2011. január 7., péntek

60. rész


Már későre járt az idő. Én az ágyban feküdtem – még mindig. A kórházi tévét figyeltem – ami a falon volt. Edward mellettem ült és épp a könyvemet olvasta már percek óta.
 A délután folyamán Anyuék még egyszer bejöttek. Beszélgettünk az itteni életemről, de az itt maradást mellőztük. Carlisle végül beszélt velük, és Apu azt felelte, hogy alszik rá egyet. Ez valamennyire vígasztaló, azt hiszem... - megnyomtam a gombot, és a tévén egy újabb csatorna jött be.
 Edward nem igazán erősködött apámnál. Igazából nem is beszéltek. Csak köszöntek egymásnak, és kész. Anyu csak aggodóan homlokon csókolt, és elment. A közeli szállodában szálltak meg pár napra.
 Carlisle szerint pár hét és haza mehetek. A kérdés már csak az volt, hogy hova. Chicagóba, vagy vissza Sandrához?
 Sandra sírva rohant be a kórházba. Magát okolta a balesetemért, de egy szóval sem említette, hogy az éjszaka épp Edwardnál aludtam volna. És ez pont így jó. Legalább Apu nem idegeskedett emiatt is.
 A balesetemről az igazat mondtuk. Edwarddal az erdőben fogócskáztam, elestem, és egy állat rám támadt. Anyu csak a fejét csóválta, úgy ahogy, Apu is.
 Az állatot Emmett és Jasper felfalta bosszúból. Azt mondták, hogy igazán finom volt a vére, és még jobban élvezték, hogy bosszúból csinálták mindezt. Főleg Emmett.
 Alice egész végig magát átkozta amiért nem látta ezt a balszerencsés pillantot. De nem hibáztattam őt. Ez csupán a sors fintora volt. Megkellett ennek is történnie – ahogy Anyu szokta mondani.
 Rosalie csak mosolyogva megsimogatta a karomat, és azt mondta, hogy örül, hogy jól vagyok. Legalábbis ennél az állapotnál rosszabb nem vagyok.
 Sőt, még Bella is bejött a kórházba. Amint belépett a szobába, Edward azonnal kiviharzott. Furcsálltam is mindezt, de nem igazán tudtam evvel foglalkozni. Bella csak megakarta tudni, hogy jól vagyok-e, és megadni a házit. Azt mondta, hogy mindennap bejön segíteni az aznapi leckében, ha szeretném. Boldogan egyeztem bele.
- Nem vagy már álmos? - ébresztett fel az elmélkedésemből Edward. - Már tizenegy óra.
- Nem vagyok álmos – ráztam a fejem, és a tévéről Edwardra emeltem a tekintetem. - Köszönöm, hogy itt vagy velem.
- Semmiség – mosolygott rám, és visszafordult a könyvhöz.
- Edward – szóltam neki halkan.
- Igen? - nézett rám érdeklődve.
 Elpirultam, és az ajkamba haraptam. Tudta, hogy mit akarok. Lerakta a mellette lévő kiasztalra a könyvet, és lábra állt. Kezei a lábaim mellé tette, megtámaszkodott rajtuk és közel hajolt az arcomhoz. Még egyszer a szemembe nézett, és ajkait az enyémre nyomta.
 Gyengéden csinálta. Félt, hogy kárt tesz bennem, pedig ez nem volt igaz. Szerettem a csókjainkat. Kis idő múlva nyelvemet beerőszakoltam a szájába, és vad táncot kezdtek járni a nyelveink. Közben lassan mozogtak az ajkaink. Szerettem volna átölelni a nyakát. Szerettem volna a hajába túrni. Sok mindent szerettem volna vele csinálni, de még mozdulni se tudtam. Az egyik ujjammal végig simítottam a kézfején, mire ő elkapta a kezét és az arcomra tette, amit a másik keze is követett. Két keze közé fogta az arcomat, és magához húzott.
- Kívánlak – súgtam két csók között.
- Nem lehet, Norah – motyogta.
- Akarlak, Edward – követelőztem.
 Edward csak megcsóválta a fejét, majd az ajtó előtt termett. Elfordította benne a kulcsot, és újra előttem termett.
- Menni fog? - kérdeztem.
- Megpróbáljuk, rendben? - nézett rám, és homlokon csókolt.
 Bólintottam. Edward megsimogatta a kezem, és lassan megcsókolt. Őrült lassan mozogtak az ajkaink. Nyúlni akartam volna az arcáért, de hatalmas fájdalom érte a mellkasom. Felszisszenve elhajoltam Edward ajkaitól.
- Nem fog ez menni, Edward – lábadtak könnybe a szemeim.
- Ne butáskodj már, Norah! - simogatta meg az arcom Edward.
- Egy nyomorék vagyok – fakadtam ki.
- Norah, ne sírj! - ölelte át a nyakam. - Menni fog, hidd el!
- De hozzád se tudok érni – szipogtam.
- Én bizony igen – vigyorgott gonoszan.
- Gonosz vagy – feleltem, de most már én is vigyorogtam.
 Edward csak elvigyorodott és újra az ajkaimnak nyomta az övéit. Bal kezét az arcomra helyezte, míg a jobb kezét a hajamba temette. Vadul csókolóztunk. Csak úgy táncoltak együtt az ajkaink, összeillettünk, mint kulcs a zárban.
 Bal kezét lejjebb simította, míg el nem érte a mellem. Lágyan megsimogatta, majd lejjebb vitte a kezét és elkezdte felfelé húzni a kórházi hálóingemet. Aztán benyúlt a bugyimba, és lágyan simogatni, dörzsölgetni kezdett. Közben szenvedélyesen csókolóztunk. Amikor már elértem az izgalom tetőpontját Edward elhúzta a kezét, és feltérdelt az ágyra. Lejjebb tolta a bugyimat, majd a nyakába tette a lábaimat. Kigombolta a nadrágját, egy kicsit lehúzta, majd helyezkedett egy kicsit és lassan előre tolta a csípőjét. Én halkan felnyögtem, és ujjaimmal simogatni kezdtem a térdhajlatát, ami közvetlenül a jobb kezem mellett volt. Edward mozgásba lendült, közben a nyakamat csókolgatta, és szívogatta. Szörnyen rossz érzés volt nem hozzá érni. Semmit se tudtam csinálni, csak mozgás nélkül tűrtem vad lökéseit. De őszintén szólva élveztem, hogy ki vagyok szolgáltatva Edward számára. Azt csinálhatott velem, amit akart, én pedig hagytam magam. Hisz mozdulni sem bírtam, és a mellkasam is fájt egy kicsit. De nem érdekelt. Csak nyögdécseltem minden egyes lökés után. Végül Edward kezével betapasztotta a szám, hogy tompítsa a feltörekvő nyögéseimet, sikításaimat.
 Kicsivel több, mint fél órával később Edward lihegve feküdt mellém. Derékig betakarózott, és átölelte a vállam. Magához húzott, én pedig a fejemet a vállára hajtottam. Percekig, sőt, szerintem órákig feküdtünk így. A falon lévő tévét bámultuk amin egy idétlen, romantikus film ment. A főszereplő lány megcsókolta a fiút, és akkor változott a kép. A fiú hátát lehetett látni, alatta pedig a lány fejét, amint lehunyt szemekkel nyög. Edwarddal csak megmosolyogtuk ezt a részt, és még szorosabban bújtunk egymáshoz.
- Itt maradhatok, Apa? - kérdeztem kiskutya szemekkel az édesapámtól.
 Az utolsó előtti kórházi napom volt. Másnap mehettem haza, és még nem igazán kaptam választ az itt maradásomról.
 Apu egyik kezével végig simított kissé borostás arcán, gondolkozóan. A fehér takarómra bámult, majd sóhajtott, és rám nézett.
- Maradhatsz – nyögte ki nagy nehezen.
- Komolyan?! Atya ég, Apu! Köszönöm – csillant fel a szemem boldogan.
- Komolyan – bólintott. - De még egy húzásotok van, és repülsz vissza Chicagóba – figyelmeztetett szigorúan.
- Minden rendben lesz, Apu. Ígérem – vigyorogtam ezer wattosan.
- De – mutatta fel a mutatóujját, hogy fogjam be -, el vagy tiltva a barátodtól. Haza kísérhet, és nyugodtan meglátogathat, de csakis egy bizonyos időpontig. Nyolcig lehet nálad, aztán Sandra kidobja. Megértetted?
- Megértettem – bólintottam, és Edwardra pillantottam.
 Edward a falnál ült egy székben. Fejét hátra hajtotta, a falon megtámasztotta. Lehuny szemekkel volt, alvást színlelve. De amikor meghallotta, hogy maradhatok, azonnal elvigyorodott.
- Most kimegyek. Elszívok egy cigit – állt fel Apu, majd homlokon csókolt és kiment.
 Anyura néztem, aki a kezemet fogta és mosolygott.
- Örülsz, hogy itt maradsz? - kérdezte Anyu, és lopva Edwardra pillantott.
- Igen. Nagyon örülök – vigyorogtam.
- Nagy nehezen rávettem apádat, hogy itt maradhass – forgatta szemeit Anyu.
- Nagyon köszönöm – mosolyogtam, és kinyújtottam a nyakam.
 Anyu azonnal vette a lapot. Felállt a székről, és óvatosan átölelte a nyakam. Majd elengedett, visszaült a székbe és megfogta a kezemet.
 Ezután beszélgettünk még a suliról, aztán visszajött Apu, és szólt Anyunak, hogy indulniuk kell. A gépük este indult, és még összekellett pakolniuk. Anyu még egyszer magához ölelt, Apu homlokon csókolt, majd elköszöntek és elmentek. Mosolyogva tettem a fejem a párnára, és rákacsintottam Edwardra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése