Fehér fény mászott az arcomba. Hunyorítva kinyitottam a szemem, és egy fehér szobában találtam magam. Ez a mennyország? - kérdeztem magamban. Aztán erőszakosan lecsukódtak a szemeim. Újra próbálkoztam.
Hunyorítani kezdtem, de most már oldalra fordítottam az arcom. Egy barna hajzuhatagot, és egy aggodó arcot láttam a szemeim előtt.
- Anyu... - motyogtam nehezen.
- Norah? - kapta fel a fejét, és közelebb hajolt.
- Anyu – szólítottam még egyszer, most már érthetőbben.
- Itt vagyok, drágám – felelte, és megfogta a kezem.
- Edward hol van? - kérdeztem, és feljebb küzdöttem magam a párnán.
- Kinn van. Apáddal beszélget – felelte, és szomorúan az ajtóra tekintett.
Követtem a pillantását, és meghallottam a kintről jövő zajokat.
- Mit képzelsz magadról?! Mi van, ha súlyosabb lett volna az állapota? Minek vitted az erdőbe?! Megdugni? Majd én elviszlek az erdőbe, és majd én megduglak, de azt meg fogod emlegetni – hallottam Apu mély, ideges hangját, amint épp Edwarddal veszekszik.
- Haza jössz velünk – törte meg a csendet Anyu.
- Nem akarok – néztem vissza rá. - Forksban akarok maradni.
- Apád nem fog örülni ennek – húzta a száját Anyu.
- Nem érdekel Apu! Én Forksban akarok maradni Sandrával, és Edwarddal. És Nicky is hozzám költözik, és...
- Nicky majd Chicagóban meglátogat, kicsim.
- Nem! - kiáltottam. - Én szeretem Edwardot. Nem akarom egyedül hagyni!
- Majd meglátogat Chicagóban. És Apád felújítja a házat. Lesz külön fürdőszobád...
- Anyu, én Forksban akarok maradni! - mondtam határozottan.
- Rendben – mondta Anyu kelletlenül. - Csak ezt valahogy add be apádnak is! - mosolygott rám fanyarul, és hátra dőlt.
Ebben a pillanatban Apu nyitott be halkan. Kérdően Anyura nézett, majd aggodóan rám.
- Felébredtél, babám – vigyorodott el Apu, és megindult felém.
- Szia, Apa! - mosolyogtam rá halványan.
Megállt mellettem, majd óvatosan megcsókolta a fejem búbját. Gyengéden megsimogatta a vállam, és leült az ágyam melletti székre.
- Norah mondani szeretne valamit – szólt közbe Anyu.
Apu bólintott és érdeklődve rám nézett.
- Forksban szeretnék maradni – mondtam félénken.
Félve néztem Apura, és vártam a belőle kitörő dührohamot. Először hitetlenkedve nézett rám, majd az arca eltorzult a méregbe.
- Szó sem lehet róla! - erős hangja kettészelte a levegőt. - Haza jössz velünk.
- De...
- Felejtsd el! - rázta a fejét Apu. - Elviszlek erről a pokoli helyről. Visszamegyünk Chicagóba, és éljük tovább az életünket.
- De minek, Apu?! - csattantam fel indulatosan. - Megfogok halni Chicagóban. Én Forksban akarok maradni, Edwarddal.
- Apropó! El vagy tiltva ettől a fiútól – mondta határozottan.
- De én szeretem őt!
- Nem érdekel. El vagy tiltva tőle, és ezt meg is mondtam annak a szarjankónak.
- Apu! - emeltem fel a hangom. - Forksban maradok, és kész! - mondtam.
A mellettem lévő monitor hirtelen elkezdett összevissza csipogni.
- Ezt majd megbeszéljük – szólt közbe Anyu.
Ekkor valaki benyitott a szobába. Mindannyian az ajtó felé kaptuk a fejünket. Apunak elsötétült azarca a dühtől, Anyu meglepődötten nézett, én pedig szélesen elmosolyodtam, amikor megláttam Edwardot.
- Bocsássanak meg... - szólt Edward, és épp lépett volna vissza, amikor Apu utána szólt.
- Maradj! - állt fel Apu. - Mi úgyis menni akartunk enni valamit.
- Rendben – bólintott Edward és elment az ajtó mellől.
- Mindjárt visszajövünk – mondta Anyu, majd homlokon csókolt és kiment Apu után.
- Szia – szóltam halkan, miután kimentek a szüleim és becsukták maguk mögött az ajtót.
- Szia – köszönt ő is, és megindult felém.
- Sajnálom.
- Mit? - kapta fel a fejét, és leült arra a székre, ahol Anyu ült.
- Apu eléggé kiosztott. Durva volt, és helyette is bocsánatot kérek – néztem rá.
- Semmi gond – legyintett. - Ez az apák dolga.
- Túl durva volt veled.
- Norah – fogta meg a kezem. - Nincs semmi gond. Apukád kitombolta magát, és kész.
- Elvagyunk tiltva egymástól – mondtam hitetlenkedve.
- Tudom – bólintott. - És te Chicagóba költözöl – szomorodott el.
- Nem – ráztam a fejem.
- Norah, ő az apád. Azt kell tenned, amit mond.
- Nem! Tizennyolc éves vagyok. Azt csinálok, amit akarok. Ne szólhat bele az életembe!
- Ő csak jót akar neked.
- Hát így csak a rosszat csinálja.
- Rendben – bólintott Edward. - Tedd azt, amit jónak látsz!
- Azt teszem – bólintottam egyetértően.
- Kiszeretnék próbálni valamit – vigyorodott el, majd az arcomhoz hajolt és arcon csókolt.
A monitor eszeveszetten pityegni kezdett. Én pedig remegve felsóhajtottam, mikor megéreztem Edward hideg leheletét az arcomon. Halványan elmosolyodott, és szájon csókolt. Lehunytam a szemem, és mohón kaptam az ajkaira. A gép már őrült gyorsan pityegett, majd elcsöndesült és kiakadt.
- Pont, mint Bella – felelte a csók után.
- De én nem Bella vagyok – morogtam.
- Tudom. Te sokkal jobb vagy – nevetett, majd újra az ajkaimra tapadt.
- Így már mindjárt más – mosolyodtam el, és csak megpusziltam az alsó ajkát.
- Szeretlek – súgta.
- Én is szeretlek.
Ekkor benyitott Carlisle, és szélesen elvigyorodott amikor meglátott minket.
- Úgy látom itt minden rendben – felelte, és megállt az ágyam mellett. - Bár ezt a kinti dolgokról nem igazán lehet mondani – húzta el a száját, miközben engem nézett.
- Sajnálom, hogy Apu balhét csinál – szóltam.
- Semmi gond. Az apák dolga – vonta meg a vállát Carlisle, és a kezében tartott papírra nézett. - Eltört a lábad, bár erre szerintem már magadtól is rájöttél – nézett a kiemelkedésre. - Eltört két alsó bordád, és a fejedet is erősen bevágtad. Néhány helyen sérülést szereztél, de ezek egyszerű karcolások.
- Akkor jól vagyok? - mosolyogtam.
- Ami azt illeti, igen – bólintott Carlisle. - Nagyon ügyesen törted el a bordád. Képes vagy egészen az alsófeledig lehajolni.
- Marilyn Manson utódja lettem – nevettem fel.
- Igen – bólintott Carlisle. - Ami a szüleidet illeti. Meggyőzhetem őket arról, hogy itt maradj. Persze, ha szeretnétek.
- Megköszönném – bólintottam hálásan.
- Rendben. Akkor én megyek is – mosolygott ránk, majd kiment.
- Te inkább ne legyél semmilyen Manson – szólt Edward, miután Carlisle elment. - Majd én kielégítelek.
- Ajánlom is – vigyorogtam, mire ő is elvigyorodott és gyengéden megcsókolt. - Itt maradsz velem éjszakára? - kérdeztem kiskutya szemekkel.
- Hát ellen tudok állni ezeknek a gyönyörűszép szemeknek? - emelte tekintetét a plafonra. - Hát persze, hogy itt maradok – nézett vissza rám. - Az idők végezetéig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése