Másnap reggel a telefonom ébresztett. Álmosan felnyögtem, majd elkezdtem tapogatni az ágyban, míg végül meg is találtam az üvöltő bestiát a derekam alatt. Megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez emeltem a telefont és beleszóltam.
- Háló?
- Szia, Norah! Bella vagyok – szólt bele a hívó, névszerint Bella.
- Szia – feleltem. - Miért hívtál? - érdeklődtem kedvesen.
- Hallottam mi történt. Sajnálom, és őszinte részvétem! – mondta halkan.
- Köszönöm – motyogtam.
- Mikor jössz vissza Forksba?
- Nem tudom.
- Egyáltalán vissza jössz?
- Szerintem igen – sóhajtottam. - De ha minden jól megy, akkor már szerdán vissza szeretnék menni.
- Suliba mit mondjak? - kérdezte.
- Családi okok miatt hiányzom – válaszoltam.
- Rendben – mondta. - Ha haza jössz, akkor szeretnék veled beszélni.
- Beszélhetünk most is.
- Nem! Most sok a dolgod, majd ha lecsendesedtek a dolgok, akkor dumálunk.
- Bella! - szóltam rá.
- Szakítani akarok Edwarddal – hadarta, így kellett egy kis idő mire leesett, hogy mit is mondott.
- De hát miért? - lepődtem meg. - Nyugi, nem fogunk beköpni! Bízz bennem!
- Nem is azért – felelte. - Csak egyszerűen rossz úgy a karjaiba bújni, hogy közben a rezervátumban vár egy másik. Ne értsd félre, szeretem Edwardot, de egyszerűen nem akarom ilyennek kitenni.
- Értem – bólogattam.
- Szóval... - sóhajtott fel. - Hogy szakítsak vele? Mit mondjak neki? Segíts, kérlek.
- De miért én? - csodálkoztam.
- Öhm... Talán azért, mert te sokkal tapasztaltabb vagy, mint én.
- De, Bella! Én nem tudok ebben segíteni – feleltem. - Mond el neki az érzéseidet, aztán azt, hogy mi történt, majd mond ki a végét. Ennyi! Legalábbis szerintem.
- Jó, de hol szakítsak vele?
- Hát ne a Cullen házban! Lehetőleg nálad, vagy a legjobb, ha egy csendes helyen.
- Rendben. Átgondolom a dolgokat – motyogta Bella.
- Sok szerencsét – mondtam.
- Kössz – nevette el magát. - Majd még találkozunk.
- Oké. Szia! - köszöntem el, aztán ő is elbúcsúzott és letettem a telefont magam mellé, aztán vissza aludtam.
Összesen két napot töltöttem Chicagóban. Az első nap segítettem Anyunak az otthoni dolgokban, a második napon pedig a temetés volt, és másnap reggel vissza is mentem Forksba. Bella szinte mindennap felhívott, de Edward egyszerse hívott, sőt, még sms-t sem írt. Persze az elején szörnyen rosszul esett, de aztán már nem volt időm evvel foglalkozni.
A temetés szép volt, már ha lehet ilyet mondani egy temetésre. Nagyon sokan voltak ott, bele értve az én családomat is. Sok olyan ember volt, akiket nem igazán ismertem, de ők nagyonis ismertek engem. Csak kapkodtam a fejem, amikor az ilyen ismeretlen emberek, rám köszöntek és megkérdeztek a hogylétem felől, mire én jókislány módjára illedelmesen köszöntem és válaszoltam is.
Peter egy szót sem szólt a temetés alatt, csak a végén jött oda hozzám és egy puszit nyomott az arcomra, majd tovább állt. James – a bátyám – csak bátorítóan megveregette a vállamat és magához ölelt. Apu csak zsebre tett kezekkel állt és nézte, ahogy az öccsét leeresztik a földbe, Anyu pedig mellette állt és a nagymamámat vígasztalta, aki annyira zokogott, hogy az egész temető tőle zengett.
Én csak Anyuék mögött álltam a testvéremmel, és bámultam magam elé. Az az igazság, hogy hiányzott Forks. Forks Chicagóhoz képest nagyon csendes volt. Hiányoztak az osztálytársaim, Sandra, Edward és a családja. Hiányzott az a nyugalom, ami ott szokott lenni. Na meg az állandó jókedv, ami általában körbe szokott venni.
Szerdán, reggel tízkor már a repülőgépn ültem Seattle felé. Sandra jött ki elém, és csodák csodájára nem késett. Egy pillanatra magához ölelt, majd elindultunk a kocsihoz és hazáig vezettünk. Csöndben ültünk egymás mellett, de a csönd még ígyis teljesen kellemes volt. Sandra az utat bámulta, én pedig fejemet az üvegnek nyomtam és bámultam kifelé. Teljesen elfáradtam és minden álmom az volt, hogy bedőljek az ágyamba és aludjak.
- Visszaköltözök hozzád, ha nem gond! - szóltam, amikor kiszálltunk a kocsiból.
- Nem gond, ne hülyéskedj! - vigyorgott Sandra. - Már úgyis hiányzott a társaságod – ölelt magához, majd bementünk a házba.
- Nem akarsz enni egy kis spagettit? - vontam fel a szemöldököm.
- Én nem tudok spagettit csinálni – húzta el a száját Sandra.
- Majd én megcsinálom – vontam meg a vállam. - Te meg segítesz! - böktem meg a vállát.
- Oké – bólintott Sandra.
Egy idő múlva kész is lettünk a spagettivel, és az asztalnál ültünk és ettünk. Közben beszélgettünk. Meséltem nekik a Cullen családról és az eddigi napjaimról, aztán Sandra számolt be a napjairól és a munkájáról. Aztán együtt mosogattunk el, majd a végén mindaketten elvonultunk a dolgunkra.
A szobám üres volt és nagyon rendezett. Felsóhajtottam, és ágyba bújtam. Fejemet a párnába nyomtam és lehunytam a szemem. Percekig feküdtem így, és majdnem el is aludtam, amikor Sandra kiabált fel, hogy látogatóm van. Morogtam valamit, majd felálltam és lecsoszogtam az előszobába.
Az előszobában Bella várt és egy magas, rövid hajú fiú.
- Sziasztok! - mosolyogtam. - Gyertek, menjünk fel! - mutattam fel.
Bella és a fiú bólintottak, majd felkövettek a szobámba. Ott Bella leült az ágyamra, a fiú pedig a forgó székembe ült.
- Ó, milyen hülye vagyok! - csapott a homlokára a fiú. - Jacob vagyok – vigyorgott rám.
- Norah – biccentettem, és leültem Bella mellé. - Mi járatban itt?
- Beszélni szeretnénk veled – szólt Bella. - Legalábbis kérni szeretnék tőled valamit.
- Mit? - kérdeztem.
- Holnap szakítok Edwarddal – sóhajtott. - És arra szeretnélek kérni, hogy vigyázz rá! - fogta meg a kezem és megszorította. - Nem hiszem, hogy hülyeséget fog csinálni, de azért szeretném, ha figyelnél rá. Vígasztald majd meg, szüksége lesz rád! - mosolygott rám halványan.
- Rendben – bólintottam. - Figyelni fogok rá, és majd segítek neki mindenben. Ne aggódj! - kacsintottam rá. - És majd ha véletlenül ki akarná nyírni Jacobot, akkor majd leállítom – néztem Jacobra, aki elvigyorodott.
- Fél fogamra se elég – legyintett.
- Azért ennyire ne bízd el magad! - nevetettem.
- Hm... Büdös a szobád – szagolgatott Jacob.
- Majd veszek légfrissítőt – legyintettem.
Jacob felnevetett.
- Jó, mielőtt halálra nevetitek magatokat – szólt közbe Bella mosolyogva, majd folytatta -, megszeretnénk hívni a rezervátumba. Tábortüzes buli lesz.
- Elmegyek, persze – feleltem sugárzó mosollyal.
- Akkor egy óra múlva érted jövök – állt fel Bella. - Szia, Norah! - biccentett, aztán Jacob is, és együtt mentek ki a házból.
- Ki volt ez az indián fiú? - nyitott be vigyorogva Sandra. - Az új barátod? - vonogatta szemöldökét.
- Bella barátja – mosolyogtam. - Meghívtak egy tábortüzes bulira.
- Majd hozz haza valami finomat! - vigyorgott sunyin Sandra.
- Ha találok valami, akkor hozok – kacsintottam rá.
- Hát jó – felelte Sandra. - Este lehet nem leszek itton, amikor haza érsz. Lesz egy randim, egy nagyon helyes férfival! - hunytam le szemeit mosolyogva.
- Kivel? - csodálkoztam.
- Egy kollégámmal – mondta Sandra. - Most megyek, készülődök! - vigyorgott, majd kisietett a szobámból.
Vigyorogva megcsóváltam a fejem és elmentem lezuhanyozni.
- Háló?
- Szia, Norah! Bella vagyok – szólt bele a hívó, névszerint Bella.
- Szia – feleltem. - Miért hívtál? - érdeklődtem kedvesen.
- Hallottam mi történt. Sajnálom, és őszinte részvétem! – mondta halkan.
- Köszönöm – motyogtam.
- Mikor jössz vissza Forksba?
- Nem tudom.
- Egyáltalán vissza jössz?
- Szerintem igen – sóhajtottam. - De ha minden jól megy, akkor már szerdán vissza szeretnék menni.
- Suliba mit mondjak? - kérdezte.
- Családi okok miatt hiányzom – válaszoltam.
- Rendben – mondta. - Ha haza jössz, akkor szeretnék veled beszélni.
- Beszélhetünk most is.
- Nem! Most sok a dolgod, majd ha lecsendesedtek a dolgok, akkor dumálunk.
- Bella! - szóltam rá.
- Szakítani akarok Edwarddal – hadarta, így kellett egy kis idő mire leesett, hogy mit is mondott.
- De hát miért? - lepődtem meg. - Nyugi, nem fogunk beköpni! Bízz bennem!
- Nem is azért – felelte. - Csak egyszerűen rossz úgy a karjaiba bújni, hogy közben a rezervátumban vár egy másik. Ne értsd félre, szeretem Edwardot, de egyszerűen nem akarom ilyennek kitenni.
- Értem – bólogattam.
- Szóval... - sóhajtott fel. - Hogy szakítsak vele? Mit mondjak neki? Segíts, kérlek.
- De miért én? - csodálkoztam.
- Öhm... Talán azért, mert te sokkal tapasztaltabb vagy, mint én.
- De, Bella! Én nem tudok ebben segíteni – feleltem. - Mond el neki az érzéseidet, aztán azt, hogy mi történt, majd mond ki a végét. Ennyi! Legalábbis szerintem.
- Jó, de hol szakítsak vele?
- Hát ne a Cullen házban! Lehetőleg nálad, vagy a legjobb, ha egy csendes helyen.
- Rendben. Átgondolom a dolgokat – motyogta Bella.
- Sok szerencsét – mondtam.
- Kössz – nevette el magát. - Majd még találkozunk.
- Oké. Szia! - köszöntem el, aztán ő is elbúcsúzott és letettem a telefont magam mellé, aztán vissza aludtam.
Összesen két napot töltöttem Chicagóban. Az első nap segítettem Anyunak az otthoni dolgokban, a második napon pedig a temetés volt, és másnap reggel vissza is mentem Forksba. Bella szinte mindennap felhívott, de Edward egyszerse hívott, sőt, még sms-t sem írt. Persze az elején szörnyen rosszul esett, de aztán már nem volt időm evvel foglalkozni.
A temetés szép volt, már ha lehet ilyet mondani egy temetésre. Nagyon sokan voltak ott, bele értve az én családomat is. Sok olyan ember volt, akiket nem igazán ismertem, de ők nagyonis ismertek engem. Csak kapkodtam a fejem, amikor az ilyen ismeretlen emberek, rám köszöntek és megkérdeztek a hogylétem felől, mire én jókislány módjára illedelmesen köszöntem és válaszoltam is.
Peter egy szót sem szólt a temetés alatt, csak a végén jött oda hozzám és egy puszit nyomott az arcomra, majd tovább állt. James – a bátyám – csak bátorítóan megveregette a vállamat és magához ölelt. Apu csak zsebre tett kezekkel állt és nézte, ahogy az öccsét leeresztik a földbe, Anyu pedig mellette állt és a nagymamámat vígasztalta, aki annyira zokogott, hogy az egész temető tőle zengett.
Én csak Anyuék mögött álltam a testvéremmel, és bámultam magam elé. Az az igazság, hogy hiányzott Forks. Forks Chicagóhoz képest nagyon csendes volt. Hiányoztak az osztálytársaim, Sandra, Edward és a családja. Hiányzott az a nyugalom, ami ott szokott lenni. Na meg az állandó jókedv, ami általában körbe szokott venni.
Szerdán, reggel tízkor már a repülőgépn ültem Seattle felé. Sandra jött ki elém, és csodák csodájára nem késett. Egy pillanatra magához ölelt, majd elindultunk a kocsihoz és hazáig vezettünk. Csöndben ültünk egymás mellett, de a csönd még ígyis teljesen kellemes volt. Sandra az utat bámulta, én pedig fejemet az üvegnek nyomtam és bámultam kifelé. Teljesen elfáradtam és minden álmom az volt, hogy bedőljek az ágyamba és aludjak.
- Visszaköltözök hozzád, ha nem gond! - szóltam, amikor kiszálltunk a kocsiból.
- Nem gond, ne hülyéskedj! - vigyorgott Sandra. - Már úgyis hiányzott a társaságod – ölelt magához, majd bementünk a házba.
- Nem akarsz enni egy kis spagettit? - vontam fel a szemöldököm.
- Én nem tudok spagettit csinálni – húzta el a száját Sandra.
- Majd én megcsinálom – vontam meg a vállam. - Te meg segítesz! - böktem meg a vállát.
- Oké – bólintott Sandra.
Egy idő múlva kész is lettünk a spagettivel, és az asztalnál ültünk és ettünk. Közben beszélgettünk. Meséltem nekik a Cullen családról és az eddigi napjaimról, aztán Sandra számolt be a napjairól és a munkájáról. Aztán együtt mosogattunk el, majd a végén mindaketten elvonultunk a dolgunkra.
A szobám üres volt és nagyon rendezett. Felsóhajtottam, és ágyba bújtam. Fejemet a párnába nyomtam és lehunytam a szemem. Percekig feküdtem így, és majdnem el is aludtam, amikor Sandra kiabált fel, hogy látogatóm van. Morogtam valamit, majd felálltam és lecsoszogtam az előszobába.
Az előszobában Bella várt és egy magas, rövid hajú fiú.
- Sziasztok! - mosolyogtam. - Gyertek, menjünk fel! - mutattam fel.
Bella és a fiú bólintottak, majd felkövettek a szobámba. Ott Bella leült az ágyamra, a fiú pedig a forgó székembe ült.
- Ó, milyen hülye vagyok! - csapott a homlokára a fiú. - Jacob vagyok – vigyorgott rám.
- Norah – biccentettem, és leültem Bella mellé. - Mi járatban itt?
- Beszélni szeretnénk veled – szólt Bella. - Legalábbis kérni szeretnék tőled valamit.
- Mit? - kérdeztem.
- Holnap szakítok Edwarddal – sóhajtott. - És arra szeretnélek kérni, hogy vigyázz rá! - fogta meg a kezem és megszorította. - Nem hiszem, hogy hülyeséget fog csinálni, de azért szeretném, ha figyelnél rá. Vígasztald majd meg, szüksége lesz rád! - mosolygott rám halványan.
- Rendben – bólintottam. - Figyelni fogok rá, és majd segítek neki mindenben. Ne aggódj! - kacsintottam rá. - És majd ha véletlenül ki akarná nyírni Jacobot, akkor majd leállítom – néztem Jacobra, aki elvigyorodott.
- Fél fogamra se elég – legyintett.
- Azért ennyire ne bízd el magad! - nevetettem.
- Hm... Büdös a szobád – szagolgatott Jacob.
- Majd veszek légfrissítőt – legyintettem.
Jacob felnevetett.
- Jó, mielőtt halálra nevetitek magatokat – szólt közbe Bella mosolyogva, majd folytatta -, megszeretnénk hívni a rezervátumba. Tábortüzes buli lesz.
- Elmegyek, persze – feleltem sugárzó mosollyal.
- Akkor egy óra múlva érted jövök – állt fel Bella. - Szia, Norah! - biccentett, aztán Jacob is, és együtt mentek ki a házból.
- Ki volt ez az indián fiú? - nyitott be vigyorogva Sandra. - Az új barátod? - vonogatta szemöldökét.
- Bella barátja – mosolyogtam. - Meghívtak egy tábortüzes bulira.
- Majd hozz haza valami finomat! - vigyorgott sunyin Sandra.
- Ha találok valami, akkor hozok – kacsintottam rá.
- Hát jó – felelte Sandra. - Este lehet nem leszek itton, amikor haza érsz. Lesz egy randim, egy nagyon helyes férfival! - hunytam le szemeit mosolyogva.
- Kivel? - csodálkoztam.
- Egy kollégámmal – mondta Sandra. - Most megyek, készülődök! - vigyorgott, majd kisietett a szobámból.
Vigyorogva megcsóváltam a fejem és elmentem lezuhanyozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése