49. rész

- Mi van, fiúk? - kérdeztem meglepődve.
- Majdnem megölted a volt barátnőmet – sziszegte Edward dühtől eltorzult arccal.
- Talán nem vigyáztál rá eléggé – vigyorgott James gúnyosan.
- Mi van?! Mondjátok el! - dobbantottam egyet a lábammal hisztisen.
- Norah! - szólt Edward, miközben egész végig James-t nézte. - Lépj hátra! Ez nem a te dolgod.
- De igenis, az én dolgom! - kaptam fel a vizet. - Kibaszottul van hozzá közöm. Úgyhogy mégis mi a franc folyik itt? Mit titkoltok? Miért nem lehet elmondani, hm?!
- Norah, tudnod kell valamit a testvéredről... – kezdte Edward, de James félbeszakította.
- Fogd be! Ne merd elmondani neki. Nem akarom megbántani őt – felelte összezárt ajkakkal. - Ez a kettőnk dolga. Őt hagyd ki ebből!
- Igazad van – bólintott Edward egyetértően. - Nem kell még egy csapás Norah életébe. Főleg nem egy olyan, mint te! - mondta Edward színtiszta undorral a hangjában.
- Mégis mi a fenéről beszéltek? Mondjátok el! Nem vagyok egy élettelen tárgy, aminek az életéről simán dönthettek. Mondjátok el, vagy nem állok jót magamért! - mondtam hangosan és feldúltan. Az agyvizem egyre jobban kezdett felforrni.
 James rám nézett megfagyott tekintettel. És közölte a titkot, amiről eddig beszélgettek:
- Vámpír vagyok.
 Először nem is értettem, hogy miről beszél. Csak bámultam rá bambán, miközben a szavak eljutottak az agyamig. A szívem gyorsabban kezdett verni, amikor zihálva levegőért kapkodtam.
 James csöndben állt. Fürkésző tekintettel nézte az arcomat.
- Mi? - ráztam meg a fejem és szememet körbe járattam a szobán. Vártam, hogy előre ugorjanak a barátaim, kamerával a kezükben és azt kiabálva, hogy kész átverés! De nem így történt. Senki nem ugrott elő. - Nem, nem! - emeltem fel a hangom és Edwardra néztem. Sajnálkozó tekintettel nézett rám. - Azt sem tudom, hogy.... Miről beszélsz? Én... - dadogtam kétségbeesve.
 Edward összeszorította a szemét, míg James fogait szorította össze. Feszült és jeges volt a légkör.
- Te nem... Nem lehetsz vámpír! Ez nem igaz – ellenkeztem hevesen. - Ne hordj mondj ilyen butaságot, James! - mondtam mérgelődve, majd láttam, hogy James nem fűz semmi a dologhoz, ezért tovább járattam a pofám. - De... mióta? Vagy... hogy? Miért?
- Öt évvel ezelőtt – felelte csendesen James.
- Te megakartad ölni Bellát? - kérdeztem csendesen, a sírás küszöbén állva. - De... miért?
- Emberi vért fogyasztok, Norah – mondta James.
 Megdermedtem. Az első könny kifolyt a szememből, melyet követett a többi is. Nem tudtam válaszolni. A térdeim remegni kezdtek és éreztem, hogy hamarosan összeesek. Csend telepedett közénk.
- Mennem kell, Norah – mondta Edward és szó nélkül kiviharzott a szobából, nagy ívbe kikerülve James-t.
- Edward, ne! - szóltam, és utána iramodtam. Az ajtó előtt sikeresen utolértem. - Ne menj el, kérlek – szipogtam, miközben megmarkoltam a pólója alját, miközben könnyekkel teli szemmel az ő fájdalommal teli szemébe néztem.
- Mennem kell, Norah – ismételte fagyos hangon. - Majd hívlak! - hadarta, aztán a számra nyomott egy gyors csókot és kisétált az ajtón.
 Megtörten álltam az ajtó előtt, majd megfordultam és James üres tekintetével találtam szembe magam. Kezeimet bosszúsan karbatettem és kíváncsian méregettem őt.
- Miért nem mondtad el? - kérdeztem suttogva, bár ordítani akartam. De tudtam, hogy ígyis hallja. Hisz vámpír.
- Úgysem hittél volna nekem.
- De nem mondtam volna el anyuéknak.
- Tudom, Norah. Tudom – bólogatott hevesen. - Sajnálom.
- Nem érdekel – mondtam élesen. - Hazudtál, James!
- Norah, kérlek. Ne haragudj! - nyújtotta a kezét, mire én szorongva hátra léptem egyet.
- Nem akarok beszélni veled. Soha – feleltem jegesen, és felrohantam a szobámba. Kulcsra zártam az ajtót és bedőltem az ágyamba. Fejemet bosszúsan a párnába nyomtam és elengedtem magam. Kis idő múlva el is aludtam.
 A telefonom csörgése ébresztett. Nem tudtam, hogy mennyi idő volt, ezért gyorsan felugrottam és felvettem a telefont. Közben az órámra pillantottam és megnyugodtam, mikor láttam, hogy tíz óra.
- Igen? - szóltam bele a telefonba.
- Én vagyok, Edward – szólt bele Edward halkan.
- Szia! - markoltam meg a takaróm. - Hol vagy? Hogy vagy? Mi van? - kezdtem riadtan.
- Norah! Norah! - állított le Edward. - Nincs semmi gond. Itthon vagyok.
- Nem jössz át? - csillant fel a szemem.
- Nem tudom...
- Ne hagyj el! - könyörögtem elcsukló hangon.
- Ne butáskodj, Norah! Nem hagylak el! - ígérte. - De most nyugodj meg.
 De nem tudtam megnyugodni. A szívem még mindig kétségbeesetten dobogott, és egyre többször zokogtam fel.
- Norah! - szólt lány hangon. - Nem hagylak el! Veled maradok mindaddig, amíg szükséged van rám.
- Megígéred? - kérdeztem cérnavékony hangon. - Megesküszöl, hogy nem hagsz el?
- Megeszküszöm. Az életemre.
 Megnyugtatott lágy hangja. A szívverésem visszaállt a rendes tempójába, és a levegőt is már rendesen tudtam venni.
- Jobban vagy? - kérdezte.
- Igen - feleltem óvatosan.
- Rendben – sóhajtott. - Holnap elvihetlen én a suliba?
- Hát persze – feleltem. - Nem alszol velem? - kérdeztem félénken.
- Nem tudom, Norah – szólt. - Ott van a testvéred, és nem hiszem, hogy tudom majd magam tűrtöztetni.
- Nem fogod látni őt – hadartam. - Nem jön be a szobámba, ígérem – mondtam. - Aludj velem, kérlek!
- Rendben – adta be a derekát. - Egy óra múlva ott vagyok, rendben?
- Rendben – bólogattam hevesen. - Várlak!
- Jó. Szia! - köszönt el, majd én is elköszöntem és letettük a telefont.

 James kettesével szelte át a lépcsőfokokat, miután beszélt Sandrával. Egy ugrással Norah ajtaja előtt termett, és bekopogott. Norah bentről utasította, hogy menjen be, mire ő lassan benyitott a szobába. Beduga a fejét, és megnyugodt, hogy Norah nem kergeti el.
- Bejöhetek? - kérdezte csendben.
- Gyere – felelte Norah unott hangon.
 Belépett a szobába, majd becsukta maga mögött az ajtót és megállt. Egyik lábáról a másikra állt, és óvatosan figyelte húga vonásait. Nyugodt volt, szeme alatt apró karikák voltak jelen.
 Az ajkaiba harapott, és úgy figyelte, ahogy Norah borús vonásai arcvonásai egy pillanat alatt eltűntek és az érdeklődés ült ki az arcára. Legszívesebben magához szorította volna a törékeny testet, de nem akarta megijeszteni evvel őt. Tudta, hogy Norah nehezen tudja felfogni, hogy James vámpír.
- Szeretnék veled beszélni – mondta James félénken.
- Igen? - kérdezte Norah.
- Igen – sóhajtott James. - Haragszol rám?
- Nem – felelte Norah nemes egyszerűséggel.
- Zavar, hogy vámpír vagyok?
- Nem. A barátom is az.
- Az a vámpír a te barátod? - döbbent le James.
- Igen – bólintott Norah. - Már három napja.
- Uhh... Hát ez egy kicsit gáz – sóhajtott James, miközben a homlokát fogta. - Hát jó – vonta fel a szemöldökét. - De biztosítani akarlak arról, hogyha meg mer bántani, akkor megölöm.
- Nyugi, James – simogatta meg Norah testvére kézfejét. - Nagyon jól bánik velem Edwad. A lehető legjobban.
- Így bizonyára az a kérésed, hogy barátkozzak vele össze – húzta a száját James.
- Nem muszáj! A lényeg, hogy ne szemétkedjetek egymással.
- Rendben. Ez jobban fog menni – mosolygott halványan James. - De akkor ő is állítsa le magát!
- Mindenféleképpen beszélek vele – bólogatott Norah.
- Most megyek – állt fel James. - A barátod az ablakod alatt van – mutatott az ablakra. - Hát szia! - mosolygott Norahra, majd kiment.

 Pár másodperc múlva Edward jelent meg a szobámban. Nem mosolygott, sőt, az arca eléggé bosszús volt. A szeme nem aranybarnán és huncutul csillogott, mint mindig, hanem éjfekete volt és nem csillogott. Nem tudtam eldönteni, hogy éhes-e, vagy pedig csak szimplán nincs jól.
- Hogy vagy? - kérdeztem halkan.
- Megvagyok – ingatta a fejét. - Késő van. Ideje aludnod. Holnap korán kell kelned!
- De akkor gyere ide! - nyújtottam a kezem.
 Edward csak felsóhajtott és szó nélkül feküdt be mellém. Átkarolta a hátam, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. Így pillanatok alatt el is aludtam.