Másnap délben Alice jelent meg a szobámban. Hozott nekem ruhát, amiben haza tudok menni. Ő átöltöztetett, amíg Carlisle a zárójelentésemet írta. Amíg Alice öltöztetett, addig Edward kiment a szobából.
- Miért pont miniszoknyát hoztál? - néztem az ágyamon lévő farmerminiszoknyára.
- Mert nadrágot alig lehet rád adni – mutatott a járógipszemre.
- Igazad van – bólogattam.
Alice segített felülni az ágyban, majd kihúzott az ágy szélére, így a lábaim lelógtak az ágyról. Alice kigombolta a szoknya gombjait, és elkezdte felfelé húzni a lábamon. Majd a hónom alá nyúlt, és lábra állított. Feljebb húzta a szoknyát, és be is gombolta, én közbe pedig az ágynak támaszkodtam. Levette rólam a kórházi hálóinget, és rám adta a melltartóm, majd rám húzta a világoskék, kötött pulóveremet, amit együtt vettünk. A hajamat megfésülte, majd felfogta egy lófarokba. Majd a lábamra húzta a fehér színű Adidas „Superstar” cipőmet, amit még Christian – a cipőboltos srác – választott.
- Nagyon jól nézek ki – csóváltam a fejem.
Ekkor Edward benyitott, és megkönnyebülve felsóhajtott, amikor látta, hogy felvagyok már öltözve. Felkapott a karjaiba, majd leült a székre és az ölébe tett. Addig Alice megvetette az ágyat, összepakolta a cuccaimat, és kidobta a szemetet a kukába.
Addig én Edward ölébe ültem, és az ölemben lévő kezét simogattam. Ő néha megcsókolta a nyakam, és mosolyogva rezzent össze, amikor egy érzékeny ponton értem hozzá.
Kis idő múlva Carlisle jelent meg, és tájékoztatott, hogy haza mehetek. Majd bizalmasan megsúgta, hogyha bármi bajom van, akkor azonnal hívjam fel, és ő repül hozzám. Mosolyogva megköszöntem. Aztán Edward segített lábra állni, a karommal átkaroltam a nyakát, Edward pedig a derekamat karolta át, és kitámogatott a kórházból. Besegített a kocsiba, és haza vitt.
Otthon Sandra várt finom ebéddel, és figyelmeztette Edwardot, hogy nyolcig maradhat. Aztán Sandra a szobájába vonult, egyedül hagyva engem és Edwardot.
- Megszeretnék tanulni főzni – szólalt meg Edward egy idő után.
- Minek? - lepődtem meg, és még egy falatot a számba tömtem.
- Csak úgy – vonta meg a vállát. - Főznék neked mindig valami finomat, meg ilyenek. Szerinted menne?
- Rendes ízlés és szaglás nélkül aligha – húztam a szám. - De majd próbálkozol! - kacsintottam rá.
- Kösz a bíztatást – nevetett. - Mit szólnál hozzá, ha ma vacsorázni vinnélek?
- Inkább holnap – húztam a szám. - Nem gond?
- Nem – simogatta meg a kezem. - Majd elkérlek Sandrától – kacsintott rám.
- Mire kérsz meg, Edward? - jelent meg az ajtóban Sandra.
- Vacsorázni szeretne vinni holnap – válaszoltam Edward helyett. - Elengedsz? - néztem Sandrára.
- Nyolcra hozd haza! - mondta Sandra Edwardnak szigorúan.
- Rendben – bólintott Edward.
- Miért pont miniszoknyát hoztál? - néztem az ágyamon lévő farmerminiszoknyára.
- Mert nadrágot alig lehet rád adni – mutatott a járógipszemre.
- Igazad van – bólogattam.
Alice segített felülni az ágyban, majd kihúzott az ágy szélére, így a lábaim lelógtak az ágyról. Alice kigombolta a szoknya gombjait, és elkezdte felfelé húzni a lábamon. Majd a hónom alá nyúlt, és lábra állított. Feljebb húzta a szoknyát, és be is gombolta, én közbe pedig az ágynak támaszkodtam. Levette rólam a kórházi hálóinget, és rám adta a melltartóm, majd rám húzta a világoskék, kötött pulóveremet, amit együtt vettünk. A hajamat megfésülte, majd felfogta egy lófarokba. Majd a lábamra húzta a fehér színű Adidas „Superstar” cipőmet, amit még Christian – a cipőboltos srác – választott.
- Nagyon jól nézek ki – csóváltam a fejem.
Ekkor Edward benyitott, és megkönnyebülve felsóhajtott, amikor látta, hogy felvagyok már öltözve. Felkapott a karjaiba, majd leült a székre és az ölébe tett. Addig Alice megvetette az ágyat, összepakolta a cuccaimat, és kidobta a szemetet a kukába.
Addig én Edward ölébe ültem, és az ölemben lévő kezét simogattam. Ő néha megcsókolta a nyakam, és mosolyogva rezzent össze, amikor egy érzékeny ponton értem hozzá.
Kis idő múlva Carlisle jelent meg, és tájékoztatott, hogy haza mehetek. Majd bizalmasan megsúgta, hogyha bármi bajom van, akkor azonnal hívjam fel, és ő repül hozzám. Mosolyogva megköszöntem. Aztán Edward segített lábra állni, a karommal átkaroltam a nyakát, Edward pedig a derekamat karolta át, és kitámogatott a kórházból. Besegített a kocsiba, és haza vitt.
Otthon Sandra várt finom ebéddel, és figyelmeztette Edwardot, hogy nyolcig maradhat. Aztán Sandra a szobájába vonult, egyedül hagyva engem és Edwardot.
- Megszeretnék tanulni főzni – szólalt meg Edward egy idő után.
- Minek? - lepődtem meg, és még egy falatot a számba tömtem.
- Csak úgy – vonta meg a vállát. - Főznék neked mindig valami finomat, meg ilyenek. Szerinted menne?
- Rendes ízlés és szaglás nélkül aligha – húztam a szám. - De majd próbálkozol! - kacsintottam rá.
- Kösz a bíztatást – nevetett. - Mit szólnál hozzá, ha ma vacsorázni vinnélek?
- Inkább holnap – húztam a szám. - Nem gond?
- Nem – simogatta meg a kezem. - Majd elkérlek Sandrától – kacsintott rám.
- Mire kérsz meg, Edward? - jelent meg az ajtóban Sandra.
- Vacsorázni szeretne vinni holnap – válaszoltam Edward helyett. - Elengedsz? - néztem Sandrára.
- Nyolcra hozd haza! - mondta Sandra Edwardnak szigorúan.
- Rendben – bólintott Edward.
Másnap Edward átjött, és segített felöltözni. Leültem az ágyra, ő pedig felhúzta mindkét lábamon a nadrágot. Aztán felálltam, és egészen a derekamig felhúzta, majd begombolta. Rám húzta a hosszú ujjú felsőt, majd felsegítette rám a motoros bőrdzsekimet. Aztán a tükör elé állított, nekem pedig leesett az állam.
A farmernadrág – amit Edward adott rám – tökéletesen simult a lábamra, és ízlésesen lett szűk a végénél. A fehér színű, hosszú ujjú felső tökéletes kontrasztban állt a fekete színű bőrdzsekimmel. Edward tökéletesen felöltöztetett, és ennek hangot is adtam.
- Tök jó – ámuldoztam. - Köszönöm – mosolyogtam Edwardra, és egy csókot nyomtam az ajkaira.
- Mehetünk? - mosolygott.
- Igen – bólintottam.
Kézen fogtuk egymást, és lementünk az előszobába. Ott cipőt húztunk, majd kocsiba pattantunk és elindultunk Port Angelesbe.
- Mindjárt itt a bál – szóltam rövid csend után.
- Igen – bólintott Edward.
Ezután én se szólaltam meg, és Edward se. Csendben gubbasztottunk egymás mellett, egész úton. Ekkor döbbentem rá, hogy még sosem vacsoráztam Edwarddal, kettesben. Az izgalmam egyre jobban növekedni kezdett, miután elhagytuk a város végét jelző táblát.
Egész úton régi slágereket hallgattunk. Majd leparkoltunk az egyik parkolóhelyre. Edward kiszállt az autóból, én pedig szét szedtem a biztonsági övet, és kilöktem az ajtót. A nagy lendülettől véletlenül Edward orrába csaptam az ajtót. Halkan felszisszent, és az orrához kapta a kezét.
- Jesszus, Edward! Jól vagy? - pattantam ki a kocsiból.
- Aha – felelte. - Csak meglepődtem – mondta, majd elengedte az orrát.
- Ne haragudj! - mondtam, és egy puszit nyomtam az orrára.
- Semmi gond – rázta a fejét, majd átkarolta a derekam és felkísért a bejárathoz. Kitárta előttem az étterem ajtaját, én pedig szó nélkül léptem be az étterembe.
Egy nő volt a tulaj. Szőke haja lágyan omlott a nő vállaira, és körbelül tíz centivel volt magasabb nálam. De Edwadnal alacsonyabb volt. Nagy mosollyal üdvözölt minket, majd bájosan Edwardra vigyorgott, és megrebegtette a pilláit.
- Kaphatnánk egy asztalt két személyre? - kérdezte Edward, és visszamosolygott a nőre. A nő elpirult, majd rám nézett és végigmért. Elégedetten vigyorodott el, amikor látta, hogy eltört lábbal állok Edward mellett, és még hozzá sem érek. A nő elvezetett minket az étterem egyik legeldugottabb asztalához, amit két személyes volt.
- Köszönjük – nézett Edward sugárzó mosollyal a nőre. Majd leült, úgy, ahogy én is.
- Semmiség – legyintett a nő vigyorogva. - Mindjárt jön a pincér – felelte, majd imbolyogva elment.
- Majd' meghalt érted – szóltam, a nő után nézve.
Edward csak vállat vont.
- Elkápráztattad őt – mondtam.
Edward félrebiccentette a fejét, és elvigyorodott.
- Téged is elkápráztattalak?
- Öhh... - néztem Edward megütközve. - Hát... izé... az más.
- Miben más? - értetlenkedett.
- Mert te a barátom vagy, és kötelező elkápráztatnod.
- És sikerrel jártam?
- Ehh... igen – feleltem, de egészen halkan.
Ekkor megérkezett a pincérnő, rám nézett eléggé fintorogva, majd Edwardra mosolygott.
- Helló! A nevem Michelle – szólt a pincérnő lágy hangon. - Mit hozhatok? - kérdezte, és egy kis jegyzettömböt vett elő, meg egy tollat.
Edward kérdően rám nézett.
- Egy lime-os vodkát kérek – feleltem.
- Ne haragudj, de betöltöttétek már a felnőtt kort? - kérdezte Michelle, de inkább tőlem kérdezte. Lerítt az arcáról, hogy nem igazán tetszem neki.
- Igen – mondtam.
- Akkor kaphatnék egy személyit? - vonta fel a szemöldökét csúfondárosan.
- Persze – bólintottam, majd előhalásztam a zsebemből a személyimet.
A nő vigyorogva elvette, és a személyimre figyelt. Ahogy olvasta az írásokat, és amikor meglátta, hogy már tizennyolc vagyok, azonnal lefagyott a mosoly az arcáról. Visszaadta a személyim, és felírta a rendelésem.
- És ön? - kérdezte Edwardtól.
- Én is azt kérek, amit ő – intett fejével felém.
Michelle nem kért Edwardtól személyit, csak felírta a rendelését és elviharzott. Majd Edward rám függesztette a tekintetét.
- Mi van? - kérdeztem.
- Semmi – rázta a fejét. - Csak elbambultam – mosolygott.
- Holnap segítesz megfürdeni? - kérdeztem.
Ekkor felbukkant a pincérnő a két lime-os vodkával. Lerakta elénk a piákat, és hozott egy kosár kenyérrudacskát.
- Választottak már? - kérdezte, de még most is inkább Edwardtól kérdezte.
- Norah? - nézett rám Edward.
- Egy Songoku pizzát, gomba nélkül – feleltem.
- És ön kér valamit? - kérdezte Michelle mézes-mázos hangon.
- Nem, köszönöm – mondta, de egész végig rám nézett.
- Ha mégis kér valamit, akkor szóljon! - mosolygott a nő kacéran, majd elviharzott. De Edward rá se hederített.
- Segítek, ha szeretnéd – szólt Edward.
- Köszönöm – feleltem, és beleittam a vodkámba.
- Nem is tudtam, hogy szereted a vodkát – mondta Edward meglepődötten.
- Megiszom – vontam meg a vállam. - Ha nagyobb vacsorák vannak, akkor szoktam inni. Te ittál már?
- Még nem – fogta meg a vodkás üveget, és feltartotta. - Tudod, a vámpíroknál az alkohol sokkal erősebb. Mármint mi hamarabb tudunk berúgni.
- Voltál már részeg? - vigyorogtam.
- Még nem – vigyorgott ő is. - Te?
- Egyszer, kétszer – ingattam a fejem. - Megkóstolod?
- Megkóstolhatom – vonta meg a vállát Edward, és belekortyolt az italba. - Nem rossz – nyalta meg az alsó ajkát. - De inkább meghagyom neked – tolta elém az üveget.
A pincérnő újra felbukkant. Elém tette a pizzámat, és várakozóan Edwardra nézett.
- Még mindig nem kérek semmit, köszönöm – mondta Edward, de még most se nézett a nőre.
Összefonódott a pillantásunk. A szemem most világos színű volt. Aranyló karamellaszínű.
- Jó étvágyat! - szólt, miután elkaptam a tekintetem és vágtam egy kis darabot a pizzából.
- Kösz – feleltem, majd bekaptam a pizza falatot. Megrágtam, majd lenyeltem. - Beszélgessünk.
- Miről?
- Nem tudom – néztem a pizzámra, és újra vágtam egy kis darabot. - Mondjuk Belláról – mondtam, és azonnal bekaptam a pizza falatot.
Ez nem tetszett Edwardnak. Homloka ráncokba szaladt. Összevonta a szemöldökét, és kezét a szája elé tette.
- Azt hittem, hogy ezt már átbeszéltük – mormolta.
Újra belevágtam a pizzámba, és bekaptam a falatot. Rágni kezdtem, és közben gondolkozóan figyeltem Edwardot. Még mindig keze a szája előtt volt, és előre bambult. De a homloka már sima volt, és a szemödökei sem voltak már összevonva.
- Amikor meglátod eléggé búskomor vagy – folytattam tovább. - Szeretném tudni, hogy miért.
Edward rám nézett, kezét elvette a szája elől és felsóhajtott.
- Bűntudatom van – felelte halkan.
- Miért? - kérdeztem, de egy pillantásra se méltattam őt.
A szeme összeszűkült.
- Hát jó – sóhajtott fel, majd előrébb hajolt. - Úgy érzem, hogy Bella azért csalt meg Jacobbal, mert én is megcsaltam őt veled. Van egy olyan érzésem, hogy Bella bosszút akart állni így. És...
- Szereted még őt? - szakítottam félbe.
- Nem. Én téged szeretlek!
- Edward! - szóltam szigorúan.
- Azt hiszem, igen. Egy kicsit – vallotta be szégyenkezve, lehajtott fejjel.
- Békülj ki vele!
- Tessék? - kapta fel a fejét.
- Békülj ki vele! – ismételtem. - Sokkal jobb lesz majd.
- Még átgondolom – mondta.
- Rendben – bólintottam.
- Köketkező témát! - követelte.
Gondolkozni kezdtem. Közben újra belevágtam a pizzámba, és megettem.
- Mit gondoltál rólam, amikor először találkoztunk? - kérdeztem.
- Semmit – felelte.
- Semmit se? Egy iciripiciri gondolatod se volt rólam?
- Nem volt – rázta a fejét.
- Akkor miért mosolyogtál rám már az első nap, menzán? - vontam össze szemöldökeimet kérdően.
- Aranyos volt a gondnok húga beszólásod – vigyorgott. - Na, meg amiket rólam mondtál.
- Teljesen elkápráztattál akkor – mondtam. - De eléggé távolságtartó voltál velem.
- Teljesen hidegen hagyott a jelenléted – vonta meg a vállát, vigyorogva. - Aztán láttam Alice látomását, és akkor mégjobban taszítottalak magamtól.
- Aztán láttalak titeket az erdőbe – feleltem.
- Igen – bólintott.
- Miért futottál utánam? - kérdeztem.
- Fogalmam sincs – rázta a fejét. - Először megakartalak ölni. Aztán elkezdtél ordítani, én pedig letaglóztam. És elrohantál, én utánad mentem. Kíváncsi voltam, hogy mit mondasz majd Sandrának.
- De tartottam a szám – fejeztem be helyette.
- És sírtál.
- Féltem.
- Sajnálom, hogy így megijesztettelek – simogatta meg a karom.
- Semmi gond – mosolyogtam, és az arcához hajoltam, majd megcsókoltam.
A farmernadrág – amit Edward adott rám – tökéletesen simult a lábamra, és ízlésesen lett szűk a végénél. A fehér színű, hosszú ujjú felső tökéletes kontrasztban állt a fekete színű bőrdzsekimmel. Edward tökéletesen felöltöztetett, és ennek hangot is adtam.
- Tök jó – ámuldoztam. - Köszönöm – mosolyogtam Edwardra, és egy csókot nyomtam az ajkaira.
- Mehetünk? - mosolygott.
- Igen – bólintottam.
Kézen fogtuk egymást, és lementünk az előszobába. Ott cipőt húztunk, majd kocsiba pattantunk és elindultunk Port Angelesbe.
- Mindjárt itt a bál – szóltam rövid csend után.
- Igen – bólintott Edward.
Ezután én se szólaltam meg, és Edward se. Csendben gubbasztottunk egymás mellett, egész úton. Ekkor döbbentem rá, hogy még sosem vacsoráztam Edwarddal, kettesben. Az izgalmam egyre jobban növekedni kezdett, miután elhagytuk a város végét jelző táblát.
Egész úton régi slágereket hallgattunk. Majd leparkoltunk az egyik parkolóhelyre. Edward kiszállt az autóból, én pedig szét szedtem a biztonsági övet, és kilöktem az ajtót. A nagy lendülettől véletlenül Edward orrába csaptam az ajtót. Halkan felszisszent, és az orrához kapta a kezét.
- Jesszus, Edward! Jól vagy? - pattantam ki a kocsiból.
- Aha – felelte. - Csak meglepődtem – mondta, majd elengedte az orrát.
- Ne haragudj! - mondtam, és egy puszit nyomtam az orrára.
- Semmi gond – rázta a fejét, majd átkarolta a derekam és felkísért a bejárathoz. Kitárta előttem az étterem ajtaját, én pedig szó nélkül léptem be az étterembe.
Egy nő volt a tulaj. Szőke haja lágyan omlott a nő vállaira, és körbelül tíz centivel volt magasabb nálam. De Edwadnal alacsonyabb volt. Nagy mosollyal üdvözölt minket, majd bájosan Edwardra vigyorgott, és megrebegtette a pilláit.
- Kaphatnánk egy asztalt két személyre? - kérdezte Edward, és visszamosolygott a nőre. A nő elpirult, majd rám nézett és végigmért. Elégedetten vigyorodott el, amikor látta, hogy eltört lábbal állok Edward mellett, és még hozzá sem érek. A nő elvezetett minket az étterem egyik legeldugottabb asztalához, amit két személyes volt.
- Köszönjük – nézett Edward sugárzó mosollyal a nőre. Majd leült, úgy, ahogy én is.
- Semmiség – legyintett a nő vigyorogva. - Mindjárt jön a pincér – felelte, majd imbolyogva elment.
- Majd' meghalt érted – szóltam, a nő után nézve.
Edward csak vállat vont.
- Elkápráztattad őt – mondtam.
Edward félrebiccentette a fejét, és elvigyorodott.
- Téged is elkápráztattalak?
- Öhh... - néztem Edward megütközve. - Hát... izé... az más.
- Miben más? - értetlenkedett.
- Mert te a barátom vagy, és kötelező elkápráztatnod.
- És sikerrel jártam?
- Ehh... igen – feleltem, de egészen halkan.
Ekkor megérkezett a pincérnő, rám nézett eléggé fintorogva, majd Edwardra mosolygott.
- Helló! A nevem Michelle – szólt a pincérnő lágy hangon. - Mit hozhatok? - kérdezte, és egy kis jegyzettömböt vett elő, meg egy tollat.
Edward kérdően rám nézett.
- Egy lime-os vodkát kérek – feleltem.
- Ne haragudj, de betöltöttétek már a felnőtt kort? - kérdezte Michelle, de inkább tőlem kérdezte. Lerítt az arcáról, hogy nem igazán tetszem neki.
- Igen – mondtam.
- Akkor kaphatnék egy személyit? - vonta fel a szemöldökét csúfondárosan.
- Persze – bólintottam, majd előhalásztam a zsebemből a személyimet.
A nő vigyorogva elvette, és a személyimre figyelt. Ahogy olvasta az írásokat, és amikor meglátta, hogy már tizennyolc vagyok, azonnal lefagyott a mosoly az arcáról. Visszaadta a személyim, és felírta a rendelésem.
- És ön? - kérdezte Edwardtól.
- Én is azt kérek, amit ő – intett fejével felém.
Michelle nem kért Edwardtól személyit, csak felírta a rendelését és elviharzott. Majd Edward rám függesztette a tekintetét.
- Mi van? - kérdeztem.
- Semmi – rázta a fejét. - Csak elbambultam – mosolygott.
- Holnap segítesz megfürdeni? - kérdeztem.
Ekkor felbukkant a pincérnő a két lime-os vodkával. Lerakta elénk a piákat, és hozott egy kosár kenyérrudacskát.
- Választottak már? - kérdezte, de még most is inkább Edwardtól kérdezte.
- Norah? - nézett rám Edward.
- Egy Songoku pizzát, gomba nélkül – feleltem.
- És ön kér valamit? - kérdezte Michelle mézes-mázos hangon.
- Nem, köszönöm – mondta, de egész végig rám nézett.
- Ha mégis kér valamit, akkor szóljon! - mosolygott a nő kacéran, majd elviharzott. De Edward rá se hederített.
- Segítek, ha szeretnéd – szólt Edward.
- Köszönöm – feleltem, és beleittam a vodkámba.
- Nem is tudtam, hogy szereted a vodkát – mondta Edward meglepődötten.
- Megiszom – vontam meg a vállam. - Ha nagyobb vacsorák vannak, akkor szoktam inni. Te ittál már?
- Még nem – fogta meg a vodkás üveget, és feltartotta. - Tudod, a vámpíroknál az alkohol sokkal erősebb. Mármint mi hamarabb tudunk berúgni.
- Voltál már részeg? - vigyorogtam.
- Még nem – vigyorgott ő is. - Te?
- Egyszer, kétszer – ingattam a fejem. - Megkóstolod?
- Megkóstolhatom – vonta meg a vállát Edward, és belekortyolt az italba. - Nem rossz – nyalta meg az alsó ajkát. - De inkább meghagyom neked – tolta elém az üveget.
A pincérnő újra felbukkant. Elém tette a pizzámat, és várakozóan Edwardra nézett.
- Még mindig nem kérek semmit, köszönöm – mondta Edward, de még most se nézett a nőre.
Összefonódott a pillantásunk. A szemem most világos színű volt. Aranyló karamellaszínű.
- Jó étvágyat! - szólt, miután elkaptam a tekintetem és vágtam egy kis darabot a pizzából.
- Kösz – feleltem, majd bekaptam a pizza falatot. Megrágtam, majd lenyeltem. - Beszélgessünk.
- Miről?
- Nem tudom – néztem a pizzámra, és újra vágtam egy kis darabot. - Mondjuk Belláról – mondtam, és azonnal bekaptam a pizza falatot.
Ez nem tetszett Edwardnak. Homloka ráncokba szaladt. Összevonta a szemöldökét, és kezét a szája elé tette.
- Azt hittem, hogy ezt már átbeszéltük – mormolta.
Újra belevágtam a pizzámba, és bekaptam a falatot. Rágni kezdtem, és közben gondolkozóan figyeltem Edwardot. Még mindig keze a szája előtt volt, és előre bambult. De a homloka már sima volt, és a szemödökei sem voltak már összevonva.
- Amikor meglátod eléggé búskomor vagy – folytattam tovább. - Szeretném tudni, hogy miért.
Edward rám nézett, kezét elvette a szája elől és felsóhajtott.
- Bűntudatom van – felelte halkan.
- Miért? - kérdeztem, de egy pillantásra se méltattam őt.
A szeme összeszűkült.
- Hát jó – sóhajtott fel, majd előrébb hajolt. - Úgy érzem, hogy Bella azért csalt meg Jacobbal, mert én is megcsaltam őt veled. Van egy olyan érzésem, hogy Bella bosszút akart állni így. És...
- Szereted még őt? - szakítottam félbe.
- Nem. Én téged szeretlek!
- Edward! - szóltam szigorúan.
- Azt hiszem, igen. Egy kicsit – vallotta be szégyenkezve, lehajtott fejjel.
- Békülj ki vele!
- Tessék? - kapta fel a fejét.
- Békülj ki vele! – ismételtem. - Sokkal jobb lesz majd.
- Még átgondolom – mondta.
- Rendben – bólintottam.
- Köketkező témát! - követelte.
Gondolkozni kezdtem. Közben újra belevágtam a pizzámba, és megettem.
- Mit gondoltál rólam, amikor először találkoztunk? - kérdeztem.
- Semmit – felelte.
- Semmit se? Egy iciripiciri gondolatod se volt rólam?
- Nem volt – rázta a fejét.
- Akkor miért mosolyogtál rám már az első nap, menzán? - vontam össze szemöldökeimet kérdően.
- Aranyos volt a gondnok húga beszólásod – vigyorgott. - Na, meg amiket rólam mondtál.
- Teljesen elkápráztattál akkor – mondtam. - De eléggé távolságtartó voltál velem.
- Teljesen hidegen hagyott a jelenléted – vonta meg a vállát, vigyorogva. - Aztán láttam Alice látomását, és akkor mégjobban taszítottalak magamtól.
- Aztán láttalak titeket az erdőbe – feleltem.
- Igen – bólintott.
- Miért futottál utánam? - kérdeztem.
- Fogalmam sincs – rázta a fejét. - Először megakartalak ölni. Aztán elkezdtél ordítani, én pedig letaglóztam. És elrohantál, én utánad mentem. Kíváncsi voltam, hogy mit mondasz majd Sandrának.
- De tartottam a szám – fejeztem be helyette.
- És sírtál.
- Féltem.
- Sajnálom, hogy így megijesztettelek – simogatta meg a karom.
- Semmi gond – mosolyogtam, és az arcához hajoltam, majd megcsókoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése