77. rész

- Sajnálom, ami történt. Tényleg... - kezdte, de én félbeszakítottam:
- Fogalmad sincs, hogy mit érzek most – szorítottam össze a fogaimat.
- Tényleg nem – bólintott. - De én beszélni szeretnék erről, ha nem gond.
 Nem válaszoltam, csak továbbra is makacsul az ablakon bámultam ki.
- Oké... - szólt Bella elkerekedett szemekkel. - Én tényleg sajnálom. De egyszerűen csak megtörtént.
- Bella! - néztem rá. - Ez teljesen felesleges.
- De bűntudatom van – motyogta.
- Hát akkor meg mi a francnak jöttél vele össze?! - fakadtam ki hangosan.
- Nem jöttem vele össze – rázta a fejét Bella sötét tekintettel. - Fogalmad sincs arról, hogy mi történt.
- De – feleltem. - Te vámpír lettél, Edward pedig szakított velem. Ennyi...
- Így van – bólintott. - De hadd meséljem el a történteket, kérlek.
 Én csak bólintottam, és újra az ablak felé fordítottam a fejem. Bella felsóhajtott és belekezdett a mesélésbe:
- Az erdőben voltam. Ahol Edwardék laknak. - Edward névre a kezem ökölbe szorult. - Nem tudom mit kerestem ott. Ha jól gondolom, akkor vártam valamire. Nem is! Inkább reménykedtem. Reménykedtem benne, hogy összefutok Edwarddal – mondta halk hangon. - Hiányzott már Edward, és szörnyen rossz volt látni, hogy boldog. Ráadásul veled – pillantott rám. - Jacob se tett már boldoggá, és egyre jobban kezdett kiszállni belőlem az élet. Azt hiszem, újra beleszerettem Edwardba – vallotta be, és az ajkába harapott. - Szóval elmentem az erdőbe. Csak egyedül kóvályogtam, amikor megjelent Victoria. Aki a...
- Tudom, hogy ki az – szakítottam őt félbe. - Ismerem. És a gyilkosodat is.
- Honnan? - lepődött meg.
- James a testvérem – feleltem unottan.
- Oké – sóhajtott, és tágra nyílt szemekkel előre meredt.
- Folytasd! - intettem neki.
- Szóval megjelent Victoria, a testvéred barátnője. Éhes volt már, és szörnyen gyenge. Rám vetette magát, és megharapott, de nagyon finoman. Gyenge volt, így könnyűszerrel letudtam magamról lökni. Elszaladtam, egyenesen a Cullen házba rohantam. Ott Carlisle megvizsgált, és figyelmeztetett, hogy vámpírrá kell válnom, különben meghalok, mivel eléggé kevés méreg volt bennem, így esély sem volt rá, hogy kiszívják belőlem – itt remegve felsóhajtott. Bizonyára szörnyen rossz emlék volt ez számára. - Iszonyatosan nagy fájdalmak értek. De a legrosszaz az volt, amikor Edward megharapott. Carlisle rábízta ezt a dolgot, Edward pedig vonakodva ment bele. Te akkor épp Chicagóba utaztál a nővéreddel. Szóval, Edward megharapott, mire kezdetét vette a haldoklásom. Edward egész végig mellettem volt, és vigyázott rám. Aztán vasárnap hajnalban már együtt mentünk vadászni. Egész végig jól szórakoztunk – mosolyodott el az emléken. - Aztán Edward lefeküdt a fűbe, mire én rádőltem. És akkor... megcsókoltuk egymást – suttogta. - Edward ezután eléggé került engem. Csak akkor szólt hozzám, ha muszáj volt, és nem tudott egy légtérben lenni velem. Végül a testvérei beszéltek vele. Megkérték, hogy szakítson veled, mert ez így nem lesz jó, ha én is vámpír vagyok. Átbeszélték a dolgot, amikor Carlisle ellenkezi kezdett. Megtiltotta, hogy szakítson veled. Edward mégis eldöntötte a dolgot. Amikor haza jöttél, akkor beszélt veled. És szakítottatok – suttogta, majd beparkolt egy szabad helyre. - Őszintén sajnálom, Norah – fordult felém.
 Én csak csendben az ülésben ültem. Körmeimet az ülésbe mélyesztettem, és tágra nyílt, könnyes szemekkel bámultam a semmibe. Kis idő múlva észrevettem, hogy csend lett. Bella hangja már nem csengett a fülemben. Felnéztem Bellára, és felsóhajtottam. Bólintottam, majd kiszálltam az autóból.

 Port Angeles utcáin mentem, teljesen egyedül. Összébbhúztam magamon a fekete kabátomat, és a zsebembe nyúltam. Elégedetten elmosolyodtam, amikor megéreztem ujjaim között az aprócska cetlit. Brian ajánlott nekem egy nagyon erős gyógyszert, amitől egy kis időre kikapcsol az agyam. Nekem pedig pont erre volt szükségem. Sajnos, ezeket a tablettákat csak olyanoknak adták ki akiknek van engedélyük, és persze a betegeknek, akiknek van vényük. Én nem voltam se orvos, se nővér, hogy engedélyem legyen, és még beteg se voltam. Sőt, makkegészséges voltam.
 Most épp egy másik gyógyszertárba tartottam, mivel az előzöben nem adták ki. Pedig őrülten kivoltam öltözve, és még a sminkem is megöregített pár évvel, de sajnos, az ott dolgozó fiatal srác egyáltalán nem vette be a külsőmet, és egyből levágta, hogy éppenséggel hazudom neki. A pokolba vele...
 Elhaladtam egy élelmiszer bolt előtt, hogy betérhessek egy gyógyszertárba, csak épp azzal a különbséggel, hogy az előző oly szigorúan óvott hozzávalók itt az ártalmatlanok közé tartoztak. Itt nem az a tény dönt majd, hogy van-e engedélyem, hanem a tárcámban megbújó pénz mennyisége és kereskedői vénám.
 Beléptem a teljesen üres üzletbe, ahol egy alacsony, duci, hegyes orrú, bajszos férfi bukkant fel a pult mögött, és vizsgálódva méregetni kezdett.
 Megmutattam neki a cetlit, amin a gyógyszer neve állt, amikor a férfi kissé gondolkozóan nézett rám.
- Hmm... - szólt a férfi.
- Valami gond van? - kérdeztem barátságosan, és a legszebb mosolyommal néztem rá.
- Az attól függ – felelte a férfi, és megnyalta a szája szélét. Valószínűleg eléggé gusztustalan filmkockák peregtek le a szemei előtt.
- Mitől is? - érdeklődtem.
- Mindenem van, amit kérsz. Bocsánat, tegeződhetünk? - kérdezte a férfi habozva.
 Bólintottam.
- De? - vontam fel az egyik szemöldököm.
- Mostanában eléggé nehéz ezekhez a dolgokhoz hozzájutni.

 Bólintottam.
- Nagyon nehéz! - nyavalygott tovább.
- Nehéz idők járnak - bólintottam egyetértően.
- És emiatt hihetetlenül magas árat követelnek a szállítmányokért a beszállítóim – mondta a férfi gyászosan.
 Rosszalóan megcsóváltam a fejem.
- Így sajnálom – sóhajtott fel, majd folytatta -, de nem tehetek másként minthogy a megnövekedett árakat kérem a vevőktől.
 Egyetértően bólintottam.
- Csak azért teszem, hogy a családom életben maradhasson – sóhajtott sajnálkozóan.
- Természetesen – feleltem lágyan.
 A férfi nyájasan nézett rám.
- Mennyi? - kérdeztem egy kicsit élesebben.
 A férfi szemében megcsillant egy mohó csillogás. Szilárdan hittem abban, hogy mindjárt megnevez egy árat, amikor hirtelen az üzlet ajtaja nyikorogva kinyitodott, mire a férfi gesztusai hirtelen megváltoztak.
- Van engedélye ezekre az árukra? - kérdezte hirtelen idegesen.
- Mi van?! - kérdeztem hitetlenkedve. - Van sok kicsi, csillogó engedélyérmém, az nem elég?
- Engedély nélkül nem adhatom el önnek ezt az árut – felelte a férfi, majd elém tolta a cetlimet, és hirtelen visszatért a megfelelő megszólításhoz is. Már nem tegezett.
- Ki mondja? - kérdeztem idegesen.
- A törvény és...
- Kit érdekel most a törvény? - szakítottam félbe a férfit. - Tehát még egyszer – sóhajtottam. - Mennyi?
- … és ő – fejezte be a férfi előző mondatát, és rémülten bámult valakit a vállam fölött.
 Megfordultam, és Edward vidám arcával találtam szembe magam. Összefont karokkal a bejárat melletti polcnak támaszkodott.
- Apám mondta már, hogy maga valójában egy törvénykövető ember – szólt Edward jókedvűen.
- Muszáj – biztosította a férfi. - Hova kerülhetnék, ha ilyen kis fiatal, és csinos hölgyeket veszélyes szerekkel szolgálnék ki?
 Edward nem mondott semmit.
- Menjünk! - szólt felém fordulva Edward, olyan hangon, ami egyértelműen ajánlotta, hogy ne mondjak ellent.
 Kinyitotta az ajtót, én pedig jókislány módjára kisétáltam az üzletből, Edward pedig követett. Két ház közé tolt egy kis elbújt udvarba, amit egy kovácsoltvas kapu választott el az utcától. A mellettünk elhaladó emberek egy pillantást szenteltek ránk.
- Ne próbálkozz újra! Teljesen felesleges – mondta Edward. - Az a fickó túl jól ismeri Carlisle-t ahhoz, hogy megmerje kockáztatni, hogy elad neked valamit.
- Annyira úgysem sürgős – feleltem hetykén.
- Pocsék hazudozó vagy – csóválta a fejét Edward. - Gyere, haza viszlek! - fogta meg a karom, és kihúzott a sötét sarokból.