76. rész

Reggel piros szemekkel keltem ki az ágyból. Rutinszerűen vettem fel a ruháimat, fogtam össze a hajamat egy copfba, és lementem a konyhába.
 Szemeimet dörzsőlgetve mentem be a konyhába, és leültem az egyik székre. Nicky pár pillanatig kérdően méregetett, majd felsóhajtott és elém rakott egy bögrét.
 Hálásan biccentettem neki, aztán beleittam a bögrébe és szinte másodperceken belül kiköptem, mivel valami a számba landolt.
- Mi a franc ez?! - kérdeztem, és megtöröltem a szám a pulcsim ujjában.

- Nyugtató – felelte Nicky nemes egyszerűséggel, és bele ivott a kezében tartott bögréjében.
- Minek? - vontam fel a szemöldököm, és belenéztem a bögrémbe. - Egyáltalán miért teát adtál?
- Mert el se tudod képzelni, hogy hogyan sikítottál tegnap – felelte Nicky, és leült elém. - És nem ez az első alkalom.
- Sikítottam? - lepődtem meg.
- Igen – bólintott Nicky. - Hetek óta sikítasz. Általában nem megyek be hozzád. Olyankor álmodsz.

 Kidülledt szemekkel néztem rá, majd hirtelen felálltam és kisiettem a házból, miután a lábamra húztam a cipőm. Sietően pattantam be a kocsimba, és indítottam be. A gázra taposva útnak indultam, és mély lélegzeteket vettem.
 Igaza volt Nickynek. Hetek óta rémálmok gyötörtek. Pontosabban csak egy, ami mindig ugyanaz volt. Volt olyan, hogy a tulajdon rángatózásomra, esetleg a sikolyomra ébredtem. Nicky és Sandra be se jöttek megnézni, legalábbis tudomásom szerint. De biztos, hogy szörnyen zavarta őket a viselkedésem.
 Az álmom nem volt olyan ijesztő, mint amilyen egy félelmetes rémálom szokott lenni. Nem szokott benne  ijesztő sötétség lenni, és még zombik se voltak, akik épp az agyamat akarták felzabálni. Csak bukott angyalok voltak; vámpírok. Egy egyszerű szobában voltam mindig. A falak fehérek voltak, és eg eléggé gyér világítású lámpa szolgáltatott némi fényt. Én rendszerint az egyik falhoz simulva álltam, előttem pedig egy csomó vámpír. Érdeklődve néztek rám, én pedig sebesen verő pulzussal álltam előttük. Vártam a megmentőmre, de senki nem jött soha. Aztán a vámpírok rám vetették magukat, és elkezdtek lakmározni belőlem. Én csak tehetetlenül feküdtem a karjaikban, amikor megjelent Edward és sötét tekintettel nézte végig a halálomat. Aztán intett, és elment...
 Rendszerint ilyenkor sikítottam.
 A rettentő álom újra gyötörni kezdett, és a mellkasomban lévő üresség újra lüktetni kezdtek. A szemem könnybe lábadt, és szinte zihálva vettem a levegőt. Beparkoltam a szokásos helyemre, majd leállítottam a motort. Megtöröltem a szemem, aztán a vállamra vettem a táskámat és kiszálltam az autóból. Bementem a suliba, aztán a terembe. Leültem a helyemre, előpakoltam a cuccaimat és hátra dőlve vártam a csengőt. Szinte mindig ezt csináltam, így már vakon tettem a dolgomat. Történelem órám volt, Mr. Hariss-szel, és Bella mellettem ült. És ez most is így volt.

 Leült mellém, majd előpakolta a cuccát és ő is hátradőlt. A két hónap alatt szinte semmit nem beszéltünk egymással, sőt, még nem is köszöntünk. Ő nem kezdeményezett, akkor én minek erőltessem meg magam?
 Ekkor a telefonom őrült hangon csipogni kezdett, ami jelezte, hogy sms-em jött. Előhalásztam a zsebemből a mobilom, és megnyitottam az üzenetet.
 „ Ma nem tudok moziba menni veled. Sajnálom! Puszi: Nicky. '' - állt a levélben. Tegnapelőtt megbeszéltük, hogy elmegyünk moziba, és megnézünk egy filmet suli után. Hát ez a terv füstbe ment.

 Bánatosan megcsóváltam a fejem, és visszaraktam a zsebembe a telefonom. Az asztalra könyököltem, és felsóhajtva lehunytam a szemeimet.
- Én szívesen elmegyek veled a moziba – szólt valaki mellőlem.
 Hitetlenkedve néztem Bellára, Ő neki pedig orra ráncosra gyűrődött az alázattol.

- Persze, ha nem gond – szólt félénken, mintha attól félne, hogy neki ugrom.
 Összevontam a szemöldökeimet, és és úgy néztem rá. Bella most már lesütötte a szemét, mire én felkeltem ámulatomból.
- Persze – motyogtam, és elfordítottam a fejem. - Mehetünk – pillantottam rá egy pillanatra.
 Halványan elmosolyodott, és a tanár felé fordult, aki időközben besuhant a terembe. Csendre intette az osztályt, és neki állt tanítani. Az óra hamar eltelt.
 Szinte szó nélkül álltam fel Bella mellől, és pakoltam el a cuccom, majd kimentem a teremből.
- Hé, Norah! - szólt utánam valaki.
 Érdeklődve hátra fordultam, és megvártam a felém futó Bellát. Nem is futott! Inkább repült.
- Kösz, hogy megvártál – mosolygott rám gyöngéden.
 Én csak megvontam a vállam, és tovább mentem, Bella pedig követett.
- Akkor suli után moziba megyünk? - érdeklődött és kinyitotta a biológia könyvét.
- A tervek szerint – feleltem.
- Még szerencse, hogy eltudok veled menni – nevetett halkan. - És mit szeretnél megnézni? - nézett rám egy percre, aztán visszafordult a kezében tartott könyvhöz.
- Nem tudom – húztam a szám.
- Mit szólnál ahhoz, ha a Da Vinci Kódot néznénk meg? - kérdezte Bella. - Állítólag jó film. És nincs benne semmiféle szerelmi megnyílvánulás – mondta óvatosan.
 Ez fájt, bevallom. Az ajkamba haraptam, és lehajtottam a fejem.
- Persze. Nézzük azt! - morogtam az orrom alatt, de tudtam, hogy Bella úgyis hallja, hisz vámpír.
 Bella eléggé furcsán nézett rám. Nyílván nem értette a viselkedésem. Bevallom, néha én se értettem.
- Hát jó – sóhajtott, majd becsukta a könyvet. - A film állítólag egy könyvön alapul.
- Tudom – bólogattam, miután felemeltem a fejem. - Már olvastam a könyvet.
- Ó! - ráncolta a homlokát. - Megnézhetünk mást is, ha már ismered a filmet.
- Ne! Nem kell, Bella – szóltam. - Nézzük meg a Da Vinci Kód-ot.
- Fölvegyelek suli után? - ajánlottam.
- Köszi – bólogattam.
 Bella kissé bizonytalanul, de teljesen barátságosan rám mosolygott, aztán elment. Én csak vágtam egy fintort, miután már elment.
 A nap hátralévő része gyorsan telt el, gondolataim az esti program körül jártak. Csak akkor kaptam fel a fejem, amikor Nicky kiáltását hallottam mellőlem.
 Felkaptam a fejem és ijedten körbe néztem. Épp a szobámban, a szekrény előtt álltam, Nicky pedig az ágyamon ült tátott szájjal. Nem emlékeztem semmire, így eléggé nehezen emlékeztem Nicky felkiáltásának okára.
- Azért vigyázz magadra! - szólt Nicky. - Ki tudja! Lehet, hogy megfog ölni a moziban.
 Ekkor rájöttem, hogy épp Belláról, és az esti programról beszélgettünk.
- Nem fog – ráztam a fejem. - Jól fog telni az este.

- El tudom képzelni – forgatta a szemét.
 Én csak megvontam a vállam, és becsuktam a gadróbszekrényem ajtaját. Kivettem a fiókomból némi pénzt, aztán lementem Nickyvel a földszintre.
- Majd este találkozunk – mondtam, amikor megálltunk az ajtó előtt.

- Vagy majd a temetéseden – vigyorgott Nicky.
 Én csak vigyorogva felmutattam neki a középsőujjam, aztán kiléptem az ajtón. Intettem Bellának, miközben az autója felé igyekeztem.
- Kösz, hogy elmehetek veled – mondta Bella, miközben bemásztam az ülésre.
 Vállat vontam, és bekapcsoltam a biztonsági övet.
- A film kb. egy és fél óra belül kezdődik – pillantott a műszerfalon lévő órára. - Edward megnézte nekünk.
 A szívem nagyot dobbant amikor kiejtette az Ő nevét. Ezt Bella is észrevette, és szinte gyégyenlősen meredt az útra. Megköszörülte a torkát, mire én felsóhajtottam.
- És jól megvagytok Edwarddal? - kérdeztem és oldalra fordítottam a fejem, hogy kilássak az ablakon.
 Bella hitetlenkedve nézett rám egy pillanatra, aztán megvonta a vállát.
- Megvagyunk, köszi – felelte.
- Aha. Az jó – motyogtam.
- Norah – szólított, mire én ránéztem. - Szeretnék beszélni veled erről-arról.
- Csak tessék – bólintottam.
- Sajnálom, ami történt. Tényleg... - kezdte, de én félbeszakítottam:
- Fogalmad sincs, hogy mit érzek most – szorítottam össze a fogaimat.
- Tényleg nem – bólintott. - De én beszélni szeretnék erről, ha nem gond.