- Edward vámpír – hadartam halkan.
- Hogy mi?! - kiáltott fel kérdően, és hirtelen elhúzta a kezét. Kissé hátradőlt és kérdően nézett rám. Lesütöttem a szemeimet, és megtöröltem az orrom.
- Edward vámpír – ismételtem.
Percekig csend volt közöttünk. Én csak magam elé bámultam üveges tekintettel, míg Nicky engem figyelt ledöbbent kifejezéssel.
- De... De az meg hogy lehet? - kérdezte, miután végre megtalálta a hangját.
- A nevelőapja változtatta azzá – feleltem. - A francba... - morogtam, és az arcom a kezeimbe temettem.
Túl sokat mondtam, így Nicky szinte rögvest rájött, hogy Carlisle is vámpír.
- Csak ők ketten vámpírok?
- Az egész család az – válaszoltam, és felnéztem rá. - De ne mond el senkinek!
- Eszem ágában sincs – rázta a fejét. - Egy csapat vámpír kinyírna – mondta, és kis idő múlva elnevette magát. - És nem zavar?
- Nem – csóváltam a fejem. - Ugyanaz, csupán egy-két dologban különbözik az átlagostól.
- Az jó – motyogta. - Elmeséled, hogy most végül is mi van?
- El – bólintottam, és belekezdtem a mesélésbe. Elmeséltem Edward életet nagy vonalakban, majd mikor a jelenhez értünk, azonnal elmosolyodtam.
- Nem félsz tőle?
- Nem – feleltem. - Az elején féltem tőle, de most már nem.
- A lényeg, hogy boldoggá tesz – vigyorgott.
- Ja – bólintottam mosolyogva.
- Hogy mi?! - kiáltott fel kérdően, és hirtelen elhúzta a kezét. Kissé hátradőlt és kérdően nézett rám. Lesütöttem a szemeimet, és megtöröltem az orrom.
- Edward vámpír – ismételtem.
Percekig csend volt közöttünk. Én csak magam elé bámultam üveges tekintettel, míg Nicky engem figyelt ledöbbent kifejezéssel.
- De... De az meg hogy lehet? - kérdezte, miután végre megtalálta a hangját.
- A nevelőapja változtatta azzá – feleltem. - A francba... - morogtam, és az arcom a kezeimbe temettem.
Túl sokat mondtam, így Nicky szinte rögvest rájött, hogy Carlisle is vámpír.
- Csak ők ketten vámpírok?
- Az egész család az – válaszoltam, és felnéztem rá. - De ne mond el senkinek!
- Eszem ágában sincs – rázta a fejét. - Egy csapat vámpír kinyírna – mondta, és kis idő múlva elnevette magát. - És nem zavar?
- Nem – csóváltam a fejem. - Ugyanaz, csupán egy-két dologban különbözik az átlagostól.
- Az jó – motyogta. - Elmeséled, hogy most végül is mi van?
- El – bólintottam, és belekezdtem a mesélésbe. Elmeséltem Edward életet nagy vonalakban, majd mikor a jelenhez értünk, azonnal elmosolyodtam.
- Nem félsz tőle?
- Nem – feleltem. - Az elején féltem tőle, de most már nem.
- A lényeg, hogy boldoggá tesz – vigyorgott.
- Ja – bólintottam mosolyogva.
2 héttel később
- Edward, mondtam már, hogy hiába próbálkozol. Nem fog menni! - mondtam már vagy ötödjére.
- Ugyan – legyintett Edward. - Csak egy kicsit erősebben kell nyomni.
- Nem. Teljesen fölöslegesen erőlködsz.
- Nem! Mondom, hogy... csak erősebben... kell... nyomni! - mondta tagoltan.
- Hiába nyomod, Edward. Nem történik semmi, hát nem látod?
- Norah, te most kinek az oldalán állsz? - nézett rám.
- Természetesen a tiéden – bólintottam. - De ez akkoris hiábavaló. Nem fog menni.
- De fog!
- Nem fog. Ne nyomd már! Még eltöröd.
- Csak akarni kell, és menni fog. Csak még egy kicsit... erősebben...
- Jól van, akkor szenvedj csak – tettem keresztbe kezeimet a mellem előtt. - Látom, hogy már fehérednek az ujjaid.
- Nem! Mindjárt sikerül.
- Nem fog. Hiába nyomod, hányszor mondjam még el? Higgy nekem, a távkapcsolóban kimerült az elem.
- Inkább megnézem – felelte, és levette a távkapcsoló hátulját. - Nincs is benne elem – húzta a száját.
- Na, tessék – Csaptam a takaróra.
- A fenébe... - morogta, majd a polcra dobta a kapcsolót. - Lemegyünk? - mosolyodott el, miután rám nézett.
- Menjünk – bólintottam.
- Rendben. Akkor menjünk! - Állt fel, és a kezét nyújtotta.
Kezemet a kezébe tettem, és felálltam az ágyról. Összekulcsoltuk az ujjainkat, és lementünk a földszintre. Szinte mindenki a nappaliban dekkolt, és amikor megláttak minket, azonnal elmosolyodtak.
-Szevasztok, turbékoló galambjaink! - szólalt meg először Emmett, mire Rose mellbe vágta. - Most mivan? - Nézett feleségére. - Hát nem turbékolnak állandóan?! - Nézett vissza ránk.
Edward csak elvigyorodott, és kinyújtotta a nyelvét, amit Emmett egy nyelvöltéssel jutalmazott.
- Jól van. Ennyire azért ne szeressétek egymást! - mondta csiripelő hangon Esme, és mellettem termett.
Mosolyogva kezembe nyomott egy keksszel teli zacskót, majd gyengéden lenyomott a díványra.
- Köszönöm – mosolyogtam fel rá, és kibontottam a zacskót.
- Adsz? - kérdezte Emmett, és leült mellém.
- Nem – feleltem, és elhúztam előle a zacskót. - Ez az enyém!
- Beszélek Carlisle-al – szólt közbe Edward, és lehajolt hozzám.
Bólintottam, és egy időre ajkaimat az övéinek nyomtam. Végül egy cuppanással eltávolodtak egymástól az ajkaink, és még abban a pillanatban határozottan rácsaptam Emmett kezére, aki épp nyúlt a zacskóért, és lopni akart belőle, ki használva a pillanatot.
- Szálljál le a kajámról, jó? Anyád nem tanított meg, hogy ne nyúlj más kajájába? - mordultam rá.
- Jól van már. Ne harapd le a fejem! Ezt a gyönyörű testet táplálni kell, jó? - vigyorgott Emmett, és megsimogatta betonkemény hasát.
- Te csúnya fiú – szörnyűlködtem, és belenyúltam a zacskóba.
- Nem kell a szépet lefikázni, csak azért, mert anyád torznak szült meg! - szólt be Emmett, vigyorogva.
Hitetlenkedve néztem Emmettre. Szó szerint megfagyott a levegő körülöttünk, és közöttünk is. Rosalie megfagyva ült a fotelben, és Alice is ijedt tekintettel bámult ránk.
- Hát... - húztam a szám, és végig néztem rajta. - Te se vagy piskóta! - vigyorodtam el gonoszul.
- Hát te se panaszkodhatsz.
- Tudom, tudod?
Emmett csak nyelvet öltött, és leült Rosalie mellé. Ekkor megjelent Edward, és leült mellém. Átkarolta a vállam, és érdeklődve nézett ránk.
- Mi történt? - kérdezte.
- A nőd leoltott – mutatt rám Emmett, és még közelebb húzta magához Rosalie-t.
- Hát aki tud, az tud – vigyorgott Edward, és megcsókolta a fejem.
Mindannyian csak elmosolyodtunk, és a tévére irányítottuk a figyelmünket. Kis idő múlva Edward megcsókolta az arcom, mire én felnéztem rá. Ő csak mélyen a szemembe nézett, és halványan elmosolyodott. Teljesen elvesztem azokban a gyönyörű sötétbarna szemekben, majdnem fekete volt. Kizártam a külvilágot, és úgy éreztem magam, mint aki lebeg.
- Edward – szólt valahonnan a háttérből egy hang. - Edward!
Edward még egy ideig a szemembe nézett, majd könyörtelenül elfordult. Még egy ideig csak bámultam hófehér arcát, majd felsóhajtottam és követtem a pillantását.
- Sakkozunk? - kérdezte Alice csillogó szemekkel. Az elöttünk lévő dohányzóasztal mellett térdelt, kezében egy sakktáblát szorongatott.
- Sakkozunk – felelte Edward, és leült a földre.
Alice diadalittasan elvigyorodott, és lerakta az asztalra a táblát. Kipakolta a bábukat, és üveges tekintettel a semmibe bámult.
Edward és Alice játéka volt az egyik legviccesebb dolog, amit valaha láttam. Majdnem teljesen mozdulatlanul ültek a sakktáblát bámulva. Alice előre látta, hogy mit lép Edward. Edward pedig Alice gondolatait olvasva kitalálta, mit lép erre Alice. A játékot nagyrészben fejben játszották. Csak két gyalogost mozdítottak el mindaketten, míg Alice át nem pöccintette a királyt, és feladta a játékot. Csupán pár percig tartott, de én végig röhögtem az egészet.
Edward csak elmosolyodott, majd felállt, homlokon csókolt, aztán elment. Gondolkozóan néztem utána.
Utána menjek vagy ne? - kérdeztem magamban.
Végül nem mentem utána. Úgy gondoltam, hogy ha velem akar lenni, akkor úgyis szól. Gondoltam, biztos dolga van.
Gondolatmenetemből egy hangos kiáltás ébresztett föl. A hang irányába kaptam a fejem. Alice megmerevedett testtel ült a fotelban, és üveges, távolba révedő szemekkel bámult előre. Emmett és Rosalie érdeklődve nézték Alice-t, de mindvégig mozdulatlanok maradtak. Csak Esme mozgott a szobában.
Gyors léptekkel kiviharzott a konyhából, és felsóhajtva Alice elé gugolt. Megfogta nevelt lánya kezét, és lágy hangon szólítgatni kezdte őt.
- Alice! Mit látsz?
Alice nem válaszolt. Továbbra is a semmibe nézett, majd hirtelen felnyögött és bágyadt szemekkel körbe nézett. Tekintette elidőzött rajtam, majd megcsóválta a fejét.
- Semmit – felelte. - Semmit, ami fontos.
Ekkor azonban kopogtak. Mindannyian kérdően néztünk egymásra. Majd újra kopogtak.
- Gyere! - kiáltott Alice.
A bejárati ajtó megnyikordult, és egy emberként fordultunk az ajtó felé. Amint megláttam ki az, azonnal leesett az állam. A többieknek is, de ők kordába tudták tartani magukat.
Bella volt az.
- Sziasztok! - köszönt halkan, de tekintete egész végig a padlót súrolta.
- Szia, Bella! - köszöntek a többiek egyszerre, de én nem köszöntem.
- Edward hol van? - kérdezte, és fel is nézett egy percre, de amint meglátta kérdő és egyben dühös arckifejezésem, azonnal lehajtotta a fejét.
- Carlisle dolgozó szobájában van – felelte Alice.
- Kösz – motyogta, majd elviharzott eléggé béna léptekkel.
Gyorsan a többiek felé fordultam, és felvontam a szemöldökeimet.
- Ez meg mi a jó fenét keres itt? - sziszegtem Bella után mutatva.
Emmett megvonta a vállát, és Rosalie kezét fogva felment az emeletre. Esme csak melegen rám mosolygott, és eltűnt a konyhában. Csak én és Alice maradtunk a nappaliban.
Érdeklődve Alice-re tekintettem, aki csak mosolyogva rám kacsintott és egyedül hagyott. Durcásan fújtam egyet, majd felpattantam és Carlisle dolgozószobája felé vettem az irányt.
Percek múlva meg is találtam, és bekopogtam. Bentről Carlisle utasított, hogy menjek be. Lenyomtam a kilincset, és lassan benyitottam. Bedugtam a fejem a szobába, és nyugtáztam, hogy semmi olyat nem csinálnak, ami nekem ne tetszene. Carlisle az óriási asztal mögött ült, előtte pedig Edward és Bella ült. Ők most mindaketten felém voltak fordulva, és felvont szemöldökökkel néztek rám.
- Haza megyek – mondtam Edwardnak.
Ő csak bólintott.
- Szeretlek – szóltam.
Újra bólintott, majd Carlisle felé fordult. Felhúzott szemöldökkel néztem Edwardra, majd megráztam a fejem és elköszöntem a többiektől.
Lerohantam a lépcsőn, és egészen a bejárati ajtóig meg se álltam. A bejárati előtt megálltam, és a lépcső felé fordultam. Felmutattam a középsőujjam, és kiléptem a Cullen házból. Bepattantam a kocsimba, és beindítottam. Percek alatt kitaláltam az erdőből, és egyenesen haza mentem.
Otthon dühösen nyitottam be a házba, és szó szerint becsaptam magam mögött az ajtót. Nicky érdeklődve rohant ki a konyhából, és amint meglátta feldúlt fejemet, azonnal levágta, hogy mi kell most nekem. Fejével az erkély felé intett, és oda ment. Követtem, és kiálltunk az erkélyre.
Nicky szó nélkül vette elő zsebéből az apró dobozt, és szájába vett egy szált. Meggyújtotta, és ráérősen beleszívott. Még kétszer beleszívott, majd átnyújtotta nekem és végül megszólalt:
- Mi történt? - kérdezte.
Erősen beleszívtam a cigarettába, és gyorsan kifújtam.
- Igazából én se tudom – szólaltam meg kis hallgatás után.
Nicky nem szólt semmit. Még mindig érdeklődve figyelt, és várt az óriási dühömre, ami hamarosan kitörik belőlem.
- Ott volt Bella – motyogtam, és átnyújtottam neki a cigit.
- Ő a volt barátnője?
- Ja – feleltem. - De egyáltalán mi a francot keresett ott? - emeltem fel a hangom.
- De mi is történt pontosan?
- Semmi. A nappaliban ültünk, és tök jól elvoltunk. Edward elment, erre megjelent Bella. De fogalmam sincs, hogy miért. Megkérdeztem a többiektől, de senki sem válaszolt.
- Hát mert biztos nem olyan fontos.
- És Edward nem köszönt el tőlem.
- Szó nélkül jöttél el? - lepődött meg Nicky.
- Nem – ráztam a fejem. - Szóltam neki, meg minden. És mondtam, hogy neki, hogy szeretlek, de meg se kottyant neki. Csak bólintott, aztán leszart.
- Biztos Bella miatt.
- Ugyan – legyintett Edward. - Csak egy kicsit erősebben kell nyomni.
- Nem. Teljesen fölöslegesen erőlködsz.
- Nem! Mondom, hogy... csak erősebben... kell... nyomni! - mondta tagoltan.
- Hiába nyomod, Edward. Nem történik semmi, hát nem látod?
- Norah, te most kinek az oldalán állsz? - nézett rám.
- Természetesen a tiéden – bólintottam. - De ez akkoris hiábavaló. Nem fog menni.
- De fog!
- Nem fog. Ne nyomd már! Még eltöröd.
- Csak akarni kell, és menni fog. Csak még egy kicsit... erősebben...
- Jól van, akkor szenvedj csak – tettem keresztbe kezeimet a mellem előtt. - Látom, hogy már fehérednek az ujjaid.
- Nem! Mindjárt sikerül.
- Nem fog. Hiába nyomod, hányszor mondjam még el? Higgy nekem, a távkapcsolóban kimerült az elem.
- Inkább megnézem – felelte, és levette a távkapcsoló hátulját. - Nincs is benne elem – húzta a száját.
- Na, tessék – Csaptam a takaróra.
- A fenébe... - morogta, majd a polcra dobta a kapcsolót. - Lemegyünk? - mosolyodott el, miután rám nézett.
- Menjünk – bólintottam.
- Rendben. Akkor menjünk! - Állt fel, és a kezét nyújtotta.
Kezemet a kezébe tettem, és felálltam az ágyról. Összekulcsoltuk az ujjainkat, és lementünk a földszintre. Szinte mindenki a nappaliban dekkolt, és amikor megláttak minket, azonnal elmosolyodtak.
-Szevasztok, turbékoló galambjaink! - szólalt meg először Emmett, mire Rose mellbe vágta. - Most mivan? - Nézett feleségére. - Hát nem turbékolnak állandóan?! - Nézett vissza ránk.
Edward csak elvigyorodott, és kinyújtotta a nyelvét, amit Emmett egy nyelvöltéssel jutalmazott.
- Jól van. Ennyire azért ne szeressétek egymást! - mondta csiripelő hangon Esme, és mellettem termett.
Mosolyogva kezembe nyomott egy keksszel teli zacskót, majd gyengéden lenyomott a díványra.
- Köszönöm – mosolyogtam fel rá, és kibontottam a zacskót.
- Adsz? - kérdezte Emmett, és leült mellém.
- Nem – feleltem, és elhúztam előle a zacskót. - Ez az enyém!
- Beszélek Carlisle-al – szólt közbe Edward, és lehajolt hozzám.
Bólintottam, és egy időre ajkaimat az övéinek nyomtam. Végül egy cuppanással eltávolodtak egymástól az ajkaink, és még abban a pillanatban határozottan rácsaptam Emmett kezére, aki épp nyúlt a zacskóért, és lopni akart belőle, ki használva a pillanatot.
- Szálljál le a kajámról, jó? Anyád nem tanított meg, hogy ne nyúlj más kajájába? - mordultam rá.
- Jól van már. Ne harapd le a fejem! Ezt a gyönyörű testet táplálni kell, jó? - vigyorgott Emmett, és megsimogatta betonkemény hasát.
- Te csúnya fiú – szörnyűlködtem, és belenyúltam a zacskóba.
- Nem kell a szépet lefikázni, csak azért, mert anyád torznak szült meg! - szólt be Emmett, vigyorogva.
Hitetlenkedve néztem Emmettre. Szó szerint megfagyott a levegő körülöttünk, és közöttünk is. Rosalie megfagyva ült a fotelben, és Alice is ijedt tekintettel bámult ránk.
- Hát... - húztam a szám, és végig néztem rajta. - Te se vagy piskóta! - vigyorodtam el gonoszul.
- Hát te se panaszkodhatsz.
- Tudom, tudod?
Emmett csak nyelvet öltött, és leült Rosalie mellé. Ekkor megjelent Edward, és leült mellém. Átkarolta a vállam, és érdeklődve nézett ránk.
- Mi történt? - kérdezte.
- A nőd leoltott – mutatt rám Emmett, és még közelebb húzta magához Rosalie-t.
- Hát aki tud, az tud – vigyorgott Edward, és megcsókolta a fejem.
Mindannyian csak elmosolyodtunk, és a tévére irányítottuk a figyelmünket. Kis idő múlva Edward megcsókolta az arcom, mire én felnéztem rá. Ő csak mélyen a szemembe nézett, és halványan elmosolyodott. Teljesen elvesztem azokban a gyönyörű sötétbarna szemekben, majdnem fekete volt. Kizártam a külvilágot, és úgy éreztem magam, mint aki lebeg.
- Edward – szólt valahonnan a háttérből egy hang. - Edward!
Edward még egy ideig a szemembe nézett, majd könyörtelenül elfordult. Még egy ideig csak bámultam hófehér arcát, majd felsóhajtottam és követtem a pillantását.
- Sakkozunk? - kérdezte Alice csillogó szemekkel. Az elöttünk lévő dohányzóasztal mellett térdelt, kezében egy sakktáblát szorongatott.
- Sakkozunk – felelte Edward, és leült a földre.
Alice diadalittasan elvigyorodott, és lerakta az asztalra a táblát. Kipakolta a bábukat, és üveges tekintettel a semmibe bámult.
Edward és Alice játéka volt az egyik legviccesebb dolog, amit valaha láttam. Majdnem teljesen mozdulatlanul ültek a sakktáblát bámulva. Alice előre látta, hogy mit lép Edward. Edward pedig Alice gondolatait olvasva kitalálta, mit lép erre Alice. A játékot nagyrészben fejben játszották. Csak két gyalogost mozdítottak el mindaketten, míg Alice át nem pöccintette a királyt, és feladta a játékot. Csupán pár percig tartott, de én végig röhögtem az egészet.
Edward csak elmosolyodott, majd felállt, homlokon csókolt, aztán elment. Gondolkozóan néztem utána.
Utána menjek vagy ne? - kérdeztem magamban.
Végül nem mentem utána. Úgy gondoltam, hogy ha velem akar lenni, akkor úgyis szól. Gondoltam, biztos dolga van.
Gondolatmenetemből egy hangos kiáltás ébresztett föl. A hang irányába kaptam a fejem. Alice megmerevedett testtel ült a fotelban, és üveges, távolba révedő szemekkel bámult előre. Emmett és Rosalie érdeklődve nézték Alice-t, de mindvégig mozdulatlanok maradtak. Csak Esme mozgott a szobában.
Gyors léptekkel kiviharzott a konyhából, és felsóhajtva Alice elé gugolt. Megfogta nevelt lánya kezét, és lágy hangon szólítgatni kezdte őt.
- Alice! Mit látsz?
Alice nem válaszolt. Továbbra is a semmibe nézett, majd hirtelen felnyögött és bágyadt szemekkel körbe nézett. Tekintette elidőzött rajtam, majd megcsóválta a fejét.
- Semmit – felelte. - Semmit, ami fontos.
Ekkor azonban kopogtak. Mindannyian kérdően néztünk egymásra. Majd újra kopogtak.
- Gyere! - kiáltott Alice.
A bejárati ajtó megnyikordult, és egy emberként fordultunk az ajtó felé. Amint megláttam ki az, azonnal leesett az állam. A többieknek is, de ők kordába tudták tartani magukat.
Bella volt az.
- Sziasztok! - köszönt halkan, de tekintete egész végig a padlót súrolta.
- Szia, Bella! - köszöntek a többiek egyszerre, de én nem köszöntem.
- Edward hol van? - kérdezte, és fel is nézett egy percre, de amint meglátta kérdő és egyben dühös arckifejezésem, azonnal lehajtotta a fejét.
- Carlisle dolgozó szobájában van – felelte Alice.
- Kösz – motyogta, majd elviharzott eléggé béna léptekkel.
Gyorsan a többiek felé fordultam, és felvontam a szemöldökeimet.
- Ez meg mi a jó fenét keres itt? - sziszegtem Bella után mutatva.
Emmett megvonta a vállát, és Rosalie kezét fogva felment az emeletre. Esme csak melegen rám mosolygott, és eltűnt a konyhában. Csak én és Alice maradtunk a nappaliban.
Érdeklődve Alice-re tekintettem, aki csak mosolyogva rám kacsintott és egyedül hagyott. Durcásan fújtam egyet, majd felpattantam és Carlisle dolgozószobája felé vettem az irányt.
Percek múlva meg is találtam, és bekopogtam. Bentről Carlisle utasított, hogy menjek be. Lenyomtam a kilincset, és lassan benyitottam. Bedugtam a fejem a szobába, és nyugtáztam, hogy semmi olyat nem csinálnak, ami nekem ne tetszene. Carlisle az óriási asztal mögött ült, előtte pedig Edward és Bella ült. Ők most mindaketten felém voltak fordulva, és felvont szemöldökökkel néztek rám.
- Haza megyek – mondtam Edwardnak.
Ő csak bólintott.
- Szeretlek – szóltam.
Újra bólintott, majd Carlisle felé fordult. Felhúzott szemöldökkel néztem Edwardra, majd megráztam a fejem és elköszöntem a többiektől.
Lerohantam a lépcsőn, és egészen a bejárati ajtóig meg se álltam. A bejárati előtt megálltam, és a lépcső felé fordultam. Felmutattam a középsőujjam, és kiléptem a Cullen házból. Bepattantam a kocsimba, és beindítottam. Percek alatt kitaláltam az erdőből, és egyenesen haza mentem.
Otthon dühösen nyitottam be a házba, és szó szerint becsaptam magam mögött az ajtót. Nicky érdeklődve rohant ki a konyhából, és amint meglátta feldúlt fejemet, azonnal levágta, hogy mi kell most nekem. Fejével az erkély felé intett, és oda ment. Követtem, és kiálltunk az erkélyre.
Nicky szó nélkül vette elő zsebéből az apró dobozt, és szájába vett egy szált. Meggyújtotta, és ráérősen beleszívott. Még kétszer beleszívott, majd átnyújtotta nekem és végül megszólalt:
- Mi történt? - kérdezte.
Erősen beleszívtam a cigarettába, és gyorsan kifújtam.
- Igazából én se tudom – szólaltam meg kis hallgatás után.
Nicky nem szólt semmit. Még mindig érdeklődve figyelt, és várt az óriási dühömre, ami hamarosan kitörik belőlem.
- Ott volt Bella – motyogtam, és átnyújtottam neki a cigit.
- Ő a volt barátnője?
- Ja – feleltem. - De egyáltalán mi a francot keresett ott? - emeltem fel a hangom.
- De mi is történt pontosan?
- Semmi. A nappaliban ültünk, és tök jól elvoltunk. Edward elment, erre megjelent Bella. De fogalmam sincs, hogy miért. Megkérdeztem a többiektől, de senki sem válaszolt.
- Hát mert biztos nem olyan fontos.
- És Edward nem köszönt el tőlem.
- Szó nélkül jöttél el? - lepődött meg Nicky.
- Nem – ráztam a fejem. - Szóltam neki, meg minden. És mondtam, hogy neki, hogy szeretlek, de meg se kottyant neki. Csak bólintott, aztán leszart.
- Biztos Bella miatt.
- Ugyanmár, Nicky! - legyintettem. - Érdekes, hogy máskor nem zavarja. De pont most igen.
- Akkor mert ott volt a nevelőapja.
- Dehogy! - csóváltam a fejem. - Előtte sose szégyenlős.
- Akkor nem tudom miért csinálta – vonta meg a vállát Nicky.
- Én igen – fordultam felé. - Valamit titkolnak előlem, de én kifogom deríteni, hogy mi folyik itt. Erre megesküszöm.
- Akkor mert ott volt a nevelőapja.
- Dehogy! - csóváltam a fejem. - Előtte sose szégyenlős.
- Akkor nem tudom miért csinálta – vonta meg a vállát Nicky.
- Én igen – fordultam felé. - Valamit titkolnak előlem, de én kifogom deríteni, hogy mi folyik itt. Erre megesküszöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése