen letört lettem.
- Mi a baj, Norah? - kérdezte aggodva Bella.
- Semmi gond – ráztam meg a fejem, mire Jacob a fékbe taposott. Bizonyára a határhoz értünk. - Csak egy kicsit elfáradtam – ásítottam, a hasamban lévő érzés pedig felerősödött.
Kiszálltunk az autóból. A friss levegő teljesen kitisztította a fejemet.
Bella elmosolyodott, majd újra csókcsatába kezdett Jacobbal. Én csak karba tettem a kezem és magam elé bámultam. Az érzés a hasamban még mindig nem múlt el, de nem foglalkoztam vele.
Felsóhajtottam és épp szóltam volna Bellának, hogy menjünk már tovább, amikor valaki megszólalt mögöttem:
- Hát itt meg mi folyik?!
Bella és Jacob robbanásszerűen ugrottak szét. Gyorsan megfordultam és Edward hitetlenkedő arcával találtam szembe magam. Edward csak Bellát nézte ledöbbenve, majd rám pillantott kérdően.
- Edward! - kiáltott Alice, majd pillanatok alatt Edward mellett termett. Csúnyán Belláékra nézett, majd megragadta Edward kezét. - Gyere, menjünk haza! - mondta és elhúzta az autó felé. Én elköszöntem Belláéktól és Alice után iramodtam.
Edward beült hátra, az utas ülésre, én pedig mellé. Alice pedig beült a vezető ülésre és el is indult.
Edward csak maga elé bámult. Levegőt se vett. Nagyon le volt döbbenve. Alig tudta elhinni ezt az egészet.
- Te tudtad, Norah? - nézett rám kérdően.
- Edward – sóhajtottam. - Sajnálom – fogtam meg a kezét és megszorongattam óvatosan. Ő a vállamra hajtotta a fejét és lehunyta a szemét. Így igazán ártatlannak tűnt, de mégis a szívében ott dacolt a bosszú és szomorúság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése