87. rész

- Mit kérsz? - kérdezte, és az üvegen lévő étlapra nézett. Követtem a pillantását és próbáltam választani a több ezer étel közül.
 Épp Port Angelesben voltunk és egy hamburgeresnél álltunk. Busszal jöttünk, ezért körülbelül tíz percet utaztunk, mire ide értünk. Útközben ittunk egy automata kávét, és egész végig beszéltünk.
- Egy hotdog-ot, és egy kólát – feleltem.

- Én eszek egy hamburgert – mondta, aztán kezét a derekamra csúsztatta és előrébb tolt, hogy odaférhessünk a kis ablakhoz, ahol kiadják az ételt.
- Jó napot! - köszönt a nő, és közelebb hajolt az ablakhoz.
- Kérnénk szépen egy hotdog-ot, egy hamburgert, és két kólát – mondta Matthew.
 A nő bólintott, és beütötte a számokat egy gépbe. Aztán megmondta az árat, és várakozóan nézett ránk. A zsebembe nyúltam, hogy pénzt tudjak elővenni, amikor Matthew megragadta a karomat.
- Majd én fizetek – mosolygott, és elengedte a karom. - Végtére is így illik.
 Én csak bólintottam, és kivettem a kezem a zsebemből. Matthew kifizette a kajákat, és újra a derekamra csúsztatta a kezét.
 Maga mellé húzott és elvitt egy üres asztalhoz. Az asztal a mellemig ért, és nem volt hozzá szék. Állni kellett.
- És mennyi idős vagy? - kérdezte Matthew.
 Felvont szemöldökkel néztem rá.
- Tizennyolc – feleltem. - Te?
- Húsz – vigyorgott. - Akkor te most fogsz érettségizni, nem?
- De – bólintottam. - Szerdán lesz.
- És tovább tanulsz? Vagy egyből dolgozni mész?
- Tovább tanulok. Fölvettek egy főiskolára.

 Elismerően füttyentett.
- Én is főiskolára jártam, de félév után otthagytam. A tánc jobban érdekelt – nevette el magát. - Az jobban érdekel. Abban látok jövőt, másban nem.
 Bólintottam.

- És te ''mi akarsz lenni, ha nagy leszel”? - kérdezte az idézőjeleket mutatva két kezével.

- Még nem tudom – ráztam a fejem. - Sok minden vonz.
 Ekkor egy alacsony nő jött odahozzánk. Ránk mosolygott és lerakott elénk két üveg kólát, és két műanyag poharat.
- És milyen munkák vonzanak? - kérdezte, és mindkét pohárba öntött egy kis kólát.
- Például nagyon érdekel a pszichológia. A pszichológusok eléggé érdekesek – nevettem el magam.
- Te is az vagy – jegyezte meg, mire én elvörösödtem.
- Akkor érdekel még az orvosi is – mondtam.
- Helyes – bólogatott, és beleivott a kólájába. - Sok megmentő kell ebbe a világba.
- Én a patológiára értettem – vallottam be.
 Kidülledt a szeme, és félre nyelt. Elkezdett köhögni, mire én hátbaveregettem. Aztán intett, hogy jól van. Halványan elmosolyodtam.
- Miért pont az? - kérdezte, mikor már megtudott szólalni.
- Nem tudom. Csak érdekel – vontam meg a vállam. - De nem leszek orvos, az biztos.
- Miért?
- Mert szörnyen rossz vagyok bioszból – vallottam be. - Egyszer meg is húztak – húztam a szám.
 Hangosan felkacagott.
- Egyszer engem is meghúztak – mondta. - Emlékszem, hogy őrjöngtek a szüleim. Két hónapig büntetésben voltam. Elvették a telefonom, a számítógépem, és nem mehettem sehova. Még táncórára se mehettem.
- Nálam is így volt – mondtam. - De csak két hétig tartott az egész. Azonnal beszereztem két jó jegyet.
- Nálam is így volt – bólogatott.
 Ekkor kihozták nekünk a hotdogot, és a hamburgert. Udvariasan megköszöntük, és enni kezdtünk. Percekig csak csend volt közöttünk, amikor Matthew megszólalt:
- Hol születtél?
- Chicagóban – feleltem. - Te?
- Én itt születtem – mondta. - És mikor költöztél ide?
- Októberben. Nicky csak februárban jött ide.
- Sean meg van halva érte – forgatta a szemét.
- Nicky is meg van halva Sean-ért – forgattam én is a szemem, aztán mindaketten nevetésben törtünk ki.

- Mellesleg – szólt, és beleharapott a hamburgerébe. - Van barátod? - kérdezte, miután lenyelte a szájában lévő falatot.
- Ha lenne, akkor nem jöttem volna el veled – vigyorogtam.

- Hm. Igaz – mondta gondolkozóan.
- És neked van barátnőd?
- Ha lenne, akkor nem jöttem volna el veled – mondta azt, amit én is nemrég.

- Akkor ki volt az a fekete hajú lány tegnap este? Sean azt mondta, hogy a barátnőd – vontam össze a szemöldököm.
 Matthew felkapta a fejét a hangomban lévő él miatt.
- Nem a csajom – rázta a fejét nevetve.
 Furcsálkodva néztem rá.
- Régen együtt jártunk – mondta. - Csak munkatárs, és egyben haver.

- Ó, értem – bólintottam. - És hogy hívják őt?
- Adriana – felelte.
- Nagyon jól táncolt tegnap.
- Igen – bólintott egyetértően. - Évek óta táncol ő is.

 Elmosolyodtunk mindaketten. Mélyen a szemembe nézett, és én is épp próbáltam elővenni a legcsábosabb pillantásomat, amikor Matthew elnézett a vállam fölött. Eltátotta a száját, aztán elismerően füttyentett.
- Oda nézz mekkora darab! - bökött fejével mögém.
 Hátra fordultam, és próbáltam a nagy darab figurát keresni a tekintetemmel. Nem volt nehéz. Szinte kitűnt a tömegből. Óriási volt, és fekete szeme épp rajtam pihent. Bal oldalán egy szőke hajú, míg a jobb oldalán egy fekete hajú lány pakolgatta a lábait. Szinte azonnal megismertem őket. Emmett, Rosalie és Alice volt az.
 Kidülledt szemekkel néztem rájuk, aztán sebesen elfordultam tőlük.
- A francba... - morogtam halkan.
- Ismered őket? - kérdezte Matthew suttogva, és közben még mindig őket nézte.
- Norah! - rikkantotta el magát Emmett.
- Igen – feleltem suttogva.
 Feléjük fordultam és felvettem a legszebb (mű)mosolyomat.
- Emmett, Rosalie, Alice! - szóltam, mintha örülnék nekik. - Hát ti mit kerestek itt?
- Csak a patikában voltunk – felelte Alice és gyanakvóan méregetni kezdte Matthew-t.
 Összeszorított ajkakkal bólintottam. Aztán felnéztem Matthew-ra, és zavartan beszélni kezdtem:
- Ő Matthew – mutattam be őt. - Ő pedig Emmett, Rosalie, és Alice – mutattam a trióra.

- Sziasztok! - biccentett mosolyogva Matthew.
- Hello! - köszöntek egyszerre a Cullen testvérek.
- És te mit keresel itt? - kérdezte éles hangon Alice, miközben angyalian mosolygott.
- Csak... - sóhajtottam. - Eljöttem enni Matthew-val.
- Ó – bólintott Rosalie. - Jó étvágyat! - felelte csúfondárosan mosolyogva.
- Ja. Kösz – bólogattam.
- Hát akkor mi megyünk – csapta össze tenyereit Emmett. - Nem akarjuk megzavarni a meghitt ebédeléseteket.
 Felnéztem Matthew-ra, és láttam, hogy ő is ugyanolyan zavarban van, mint én.
- Majd találkozunk – mondta Alice, aztán intettek és elmentek.
 Félelem lett úrrá rajtam, de mégis hatalmas kő esett le a szívemről.

- Hát... - szólt Matthew, és felléptünk az ajtó elé. - Én jól éreztem magam.
- Én is – bólintottam. - Bár az Emmettes részt szívesen kihagytam volna – forgattam a szemem.
- Akikkel a hamburgeresnél találkoztunk? - kérdezte összezavarodva.

- Aha – bólintottam. - De ettől függetlenül jól szórakoztunk.
- Igen – értett egyet. - Találkozunk még? - kérdezte félénken.
- Jó lenne – vigyorogtam.
- Rendben – vigyorgott most már ő is. - Holnap?
 Bólintottam.
- És hova szeretnél menni?
- Nem tudom – grimaszoltam. - Holnap átjöhetnél – böktem az ajtó felé. - Vagy akár most is bejöhetsz, ha szeretnél.
- Köszönöm, de most kihagynám. Későre jár már az idő – húzta a száját.
- Igaz, igaz – bólogattam, és felnéztem az arcára. - Köszönöm ezt a szép estét – mondtam halkan.
 Elmosolyodott, és kezét felemelte. Kézfeje hátuljával végig simított az arcomon, egészen a nyakamig. Hátranyúlt a tarkómhoz, és nagyon lassan közelíteni kezdett, közben húzott magához. Mikor csak pár centi volt köztünk, lehunytam a szemem és ajkaimat az övéihez érintettem.
 Szó szerint megszédültem, mikor édes ajkait erőszakosan tapadtak az enyéimre. Karjaimmal átöleltem a nyakát, és közelebb vontam magamhoz. Ajkaink nem mozogtak, csak egy máson pihentek. Végül egy utolsó csókot nyomott a számra, és ellépett tőlem. Elmosolyodott.
- Jó éjszakát! - szólt.
- Neked is – motyogtam ködös tekintettel.
 Intett, aztán megsimogatta az arcom, és elment. Utána néztem, és addig követtem a pillantásommal, amíg el nem tűnt az egyik sarkon. Idiótán elvigyorodtam, és beléptem a házba.
 Levettem a cipőm, meg a kabátom és felrohantam Nickyhez. Óvatosan benyitottam a szobájába, és láttam, hogy Nicky éppenséggel alszik. A faliórára pillantottam, és megcsóváltam a fejem. Hajnali kettő volt már.
 Becsuktam magam után az ajtót, és átmentem a saját szobámba. Levetkőztem, és felvettem egy nagyobb pólót. Aztán befeküdtem az ágyamba, és mosollyal az arcomon hajtottam a fejem álomra.