Anyu hangjára keltem fel. Óvatosan bökdöste a vállam, mire én hirtelen felültem és magam elé kaptam a takarót.
- Mi az? - kérdeztem rekedtes hangon, miközben próbáltam felmérni a helyzetet.
- Ébresztő, kicsim! - mosolygott Anyu kedvesen. - Már tíz óra.
- Jó, mindjárt – bólintottam. - Edward hol van? - kaptam fel a fejem és kétségbeesetten tekintettem körbe.
- Melletted – nevetett halkan Anyu.
Oldalra néztem és Edward tényleg mellettem feküdt. A falnak volt fordulva és egyenletesen szuszogott.
- Ébreszd fel őt is, és gyertek le reggelizni! - simogatta meg a vállam Anyu, majd kiment a szobámból.
Arcomat a kezeimbe temettem és megdörzsöltem az arcom, hogy valamennyire magamhoz térjek. Ásítottam egyet, és Edward felé fordultam. Megsimogattam az oldalát, mire ő a hátára fordult és kedvesen rám mosolygott.
- Jó reggelt! - súgta.
- Neked is! - mosolyogtam vissza rá, és kinyújtott karjaiba borultam.
- Álmodtam az éjszakát, vagy tényleg megtörtént? - kérdezte, levakarhatatlan vigyorral az arcán.
- Megtörtént – mondtam, és arcomat a mellkasába bújtattam. - Nem sok mindenre emlékszem.
- Én csak arra emlékszem, hogy lenyomtunk még egy menetet az asztalon, és onnantól már kiesett minden – nevetett halkan.
- Életem egyik legjobb estéje volt – morogtam.
- Nekem is – mondta és oldalra fordult, így egy magasságban volt a fejünk. - Szeretlek!
- Én is – mosolyogtam, a szemem viszont le volt hunyva. Magához szorított és dúdolni kezdett egy - számomra ismeretlen - dalt.
- Mi az? - kérdeztem rekedtes hangon, miközben próbáltam felmérni a helyzetet.
- Ébresztő, kicsim! - mosolygott Anyu kedvesen. - Már tíz óra.
- Jó, mindjárt – bólintottam. - Edward hol van? - kaptam fel a fejem és kétségbeesetten tekintettem körbe.
- Melletted – nevetett halkan Anyu.
Oldalra néztem és Edward tényleg mellettem feküdt. A falnak volt fordulva és egyenletesen szuszogott.
- Ébreszd fel őt is, és gyertek le reggelizni! - simogatta meg a vállam Anyu, majd kiment a szobámból.
Arcomat a kezeimbe temettem és megdörzsöltem az arcom, hogy valamennyire magamhoz térjek. Ásítottam egyet, és Edward felé fordultam. Megsimogattam az oldalát, mire ő a hátára fordult és kedvesen rám mosolygott.
- Jó reggelt! - súgta.
- Neked is! - mosolyogtam vissza rá, és kinyújtott karjaiba borultam.
- Álmodtam az éjszakát, vagy tényleg megtörtént? - kérdezte, levakarhatatlan vigyorral az arcán.
- Megtörtént – mondtam, és arcomat a mellkasába bújtattam. - Nem sok mindenre emlékszem.
- Én csak arra emlékszem, hogy lenyomtunk még egy menetet az asztalon, és onnantól már kiesett minden – nevetett halkan.
- Életem egyik legjobb estéje volt – morogtam.
- Nekem is – mondta és oldalra fordult, így egy magasságban volt a fejünk. - Szeretlek!
- Én is – mosolyogtam, a szemem viszont le volt hunyva. Magához szorított és dúdolni kezdett egy - számomra ismeretlen - dalt.
Ez a nap is gyorsan eltelt. A délután folyamán Apu szólt, hogy az éjjel meccs lesz Rockynál, ezért készülődjünk. Edward egész délután az éjszakáról faggatott, de én vigyorogva ráztam a fejem. Titokban akartam tartani, hisz ez is egykor az életem része volt.
- Te is beállsz majd ebbe a meccsbe? - kérdezte az udvaron, miközben Anyuékat vártuk.
- Ha hívnak, akkor igen – bólintottam és mosolyogva a falnak dőltem.
- Ebben a ruhában? - nézett végig rajtam vigyorogva.
- Majd kérek ruhát.
- Az más.
Ekkor Anyuék megjelentek, és szóltak, hogy indulhatunk. Kimentünk a ház elé és tanácstalanul néztünk egymásra.
- Ti menjetek együtt! - mutatott rám és Edwardra Apu. - Majd kövess engem, oké?
- Rendben – bólintott Edward, majd megfogta a kezem és besegített az autóba. Aztán megkerülte az autót és beült mellém. Beindította az autót és követni kezdte Anyu ezüstszínű Fordját, amelyet azonban Apu vezetett.
- Elmondod végre, hogy hova megyünk? - kérdezte egy idő után Edward.
- Találd ki! - vigyorogtam.
- Ne légy gonosz!
- Egyet mondok: sport.
- Gondoltam, hogy nem valami kézügyesség – forgatta szemeit cinikusan.
- Nem mindegy?! Majd meglátod.
- Hát jó – bólintott. - De ezért megfogsz fizetni, ugye tudod? - vigyorgott.
- Öhh... - lepődtem meg. - Végülis oké – vigyorogtam.
Fél óra alatt megérkeztünk egy óriási stadinhoz, ahol egy óriási plakátra ez volt ki írva:
- Te is beállsz majd ebbe a meccsbe? - kérdezte az udvaron, miközben Anyuékat vártuk.
- Ha hívnak, akkor igen – bólintottam és mosolyogva a falnak dőltem.
- Ebben a ruhában? - nézett végig rajtam vigyorogva.
- Majd kérek ruhát.
- Az más.
Ekkor Anyuék megjelentek, és szóltak, hogy indulhatunk. Kimentünk a ház elé és tanácstalanul néztünk egymásra.
- Ti menjetek együtt! - mutatott rám és Edwardra Apu. - Majd kövess engem, oké?
- Rendben – bólintott Edward, majd megfogta a kezem és besegített az autóba. Aztán megkerülte az autót és beült mellém. Beindította az autót és követni kezdte Anyu ezüstszínű Fordját, amelyet azonban Apu vezetett.
- Elmondod végre, hogy hova megyünk? - kérdezte egy idő után Edward.
- Találd ki! - vigyorogtam.
- Ne légy gonosz!
- Egyet mondok: sport.
- Gondoltam, hogy nem valami kézügyesség – forgatta szemeit cinikusan.
- Nem mindegy?! Majd meglátod.
- Hát jó – bólintott. - De ezért megfogsz fizetni, ugye tudod? - vigyorgott.
- Öhh... - lepődtem meg. - Végülis oké – vigyorogtam.
Fél óra alatt megérkeztünk egy óriási stadinhoz, ahol egy óriási plakátra ez volt ki írva:
ROY MILLER & HARRY RICH
BOKSZMECCS
SZTÁRVENDÉG: MIKE TYSON ,,IRON MIKE”
BOKSZMECCS
SZTÁRVENDÉG: MIKE TYSON ,,IRON MIKE”
- Nem is mondtad, hogy jársz bokszmeccsekre – mondta Edward, miközben csillogó szemekkel nézte a plakátot.
- Nem csak nézi, hanem csinálta is – szólt Apu.
Edward meglepődötten rám nézett, mire én elpirultam és besiettem a stadionba. Anyuék utánam jöttek és mosolyogva üdvözölték a biztonsági őrt, aki egyben a jegybeszedő is volt.
- Rég láttalak titeket – mosolygott a biztonsági őr, Adolphus.
- Elköltöztem – vigyorogtam büszkén.
- Nocsak, hova? - lepődött meg Adolphus.
- A keresztanyámhoz – feleltem, majd megfogtam Edward kezét és magamhoz húztam. - Adolphus, ő a barátom, Edward – mosolyogtam Adolphusra. - Edward, ő az egyik legjobb barátom, Adolphus – néztem Edwardra.
- Örvendek a szerencsének – szólt Edward és kezet fogott az óriási Adolphus-szal.
- Rocky már várt benneteket – felelte Adolphus és elvezetett minket Rocky öltözőjébe.
Anyuék félúton szóltak, hogy ők leülnek a helyükre. Mi pedig tovább mentünk Adolphus-szal. Kis idő múlva benyitott egy fehér ajtón, melyen egy tábla volt, és a táblán Rocky neve díszelgett.
- Főnök, meghoztam a második sztárvendégünket! - mondta Adolphus, miután bementünk az apró öltözőbe.
- Kössz, Hus – szólt egy férfi hang, mire kiléptem Adolphus háta mögül és megpillantottam Rockyt, és mellette Mike Tyson-t.
- Norah! - köszöntött őszinte mosollyal az arcán Rocky, és egy időre magához ölelt. - Hogy vagy, gyermekem?
- Kösz, jól – mosolyogtam és egy puszit nyomtam Rocky sima arcára, majd Mike Tyson felé fordultam, aki azonnal felpattant és a kezét nyújtotta. - Norah vagyok – mosolyogtam egykori példaképemre.
- Remélem nem kell bemutatkoznom – nevetett, így meg tudtam lesni műfogait.
- Ciki lenne, ha kéne – nevettem én is vele. - És milyen az új bokszoló? - fordultam Rocky felé.
- Tökéletes – bólintott büszkén Rocky, amikor hirtelen megdermedt. - Hát te meg ki vagy? - kérdezte csodálkozva.
Kérdően hátra fordultam és zavartan elnevettem magam. Teljesen megfeledkeztem Edwardról.
- Ő a barátom, Edward – álltam mellé és jelentőségteljesen megfogtam a kezét. - Edward, ő a volt edzőm Rocky – mutattam Rockyra. - És Mike Tyson – mutattam az óriási bokszolóra.
- Örvendek – mosolygott Edward és mindkettővel kezet rázott.
- Te bokszolsz, fiam? - kérdezte Rocky kíváncsian, és megtapogatta Edward vállát és karizmát.
- Nem – felelte Edward.
- És nem akarsz bokszolni? - kérdezte érdeklődve Rocky. - Magas vagy, és izmos. Tuti sikered lenne!
- Rocky, hagyd már! - forgattam a szemeimet, és magam mellé húztam Edwardot. - Úgysem engedném, hogy bokszoljon.
- Jól van, csak egy ötlet volt – vont vállat Rocky.
- Ajánlom is – nevettem. - Most megyünk, elfoglaljuk a helyünket.
- Majd a ringben találkozunk – mosolygott Rocky, és homlokon csókolt.
- Ha segítség kell, akkor szólj! – kacsintottam rá. - Hello! - integettem Mike Tysonnak, aki csak mosolyogva rám kacsintott. Én pedig egyből elpirultam, és kimentünk megkeresni a helyünket.
- Miért nem mondtad, hogy bokszoltál? - kérdezte Edward a folyosón.
- Nem kérdezted – feleltem, és kíváncsian nézegettem az ajtókat.
- Mert nem tudtam.
- Bokszoltam – bólintottam egyetértően. - Két évig.
- Miért hagytad abba?
- Féltholtra vertek – feleltem nemes egyszerűséggel, majd belöktem egy ajtót, ami egyenesen az ülőhelyekre vezetett.
Megkerestem Anyuékat, és leültünk melléjük. Pár percig némán ültünk egymás mellett, amikor Edward felém fordult és újra kérdezősködni kezdett.
- Ki vert félholtra?
- Egy velem egykorú lány – mondtam, de nem néztem rá.
- Ezekszerint ő nyert, igaz?
- Valószínű – néztem rá egy percig, majd aztán visszafordultam.
- Ezért hagytad abba? - csodálkozott.
- Anyuék megtiltották, hogy bokszoljak – súgtam neki, miközben elhúztam a szám.
- Miért nem kezded újra?
- Esélytelen – ráztam a fejem. - Nem mennék bele újra. Nagy szerencsém volt régebben. Ripityára törte két bordámat, és be is törte az orromat. Majdnem megvakultam.
- Miért?
- Tudod van ez a csont – mutattam az orromra, mire Edward bólintott. - Na, ezt úgy betörte, hogy a csont a szemem alá ugrott. Majdnem kiszúrta a szemem.
- Sajnálom!
- Nem kell sajnálni – mosolyogtam. - Élveztem azért. Akkoriban sok gondom volt – néztem Edwardra sokatmondóan, mire Ő azonnal rájött, hogy Davidre gondolok. - Egyszer nagyon összevesztem Daviddel, és pont azon a napon volt egy meccsem. Félholtra vertem az ellenfelem.
- Mi lett az ellenfeleddel?
- Semmi – vontam meg a vállam. - Eltörtem pár bordáját, és az állkapcsát. Bementem hozzá a kórházba, bocsánatot kértem, és azóta is tartom az illetővel a kapcsolatot – mosolyogtam. - Igazából az összes volt ellenfelemmel tartom a kapcsolatot – nevettem.
- Kezdesz egyre érdekesebb lenni, Norah – simogatta meg a kezem.
- Mint mondtam, sok mindent nem tudsz te még rólam – mosolyogtam rá, és megpusziltam az arcát.
Ekkor megjelent a ringben a bíró és elkezdett beszélni. Megköszönte mindenkinek, hogy eljött, és bemutatta a versenyzőket. Majd elmondta, hogy van egy díszvengédünk is: Mike Tyson. Amint kimondták a nevét, azonnal őrült sikítozás lett. Majd bejelentette, hogy kezdődik a meccs.
Roy Miller volt a jobb sarokban, és Harry Rich pedig a bal sarokban. Roy volt Rocky új tanítványa, így egyértelmű volt, hogy neki szurkoltunk.
Az első öt percben döntetlen volt az állás. A hangulat már a tetőfokán állt, és én is már kezdtem berekedni a sok ordibálástól. Edward csak mellettem ült, fogta a kezem és mosolygott. Kezdődött a következő öt perc. Sajnos vesztésre álltunk. Harry Rich túl gyors volt, így Roy Miller nehezen tudta védeni az ütéseket. Már szédelgett és egyre többször került földre. Kis idő múlva vége lett ennek az öt percnek is. Roy már nem igazán volt magánál, és a szemei is nagyon feldagadtak. A körmömet rágtam, hisz aggódtam érte. Ekkor Rocky felém fordult és jelzett, hogy menjek oda.
- Menj, Norah! - bökte meg a vállam Anyu.
- Oké – bólintottam és felálltam. - Gyere te is! - ragadtam meg Edward kezét és oda húztam.
- Mi van? - kérdeztem és felsegítettek.
- Veszteni fogunk – vágta csipőre kezeit Rocky. - Mit csináljunk? Beszélj vele! - mutatott Royra.
- Megpróbálok – bólintottam és Roy elé guggoltam. - Figyelj! Verd őt félholtra! Van még pár perc. Bírd ki!
- Nem fog menni – motyogta.
- Ne mondj ilyet! - emeltem fel a hangom. - Most felfogsz állni és kifogod nyírni azt a balfaszt! Mert ha nem, akkor én foglak megverni.
- Ki vagy te?
- Rocky régi tanítványa – mondtam, és rámosolyogtam Rockyra. - Na, figyelj! Biztos van valami gondod, vagy valaki akit szívedből utálsz, nem?
- De.
- Na, akkor képzeld azt, hogy Harry a gondjaid okozója. Képzeld azt, hogy ha kinyírod, akkor megoldodnak a gondjaid. Oké?
- Menni fog?
- Nekem mindigis ment – mosolyogtam. - Úgyhogy most állj fel, és verd meg! Hadd legyünk rád büszke – mosolyogtam és megveregettem Roy vállát.
Rámosolyogtam a többiekre és vissza mentem Edwarddal a helyünkre.
- Jó edző lennél – simogatta meg a kezem Edward, miután leültünk.
- Köszönöm – mosolyogtam és fejemet a vállára hajtottam.
A meccs következő perceiben Roy állt nyerésre. Végül a végén ő is nyert. Aztán elköszöntünk Rockyéktól és haza mentünk. A kocsiban ültem Edward mellett, amikor csörögni kezdett a telefonom. Megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez emeltem a telefont.
- Na, szia, Norah! - szólt bele az unokatestvérem, Nicky.
- Szia! - vigyorodtam el. - Mi a helyzet?
- Semmi, majd mesélek – nevetett.
- Gondoltam – forgattam a szemeimet.
- Na, jól van – nevetett. - Holnap van a buli, és ruhát kéne vennem...
- Nekem is.
- Nem megyünk el együtt ruhát venni?
- De – vágtam rá. - Nem gond, ha viszek magammal valakit? - pillantottam Edwardra.
- Dehogy! Csak jófej legyen – mondta, és feltehetőleg vigyorgott.
- Az lesz – vigyorogtam.
- Na, jól van. Most leteszem! Majd átmegyek hozzátok reggel, oké?
- Oké, várlak – feleltem.
- Jól van! Na szia, babám!
- Szióka – köszöntem el én is, és a zsebembe raktam a telefonom. - Holnap vásárolni megyünk, oké?
- Oké – bólintott Edward.
- Te miben leszel holnap? - érdeklődtem.
- Öltönyben – felelte. - Csak majd kikell vasalni.
- Majd én kivasalom – simogattam meg a zsebváltón lévő kezét.
- Kösz.
- Nem csak nézi, hanem csinálta is – szólt Apu.
Edward meglepődötten rám nézett, mire én elpirultam és besiettem a stadionba. Anyuék utánam jöttek és mosolyogva üdvözölték a biztonsági őrt, aki egyben a jegybeszedő is volt.
- Rég láttalak titeket – mosolygott a biztonsági őr, Adolphus.
- Elköltöztem – vigyorogtam büszkén.
- Nocsak, hova? - lepődött meg Adolphus.
- A keresztanyámhoz – feleltem, majd megfogtam Edward kezét és magamhoz húztam. - Adolphus, ő a barátom, Edward – mosolyogtam Adolphusra. - Edward, ő az egyik legjobb barátom, Adolphus – néztem Edwardra.
- Örvendek a szerencsének – szólt Edward és kezet fogott az óriási Adolphus-szal.
- Rocky már várt benneteket – felelte Adolphus és elvezetett minket Rocky öltözőjébe.
Anyuék félúton szóltak, hogy ők leülnek a helyükre. Mi pedig tovább mentünk Adolphus-szal. Kis idő múlva benyitott egy fehér ajtón, melyen egy tábla volt, és a táblán Rocky neve díszelgett.
- Főnök, meghoztam a második sztárvendégünket! - mondta Adolphus, miután bementünk az apró öltözőbe.
- Kössz, Hus – szólt egy férfi hang, mire kiléptem Adolphus háta mögül és megpillantottam Rockyt, és mellette Mike Tyson-t.
- Norah! - köszöntött őszinte mosollyal az arcán Rocky, és egy időre magához ölelt. - Hogy vagy, gyermekem?
- Kösz, jól – mosolyogtam és egy puszit nyomtam Rocky sima arcára, majd Mike Tyson felé fordultam, aki azonnal felpattant és a kezét nyújtotta. - Norah vagyok – mosolyogtam egykori példaképemre.
- Remélem nem kell bemutatkoznom – nevetett, így meg tudtam lesni műfogait.
- Ciki lenne, ha kéne – nevettem én is vele. - És milyen az új bokszoló? - fordultam Rocky felé.
- Tökéletes – bólintott büszkén Rocky, amikor hirtelen megdermedt. - Hát te meg ki vagy? - kérdezte csodálkozva.
Kérdően hátra fordultam és zavartan elnevettem magam. Teljesen megfeledkeztem Edwardról.
- Ő a barátom, Edward – álltam mellé és jelentőségteljesen megfogtam a kezét. - Edward, ő a volt edzőm Rocky – mutattam Rockyra. - És Mike Tyson – mutattam az óriási bokszolóra.
- Örvendek – mosolygott Edward és mindkettővel kezet rázott.
- Te bokszolsz, fiam? - kérdezte Rocky kíváncsian, és megtapogatta Edward vállát és karizmát.
- Nem – felelte Edward.
- És nem akarsz bokszolni? - kérdezte érdeklődve Rocky. - Magas vagy, és izmos. Tuti sikered lenne!
- Rocky, hagyd már! - forgattam a szemeimet, és magam mellé húztam Edwardot. - Úgysem engedném, hogy bokszoljon.
- Jól van, csak egy ötlet volt – vont vállat Rocky.
- Ajánlom is – nevettem. - Most megyünk, elfoglaljuk a helyünket.
- Majd a ringben találkozunk – mosolygott Rocky, és homlokon csókolt.
- Ha segítség kell, akkor szólj! – kacsintottam rá. - Hello! - integettem Mike Tysonnak, aki csak mosolyogva rám kacsintott. Én pedig egyből elpirultam, és kimentünk megkeresni a helyünket.
- Miért nem mondtad, hogy bokszoltál? - kérdezte Edward a folyosón.
- Nem kérdezted – feleltem, és kíváncsian nézegettem az ajtókat.
- Mert nem tudtam.
- Bokszoltam – bólintottam egyetértően. - Két évig.
- Miért hagytad abba?
- Féltholtra vertek – feleltem nemes egyszerűséggel, majd belöktem egy ajtót, ami egyenesen az ülőhelyekre vezetett.
Megkerestem Anyuékat, és leültünk melléjük. Pár percig némán ültünk egymás mellett, amikor Edward felém fordult és újra kérdezősködni kezdett.
- Ki vert félholtra?
- Egy velem egykorú lány – mondtam, de nem néztem rá.
- Ezekszerint ő nyert, igaz?
- Valószínű – néztem rá egy percig, majd aztán visszafordultam.
- Ezért hagytad abba? - csodálkozott.
- Anyuék megtiltották, hogy bokszoljak – súgtam neki, miközben elhúztam a szám.
- Miért nem kezded újra?
- Esélytelen – ráztam a fejem. - Nem mennék bele újra. Nagy szerencsém volt régebben. Ripityára törte két bordámat, és be is törte az orromat. Majdnem megvakultam.
- Miért?
- Tudod van ez a csont – mutattam az orromra, mire Edward bólintott. - Na, ezt úgy betörte, hogy a csont a szemem alá ugrott. Majdnem kiszúrta a szemem.
- Sajnálom!
- Nem kell sajnálni – mosolyogtam. - Élveztem azért. Akkoriban sok gondom volt – néztem Edwardra sokatmondóan, mire Ő azonnal rájött, hogy Davidre gondolok. - Egyszer nagyon összevesztem Daviddel, és pont azon a napon volt egy meccsem. Félholtra vertem az ellenfelem.
- Mi lett az ellenfeleddel?
- Semmi – vontam meg a vállam. - Eltörtem pár bordáját, és az állkapcsát. Bementem hozzá a kórházba, bocsánatot kértem, és azóta is tartom az illetővel a kapcsolatot – mosolyogtam. - Igazából az összes volt ellenfelemmel tartom a kapcsolatot – nevettem.
- Kezdesz egyre érdekesebb lenni, Norah – simogatta meg a kezem.
- Mint mondtam, sok mindent nem tudsz te még rólam – mosolyogtam rá, és megpusziltam az arcát.
Ekkor megjelent a ringben a bíró és elkezdett beszélni. Megköszönte mindenkinek, hogy eljött, és bemutatta a versenyzőket. Majd elmondta, hogy van egy díszvengédünk is: Mike Tyson. Amint kimondták a nevét, azonnal őrült sikítozás lett. Majd bejelentette, hogy kezdődik a meccs.
Roy Miller volt a jobb sarokban, és Harry Rich pedig a bal sarokban. Roy volt Rocky új tanítványa, így egyértelmű volt, hogy neki szurkoltunk.
Az első öt percben döntetlen volt az állás. A hangulat már a tetőfokán állt, és én is már kezdtem berekedni a sok ordibálástól. Edward csak mellettem ült, fogta a kezem és mosolygott. Kezdődött a következő öt perc. Sajnos vesztésre álltunk. Harry Rich túl gyors volt, így Roy Miller nehezen tudta védeni az ütéseket. Már szédelgett és egyre többször került földre. Kis idő múlva vége lett ennek az öt percnek is. Roy már nem igazán volt magánál, és a szemei is nagyon feldagadtak. A körmömet rágtam, hisz aggódtam érte. Ekkor Rocky felém fordult és jelzett, hogy menjek oda.
- Menj, Norah! - bökte meg a vállam Anyu.
- Oké – bólintottam és felálltam. - Gyere te is! - ragadtam meg Edward kezét és oda húztam.
- Mi van? - kérdeztem és felsegítettek.
- Veszteni fogunk – vágta csipőre kezeit Rocky. - Mit csináljunk? Beszélj vele! - mutatott Royra.
- Megpróbálok – bólintottam és Roy elé guggoltam. - Figyelj! Verd őt félholtra! Van még pár perc. Bírd ki!
- Nem fog menni – motyogta.
- Ne mondj ilyet! - emeltem fel a hangom. - Most felfogsz állni és kifogod nyírni azt a balfaszt! Mert ha nem, akkor én foglak megverni.
- Ki vagy te?
- Rocky régi tanítványa – mondtam, és rámosolyogtam Rockyra. - Na, figyelj! Biztos van valami gondod, vagy valaki akit szívedből utálsz, nem?
- De.
- Na, akkor képzeld azt, hogy Harry a gondjaid okozója. Képzeld azt, hogy ha kinyírod, akkor megoldodnak a gondjaid. Oké?
- Menni fog?
- Nekem mindigis ment – mosolyogtam. - Úgyhogy most állj fel, és verd meg! Hadd legyünk rád büszke – mosolyogtam és megveregettem Roy vállát.
Rámosolyogtam a többiekre és vissza mentem Edwarddal a helyünkre.
- Jó edző lennél – simogatta meg a kezem Edward, miután leültünk.
- Köszönöm – mosolyogtam és fejemet a vállára hajtottam.
A meccs következő perceiben Roy állt nyerésre. Végül a végén ő is nyert. Aztán elköszöntünk Rockyéktól és haza mentünk. A kocsiban ültem Edward mellett, amikor csörögni kezdett a telefonom. Megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez emeltem a telefont.
- Na, szia, Norah! - szólt bele az unokatestvérem, Nicky.
- Szia! - vigyorodtam el. - Mi a helyzet?
- Semmi, majd mesélek – nevetett.
- Gondoltam – forgattam a szemeimet.
- Na, jól van – nevetett. - Holnap van a buli, és ruhát kéne vennem...
- Nekem is.
- Nem megyünk el együtt ruhát venni?
- De – vágtam rá. - Nem gond, ha viszek magammal valakit? - pillantottam Edwardra.
- Dehogy! Csak jófej legyen – mondta, és feltehetőleg vigyorgott.
- Az lesz – vigyorogtam.
- Na, jól van. Most leteszem! Majd átmegyek hozzátok reggel, oké?
- Oké, várlak – feleltem.
- Jól van! Na szia, babám!
- Szióka – köszöntem el én is, és a zsebembe raktam a telefonom. - Holnap vásárolni megyünk, oké?
- Oké – bólintott Edward.
- Te miben leszel holnap? - érdeklődtem.
- Öltönyben – felelte. - Csak majd kikell vasalni.
- Majd én kivasalom – simogattam meg a zsebváltón lévő kezét.
- Kösz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése