88. rész

A tükör előtt álltam teljes harci cuccban. Egy szürke szoknya volt rajtam. A szoknya enyhén bővülő szoknya passzékkal, és díszgombokkal volt díszítve. Lábamon egy egyszerű hegyes orrú, fekete színű, lakk tűsarkú volt, amit imádtam. Ezenkívűl volt még rajtam egy fehér felső, ami hosszú ujjú volt. Ujjai végén volt egy kis rész, ami fekete volt, és a vállán is volt egy kis fekete rész. A felső hosszított volt, így valamennyire nyújtotta a felsőtestem. A derekára egy fekete masni volt kötve, ami az oldalamról lógott le.
 A hajam szorosan felvolt fogva egy copfba, elől pedig hátra volt csatolva, így olyan volt, mintha egy kis tarélyom lett volna. Az arcomon egy natúr smink díszelgett, a fülemben pedig egy rombusz formájú, Armani fülbevaló volt, amit Anyu vett nekem.
 Érettségi – a gyomrom újra összeugrott. Ma volt az érettségim, ami egy különleges alkalom. Ma jött el gyerekkorom utolsó napja. Most már felnőtt nő lettem, és aszerint is kellett viselkednem. Már most is.

 Lentről türelmetlen dudaszó hallatszódott fel. Itt volt már a taxim. Felsóhajtottam, és még utoljára a tükörbe néztem. A karomba vettem a sárga poliészter díszruhámat, aztán lesiettem a lépcsőn. Becsuktam magam után az ajtót, és beszálltam a taxiba.
 Azért jöttem taxival, mert nem akartam, hogy Anyuék vigyenek a suliba. Anyu biztos, hogy sírt volna örömében, én meg nem akartam az ünnepség előtt sírni látni őt. Elég, ha a nap folyamán látom.
 Megmondtam a taxisnak a címet, ő pedig sietősen fuvarozott el a suliig. Percek alatt oda értünk. Előre nyújtottam az út árát, mire a férfi elutasította. Azt mondta, hogy ezt adja ajándékba az érettségimre. Meglepődve néztem rá, hisz nem ismertem a fazont, de nem vitatkoztam vele. Udvariasan elköszöntem tőle, és kiszálltam az autóból.
 Egyből Anyuval találtam szembe magam, aki a nyakamba borult.
- Jajj, Norah! Leérettségiztél. Felnőtt nő lettél. Főiskolára mész – sírta. - Annyira büszke vagyok rád, kicsim! - nézett rám vörös szemekkel, és arcon csókolt.

- Anya – szóltam, a torkom elszorult. - Sosem fogok felnőni. Én mindigis a te kicsilányod leszek. Ezt megígértem neked, emlékszel?
- Ó, drágám! - vékonyodott el a hangja, és zokogni kezdett.
 Még pár percig nyugtattam őt, de ő mindig felzokogott. Ezért inkább elmondtam neki, hogy szeretem, aztán elbúcsúztam tőle. A tornaterem bejárata felé mentem, ő pedig a főbejárat felé ment, mint a legtöbb szülő.
 Kitöröltem pár kósza könnycseppett a szememből, és sietősen mentem előre.
- Gyönyörű vagy! - szólt valaki mellőlem.
 Felkaptam a fejem, és elmosolyodtam.
- Edward! - szólítottam. - Te is jól nézel ki – néztem rajta végig. - Hanyadik érettségid ez? - nevettem el magam.
- Már nem számolom – rázta a fejét, és átkarolta a derekam, úgy mentünk tovább.
 Óriási zűrzavar volt a teremben, amíg Ms. Cope és Mr. Varner megpróbált mindenkit betűrendbe helyezni.
- Majd találkozunk -súgta a fülembe, aztán rám mosolygott és elment.
 Én is elfoglaltam a helyem, és türelmesen vártam.
- Norah! - kiáltott valaki.
 Megfordultam és Brian-t láttam Jessicával, amint épp nagyba integetnek. Intettem nekik, és előre fordultam. Nem akartam beszélni jelen pillanatban senkivel.
 Akaratlanul is járni kezdett az agyam. Félig boldog, félig szomorú voltam, amiért vége lett ennek az évnek. Vége lett egy fejezetnek, és most fog egy új kezdődni – ahogy Apu mondta. Igen, azt hiszem, igaza volt. Visszaemlékeztem az első napomra. Emlékeztem, hogy mennyire sokat vártam ettől a helytől. Új esélyeket, és rengeteg sok élményt , amit meg is kaptam. Megismerkedtem a világ legjobb embereivel, Cullenékkel. Ők megszépítették az évemet, főleg Edward. Ebben az évben volt szerelem, szex, veszekedés, szakítás és meglepetés. De ahogy visszagondoltam erre, egyáltalán nem voltam rosszul tőle. Sőt, jó érzéssel töltött el, hogy egy csodálatos évet tudhatok magam mögött.
 Gondolatmenetemből Greene igazgató ébresztett fel. Épp sorban hívott bennünket, egyiket a másik után, hosszú szünetet tartva a nevek között. Mindenkit alaposan végig mértem. Az agyamba akartam vésni az arcokat, amelyek végig kísérték az évemet.
 Ekkor felhangzott a nevem Mr. Greene szájából. Felálltam és keresztül sétáltam a tömegen. Körülnéztem és elmosolyodtam amikor megláttam a családtagjaimat Mindannyian bátorítóan kiabáltak. A torkom újra elszorult a boldogságtól.
 Mr. Greene befejezte a lista olvasását, és elkezdte kiosztani a diplomákat.
- Gratulálok, Norah! - motyogta nekem, és a kezembe nyomta a diplomát.
- Köszönöm – feleltem.
 Mr. Grenne mindenkinek gratutált, és elmondott egy két dolgot. Aztán mindannyian kiáltozni és sikítozni kezdtünk. A sárga kalapjaink a földre zuhantak.
 Ekkor hatalmas dulakodás lett úrrá a termen. Mindenki sietni kezdett a családtagjaikhoz, míg én csak megfagyva álltam. Vártam a családomat. Nem akartam félre lökni senkit, mert akkor egy idő után biztos, hogy eldurrant volna az agyam.
 Megláttam Apu fejét a tömeg között, miközben engem keresett. Kis idő múlva előbukkant Anyu is, és újra a nyakamb borult.
- Gratulálok, drágám! - sírta a fülembe.
- Köszi, Anyu! - mosolyogtam, és szorosan magamhoz öleltem.
 Aztán elengedett, és Apura néztem.
- Gratulálok, bogaram! - mondta, és megölelt.
 Bordaropogtatóan magához szorított, és percekig a karjaiban tartott. Ekkor már nem bírtam, azonnal könnyekben törtem ki. Átöleltem Apu óriási testét, és fejemet kemény mellkasába fúrtam.
- Jajj, ne sírj, kislányom! - mondta Anyu, és megsimogatta a hátam.
 Elengedtem Aput, és bólogatni kezdtem, miközben letöröltem a könnyeimet.
- Mi van, Norah? Már sírsz is? - kérdezte Nicky.
- De vicces vagy. Te jobban sírtál – nevettem, és egymás nyakába borultunk.
- Gratulálok! - suttogta a fülembe.
- Kösz – nevettem és elengedtem őt.
- Na, menjünk enni – szólt Anyu, és belém karolt.
 Kimenekültünk a tömegből, és beszálltunk az autóba. Egyenesen Port Angelesbe mentünk egy méregdrága étterembe, Anyu ötletét követve.
 Az étterem tele volt tömve, de még ígyis gyorsan kitudtak szolgálni. Mindannyian ettünk egy kis előételt, aztán főételt, és eljöttünk onnan.