- Tizenhárom éves voltam, Ő pedig tizennégy. Egy iskolába jártunk, csupán Ő egy évvel felettem volt. Volt egy közös ismerősünk, Hetty. Egy osztályba jártunk, ő pedig új osztálytársam volt. Találkoztunk már előtte, sőt, jóba is voltunk, de a suliban nem fordítottunk egymásra nagyobb figyelmet. Napközibe jártam, hogy tanulni tudjak. Mert otthon nem tanultam volna – mosolyodtam el. - Volt a tanuló szoba, ahova a ballagók és az előtte lévő osztályok jártak. Egyszer a tanuló szobás tanár hiányzott, így az ott lévő diákok lekerültek a napközibe. Öt fiú volt és két lány. De szinte senki nem járt be, csak három fiú. Ő, Davy és Eric. Ők volt az iskola legrosszabbjai. Mindenki kedvelte őket, de mégis tartottak tőlük. Akkor egyszer csak megtetszett nekem. Hetty ismerte őt, én pedig összebarátkoztam vele, és elmondtam neki, hogy tetszik nekem Ő. Hetty megígérte, hogy összehoz minket – csóváltam a fejem mosolyogva. - Október volt és szerda. Azon a napon mondta el Hetty Neki, hogy szerelmes vagyok belé. A mai napig emlékszem rá. Fekete nadrágot, piros nyakbaakasztós felsőt és fekete tornacipőt viseltem. Akkor öltöztem ki életemben először egy fiú miatt. Hetty elmondta neki, hogy szerelmes vagyok belé, de Őt nem érdekelte. Nem tetszettem neki – húztam el a szám bánatosan. - Elmondta a barátainak, aki még aznap elkezdtek szekálni evvel. Az egész iskola tudta, hogy szerelmes vagyok belé, de senki se számított arra, hogy mi barátok leszünk – vigyorogtam diadalittasan. - A születésnapja előtt megismerkedtünk és jó barátok lettünk. A szülinapját már együtt ünnepeltük – mosolyogtam. - Mindigis kimutattam, hogy őrülten szerelmes vagyok belé, de sose figyelt erre. Barátként foglalkozott velem. Volt egy fiú, Tom. Helyes fiú volt és izmos. Egyszóval tökéletes. Minden lány bele volt zúgva, de én nem. Nekem Ő kellett. Egy délután Felelsz vagy Mersz játékot játszottunk. Az egyik lány, Evelyn, azt mondta, hog üljek Tom ölébe és egész délután az ölébe kell lennem. Vagy pedig egész végig a kezét kell fognom. Tom azt választotta, hogy üljek az ölébe. Képzelheted, mennyire zavarban voltam. Sosem ültem még fiú ölében, ezért nem igazán tudtam, hogy hogy kell csinálni, hogy felnőtt nőnek tűnjek. Ő ezt végig nézte – hunytam le a szemem és felsóhajtottam. - A játék végén oda mentem hozzá, de Ő elküldött és azt mondta, hogy üljek vissza Tom ölébe. Féltékeny volt, de ő tagadta. Ezután látta meg bennem a nőt. Elkezdett bókolni nekem és egyre jobban mászott rám. Nem hagytam magam, megijedtem tőle. Mint mondtam, fogalmam sem volt, hogy egy igazi nő, hogy csinálja. De ő némán rávezetett a dolgokra, úgy, hogy én is élvezni tudtam az együttléteket. Összejöttünk – mondtam, mire Edward ökölbe szorította a kezét. Féltékeny lett, de én tovább folytattam. - Eléggé tudatlan voltam, így fogalmam sem volt, hogyan kell csinálni ezt. De ő ügyesen rávezetett a dolgokra. Boldog voltam vele – sóhajtottam. - Egy év után a szüleim elutaztak egy hétre nyaralni. Én kapva kaptam az alkalmon és áthívtam magamhoz. Nálam aludt. Az első éjszaka háttal egymásnak aludtunk. Nem mertünk egymáshoz nyúlni, stb. Aztán a reggel megtörte a jeget. Én korábban keltem. Míg ő aludt addig én összepakoltam a házban és főztem egy kis kávét is. Aztán felkelt. Megcsókolt és álmosan kért tőlem egy kis kávét és egy szál cigarettát. Kiszolgáltam őt és együtt néztük a reggeli meséket. Akkor éreztem először, hogy mi egy igazi pár vagyunk. A második éjszaka pedig mindent vitt. Lefeküdtem vele. Ő volt az első és ennek örültem. Fájdalmas volt az eggyüttlét, de mindvégig az lebegett a fejem előtt, hogy örökre boldogok leszünk. Nem volt orgazmusom, de ígyis élveztem a szexet. Az aktus után azonnal elaludtunk. A másnap reggel még szebb volt. Boldog voltam és már nem szűz. Nem tudom szavakkal illetni, hogy mit éreztem akkor – vigyorogtam. - Az éjszaka nem volt semmi. Nem voltak szexmániások, így kibírtuk szeretkezés nélkül. Hetente, esetleg két hetente csináltuk. De így volt jó – sóhajtottam fel. - Aztán jött a legrosszabb. Elballagtunk és mindaketten más iskolába mentünk. Míg én egy egyszerű gimibe mentem, Ő addig egy híres vendéglátói szakiskolába ment. Képzelheted, mennyire féltem, hogy megcsal. De nem tette. Sokszor mentem a sulija elé, hogy együtt menjünk haza. Így láttam, hogy a lányok milyen vágyakozva figyelik Őt. Az volt a legjobb, amikor megcsókolt. Éreztem a féltékeny tekintetüket rajtam, és boldog voltam. Istennőnek éreztem magam – nevettem. - Aztán megismerkedett egy lánnyal. Nem csalt meg, de én azt hittem. Ezért szakítottam vele. Két hónap után összejött evvel a lánnyal, Friderica-val. Nyár volt. Életem legrosszabb nyara – hunytam le a szemeimet. - Egy hónapig jártak, de Ő szakított vele. Július végén újra összejöttünk. Ekkor jött a neheze – szorítottam össze szemeimet. - Megtudtam, hogy füvezik és hogy Goa partikra jár folyamatosan. Nem tetszett ez nekem – ráncoltam az orrom. - Le is szidtam miatta, de Ő azt mondta, hogy a Goa partik nagyon jók. Így hát elvitt egy ilyen partira. Akkor füveztem először és bevallom megtetszett. Mármint nem a fű, csak az a közösség, ami ott dekkolt minden hétvégén – nevettem. - Csupa közvetlen emberek, akik imádnivalóak. Imádtam oda járni és így Őt is mégjobban szerettem.
- Norah – szakított félbe. - Hogy hívták Őt?
- Miért? - vontam össze szemöldökeimet kérdően.
- Nem említed a nevét. Mond el, hogy hívták. Kérlek.
- Öh... - akadt el a szavam, megijedtem. - Hát... - dadogtam, nem bírtam kimondani a nevét. - David – suttogtam és a szemem könnybe lábadt. - Miután betöltöttem a tizenhatot, azonnal problémáink születtek. Nagyon sokat füvezett és sokszor tűnt el napokra. Állandóan veszekedtem vele... - csuklott el a hangom. - A névnapom előtt összevesztünk. Befüvezve felhívott és kiabálni kezdte velem és azzal fenyegetett, hogy ha nem békülök ki vele és nem megyek egy szállodába, akkor megöli magát. Mérges voltam rá, ezért leszidtam és kinyomtam. Pár óra múlva rájöttem, hogy mit mondott. Azt mondta, hogy öngyilkos lesz. Tudtam, hogy melyik szállodában van, ezért oda rohantam – nyeltem egy nagyot. Gombóc keletkezett a torkomba és egyre jobban növekedett. - A szobában volt. Kokaint használt és... túladagolta magát – hunytam le szemeimet, ajkaimat erősen összeszorítottam. - Meghalt. A földön feküdt és meghalt – folyt ki egy könny a szememből. - Nem tudtam megmenteni. Hülye voltam és nem mentem előbb oda. Az én hibám volt – motyogtam és könnyekben törtem ki.
Edward azonnal magához húzott és azonnal körém fonta vaskarjait. Fejemet a vállába fúrtam és sírtam. A levegőt akadozva vettem és percenként zokogtam fel. Percekig voltam így, majd mikor éreztem, hogy megnyugszok, suttogva tovább folytattam. - Teljesen szétestem. A szüleim pszichológushoz akartak vinni, de nem hagytam. A következő tervük az volt, hogy kollégiumba kell költöznöm, hogy velem egykorúakkal legyek, akik elfeledtetik velem a gondjaimat. De nem mentem – fintorogtam. - A telefonban a névjegyzéket néztem, amikor megláttam Sandra telefonszámát és elhatároztam, hogy ide költözök. Apu nem igazán örült neki, de elengedett. Októberben ide is költöztem és... - néztem fel Edwardra. - jöttél Te, és elfeledtetted velem Davidet – újra eltakartam az arcomat a vállában. - Köszönöm, hogy vagy nekem.
- Semmiség – suttogta és a hátamon körözni kezdett a kezével kicsikarva belőlem pár nyugodt sóhajt. - Aludj! Későre jár már – suttogta egy idő után.
- Oké – bólintottam és befeküdtem az ágyba, Edward pedig követett. Átölelte a derekam, én pedig fejemet a mellkasára hajtottam a fejem.
Rá gondoltam és a sírás fojtogatni kezdett. Behunytam a szemem és újra láttam David arcát, hallottam a hangját és éreztem az illatát. A szívem vérzett, mikor a fájó múltra gondoltam. Lassan teltek el az évek, és most bevillantak képek.
A kezére néztem, koszos volt és többé nem érhetett hozzám. David a szememet nézte, mely könnyes volt, és kezével könnyes szememet tisztára mostam volna. De csak mozdulatlanul álltam.
Oly sok mondanivalóm volt neki. Észrevettem, hogy a szemeit rám szegezte, és rajtam is felejtette. És ennek egyáltalán nem volt semmi értelme.
Ekkor az emlékek tőrjei szúrni kezdtek, de hagytam. Az emlékek magukhoz láncoltak, fogva tartottak, mint David tekintete. Próbáltam szabadulni és eltépni a kötelet, és feledni, hogy mennyire szerettem Őt. Feledni a sebet, mely úgy sajogva ég.
Volt ezer rég múlt szém emlék, ami lassan megfojtott. Két erős kezet éreztem a derekamon. Edwardé volt. Az arcomat eltakartam, ne lássa David, hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
A kötelek eltűntek, így én is szabad lettem. Egy kép jelent meg előttem. Én voltam az. Az, aki voltam. És nem hasonlított rám. Tudtam, hogy lassan felnőttem.
Edward átkarolta a derekam és intett a fejével, hogy menjünk. Bólintottam és elindultunk az ajtó felé, mely a sarokban volt. De mielőtt kiléptem volna, még egyszer vissza néztem, s a belőle fakadó ürességnek adóztam egyetlen néma perccel. Aztán elmentem, elfolytam, mint a gyertyáról a viasz. Tudtam, ha valaha meghallom a nevét, azt kérdezem: ki az? Ez azt jelentette, hogy az emlékét ellököm, pedig velem marad mindaddig, amíg meg nem halok.
Felsóhajtottam és végre életemben először nyugodt és mély álomba szenderültem. Boldog voltam, hogy így eltudtam mesélni gondjaimat valakinek és máris szabadnak és könnyűnek éreztem magam. Tudtam, hogy most már semmi nem áll közém és Edward közé. Boldog voltam. Őrülten boldog.
- Norah – szakított félbe. - Hogy hívták Őt?
- Miért? - vontam össze szemöldökeimet kérdően.
- Nem említed a nevét. Mond el, hogy hívták. Kérlek.
- Öh... - akadt el a szavam, megijedtem. - Hát... - dadogtam, nem bírtam kimondani a nevét. - David – suttogtam és a szemem könnybe lábadt. - Miután betöltöttem a tizenhatot, azonnal problémáink születtek. Nagyon sokat füvezett és sokszor tűnt el napokra. Állandóan veszekedtem vele... - csuklott el a hangom. - A névnapom előtt összevesztünk. Befüvezve felhívott és kiabálni kezdte velem és azzal fenyegetett, hogy ha nem békülök ki vele és nem megyek egy szállodába, akkor megöli magát. Mérges voltam rá, ezért leszidtam és kinyomtam. Pár óra múlva rájöttem, hogy mit mondott. Azt mondta, hogy öngyilkos lesz. Tudtam, hogy melyik szállodában van, ezért oda rohantam – nyeltem egy nagyot. Gombóc keletkezett a torkomba és egyre jobban növekedett. - A szobában volt. Kokaint használt és... túladagolta magát – hunytam le szemeimet, ajkaimat erősen összeszorítottam. - Meghalt. A földön feküdt és meghalt – folyt ki egy könny a szememből. - Nem tudtam megmenteni. Hülye voltam és nem mentem előbb oda. Az én hibám volt – motyogtam és könnyekben törtem ki.
Edward azonnal magához húzott és azonnal körém fonta vaskarjait. Fejemet a vállába fúrtam és sírtam. A levegőt akadozva vettem és percenként zokogtam fel. Percekig voltam így, majd mikor éreztem, hogy megnyugszok, suttogva tovább folytattam. - Teljesen szétestem. A szüleim pszichológushoz akartak vinni, de nem hagytam. A következő tervük az volt, hogy kollégiumba kell költöznöm, hogy velem egykorúakkal legyek, akik elfeledtetik velem a gondjaimat. De nem mentem – fintorogtam. - A telefonban a névjegyzéket néztem, amikor megláttam Sandra telefonszámát és elhatároztam, hogy ide költözök. Apu nem igazán örült neki, de elengedett. Októberben ide is költöztem és... - néztem fel Edwardra. - jöttél Te, és elfeledtetted velem Davidet – újra eltakartam az arcomat a vállában. - Köszönöm, hogy vagy nekem.
- Semmiség – suttogta és a hátamon körözni kezdett a kezével kicsikarva belőlem pár nyugodt sóhajt. - Aludj! Későre jár már – suttogta egy idő után.
- Oké – bólintottam és befeküdtem az ágyba, Edward pedig követett. Átölelte a derekam, én pedig fejemet a mellkasára hajtottam a fejem.
Rá gondoltam és a sírás fojtogatni kezdett. Behunytam a szemem és újra láttam David arcát, hallottam a hangját és éreztem az illatát. A szívem vérzett, mikor a fájó múltra gondoltam. Lassan teltek el az évek, és most bevillantak képek.
A kezére néztem, koszos volt és többé nem érhetett hozzám. David a szememet nézte, mely könnyes volt, és kezével könnyes szememet tisztára mostam volna. De csak mozdulatlanul álltam.
Oly sok mondanivalóm volt neki. Észrevettem, hogy a szemeit rám szegezte, és rajtam is felejtette. És ennek egyáltalán nem volt semmi értelme.
Ekkor az emlékek tőrjei szúrni kezdtek, de hagytam. Az emlékek magukhoz láncoltak, fogva tartottak, mint David tekintete. Próbáltam szabadulni és eltépni a kötelet, és feledni, hogy mennyire szerettem Őt. Feledni a sebet, mely úgy sajogva ég.
Volt ezer rég múlt szém emlék, ami lassan megfojtott. Két erős kezet éreztem a derekamon. Edwardé volt. Az arcomat eltakartam, ne lássa David, hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
A kötelek eltűntek, így én is szabad lettem. Egy kép jelent meg előttem. Én voltam az. Az, aki voltam. És nem hasonlított rám. Tudtam, hogy lassan felnőttem.
Edward átkarolta a derekam és intett a fejével, hogy menjünk. Bólintottam és elindultunk az ajtó felé, mely a sarokban volt. De mielőtt kiléptem volna, még egyszer vissza néztem, s a belőle fakadó ürességnek adóztam egyetlen néma perccel. Aztán elmentem, elfolytam, mint a gyertyáról a viasz. Tudtam, ha valaha meghallom a nevét, azt kérdezem: ki az? Ez azt jelentette, hogy az emlékét ellököm, pedig velem marad mindaddig, amíg meg nem halok.
Felsóhajtottam és végre életemben először nyugodt és mély álomba szenderültem. Boldog voltam, hogy így eltudtam mesélni gondjaimat valakinek és máris szabadnak és könnyűnek éreztem magam. Tudtam, hogy most már semmi nem áll közém és Edward közé. Boldog voltam. Őrülten boldog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése