96. rész

- Szi.. szia! - nyögtem ki nagy nehezen.

 Matthew bólintott, majd Edward felé ment. Megfeszítettem az izmaimat, és vártam, hogy mikor üti meg  Edwardot, hogy oda tudjak ugorni. De nem ez történt.
 Matthew a kezét nyújtotta Edwardnak, és bemutatkozott.
- Örülök a szerencsének – mosolygott Matthew, aztán elém lépett és hosszan megcsókolt.

 Nem volt sok kedvem Edward előtt csókolózni Matthew-val, , de nem tolhattam el őt. Szemem sarkából láttam, ahogy Edward megfeszíti az izmait és a plafonra nézett.

 Matthew a csók után rám mosolygott, aztán én is próbáltam összehozni egy őszinte mosolyt. De csak egy vicsorgásra futotta.

- És Edward – kezdte Matthew, és levette a kabátját -, honnan ismered Noraht?
- Egy középiskolába jártunk. Osztálytársak voltunk – felelte Edward, és közben jelentőségteljesen rám pillantott, amikor Matthew nem látta.
- Na, az jó – mosolygott Matthew. - Akkor jó barátok vagytok, igaz?
- A lehető legjobbak – bólintott Edward.
- Ennek örülök – vigyorgott Matthew, de láttam rajta, hogy nem volt őszinte. - Na, megyek fürdeni – jelentette be, majd homlokon csókolt, és egyedül hagyott minket.
 Addig csöndbe voltunk, amíg Matthew magára nem zárta a fürdőajtót és meg nem nyitotta a vizet. Akkor fellélegeztünk, és jó pár percig farkasszemet néztünk egymással.
- Most ideges vagy? - törtem meg a csendet, és leszállva a székről oda mentem hozzá.
- Nem – felelte, de a teste elárulta őt. Még mindig megfeszített izmokkal, és állkapcsal nézett le rám hideg tekintettel.
 Felsóhajtottam és a dereka köré fűztem a karjaimat. Fejemet a mellkasára hajtottam, és beszívtam kellemes illatát. Kis idő múlva Edward felengedett a feszítésből, és egyik kezével a derekam, míg a másik kezével a vállaimat ölelte át.
- Annyira szeretlek – súgtam.
- Csoda lenne, ha ezek után nem – felelte, és arcát beletúrta a hajamba.

 Én csak elnevettem magam, és még szorosabban öleltem magamhoz márvány testét.
- Matthew eléggé gyanakvó velem kapcsolatban. Nem tudja elhinni, hogy eddig nem említettél meg neki – közölte kissé morgó hangon.
- Nem kell mindent elmondanom neki – vontam meg a vállam, és beszívtam finom illatát. - Most már tudja. Örüljön neki!
- Én meg annak örülök, hogy nem csapott balhét – felelte. - Pedig már majdnem ott volt, hogy behúzzon nekem egyet.

- Nem hagytam volna – mondtam fejemet rázva, és felnéztem rá.

- Valószínűleg neki jobban fájt volna, mint nekem – vigyorgott.
- Nem vagy egy kicsit elszállva magadtól? - vontam össze a szemöldököm vigyorogva.
 Megvonta vállát, és lehajolt az ajkaimért. Gyengéden megérintette, és nyelve hegyével végig rajzolta az szám vonalát. Belesóhajtottam a szájába, és ujjaimat a hajába vezettem. Közelebb húztam magamhoz, hogy szó szerint hozzám préselődjön, és szinte követelőzöen csókoltam édes ajkát.
- Matthew kész van a fürdéssel – szólt két csók között, suttogva.

- Nem érdekel – ráztam a fejem, és újra az ajkaira nyomultam.
- De mindjárt ki jön, és lefogunk bukni – mondta kicsit erősebb hangnemben, de én mégjobban másztam rá. - Norah – szólt emelt hangon, és így tolt el magától, én pedig bánatosan vettem észre, hogy több, mint két lépés van köztünk. Hirtelen üresnek éreztem magam.
- Jól van – feleltem elszontyolodva, és leengedtem a karjaimat magam mellé.

 2 órával később

- Norah – szólított Matthew.
 A nappaliban voltunk. Én az egyik fotelben ültem és az ölemben lévő laptopomon e-maileztem a chicagói barátaimmal. Matthew a kanapén ült szétterpeszkedve, és a tévét kapcsolgatta már egy ideje. Eléggé feszült volt a csönd köztünk eddig, de eszem ágában sem volt megszólalni.

- Igen? - néztem föl a gépről.
- Eddig sose meséltél erről az Edwardról – mondta, és közben üres tekintettel bámulta a tévét, amin jelenleg nem ment semmi, ki volt kapcsolva.
 Visszatartottam a levegőt, nehogy hangosan fújjam ki. A torkom elszorult, és a fülemben hallottam gyors szívverésem hangját.
- Nem tartottam fontosnak – feleltem megjátszott nyugalommal, és mellé meg is vontam a vállam, mintha semmi érdekes nem lenne ebbe.
- Értem – bólintott, de a hangja elcsuklott. Egyből elárulta magát.
- Miért? Van valami gondod ezzel? - kérdeztem, és Matthew egyből felkapta a fejét a hangomban lévő él miatt.
- Nem, dehogyis – mentegetőzött hevesen. - Csak a legtöbb pasi agya már rég eldurrant volna a méregtől.
- De te nem tartozol azok a pasik közé – mosolyodtam el.
 Matthew felvonta az egyik szemöldökét, és nagyot nyelt. A mosoly azonnal lehervadt az arcomról.
- Talán zavar, hogy egy jó barátom látogatott meg a mai nap, miközben te nem voltál itthon? - vontam fel a szemöldököm megvetően, és a karjaimat összefűztam a mellem előtt.
- Ennek a találkának volt egy olyan szaga, miszerint ti többször is találkoztok – közölte.
- Igen – bólintottam. Miért hazudjak? - Sokszor találkozunk.
- És miért nem mondtad? - kérdezte könyörgő hangon, és végre rám nézett.
- Nem tartottam fontosnak, mint mondtam. Bökd ki, Matthew! - bátorítottam, hisz tudtam van valami, ami a szívét nyomja.
- Megcsalsz? - kérdezte gyorsan.
 Pár pillanatig kidülledt szemekkel néztem rá. Az arcom felforrósodott, és egy ideig csak hebegni-habogni tudtam, hangtalanul.
- Nem, dehogy! - vágtam rá kicsit hangosan a kelleténél, mikor megtaláltam a hangom. - Már miért csalnálak meg?

- Nem tudom – vonta meg a vállát, és a dohányzó asztalra bámult üveges tekintettel. - Amikor megjöttem olyan ijedt voltál. Mintha féltél volna valamitől.
 Nyeltem egy nagyot. Hogy lehet az, hogy mindent észrevesz?
- Hát... - szűrtem ki a fogaim közül, és lázasan gondolkodni kezdtem egy elfogadható válasz után. - Féltem, hogy félre fogod érteni ezt a helyzetet. Azt hittem, balhézni fogsz.
- És ezért nem szóltál eddig? - kérdezte és elmosolyodott, mikor rám nézett.

 Fellélegeztem. Ezekszerint nem volt dühös.
- Igen – bólintottam. - Nem akartam azt, hogy gyanakodj. Ígyis elég sok dolog miatt aggódsz, nem kell emiatt is lerágnod a körmöd – magyaráztam. - Nem mintha aggódnod kellene emiatt! - tettem hozzá gyorsan.

 Egyetértően bólintott.
- Akkor szent a béke? - kérdeztem óvatosan, és letettem az asztalra a számítógépet.
 Felálltam, és elé álltam.
- Eddig is az volt – mosolygott fel rám, és megsimogatta a lábam oldalát.
 Bólintottam, majd megsimogatta  az arcát és ott hagytam egyedül. Semmi kedvem nem volt smárcsatát vívni vele, ezért a fürdőbe mentem, és magamra zártam az ajtót, hogy még véletlenül se tudjon utánam jönni.

 Másnap, a bevásárló központban

- … szóval majdnem lebuktunk – sóhajtottam, és ujjaimat végig húztam a Mc Donald's – os pohár mintáját.
 Épp a bevásárló központ Mc Donald's-ban ültem, Alice-szel, Rosalie-val, Nickyvel és Bellával, aki jelenleg nem volt velünk. Elment egy ajándék boltba képeslapot venni az édesanyjának.

- És mégis meddig akarod ezt csinálni, Norah? - kérdezte követelözően Alice, és karba tette a kezét.
- Nem sokáig, Alice. Már nem sokáig – nyugtattam, és belszürcsöltem a kólámba.
- Hát jó lenne, ha nem sokáig csinálnád – szólt közbe Rosalie hideg hangon. - Mindjárt itt az esküvőm, és nem akarok gyűlölködő pillantást a partin – figyelmeztetett szúrós szemekkel.
 Értetlenül néztem rá. Mi az, hogy nem akar gyűlölködő pillantást az esküvőjén? De gyorsan megkaptam a választ.
- Megszeretnélek hívni a közeledő esküvőmre – közölte.
 Ledöbbenve néztem rá.

- És örülnék, ha te lennél az egyik tanúm – szólt egy idő után kissé félénk hangon. - Benne vagy?
- Rosalie, én... - néztem föl rá örömkönnyekkel teli szemekkel. - Hát persze. Úristen, Rosalie! - visítottam boldogan, és szinte azonnal magamhoz öleltem a gyönyörű szép vámpírlányt.
 Kissé meghökkent, és kelletlenül ölelt át. Végül én újra megköszöntem ezt a szépséges felkérést,  mire azonnal elnevette magát és ő is magához szorított egy pillanatra.

- Jól van, Norah – szólt, és eltolt magától.

- Jövőhéten kezdünk el szervezkedni. Van még négy hónapunk a nagy napig – magyarázta Alice. - És jó lenne, ha részt vennétek – nézett rám és Nicky-re.
- Én is részt vegyek a szervezkedésben? - mutatott magára felvont szemöldökkel.
- Persze – bólintott Rosalie. - Mindannyian részt veszünk. Még Esme és Bella is – mondta, és a „Bella” névnél kissé elfintorodott.
- Rendben – vigyorogtam.
 Aztán visszatért Bella is, és mindannyian összedugtuk a fejünket, hogy nagyjából összeállítsuk a szervezés menetét.