- De miért tetted azzá? - kérdeztem halkan.
- Mert félvámpír lett. És teljes vámpírrá kellett tennem, nehogy meghaljon.
- De hogy az Istenbe lett ő félvámpír?
- A testvéred barátnője tette azzá.
Bólintottam.
- Megcsaltál? - kérdeztem hirtelen.
- Nem – motyogta szemeit lesütve. - És te? - nézett rám.
Nem válaszoltam, csak nyeltem egy nagyot.
- Norah – szólított. - Te megcsaltál?
Újra nem válaszoltam. Csak üveges tekintettel bólintottam.
- Ezt nem hiszem el – csapott a homlokára, és az plafonra emelte a tekintetét. - Mégis miért? - nézett vissza rám.
- Azt hittem, hogy... hogy... hogy megcsalsz Bellával – ismertem be dadogva.
- Mégis honnan szedted ezt a baromságot? - vágta csípőre kezeit, és előrébb hajolt, hogy hallja a válaszom.
- Edward – néztem fel rá. - Tudom, hogy milyen Bella. Tudom, hogy nem állnál neki ellen. Azt hittem, hogy megcsalsz vele. Különben elmondtad volna már az elején, hogy mi van.
- De végig se hallgattál, Norah! - csattant fel dühösen.
- Te meg vissza se hívtál! - csattantam fel én is, és még fel is álltam.
- Hát mert dolgom volt.
- Miféle dolgod volt?
Nem válaszolt, csak félre nézett, hogy még véletlenül se tudjon a szemembe nézni.
- Edward. Milyen dolgod volt? - kérdeztem újra és próbáltam elkapni a tekintetét, de sikertelenül. - Mit tettél?
Nem válaszolt, csak beleharapott az alsó ajkába. Felvonta a jobb vállát, és hangosan szuszogott.
- Mit tettél, Edward? Megcsaltál?
- Norah – nézett rám keservesen.
- Megcsaltál – tátogtam, és automatikusan hátra léptem egyet, míg meg nem botlottam majdnem az ágyban.
- Norah, kérlek – nyújtotta a kezét.
- Mit csináltatok? - kérdeztem és undorodva néztem a felém nyújtott kezére.
- Csak... csókolóztunk. De több nem történt!
- Megcsaltál – motyogtam újra.
- Tudom, és már bánom. Tényleg. Ne haragudj!
- Sokra megyek vele – sziszegtem.
- De te is megcsaltál, Norah!
- De nekem volt okom, bassza meg! - robbantak ki belőlem a szavak, és mérgemben a combomra csaptam, aminek olyan hangja volt, mint egy pofonnak.
Ekkor ajtó csapodás hallatszott, majd hirtelen berontott a szobába Nicky. Ijedten nézett ránk, majd kiegyenesedett és megköszörülte a torkát. Edward először meglepődötten nézett rá, majd a kifejezése átváltozott teljes ledöbbenésbe, és kérdően nézett rá. Nyílván azt hitte Nicky, hogy Edward pofon vágott.
Én csak összefontam karjaimat a mellem előtt, és lehajtottam a fejem, majd halk hangon megszólaltam:
- Most menj ki, kérlek!
Nicky csak érdeklődve rám nézett, és folyamatosan bámult. Nyílván egy apró nyomott keresett az arcomon, ami egy ütésre utalna.
- Nem történt semmi – nyugtattam, mintha a gondolataiban olvastam volna. - De most menj ki!
Nicky bólintott, majd fintorogva végig mérte Edwardot, aztán sarkon fordult és kiment a szobából. Edward még egy ideig az ajtót bámulta, majd felém fordult.
Mély lélegzetet vett,és percekig csak a padlót bámulta. A szája alig láthatóan megvonaglott. Végül fölnézett. Tekintete teljesen más volt, mint amilyet megszoktam. Nem úgy csillogott, ahogy régen. A szomorúság csillogott aranybarna szemeiben.
- Én szakítani akarok veled – mondta. Lassan, és tisztán ejtette ki a szavakat, miközben hideg tekintét le se vette rólam.
Bólintottam. Igazából nem azért, hogy bele egyezzek ebbe a szörnyűségbe. Csak azért, hogy az agyam felfogja ezt a mondatot. Hogy biztos legyek benne, hogy ezt mondta.
- Te... nem akarsz engem? - kérdeztem meg a biztonság kedvéért, hátha rosszul hallottam.
- Nem.
Értetlenül néztem fel rá. Nem mondott semmit, sőt, még ki se javította magát. A szeme most kifejezéstelenül nézett rám. Teljesen ledermedve álltam előtte. Még mindig nem értettem ezt a mondatát, és az okát se.
Elnézett az ablakom felé, valahova a távolba, és újra megszólalt, rideg hangon:
- Túl sokat veszekszünk mostanában. És fogalmam sincs, hogy meddig bírja ezt ki a kapcsolatunk.
- Ezekszerint eddig – hallottam a saját hangomat.
- Lehet – bólintott. - Tudod, én nem vagyok ember. Én egy vámpír vagyok. Egy élőhalott, akihez egy élőhalott illik. Mondhatni egy szörnyeteg. Egy olyan, mint én.
- Hát Bella tökéletes választás – húztam a szám.
Arca megvonaglott a vissszafojtott mosoly miatt. Aztán végül mégis elnevette magát.
- Olyan könnyen megtudsz nevetetni.
Én csak megvontam a vállam. Edward újra felém fordult, de arca most már nem mosolygott. Teljesen mozdulatlan volt, és tökéletes.
- Én nem vagyok hozzád való, és te se vagy hozzám való. Az én világom nem neked való. Sajnálom, Norah.
- Én is sajnálom – suttogtam.
Némán nézett rám, és láttam a szemében, hogy ez neki is nehéz, úgy ahogy nekem is.
- Mi nem vagyunk egymásnak valók, Norah – ismételte újra.
Mozdulatlanul álltam, és úgy néztem mélyen a szemébe. Edward állta a tekintetem, és türelmesen várt. Arca kifejezéstelen volt, mintha minden érzést letöröltek volna róla.
- Most már tudom... - suttogtam.
Bólintott.
Az egész testem elzsibbadt. Semmit nem éreztem. Csak a fejemben lévő zsongást érzékeltem, Edward jelenlétét, és bódító illatát.
- Nagyon szeretlek, Norah. Remélem tudod.
Bólintottam.
A térdem megremegett, és a erős szél hirtelen betódult az ablakomon keresztül. A vér a fülemben lüktetni kezdett, és egyre jobban felgyorsult, mint egy vad zene.
- Elfogsz felejteni? - kérdeztem rekedt, halk hangon.
Edward gyöngéden elmosolyodott, és egyik kezemet a kezébe vette.
- Nem hiszem – felelte. - Túl jó volt veled.
- Hát akkor ne legyen vége ennek a kapcsolatnak! Talán ez még jobb is lehetne.
- Igen, lehetne – bólintott. - De nem lesz. Nekünk már becsengettek.
- De hát azt hittem, hogy mi örökké együtt leszünk.
- Tévedtél – csóválta a fejét, és lenézett az egymásba fonodó ujjainkra. - Vége van, Norah. Fogd fel, kérlek!
- Rendben. Vége van – egyeztem bele.
- Szeretnék kérni tőled egy szívességet, ha nem gond – mondta.
- Bármit! - feleltem erőteljesebb hangon.
Fölnézett rám, és fagyott pillantása fölengedett. Arca újra lágy lett, és tekintete valósággal izzott.
- Csak egy utolsó csókot szeretnék, mielőtt elmennék – felelte, és halványan elmosolyodott.
Bólintottam.
Edward tett egy lépést felém, majd szabad kezével felnyúlt az arcomért. Kezébe vette az arcomat, és kicsit közel hajolt. Tekintete egész végig a számat figyelte, aztán Edward kifújta a benntartott oxigénjét. Hideg és friss lehelete az arcomba csapott, én pedig valósággal megőrültem tőle. Fátyolos tekintettel néztem az arca egyik pontját, aztán nagyon lassan behunytam a szemem. Edward lassan közeledni kezdett, mígvégül az ajka el nem érte az enyémet. A szívem újra őrülten dobogni kezdett, a gerincemen végig futott a hideg, és szédülni kezdtem. Ajka mozgásba lendült, és gyengéden beszívta az alsó ajkam. Aztán elengedte, és most már erősebben nyomta száját az enyémre.
Éreztem, ahogy egy könny kicsordul a szememből és végig folyik az arcomon. Majd aztán követte a több is. Közben egyre követelőzőbben csókoltam Edward ajkát. Ebbe a csókba szinte az egész életemet bele adtam.
Végül elhajolt. Ajkai már nem ütötték az enyémet, keze már nem volt az arcomon, és a kezemet is elengedte.
- Isten veled, Norah! - mondta csöndes és békés hangon.
Kezeit a vállamra helyezte. Lehajolt, és ajkát egy másodpercig alig érezhetően a homlokomnak szorította. A szemem automatikusan lecsukódott, és mélyen beszívtam kellemes illatát.
- Vigyázz magadra! - lehelte. Hűvös lélegzete csiklandozta a homlokom.
Könnyű fuvallat simogatta végig az arcomat, mire felpattant a szemem. Egyedül voltam. Teljesen mozdulatlanul álltam a holdfényben.
Elment. És vele együtt ment a szívem is.
- Mert félvámpír lett. És teljes vámpírrá kellett tennem, nehogy meghaljon.
- De hogy az Istenbe lett ő félvámpír?
- A testvéred barátnője tette azzá.
Bólintottam.
- Megcsaltál? - kérdeztem hirtelen.
- Nem – motyogta szemeit lesütve. - És te? - nézett rám.
Nem válaszoltam, csak nyeltem egy nagyot.
- Norah – szólított. - Te megcsaltál?
Újra nem válaszoltam. Csak üveges tekintettel bólintottam.
- Ezt nem hiszem el – csapott a homlokára, és az plafonra emelte a tekintetét. - Mégis miért? - nézett vissza rám.
- Azt hittem, hogy... hogy... hogy megcsalsz Bellával – ismertem be dadogva.
- Mégis honnan szedted ezt a baromságot? - vágta csípőre kezeit, és előrébb hajolt, hogy hallja a válaszom.
- Edward – néztem fel rá. - Tudom, hogy milyen Bella. Tudom, hogy nem állnál neki ellen. Azt hittem, hogy megcsalsz vele. Különben elmondtad volna már az elején, hogy mi van.
- De végig se hallgattál, Norah! - csattant fel dühösen.
- Te meg vissza se hívtál! - csattantam fel én is, és még fel is álltam.
- Hát mert dolgom volt.
- Miféle dolgod volt?
Nem válaszolt, csak félre nézett, hogy még véletlenül se tudjon a szemembe nézni.
- Edward. Milyen dolgod volt? - kérdeztem újra és próbáltam elkapni a tekintetét, de sikertelenül. - Mit tettél?
Nem válaszolt, csak beleharapott az alsó ajkába. Felvonta a jobb vállát, és hangosan szuszogott.
- Mit tettél, Edward? Megcsaltál?
- Norah – nézett rám keservesen.
- Megcsaltál – tátogtam, és automatikusan hátra léptem egyet, míg meg nem botlottam majdnem az ágyban.
- Norah, kérlek – nyújtotta a kezét.
- Mit csináltatok? - kérdeztem és undorodva néztem a felém nyújtott kezére.
- Csak... csókolóztunk. De több nem történt!
- Megcsaltál – motyogtam újra.
- Tudom, és már bánom. Tényleg. Ne haragudj!
- Sokra megyek vele – sziszegtem.
- De te is megcsaltál, Norah!
- De nekem volt okom, bassza meg! - robbantak ki belőlem a szavak, és mérgemben a combomra csaptam, aminek olyan hangja volt, mint egy pofonnak.
Ekkor ajtó csapodás hallatszott, majd hirtelen berontott a szobába Nicky. Ijedten nézett ránk, majd kiegyenesedett és megköszörülte a torkát. Edward először meglepődötten nézett rá, majd a kifejezése átváltozott teljes ledöbbenésbe, és kérdően nézett rá. Nyílván azt hitte Nicky, hogy Edward pofon vágott.
Én csak összefontam karjaimat a mellem előtt, és lehajtottam a fejem, majd halk hangon megszólaltam:
- Most menj ki, kérlek!
Nicky csak érdeklődve rám nézett, és folyamatosan bámult. Nyílván egy apró nyomott keresett az arcomon, ami egy ütésre utalna.
- Nem történt semmi – nyugtattam, mintha a gondolataiban olvastam volna. - De most menj ki!
Nicky bólintott, majd fintorogva végig mérte Edwardot, aztán sarkon fordult és kiment a szobából. Edward még egy ideig az ajtót bámulta, majd felém fordult.
Mély lélegzetet vett,és percekig csak a padlót bámulta. A szája alig láthatóan megvonaglott. Végül fölnézett. Tekintete teljesen más volt, mint amilyet megszoktam. Nem úgy csillogott, ahogy régen. A szomorúság csillogott aranybarna szemeiben.
- Én szakítani akarok veled – mondta. Lassan, és tisztán ejtette ki a szavakat, miközben hideg tekintét le se vette rólam.
Bólintottam. Igazából nem azért, hogy bele egyezzek ebbe a szörnyűségbe. Csak azért, hogy az agyam felfogja ezt a mondatot. Hogy biztos legyek benne, hogy ezt mondta.
- Te... nem akarsz engem? - kérdeztem meg a biztonság kedvéért, hátha rosszul hallottam.
- Nem.
Értetlenül néztem fel rá. Nem mondott semmit, sőt, még ki se javította magát. A szeme most kifejezéstelenül nézett rám. Teljesen ledermedve álltam előtte. Még mindig nem értettem ezt a mondatát, és az okát se.
Elnézett az ablakom felé, valahova a távolba, és újra megszólalt, rideg hangon:
- Túl sokat veszekszünk mostanában. És fogalmam sincs, hogy meddig bírja ezt ki a kapcsolatunk.
- Ezekszerint eddig – hallottam a saját hangomat.
- Lehet – bólintott. - Tudod, én nem vagyok ember. Én egy vámpír vagyok. Egy élőhalott, akihez egy élőhalott illik. Mondhatni egy szörnyeteg. Egy olyan, mint én.
- Hát Bella tökéletes választás – húztam a szám.
Arca megvonaglott a vissszafojtott mosoly miatt. Aztán végül mégis elnevette magát.
- Olyan könnyen megtudsz nevetetni.
Én csak megvontam a vállam. Edward újra felém fordult, de arca most már nem mosolygott. Teljesen mozdulatlan volt, és tökéletes.
- Én nem vagyok hozzád való, és te se vagy hozzám való. Az én világom nem neked való. Sajnálom, Norah.
- Én is sajnálom – suttogtam.
Némán nézett rám, és láttam a szemében, hogy ez neki is nehéz, úgy ahogy nekem is.
- Mi nem vagyunk egymásnak valók, Norah – ismételte újra.
Mozdulatlanul álltam, és úgy néztem mélyen a szemébe. Edward állta a tekintetem, és türelmesen várt. Arca kifejezéstelen volt, mintha minden érzést letöröltek volna róla.
- Most már tudom... - suttogtam.
Bólintott.
Az egész testem elzsibbadt. Semmit nem éreztem. Csak a fejemben lévő zsongást érzékeltem, Edward jelenlétét, és bódító illatát.
- Nagyon szeretlek, Norah. Remélem tudod.
Bólintottam.
A térdem megremegett, és a erős szél hirtelen betódult az ablakomon keresztül. A vér a fülemben lüktetni kezdett, és egyre jobban felgyorsult, mint egy vad zene.
- Elfogsz felejteni? - kérdeztem rekedt, halk hangon.
Edward gyöngéden elmosolyodott, és egyik kezemet a kezébe vette.
- Nem hiszem – felelte. - Túl jó volt veled.
- Hát akkor ne legyen vége ennek a kapcsolatnak! Talán ez még jobb is lehetne.
- Igen, lehetne – bólintott. - De nem lesz. Nekünk már becsengettek.
- De hát azt hittem, hogy mi örökké együtt leszünk.
- Tévedtél – csóválta a fejét, és lenézett az egymásba fonodó ujjainkra. - Vége van, Norah. Fogd fel, kérlek!
- Rendben. Vége van – egyeztem bele.
- Szeretnék kérni tőled egy szívességet, ha nem gond – mondta.
- Bármit! - feleltem erőteljesebb hangon.
Fölnézett rám, és fagyott pillantása fölengedett. Arca újra lágy lett, és tekintete valósággal izzott.
- Csak egy utolsó csókot szeretnék, mielőtt elmennék – felelte, és halványan elmosolyodott.
Bólintottam.
Edward tett egy lépést felém, majd szabad kezével felnyúlt az arcomért. Kezébe vette az arcomat, és kicsit közel hajolt. Tekintete egész végig a számat figyelte, aztán Edward kifújta a benntartott oxigénjét. Hideg és friss lehelete az arcomba csapott, én pedig valósággal megőrültem tőle. Fátyolos tekintettel néztem az arca egyik pontját, aztán nagyon lassan behunytam a szemem. Edward lassan közeledni kezdett, mígvégül az ajka el nem érte az enyémet. A szívem újra őrülten dobogni kezdett, a gerincemen végig futott a hideg, és szédülni kezdtem. Ajka mozgásba lendült, és gyengéden beszívta az alsó ajkam. Aztán elengedte, és most már erősebben nyomta száját az enyémre.
Éreztem, ahogy egy könny kicsordul a szememből és végig folyik az arcomon. Majd aztán követte a több is. Közben egyre követelőzőbben csókoltam Edward ajkát. Ebbe a csókba szinte az egész életemet bele adtam.
Végül elhajolt. Ajkai már nem ütötték az enyémet, keze már nem volt az arcomon, és a kezemet is elengedte.
- Isten veled, Norah! - mondta csöndes és békés hangon.
Kezeit a vállamra helyezte. Lehajolt, és ajkát egy másodpercig alig érezhetően a homlokomnak szorította. A szemem automatikusan lecsukódott, és mélyen beszívtam kellemes illatát.
- Vigyázz magadra! - lehelte. Hűvös lélegzete csiklandozta a homlokom.
Könnyű fuvallat simogatta végig az arcomat, mire felpattant a szemem. Egyedül voltam. Teljesen mozdulatlanul álltam a holdfényben.
Elment. És vele együtt ment a szívem is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése