2011. január 7., péntek

79. rész


- Victoria - kiáltottam, de inkább kérdésnek hangzott. Az alak, vagyis Victoria mosolyogva bólintott.
 Őszintén örültem neki. Elvileg félnem kellett volna tőle, hisz vámpír, de ismertem már egy ideje, így tudtam, hogy nem fog bántani.
 Victoria a testvérem, James barátnője volt. Körülbelül két éve ismerem őt. De csak pár hónapja tudtam meg, hogy vámpír, a testvéremmel együtt. Ő, James és egy másik barátjuk megakarta ölni Bellát, tavaly. Igazából most már bánom, hogy nem tették meg. Ha Bella meghalt volna, akkor Edward most velem lenne. Ha Bella meghalt volna, akkor most nem lenne. De Bella mégis él, és mégis meglehetne őt ölni, hiába vámpír, és... - megráztam a fejem. Ezt ki kell verni a fejemből!
 Felnéztem Victoriára, aki még mindig mozdulatlanul állt. Meghökkentett, hogy Victoria a két év alatt szinte semmit nem változott. Ugyan miért változott volna? Hisz vámpír.
- Norah? - lepődött meg Victoria is.
- Igen – bólogattam hevesen. - James húga.
 Victoria elvigyorodott.
- Igen, már emlékszem – felelte. - Rég láttalak. Nem számítottam rá, hogy itt talállak. - Gondolkodó képpel körbe forgatta a fejét, miközben bele szagolt a levegőbe.
- Ó, hát én itt lakom – szóltam. - James nem mondta?
- De, de – bólogatott. - Mondta.
- És hogy van a testvérem? -  érdeklődtem vigyorogva. - Jól van?
 Félrebillentett fejjel rám nézett.
- Igen – bólintott. - Épp Chicagóban van. A szüleidet látogatta meg.
- Te hogyhogy itt vagy? - kérdeztem meglepődötten.
- Én igazából keresek valakit – felelte zavartan, egyik lábáról a másikra állva. Mintha zavarba lett volna. - Hallottam, hogy ismered Cullenéket.
- Igen, ismerem – bólintottam.
 A névtől pedig szinte megsajdult a szívem.
- James mondta, hogy azzal az Edward fiúval kavarsz.
- Aha. De már nem vagyunk együtt... - haraptam el a mondatot, a torkomban gombóc kezdett nőni.
- Hogyhogy? - kérdezte meglepődötten.
- Bella vámpír lett, és most vele van – feleltem.
- Bella vámpír lett?! - kérdezte emelt hangon.
 Bólintottam.
- Körülbelül már két hónapja az – mondtam.
- Igazából őt keresem – magyarázta. - Szeretnék vele beszélgetni.
- És... miért akarsz vele beszélgetni? - kérdeztem rekedten.
- Igazából meg akarom ölni – fonta össze karjait a melle előtt, vigyorogva.
 Erre felkaptam a fejem. Hogy mit akar?!
- De hát miért? - kérdeztem.
- Csak – vonta meg a vállát. - James miatta sérült meg. És most megakarom ezt bosszulni.
- Aha – motyogtam. - Szerintem Edward nem igazán örülne ennek – keltem Edward és Bella megmentésére. A név kiejtésétől kis híján elájultam. - Tudod, hogy milyen indulatos. Percek alatt szét tépne.
- Nem hiszem – rázta a fejét vigyorogva. - Edward nem lenne ott Bella megyilkolásánál.
- Akkoris kinyírna – feleltem.
 Victoria csak megvonta a vállát.
- Ha jól bele gondolok, akkor örülnék is neki – mosolygott barátságosan, aztán elfordította rólam a pillantását, és valahová a távolba nézett. - Igazi szórakozás lenne számomra Edwardot dühösnek lenni. Jamesnek is biztos tetszene.
- James is megakarja ölni Bellát? - kérdeztem zihálva.
- Hát persze – nézett rám. - Az ő kedvéért jöttem ide. Hogy megtaláljam Bellát, aztán értesítsem őt. De helyette csak téged találtalak – nézett rám. - Majd szólok neki, hogy ugorjon be hozzád, miután elvégeztük a dolgunkat – kacsintott rám bizalmasan.
- James nem bántaná Bellát – feleltem, és érthetetlen okokból hátrálni kezdtem.
- Ugyanmár, Norah! - kacagott fel. - James nem olyan, mint amilyennek te ismered.
- Dehogynem! - dobbantottam egyet a lábammal, mint egy hisztis ovódás. - Sokkal jobban ismerem James-t, mint te.
- De úgy nem, ahogy én. James vámpír – jelentette ki határozottan. - Fogd fel, kérlek! - mondta lágyan.
 A szívem újra megsajdult. Edward is ugyanezt mondta két hónappal ezelőtt. A gombóc nagyobb lett a torkomban.
- Úgyhogy, kérlek, mondd el, hol van Bella! - szólt Victoria.
- Nem! - jelentettem ki.
- Norah, Norah, Norah – csóválta a fejét, miközben csettintet egyet a nyelvével. - Ha nem mondod el, akkor kénytelen leszek megölni téged.
- James megölne téged – figyelmeztettem.
- Hm... - dünnyögte gondolkozóan. - Lehet – bólintott, aztán vigyorogva felnézett rám. - De már nagyon-nagyon szomjas vagyok. Neked pedig egyszerűen észvesztő a vanília illatod – mondta elismerően. - Bár nem olyan jó, mint Bellának – felelte tűnödve. - A tiéd túl semleges. Lehet, hogy ezért tudott megélni melletted James, és a Cullen barátaid. De ne haragudj meg, kérlek!
- Ó, semmi gáz – legyintettem.
- Hát akkor... - csapta össze tenyereit. - Csapjunk bele a lecsóba! - vigyorgott.
 Elborzadva meredtem rá.
 Apró szellő járta át a köztünk lévő vibrálást. Victoria mosolyogva beleszagolt a levegőbe, aztán csillogó, vörös szemeit rám emelte.
- Nyugi, nem fog fájni – nyugtatott lágy hangon.
 Minden izmomat megfeszítve vártam a halálomat. Összeszűkült szemmel figyeltem Victoria minden mozdulatát. Tudtam, hogy hazudott. Tudtam, hogy rohadt fájdalmas lesz. Nem bíztam meg Victoriában, hogy elhigyjem neki ezt a badarságot. A térdem remegni kezdett, majdnem összeestem.
 Victoria körözni kezdett körülöttem, mintha csak egy szobort akarna alaposabban szemügyre venni. Szemöldökeit összevonva figyelt, miközben az ujjait ropogtatta. Már határozottan rosszul voltam.
 Lelapult, mint egy ugrásra készülő oroszlán – pont, mint Edward. Kellemes mosolyra húzta a száját, aztán felcsillogtatta hófehér fogait, és felém ugrott.
 Nem tudtam védekezni. Mozdulni sem bírtam. Csak remegő térddel álltam Victoria előtt, és szép nyugodtan vettem a levegőt. De aztán kis idő múlva elhatalmasodott rajtam a pánik, amikor láttam, hogy Victoria hamarosan ugrik.
 Ekkor Victoria elrugaszkodott a földtől, én pedig felvisítottam és a szemeimet összeszorítottam. Ekkor egy fájdalmas nyögés hallatszódott, és egy puffanás, mintha valaki a földre zuhant volna. Fél szememet kinyitottam, és szó szerint ledöbbentem.
 Victoria a földön feküdt, Edward pedig felette állt, és csinált vele valamit. Nem láttam, hogy mit csinál, az túl gyors volt az én emberi szememnek, de biztos voltam benne, hogy bántja, hisz Victoria fájdalmasan ordított.
- Edward! - jött egy mély hang mögülem, és épp fordultam volna hátra, amikor valaki meglökött.
 Arccal a földre estem, és lefejeltem valami keményet. Lehunytam a szemeimet és mélyeket lélegeztem nehogy eluralkodjon rajtam a pánik. A fejem őrülten fájt, és egy csepp erő sem volt a végtagjaimban.
 Jól van, Norah. Pattanj fel, kislány! - bíztattam magam gondolatban.
 Felsóhajtottam, aztán nagy nehezen feltápászkodtam a földről. Felemeltem a fejem, hogy felmérjem a terepet, mire a torkomban a gombóc a felszínre tört, én pedig oldalra fordultam és valami ocsmány ízű és szagú folyadék ömlött ki a számból.
 Victoria szét marancgolt holtteste előttem volt, ettől lettem rosszul. Alig lehetett őt felismerni, hisz annyira szét volt tépve. Mégis én tudtam, hogy ki ő, és szinte gusztustalan volt, ahogy szét volt nyílva a mellkasa, és tisztán lehetett látni szét marcangolt szerveit.
 Újra elkapott a hányinger a látványtól, és újabban elhánytam magam.
- Norah! - szólt valaki mögülem.
 Ekkor egy hideg kezet véltem felfedezni a vállamon. Valaki erős kezekkel tartotta a vállam és a hajamat, nehogy arccal belecsobbanjak a saját hányásomba.
- Jól van. Nyugodj meg! - szólalt meg újra a hang mögülem. - Már vége.
 Bólintottam, és mély lélegzeteket vettem. Szemeimet összeszorítottam, és a pulcsim ujjában megtöröltem a szám. Még párat lélegeztem, aztán felegyenesedtem. A kezek már lehullottak rólam, amelyek erősen tartották a vállam és a hajam.
 Hátra fordultam, és majdnem dobtam egy hátast az előttem álló személytől.
- Lestat? - kérdeztem ledöbbenve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése