Másnap eléggé borús idő volt. De ez igazán jó volt nekünk, hisz így ki tudtunk mozdulni a hotel szobából. A nap kezdéseként betértünk az egyik gyorskajáldába, és vettünk egy hotdogot, amit én útközben megettem.
Aztán betértünk egy ruha üzletbe, ahol csak elegáns alkalmi ruhák voltak. Azonnal meg is találtuk a ruhát, amiben a színházba mentem. Aztán Edwardnak is találtunk egy fekete öltönyt, majd közösen kifizettük, és szét váltunk. Én elmentem venni Edwardnak valami ajándékot, és Edward is elment ajándékot venni nekem. Edwardnak vettem egy karórát, és egy isteni illatú parfümőt, majd pontban kettőkor találkoztunk a hotel előtt, és felmentünk a lakosztályunkba.
Én azonnal elfoglaltam a fürdőt, és elkezdtem készülődni. Közben Edward elment szerezni két jegyet az éjszakai előadásra, majd vissza is ért. Pont akkor ért be a szobába, amikor én kijöttem a fürdőből nedves hajamat dörzsőlgetve.
- Kaptál jegyet? - kérdeztem.
- Igen – bólintott, majd adott egy csókot, és leült az ágyra.
Előhúzta zsebéből a két jegyet, és figyelmesen olvasni kezdte a leírásokat.
- Körülbelül a közepén fogunk ülni – nézett fel rám Edward. - És Bram Stoker könyve alapján játszák el.
- Az jó – mosolyogtam. - Mikor indulunk?
- Hétkor kezdődik, úgyhogy szerintem egy órával előtte elkéne indulni.
- Rendben – bólintottam, és visszamentem a fürdőbe megfésülködni.
Aztán Edward is bejött a fürdőbe, és végig nézte, ahogy megfésülkődöm, fogat mosok és próbálok kihozni valamit a hajamból.
- Szerinted hogy legyen? - fordultam Edward felé. - Kiengedve. Vagy fogjam fel? - fogtam fel egy lófarokba.
- Fogd fel egy lófarokba! - felelte Edward.
Én pedig azt tettem, amit mondott. Majd kisminkeltem magam, és felvettem a ruhám. Közben Edward is felvette az öltönyét, majd együtt lementünk a volvóhoz. Beültünk, és elindultunk a színház irányába.
Körülbelül fél óra alatt meg is érkeztünk. A színház előtt volt egy kis bolt, úgyhogy oda bementünk, és vettünk egy üveg vizet. Majd bementünk a színházba, és oda adtuk a jegyeinket a jegybeszedőnek.
Aztán megálltunk az egyik sarokban az óriási aulában. Edward a falnak dőlve állt, és karja a derekamon pihent. Én az oldalának dőltem, és az én karom is az ő derekát ölelte.
Ekkor bejött a terembe három lány. Mindannyian sötét farmert, és világos felsőt viseltek. Ki voltak sminkelve, és a hajuk kiengedve omlott a vállukra. Amint beléptek azonnal megláttak minket, és a közelünkbe álltak meg. Egész végig minket bámultak, és összesúgtak.
Kezdtem azt érezni, hogy kissé túl öltözött vagyok a lányokhoz képest. Ők nagyon fiatalosan néztek ki, és a hajuk is nagyon jól nézett ki. Míg én úgy néztem ki, mint egy felnőtt, és még a hajam is össze volt fogva. Érdeklődve figyeltem továbbra is a lányokat, és észrevettem, hogy nem engem néznek, hanem Edwardot. Kicsit féltékeny lettem, és ezért még szorosabban öleltem Edwardot. De a lányok még ezt sem vették észre. Továbbra is stírőlték őt. Sőt, az egyik még rá is kacsintott. Azt hittem, hogy ott helyben felrobbanok, és kinyírom a csajt.
- Azok a tyúkok téged bámulnak – súgtam Edward fülébe, közben egész végig a lányokat néztem.
- Tudom – bólintott Edward.
- Biztos rólad álmodoznak.
- Féltékeny vagy? - nézett le rám Edward, mosolyogva.
- Dehogy! - csóváltam a fejem. - Csak nem tetszik, hogy téged bámulnak.
- Mi lenne, ha adnánk nekik egy kis előműsort? - vigyorodott el a szemöldökét húzogatva.
Én csak bólintottam. Edward még egy utolsó pillantást vetett a lányokra, majd az arcomhoz hajolt. Ajkai forrón tapadtak az enyéimre. Ismét jött a szárnyalás, a boldogság, mint ahogy az lenni szokott, amikor megcsókol.
Karjával maga elé húzott, és kezét végig húzta a hátamon. Majd megállapodott a fenekemnél, és bele markolt, és még vadabbul csókolta az ajkaimat. Így a lányok premier plánba láthatták, hogy hogy táncolnak a nyelveink egymással, és még azt is, hogy Edward hogyan markolgatja a fenekem.
Azonban rövidesen elvált tőlem, és el is mosolyodott azon, ahogy kaptam volna utána, egyre többet kívánva.
Majd a lányokra tekintettünk, akik azonnal másfelé néztek, amint meglátták, hogy őket nézzük. Mi csak elnevettük magunkat, és bementünk a színház terembe. Elfoglaltuk a helyünket, és egymás kezét szorongatva vártuk az előadást.
Kis idő múlva sötét lett, és a színpadon megjelent egy fekete hajú nő. Régies ruhában járkált fel-alá, miközben a kezét tördelte.
- Ő ki? - kérdezte Edward suttoga, miután a fülemhez hajolt.
- Erzsébet – feleltem, de továbbra is a fekete hajú nőn tartottam a szemem.
Ekkor azonban egy nyíl durván kifaragott vashegye a tölgyfa asztalon álló gyertya lágy viaszába fúródott, feldöntve az arany gyertyatartót. Hirtelen újra sötét lett, csak a kandalló hamvadó tűze szolgált némi fényt.
A fekete hajú színésznő mozdulatlanul, ijedten állt. Arca dermedt volt, akár egy szoboré, fekete szemi a nyalra meredtek. Ekkor döbbentem rá, hogy Edwardnak is ugyanilyen arca szokott lenni. Hüvelykujjammal megsimogatttam Edward kézfejét.
A nő egy gyors mozdulattal felkapta az üzetet, és néhány pillanatig dermedten bámulta a papírlapot. Pillanatok alatt elolvasta az apró üzetet, és papírt vett elő. Megírta a búcsúlevelét, majd egy perccel később már bomolva rohant a vár legmagasabb tornyára. Léptei a mellvéd kövein kopogtak, aután már csak a levegőt taposták.
Ekkor elsötétedett újra a színpad, és beszélgetések lágy nesze hallatszódott. Hamarosan kivilágosodott a színpad és egy meggyötört, fáradt arcú sereget láttunk menni.
A katonák nagy része a vállát vitte a lándzsáját, némelyikük oldaláról kard vagy egyéb fegyver lógott. Csak kevesen jöttek lóháton, közülök is messziről fel lehetett ismerni a fejedelem alakját. Ő is, akárcsak a többiek, fáradt volt és elgyötört.
Már messziről is látni lehetett a várt. Végül a hadúr megállt, vonásai ellágyultak. Mintha végre, hónapok, tán évek óta először, visszatért volna belé az élet és a remény.
- Erzsébet... - suttogta, majd megsarkantyúzta fáradt lovát, maga mögött hagyva a kimerült gyalogos hadat.
- Sírni fogsz? - kérdezte Edward halkan.
Ránéztem, és halványan elmosolyodtam.
- Lehet.
- Hányszor olvastad már a könyvet?
- Sokszor – vigyorogtam. - Te elolvastad már?
- Körülbelül eddig jutottam mindig – húzta a száját.
Ekkor léptek zaját hallottuk, mi pedig a színpad felé fordultunk. A színész, aki a fejedelmet játszotta tántorogva az oltárhoz rohant, ahol az Erzsébetet játszó nő feküdt lehunyt pillákkal. A férfi térdre rogyott, karjait tehetetlenül széttárta.
- Erzsébet! - üvöltötte.
Erőteljes hangja bezengte a termet, az én karjaimon pedig felállt az összes szőr. A torkomban gombóc kezdett növekedni, és nagyot nyelve vártam a szörnyű folytatást.
A pap megköszörülte a torkát. Határozottan, ám a kötelező tiszteletet sem felejtve megszólalt:
- Felséges úr...
A fejedelem azonban figyelemre se máltatta. A lehunyt szemű színész nő előtt térdelt, majd rávetette magát. Becézni kezdte, csókolgatni, ölelni, mintha lelket akarna lehelni az élettelen testbe.
Hosszú percek teltek el, a fejedelem zokogása egyre csendesebb és csendesebb lett, míg ő is olyan mozdulatlan nem lett, mint az asszony. Az én könnyeim már patakokban folytak, és a torkomban lévő gombóc már szinte őrjítően fojtogató volt.
Csend volt a színpadon, és a teremben is. Mindenki lélegzetvisszafojtva várta a bekövetkező dühkitörést a színész szájából. Helyette a férfi lassan felállt, és végignézett a lépcsősor alján félkörívben álló alattvalóin. Átható, kéken izzó tekintetét kevesen álhatták.
- Hogyan történt? - kérdezte komor és vészjosló hangon.
A csendet senki sem törte meg. A nézők még mindig lélegzetvisszafojtva nézték az előadást, úgy ahogy én is.
A fejedelmet játszó férfi arca lassan megváltozott. A bánat átadta helyét a gyanakvásnak, és a lassan kitörni készülő tomboló haragnak.
A papot nézte, aki az imént megszólította.
- Hogyan halt meg?
A magas, díszes köntöst viselő szerzetest játszó színész újra megköszörülte a torkát.
- Leesett... leesett, uram. A bástyáról. A sziklákra... és a folyóba.
- Leesett? Hogyhogy leesett? Hogyan eshetett le a feleségem a bástyáról?
A kérdésre megint csak nem volt válasz.
Aztán tovább játszották a szerepüket. A papot játszó színész elmagyarázta, a fejedelemnek játszó színésznek, hogy mi történt. Mire a fejedelem dühödt fenevadként ordított. Nem formált szavakat, csupán üvöltött, mint egy megsebzett a vad. Majd felborította a lépcső mellett álló szenteltvíztartót, amely összekeveredett a földön található vérrel, amelytől vörös színűre változott.
- Azt mondjátok, Isten törvénye? Ez a jutalmam azért, hogy Krisztus szent egyházát védtem? Hogy ezrek vérét ontottam érte? Hát akkor pokolba Isten törvényével! - hangzott a szöveg a fejedelmet játszó színész szájából.
A félelem moraja hallatszott a szerzetesek soraiból. A pap hátrálni kezdett, de hosszú köntösében nehezen mozgott. Rémülten bámult urára, és az elhangzott istenkáromlás még jobban megrémítette. A kezében lévő kis fakeresztet maga elé emelte, mintha magával a Sátánnal kellene megvívnia.
A fejedelem megragadta a szerzetes karját, vasmarokkal szorította a feszületbe kapaszkodó kezet.
- Ez istenkáromlás! - kiáltotta a pap. - Ne fordíts hátat Krisztusnak! Ne... - szavaki fájdalmas ordításba fúltak. A szorítás nem szűnt, a szerzetes karja kis híján eltört.
Az könnyeim már eláztatták az egész arcomat, és ajkaim is már lebigyesztve voltak. Egész végig Edward kezét szorongattam, és percenként futkosott végig a hátamon a hideg.
- A halál legyen ezentúl az életem! - dörögte érces hangon a fejedelem.
Ekkor elszabadult a pokol a színpadon. Az emberek egymáson átgázolva próbáltak menekülni. Innen is, onnan is rémült kiáltások hallatszottak, miközben a fejedelem kardjával lesújtott a Megfeszített szívére.
A tömeg őrjöngött. Feldöntötték a gyertyákat, a szobrokat, egymás és a kiterített holttesten tapostak, hogy minél hamarabb megmeneküljenek.
A fejedelem hirtelen feltűnt a színpad elején,és egy edényt tartott két kezében.
- A vér az élet – idézte a szentírást – és mostantól az enyém lesz!
Felhajtotta a pohár tartalmát, majd hirtelen sötét lett. Hallani lehetett egyes nézők pityergését, és moraját. Én csak egyik kezemmel letöröltem az arcomról a könnyeimet, és sóhajtottam párat.
Majd újra kivilágosodott a színpad, és ugyanaz a színésznő volt látható a színpadon, mint az előadás elején.
Az előadás alatt sokat nevettem, sírtam, és körülbelül percenként rázott ki a hideg. Majd két óra múlva már a kocsiban találtam magam.
Az ablakon bámultam ki. Még mindig nehezen tudtam feldolgozni az előadást. Láttam már párszor, de újra azt a hatást érte el most is, mint mindig.
- Jól vagy, Norah? - kérdezte Edward aggódóan.
- Aha – motyogtam, és hátra hajtottam a fejemet, mielőtt lehunytam a szemeimet. - Fáradt vagyok.
- Egy óra múlva a hotelhez érünk – felelte Edward. - Aludj, ha akarsz! – fékezett le egy piros lámpánál, és felém fordította a fejét.
- Nem alszok – mondtam, és én is rá néztem. - Tetszett az előadás? - kérdeztem mosolyogva.
- Tetszett – bólintott. - Bár az én haldoklásom kezdete nem volt ilyen drámai.
- Igen – nevettem. - Köszönöm, hogy elhoztál – feleltem, és a sebváltón lévő kezét megsimogattam.
- Nincsmit – mosolygott rám kedvesen, majd rálépett a gázra.
Egy óra alatt meg is érkeztünk. Felmentünk a lakosztályunkba, és azonnal levetkőztünk. Majd felvettük az alvós cuccunkat, és befeküdtünk az ágyba. Összebújtunk, én pedig pillanatok alatt elaludtam Edward mellkasán.
Aztán betértünk egy ruha üzletbe, ahol csak elegáns alkalmi ruhák voltak. Azonnal meg is találtuk a ruhát, amiben a színházba mentem. Aztán Edwardnak is találtunk egy fekete öltönyt, majd közösen kifizettük, és szét váltunk. Én elmentem venni Edwardnak valami ajándékot, és Edward is elment ajándékot venni nekem. Edwardnak vettem egy karórát, és egy isteni illatú parfümőt, majd pontban kettőkor találkoztunk a hotel előtt, és felmentünk a lakosztályunkba.
Én azonnal elfoglaltam a fürdőt, és elkezdtem készülődni. Közben Edward elment szerezni két jegyet az éjszakai előadásra, majd vissza is ért. Pont akkor ért be a szobába, amikor én kijöttem a fürdőből nedves hajamat dörzsőlgetve.
- Kaptál jegyet? - kérdeztem.
- Igen – bólintott, majd adott egy csókot, és leült az ágyra.
Előhúzta zsebéből a két jegyet, és figyelmesen olvasni kezdte a leírásokat.
- Körülbelül a közepén fogunk ülni – nézett fel rám Edward. - És Bram Stoker könyve alapján játszák el.
- Az jó – mosolyogtam. - Mikor indulunk?
- Hétkor kezdődik, úgyhogy szerintem egy órával előtte elkéne indulni.
- Rendben – bólintottam, és visszamentem a fürdőbe megfésülködni.
Aztán Edward is bejött a fürdőbe, és végig nézte, ahogy megfésülkődöm, fogat mosok és próbálok kihozni valamit a hajamból.
- Szerinted hogy legyen? - fordultam Edward felé. - Kiengedve. Vagy fogjam fel? - fogtam fel egy lófarokba.
- Fogd fel egy lófarokba! - felelte Edward.
Én pedig azt tettem, amit mondott. Majd kisminkeltem magam, és felvettem a ruhám. Közben Edward is felvette az öltönyét, majd együtt lementünk a volvóhoz. Beültünk, és elindultunk a színház irányába.
Körülbelül fél óra alatt meg is érkeztünk. A színház előtt volt egy kis bolt, úgyhogy oda bementünk, és vettünk egy üveg vizet. Majd bementünk a színházba, és oda adtuk a jegyeinket a jegybeszedőnek.
Aztán megálltunk az egyik sarokban az óriási aulában. Edward a falnak dőlve állt, és karja a derekamon pihent. Én az oldalának dőltem, és az én karom is az ő derekát ölelte.
Ekkor bejött a terembe három lány. Mindannyian sötét farmert, és világos felsőt viseltek. Ki voltak sminkelve, és a hajuk kiengedve omlott a vállukra. Amint beléptek azonnal megláttak minket, és a közelünkbe álltak meg. Egész végig minket bámultak, és összesúgtak.
Kezdtem azt érezni, hogy kissé túl öltözött vagyok a lányokhoz képest. Ők nagyon fiatalosan néztek ki, és a hajuk is nagyon jól nézett ki. Míg én úgy néztem ki, mint egy felnőtt, és még a hajam is össze volt fogva. Érdeklődve figyeltem továbbra is a lányokat, és észrevettem, hogy nem engem néznek, hanem Edwardot. Kicsit féltékeny lettem, és ezért még szorosabban öleltem Edwardot. De a lányok még ezt sem vették észre. Továbbra is stírőlték őt. Sőt, az egyik még rá is kacsintott. Azt hittem, hogy ott helyben felrobbanok, és kinyírom a csajt.
- Azok a tyúkok téged bámulnak – súgtam Edward fülébe, közben egész végig a lányokat néztem.
- Tudom – bólintott Edward.
- Biztos rólad álmodoznak.
- Féltékeny vagy? - nézett le rám Edward, mosolyogva.
- Dehogy! - csóváltam a fejem. - Csak nem tetszik, hogy téged bámulnak.
- Mi lenne, ha adnánk nekik egy kis előműsort? - vigyorodott el a szemöldökét húzogatva.
Én csak bólintottam. Edward még egy utolsó pillantást vetett a lányokra, majd az arcomhoz hajolt. Ajkai forrón tapadtak az enyéimre. Ismét jött a szárnyalás, a boldogság, mint ahogy az lenni szokott, amikor megcsókol.
Karjával maga elé húzott, és kezét végig húzta a hátamon. Majd megállapodott a fenekemnél, és bele markolt, és még vadabbul csókolta az ajkaimat. Így a lányok premier plánba láthatták, hogy hogy táncolnak a nyelveink egymással, és még azt is, hogy Edward hogyan markolgatja a fenekem.
Azonban rövidesen elvált tőlem, és el is mosolyodott azon, ahogy kaptam volna utána, egyre többet kívánva.
Majd a lányokra tekintettünk, akik azonnal másfelé néztek, amint meglátták, hogy őket nézzük. Mi csak elnevettük magunkat, és bementünk a színház terembe. Elfoglaltuk a helyünket, és egymás kezét szorongatva vártuk az előadást.
Kis idő múlva sötét lett, és a színpadon megjelent egy fekete hajú nő. Régies ruhában járkált fel-alá, miközben a kezét tördelte.
- Ő ki? - kérdezte Edward suttoga, miután a fülemhez hajolt.
- Erzsébet – feleltem, de továbbra is a fekete hajú nőn tartottam a szemem.
Ekkor azonban egy nyíl durván kifaragott vashegye a tölgyfa asztalon álló gyertya lágy viaszába fúródott, feldöntve az arany gyertyatartót. Hirtelen újra sötét lett, csak a kandalló hamvadó tűze szolgált némi fényt.
A fekete hajú színésznő mozdulatlanul, ijedten állt. Arca dermedt volt, akár egy szoboré, fekete szemi a nyalra meredtek. Ekkor döbbentem rá, hogy Edwardnak is ugyanilyen arca szokott lenni. Hüvelykujjammal megsimogatttam Edward kézfejét.
A nő egy gyors mozdulattal felkapta az üzetet, és néhány pillanatig dermedten bámulta a papírlapot. Pillanatok alatt elolvasta az apró üzetet, és papírt vett elő. Megírta a búcsúlevelét, majd egy perccel később már bomolva rohant a vár legmagasabb tornyára. Léptei a mellvéd kövein kopogtak, aután már csak a levegőt taposták.
Ekkor elsötétedett újra a színpad, és beszélgetések lágy nesze hallatszódott. Hamarosan kivilágosodott a színpad és egy meggyötört, fáradt arcú sereget láttunk menni.
A katonák nagy része a vállát vitte a lándzsáját, némelyikük oldaláról kard vagy egyéb fegyver lógott. Csak kevesen jöttek lóháton, közülök is messziről fel lehetett ismerni a fejedelem alakját. Ő is, akárcsak a többiek, fáradt volt és elgyötört.
Már messziről is látni lehetett a várt. Végül a hadúr megállt, vonásai ellágyultak. Mintha végre, hónapok, tán évek óta először, visszatért volna belé az élet és a remény.
- Erzsébet... - suttogta, majd megsarkantyúzta fáradt lovát, maga mögött hagyva a kimerült gyalogos hadat.
- Sírni fogsz? - kérdezte Edward halkan.
Ránéztem, és halványan elmosolyodtam.
- Lehet.
- Hányszor olvastad már a könyvet?
- Sokszor – vigyorogtam. - Te elolvastad már?
- Körülbelül eddig jutottam mindig – húzta a száját.
Ekkor léptek zaját hallottuk, mi pedig a színpad felé fordultunk. A színész, aki a fejedelmet játszotta tántorogva az oltárhoz rohant, ahol az Erzsébetet játszó nő feküdt lehunyt pillákkal. A férfi térdre rogyott, karjait tehetetlenül széttárta.
- Erzsébet! - üvöltötte.
Erőteljes hangja bezengte a termet, az én karjaimon pedig felállt az összes szőr. A torkomban gombóc kezdett növekedni, és nagyot nyelve vártam a szörnyű folytatást.
A pap megköszörülte a torkát. Határozottan, ám a kötelező tiszteletet sem felejtve megszólalt:
- Felséges úr...
A fejedelem azonban figyelemre se máltatta. A lehunyt szemű színész nő előtt térdelt, majd rávetette magát. Becézni kezdte, csókolgatni, ölelni, mintha lelket akarna lehelni az élettelen testbe.
Hosszú percek teltek el, a fejedelem zokogása egyre csendesebb és csendesebb lett, míg ő is olyan mozdulatlan nem lett, mint az asszony. Az én könnyeim már patakokban folytak, és a torkomban lévő gombóc már szinte őrjítően fojtogató volt.
Csend volt a színpadon, és a teremben is. Mindenki lélegzetvisszafojtva várta a bekövetkező dühkitörést a színész szájából. Helyette a férfi lassan felállt, és végignézett a lépcsősor alján félkörívben álló alattvalóin. Átható, kéken izzó tekintetét kevesen álhatták.
- Hogyan történt? - kérdezte komor és vészjosló hangon.
A csendet senki sem törte meg. A nézők még mindig lélegzetvisszafojtva nézték az előadást, úgy ahogy én is.
A fejedelmet játszó férfi arca lassan megváltozott. A bánat átadta helyét a gyanakvásnak, és a lassan kitörni készülő tomboló haragnak.
A papot nézte, aki az imént megszólította.
- Hogyan halt meg?
A magas, díszes köntöst viselő szerzetest játszó színész újra megköszörülte a torkát.
- Leesett... leesett, uram. A bástyáról. A sziklákra... és a folyóba.
- Leesett? Hogyhogy leesett? Hogyan eshetett le a feleségem a bástyáról?
A kérdésre megint csak nem volt válasz.
Aztán tovább játszották a szerepüket. A papot játszó színész elmagyarázta, a fejedelemnek játszó színésznek, hogy mi történt. Mire a fejedelem dühödt fenevadként ordított. Nem formált szavakat, csupán üvöltött, mint egy megsebzett a vad. Majd felborította a lépcső mellett álló szenteltvíztartót, amely összekeveredett a földön található vérrel, amelytől vörös színűre változott.
- Azt mondjátok, Isten törvénye? Ez a jutalmam azért, hogy Krisztus szent egyházát védtem? Hogy ezrek vérét ontottam érte? Hát akkor pokolba Isten törvényével! - hangzott a szöveg a fejedelmet játszó színész szájából.
A félelem moraja hallatszott a szerzetesek soraiból. A pap hátrálni kezdett, de hosszú köntösében nehezen mozgott. Rémülten bámult urára, és az elhangzott istenkáromlás még jobban megrémítette. A kezében lévő kis fakeresztet maga elé emelte, mintha magával a Sátánnal kellene megvívnia.
A fejedelem megragadta a szerzetes karját, vasmarokkal szorította a feszületbe kapaszkodó kezet.
- Ez istenkáromlás! - kiáltotta a pap. - Ne fordíts hátat Krisztusnak! Ne... - szavaki fájdalmas ordításba fúltak. A szorítás nem szűnt, a szerzetes karja kis híján eltört.
Az könnyeim már eláztatták az egész arcomat, és ajkaim is már lebigyesztve voltak. Egész végig Edward kezét szorongattam, és percenként futkosott végig a hátamon a hideg.
- A halál legyen ezentúl az életem! - dörögte érces hangon a fejedelem.
Ekkor elszabadult a pokol a színpadon. Az emberek egymáson átgázolva próbáltak menekülni. Innen is, onnan is rémült kiáltások hallatszottak, miközben a fejedelem kardjával lesújtott a Megfeszített szívére.
A tömeg őrjöngött. Feldöntötték a gyertyákat, a szobrokat, egymás és a kiterített holttesten tapostak, hogy minél hamarabb megmeneküljenek.
A fejedelem hirtelen feltűnt a színpad elején,és egy edényt tartott két kezében.
- A vér az élet – idézte a szentírást – és mostantól az enyém lesz!
Felhajtotta a pohár tartalmát, majd hirtelen sötét lett. Hallani lehetett egyes nézők pityergését, és moraját. Én csak egyik kezemmel letöröltem az arcomról a könnyeimet, és sóhajtottam párat.
Majd újra kivilágosodott a színpad, és ugyanaz a színésznő volt látható a színpadon, mint az előadás elején.
Az előadás alatt sokat nevettem, sírtam, és körülbelül percenként rázott ki a hideg. Majd két óra múlva már a kocsiban találtam magam.
Az ablakon bámultam ki. Még mindig nehezen tudtam feldolgozni az előadást. Láttam már párszor, de újra azt a hatást érte el most is, mint mindig.
- Jól vagy, Norah? - kérdezte Edward aggódóan.
- Aha – motyogtam, és hátra hajtottam a fejemet, mielőtt lehunytam a szemeimet. - Fáradt vagyok.
- Egy óra múlva a hotelhez érünk – felelte Edward. - Aludj, ha akarsz! – fékezett le egy piros lámpánál, és felém fordította a fejét.
- Nem alszok – mondtam, és én is rá néztem. - Tetszett az előadás? - kérdeztem mosolyogva.
- Tetszett – bólintott. - Bár az én haldoklásom kezdete nem volt ilyen drámai.
- Igen – nevettem. - Köszönöm, hogy elhoztál – feleltem, és a sebváltón lévő kezét megsimogattam.
- Nincsmit – mosolygott rám kedvesen, majd rálépett a gázra.
Egy óra alatt meg is érkeztünk. Felmentünk a lakosztályunkba, és azonnal levetkőztünk. Majd felvettük az alvós cuccunkat, és befeküdtünk az ágyba. Összebújtunk, én pedig pillanatok alatt elaludtam Edward mellkasán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése