78. rész

 Norah szobája sötét és nyugodt volt, amikor megérkezett. A holdfény áthatolt az ablakon, és lágy ezüstös fénnyel övezte az ágyat és a benne fekvő karcsú alakot.
 Edward várt egy keveset, míg szemeivel felmérte a terepet, aztán halkan ellépett az ablak elől, az ágy lábához.
 Norah a hátán feküdt, kinyújtozva. Haja szét volt omolva a párnán, egyik karja a feje mellett, a másik a hasán pihent. Mintha egy festő állította volna be a pozíciót, hogy megörökítse a pillanatot az örökkévalóságnak. Nem viselt hálóinget, csupán egy fekete póló, és egy fekete bugyi volt rajta. A takaró – amivel befedte magát – annyira lecsúszott, hogy már csak combközépig ért.
 Arca behunyt szemekkel az ablak felé fordult, és a holdfény körbevonta az alvó arcvonásait, mint egy lágy, csillámló köd.
 Edward pillantását magához kötötte ez a váratlan látvány, amit már két hónapja hiányolt. Úgy itta magába a lány szépségét, mint egy szivacs a vizet. Annyira hibátlannak tűnt, ahogy ott feküdt, annyira fiatalnak, ártatlannak, mint egy angyal, és mégis szédítően nőies volt. Akkor miért akar ez a gyönyörű angyal drogozni?
 Alig mert lélegezni. Félt, hogy felébreszti, és a pillanat tovaszáll. Pillantása simogatóan végig suhant a majdnem meztelen testen, mialatt elképzelte, hogy kezei ugyanazt az utat járják be. Megmagyarázhatatlan módon ez az elképzelés nem izgatta fel, hanem csek egyszerűen mély örömmel töltötte el. Egy érzés, ami teljesen magával ragadta, és egyidejűleg meg is rémítette, mert soha többé nem akarta elveszíteni, és mégis tudta, hogy mennyire hiábavaló az egész.
 Úgy állt ott, mintha transzba esett volna, és nézte Noraht.
- Edward... - nyögte elfuló hangon Norah. Pilláit behunyva tartotta, alsó ajka megremegett.
 Róla álmodna? - döbbent le magában Edward, és száját titokzatos mosolyra húzta.
 Norah tovább mocorgott. Takarója lassan, de határozottan a térdéig csúszott. Edward írisze kitágult, majd enyhén remegő kézzel nyúlt a szépívű comb után. Hideg ujjaival lassan simogatni kezdte a lány forró bőrét. Amikor tenyere Norah bugyija felé araszolt, úgy rántotta vissza a kezét, mintha megégette volna. Norah feje mellett lévő keze ugyanis éppen az övén landolt.
 Lángoló tekintettel nézett fel a lányra, és már felkészült a magyarázkodásra, mikor észrevette, hogy Norah szeme továbbra is csukva maradt. Edward inkább ellépett az ágytól, és az ablakon keresztül távozott.

 A kocsimban ültem és nemrég hagytam el a várost. Sűrű aljnövényzet és zölddel benőtt fatörzsek váltották fel a házakat és a gyepes udvarokat. A nulla-tizesnél jobbra fordultam, és addig hajtottam, amíg vége nem lett a köves útnak.
 Az éjjel volt egy álmom. Álmomban egy tisztáson voltam. Egy olyan tisztáson, ahol már jártam egyszer. Most ide mentem. Megakartam találni az ösvényt. Tehát álmodtam. Álmomam a tisztáson voltam. Méghozzá Edwarddal. Nem csináltunk semmit. Csak a tisztáson álltunk, és egymást néztük. Aztán hirtelen a combomon hideg érintést éreztem. Pedig volt rajtam farmer, mégis úgy éreztem a hideget a bőrömön, mintha nem is lett volna rajtam. Majd amikor felnéztem, akkor Edward állt előttem. Simogatta a combomat, én pedig a nevét nyögdécseltem. Tudom, eléggé perverz álom, de mégis furcsa volt. Úgy éreztem Edward érintését a combomon, mintha valóságos lett volna. Mintha éjszaka ott lett volna velem, és simogatott volna...
 Megráztam a fejem. Nem akartam elterelni a figyelmem nehogy leszaladjak az útról. Aztán elértem a fából készült táblácskát, ami jelezte, hogy innentől gyalogolnom kell. Leparkoltam a keskeny útpadán. Percekig csak ültem az autóban, és bámultam magam elé. Nem tudtam elterelni a figyelmemet, és az álom lejátszódott bennem újra, és újra. Egyre nehezebben lélegeztem, az üresség újra égni kezdett a mellkasomban. Összegörnyedtem, és homlokomat a kormánykerékhez támasztottam. Karjaimat keresztebe fontam, és az ölembe tettem, így valamennyire átöleltem magamat, nehogy szétessek a fájdalomtól. Mélyeket lélegeztem, és leeresztettem az ablakot, hogy kiszellőztessem a fejem. Végül a lélegzetem egyenletesebbé vált, és a fájdalom is kezdett már tompulni.
 Felemeltem a fejem, aztán visszaeresztettem az ablakot, majd kiszálltam az autóból. Beriasztóztam, aztán zsebre vágtam a kulcsot és megindultam a sűrű bozótosba.
 Az erdő teljesen üres volt. Pont, mint én. Több száz nedves páfrányt, és indák szövevényét kellett kellett kikerülnöm, esetleg néhány kidőlt fatörzsön, sziklán átmásznom. Nem volt velem senki, mint régen. Senki nem húzta el előlem az akadályokat, és senki sem emelt át rajtuk, ha szükséges volt. Mellkasomban az üresség újra izzani kezdett.
 Nyílegyenesen haladtam előre, miközben jobbra-balra forgattam a fejem.
- Két röfögös mopsz vár Chicagóban – hallatszodott valahonnan a távolból, amit aztán egy hangos kacaj követett. Ismerős volt. Túl ismerős.
 Megráztam a fejem, és továbbra is előre haladtam. Egy óra telt el, tán kettő is, de az idő most elvesztette minden jelentőségét. Őrülten vén fák mellett haladtam el, mely olyan volt, mint egy végtelen labirintus. De egyáltalán nem féltem. Tudtam, hogy merre tartok.

 Ekkor lombok sátrán átszűrödő fényt láttam a távolból. Végigfutott rajtam az izgalom, és megszaporáztam a lépteimet. Az izgalmam nőttön, nőtt. Kis idő múlva elértem a fényfolt szélét, majd felsóhajtottam és a páfrányok függönye mögül kiléptem az álmom helyszínére.
 Az a tisztás volt, amit álmomban és pár hónappal ezelőtt láttam. A kis rét tökéletesen kerek volt, és teljesen benőtték a vadvirágok. A távolból patakcsobogást hallottam.
- Gönyörű – suttogta valaki.
 Oldalra néztem, és eltátottam a szám. Az ikertestvéremet láttam, amint mosolyogva előre lépked. De hisz ez én vagyok! Eltátottam a szám, amikor hirtelen megjelent Edward és az előttem álló énem kezét megfogta. A saját bőrömön is éreztem jéghideg érintését.
 Pislogtam párat, hogy biztos legyek abban amit látok, amikor hirtelen eltűnt Edward, és én is. Csak a rétet láttam. Megrázkódtam, próbáltam felfogni, mi történik és mit látok. Tudtam, hogy nincs előttem senki, de mégis, valószínűletlenül valóságosnak éreztem ezt a látomást. Olyan közel éreztem magamhoz Edwardot, és az érintését, mint még sóha. 
 Cuppogásokat és halk sóhajokat hallottam meg. Balra kaptam a fejem, és újra eltátottam a szám. Magamat láttam egy fának dőlve, miközben Edward a nyakamat csókolgatta. Halkan felsikoltott az előttem álló énem, és meg is mozdultam, de nem láttam, hogy mit csinálok. Ekkor Edward elhajolt, majd motyogott valamit az énemnek, aztán elmentek mellettem.
 Kezdtem sejteni, hogy hallucinálok. Ezt az őrültséget pedig egy emlék váltotta ki. A déjá vu érzés. Bizonyára megőrültem, mert bizony csak ez az egy lehetőség van.
 Bánatosan felsóhajtottam. Egyedül vagyok – csak ez járt a fejemben. A térdemre támaszkodva kapkodtam levegő után.
 Mi értelme volt idejönni? Senki nincs itt, csak az emlékeim, amelyekre jelen pillanatban nem voltam kíváncsi. Megdörgöltem az arcomat a kezeimmel, és fölegyenesedtem. Utoljára körbe futattam a szemem a réten, aztán hátat fordítottam és épp vissza indultam, amikor valaki a nevemen szólított.
 Ez nem lehet igaz! - hitetlenkedtem magamban, majd kérdően hátra fordultam.
 Úgy harminclépésnyire tőlem, egy alak lépett ki a fák közül. Először a meglepetés kapott el, aztán pedig az érdeklődés.
 Szemügyre vettem az alakot. Láttam, hogy milyen sápadt a bőre. Ekkor villámként hasított belém a remény. De aztán el is múlt. Tekintetem tovább siklott az alakon, és csalódottan vettem észre, hogy az alaknak rikító, vörös, hosszú, haja van, és vészjoslóan mélyvörös szeme.
 Végül a döbbenten ismertem föl őt.
- Victoria - kiáltottam, de inkább kérdésnek hangzott. Az alak, vagyis Victoria mosolyogva bólintott.